LIII. Torda sóaknái részletesen.

Tordán Akna és Bánya névvel különböző két helyet jelölnek: Aknának nevezik a kis Sóspatak völgyfejét, hol a régi felhagyott s most művelés alatt levő újabb sóaknák s egy csomó tóvá alakult római akna-medencze fekszik. Bányának a Magyaros-patak völgyfejét, ahol a régi római és magyar bányákból alakult sóstavak egész lánczolata van s hol a régi sósfürdők vannak berendezve. E két völgyfőt, jobban mondva völgykatlant, egy – a tordai (keletoldali) szőlőhegyekkel összefüggő s azok magassági szinvonalára emelkedő – hegyhát választja el. E hegyhát oromzatán voltak elhelyezve a sóhivatalok terjedelmes épületei és az Akna temploma; de miután a sóhivatal leköltözött a tordai völgybe, a templom lebontatott, a többi épületekbe pedig az állami bikatelep felügyelősége és cselédsége helyeztetett el.

Ismertetésemben én is külön fejezetben tárgyalom az Aknát és Bányát, elsőséget adván az Aknának, mely az itt keletkezett mindenik város létének és fejlődésének alapoka volt s igy méltán Torda szülőanyjául tekinthető. E téren laicus levén, ismertetésem nagyon hézagos lesz vala, ha segitségemre nem jön egy a sóbányászat terén régóta feltünést keltett kiváló szaktudósunk, ki mint nem szakembernek nagy segitségemre volt; ez a tudományos dolgozatai és jeles műveletei által országos tekintélyt kivívott jeles szakférfiú: Balázs Emil, a tordai sóbányák kamara-ispánja (bányahivatali főnök), a ki nemcsak nagy előzékenységet és soha meg nem hálálható szivességet tanusitott irányomban a sóaknák megvizsgálásánál, hanem rendelkezésemre bocsátotta egy az aknákra vonatkozó kitünő szakdolgozatát, melyet a budapesti kiállitás alkalmából irt, a mely akkor a szakkörök szűkebb korlátai közt ugyan feltünést keltett, de a nagyközönség előtt ismeretlen maradt. Most nekem alkalmam van azt szélesebb körben is megismertetni, miután a bányanagy ur szives volt azt nemcsak saját használatomra bocsátani, hanem felhatalmazott, hogy azt egész terjedelmében fölvehessem munkámba, a miért a tudomány és a közjó nevében itt a nyilvánosság előtt hálás köszönetemet nyilvánitom.

E jeles szakmunka Torda összes régi és újabb bányáinak szakszerű és tudományos ismertetését tartalmazza, feltárja a sótermelésnek viszonyait, módját, mérvét, a sóhivatal és a sóvágók berendezését, a sóvidék kiterjedését, geologiáját stb. Oly összefüggő egészet képez, melyet vétek lenne elforgácsolni és a részenkénti felhasználás által szakadozottá tenni; azért én azt alább egész terjedelmében közlöm, azon meggyőződésben, hogy az szerény munkámnak egyik legbecsesebb fejezetét, hogy ugy mondjam, drága gyöngyét képezendi. Azért azt a tordai sóaknákat ismertető leirásom végére hagyom, hogy az annak mintegy koronáját s díszes csúcsművét alkossa.

Megelőzőleg, mintegy tájékoztatásúl, előrebocsátom saját észleleteimet, melyek inkább a sóaknák hely- és tájrajzi fekvésére vonatkoznak, melyek leginkább a laicusra gyakorolt benyomásokat ecsetelik, az aknáknak inkább szépészeti oldalát tárják fel. Teszem ezt minden önhittség nélkül, sőt inkább mélyen érzem, hogy az felületes, hogy az egyszerűen a laicusnak gyarló szárnypróbálgatása, a mely inkább a sietve szemlélőnek, mint a mélyebbre törekvő szakértőnek fog csakis némi útmutatásul szolgálni; de annak hiányait előnyösen fogja pótolni Balázs Emil urnak alább közlendő tudományos leirása, a mely által azok tudvágyának is elég lesz téve s igy a kétoldali világitás, remélem, meg fog felelni azon törekvésemnek, hogy a tordai sóaknák hű képét állitsam az olvasó elé.

A város keleti oldalán levonuló szőlőkoszorús hegyhát Új-Tordára néző részének, az ugynevezett Alasmálnak túlsó, vagy keletre néző oldalán, a Kis-Sóspataknak egészen az Alasmál gerinczaljáig felhatoló völgyfejében, annak baloldalán vannak sorjában elhelyezve a sóaknák; tulajdonképpen a Kis-Sóspatak az aknai vizek lefolyásából veszi eredetét. Ennek völgye egy darabig keletnek irányul, mig a Kölyköd tartományának vizeit fölvéve, délnek kanyarodik, alább pedig Szent-János pataka nevet öltve – miként már fennebb előadtam – Polyán irányában szakad az Aranyosba. Azonban a sóaknák látogatója ma már nem szorul arra, hogy megmászsza az Alas-Mál meredek oldalát, vagy a szekérúton a Labirintusnál kerüljön oda, mert a sóaknák lánczolatát kényelmesen megvizsgálhatja az alagúton át. Még ez alagútban sem kell mászkálnia, mert az abban lefektetett vágányokon futó vasuti kocsik egyikén kényelmesen betolathatja magát s mivel ugy a régi, mint az új bányák mindenike ez alagút jobboldalán van elhelyezve s azzal vájtárnák által összeköttetésbe hozva, mindenik bányánál állomást csinálhat s minden nagyobb fáradság nélkül megtekintheti azokat. Én e bányákat benn és künn is megvizsgálni óhajtván, ugy a föld alatt az alagúton át, mint künn a felszinen a Sóspatak irányában elvezetem t. olvasóimat. Tegyük meg elébb kirándulásunkat az alagúton át.

A meglehetősen mélyre hajtott aknából a só kiemelése s onnan a meredek hegyen át vezető út fentartása meglehetős nagy nehézséggel és tetemes költekezéssel levén összekötve, 1854-ben azon genialis ötlete támadt Balázs Emil bányanagynak, hogy az aknákat alagúttal kösse össze Torda városával, illetőleg annak fekvölgye, a Rákospatak völgyével. A terv foganatosittatott s most egész kiterjedésében (odaszámitva az összekötő melléktárnákat is), 920 méter hosszú alagút vonul át az Alasmál*Ez alagutból 278 öl földben és sziklában halad, e része faragott kővel van kirakva, 630 ölnyi hátsó része és az összekötő tárnák mind terméssóba vannak bevésve. és a Sóspatak völgyfeje alatt*Az alagút az aknák torkolatától számitott 25 öl mélységben vonul., mely alagút melléktárnák által van összeköttetésbe hozva ugy a régi, mint az új aknákkal, melyek mind ez alagút jobboldalán sorakoznak. Ez alagúton történik most lovak által vont vasuti kocsikon a sókiszállitás sokkal csekélyebb fáradság és költséggel, miután a sóművelés szinvonala csekély mélységre esik ez alagút szintjétől, a mi által a kiemelés és szállitás költségei tetemesen alábbszállottak. Ez alagút nyitása maga után vonta az addig hegytetőn feküdt hivatalnok lakások, hivatalhelyiségek és sóraktárak áthelyezését.

Ott, hol ez az alagút az új-tordai területre torkollik, csak másfél évtizeddel ezelőtt is egy várossal egy szinvonalban, de azon kivül eső és a Nagy-sóspatak által körülfolyt vadon elhagyatott hely volt, a város minden szemetének lerakó helye. Puszta avar és tövis nőtt ottan, csak itt-ott tünt fel egy-egy csekély figyelemre méltatott szántóföld vagy rossz kaszáló. E helyen a kincstár összevásárolt mintegy 20 hold földet, melyen 1870-ben kezdték meg az épitkezéseket és az új bányatelep berendezését. Hogy az emberi szorgalom és jó izlés mily csodaszerű átalakitásokat tud létesiteni, azt megmutatta Balázs Emil bányanagy ur, a ki e kietlen suvart valódi kies Eldorádóvá varázsolta át, mert nemcsak izléses és czélszerűen berendezett épület-sorokat emelt ott, a melyek egyenközűleg vannak egymás mellett,*A bányatelepen van 5 tisztilak, az üzem és kezelési épületek, ugymint a hivatalihelyiségek, sóraktárak stb., továbbá az intézkedő és anyagraktár helyiségei, ács- és kovácsműhelyek stb. hanem azok közeit parkirozta és kertté alakitotta át. Gyönyörű vadgesztenye- és akácz-sétányok árnyalják a gyeppel szegélyezett és gondosan ápolt útakat, melyeket oly szép szőnyeg-kertek választanak el egymástól, hogy a margitszigetiekkel vetélkednek, mert Balázs Emil bányanagy ur is átörökölte, vagy helyesebben mondva élesztette és fejlesztette a tordaiak virágkedvelését és ápolási hajlamát. E bányatelep kétségtelenül Torda város legszebb helyisége, az ember itt nem hivatalok rideg falai között, hanem egy szenvedélylyel ápolt műkertben találja magát, hol virág-illatár s csalogánydal tölti el légkört s ülőpadok vannak az élvezni jövők számára. Ez átalakitás annál nagyobb érdeme nevezett bányanagy urnak, mert a kincstár az ily szépitési kiadásokat nem levén hajlandó elfogadni, annak költségeit mind sajátjából fedezte, ki ez kies oázban szivélyesen fogadta a látogatókat s mikor csak teheti, maga kalauzolja a bányákban, érdekes és szakszerű magyarázatai által valódi élvezetes kirándulássá tevén a hosszan tartó földalatti búvárkodást. A mester itt előszeretettel ismerteti egy egész élet fáradalmával és önfeláldozásával létrehozott nagy művét, a mely áldásosabb és hasznosabb Egyiptom gúláinál, mert a mig azok csak a nagyszerűséget s emberi erő hatalmát hirdetik, addig e művek itt a nagyszerűt a hasznossal párositják s létesitői bizonynyal inkább megérdemlik az utókor elismerését s nevök fenmaradását, mint ama gúlákat épittető Pharaók, kik rabszolgává tett népek százezreit korbácscsal kergettették az ingyenmunkára, csak azért, hogy az ő felfuvalkodottságuknak és dicsvágyuknak emeljenek minden hasznosság nélküli monumentumokat. Ez alagút s azok az aknák a föld kebelében nagyszerűségük mellett századok, sőt ezredévek multán is hasznosan fognak a nemzetre, sőt az emberiségre hatni, mert nem lesznek mindig oly szerencsétlen közgazdasági viszonyok, hogy e köz- sőt életszükségleti czikket elzárják a nagyobbmérvű kiaknázás és európai forgalom elől.

Az alagút bejárata csinos homlokzatot képez, melyet képben mutatok be.

A tordai sóaknák alagútjának torkolata.

Most pedig védköpenyeket öltve s mécset véve kezünkbe, mélyedjünk be az alagút visszhangos folyosóiba, hogy az azzal összefüggő aknákat megvizsgáljuk.

Az alagút a hogy a sórétegbe ér s az összeomlott Nagybányát (a melyet a bányászok Karolina-bányának neveznek) meghaladja, legelébb a Józsefbányához ér, melynek torkolat-erkélyével mellékfolyósó (tárna) által van összeköttetésbe hozva. A Józsefbánya minden tekintetben legérdekesebb Torda összes aknái között. Ez egy 72 öl mélységig lehajtott régi süvegbánya, mely most nyugalomba van helyezve.*Felhagyva, de művelhető állapotban tartva. Lépcsőzete szintén jó karban tartatván, azon le lehet szállni az akna fenekére s e leszállás fáradalmait gazdagon kárpótolja az ottani kristalizáló tó megtekintése, mely a természetnek egy valóban meglepő vegytani laboratoriumát tünteti fel. E bányában meg vannak adva a jegeczedésnek minden szükséges kellékei, mint légcsend, a sóval telitett kellő hőmérsékletű viz s igy a jegeczesedés procesussa gyorsan, csaknem szemünk láttára hajtatik végre. Az akna fenekén összegyülemlett viz által alkotott tavacskába bárminő tárgyat, minő fa, kötéldarab, virág, vagy kopott kefe, dobjunk, arra sűrűn rakódnak rá az átlátszó és gyémántként ragyogó sójegeczek százai, melyek a mécsek fényénél tündéri diadémként csillognak és ragyognak s valóban az egészet olyan mythosi homály és titokzatosság övedzi. A leghalkabban kiejtett szó is körben futja az akna öblét s oly sajátszerű zsibongás és titkos moraj támad, mintha gnomok és tündérek sokasága ülné körül a roppant aknaürt s mindenik szomszédjával zümmögne, súgna-búgna és pletykázna; az erősebb kiáltást 5–6-szor mondja vissza a félelmes öblözetű sókupola. A környezet valóban mysteriosus, a tömör sötétséget csak gyengén oszlatja el a kezeinkben pislogó bányamécs; hűvös bányalég érinti arczunkat s fagyos lehelletével megborzongatja testünket, óriások árnyait véljük körülöttünk bolyongni, a mint saját árnyainkat roppantul megnagyitva veti a sófalakra a mécsek derengő fénye. És azok mozogni is látszanak, a mint a mécsek kezeinkben megmozdulnak. És e mysticus árnyak ide-oda látszanak szökdösni, mintha a bányász-regék bányarémei keltek volna tánczra, mintha a bányász-mondák gnomjai keltek volna körútra földalatti birodalmuk mesés tömkelegében. Az ily látványra igazán alkalmazható a megdöbbentően nagyszerű kifejezés.

Egyáltalában a József-akna visszhangjai által tünik ki, mert a fenék visszhangját sokszorosan túlszárnyalja, azon páratlan visszhang, mely felül az alagút szinvonalán eső torokerkélyek mindenikéről*Két torokerkély van egymástól csekély távolra, mindkettő a bányának összekeskenyedő felső részébe nyilik. hangzik s a mi méltán bámulatra ragadtathatja a bányalátogatót. A torokerkélyről kiáltott egyes szótagot megszámithatatlan gyorsaságban és megnagyitott arányban mondja vissza a bánya sötét ürege, két szótagot 15-ször, három szótagos kiáltást 12-szer. Ha az erkély deszkázatára az ott levő doronggal többszörösen rácsapnak, oly folytonosságban pattogó ropogás támad, mintha egy zászlóalj katona adna sortüzet. A pisztolylövés egy üteg ágyúnak moraját, sőt nem túlzok, a mikor azt mondom, hogy a menydörgés megdöbbentő dörgedelmét adja vissza, eget-földet rázó dörgésnek tetszik az, mely rémes dübörgéssel morajlik, mig el nem nyeli a bánya sötét ürege.

A Józsefbánya visszhangja unicum a maga nemében; mert habár vannak a világhirű visszhangok között olyanok, melyek 15 szótagot is visszamondanak, de nincs bizonynyal ezek között egyetlenegy is, a mely a hangot oly egymásutáni sorozatban ismételje és a mely azt oly roppant mérvben megerősödötten adná vissza, mint ez. Hisz itt a halk hang is tízszeres mérvben megnagyulva hangzik vissza, a kiáltás megdöbbentő bődüléssé változik, mintha óriások beszélnének; a koppanás falakat reszkettető csattanássá, a lövés a haragos ég mennydörgő szózatává válik, mintha a teremtő zúgatná meg a sötétség chaoszát. És ez történik nem egyszerűen, hanem 12–15-ször ismétlődve, ugy, hogy a hallgató megdöbben s egyszersmind áhitatra érzi magát ragadtatni, a midőn e roppant só-dómnak óriási orgonája dörmög földrenditő hangokon.

A visszhangok elmélete még mindig talány, annak szabályait a technika még nem tudta megfejteni, miként az acustica törvényei is ismeretlenek s csak esetlegességtől függ még ma is, hogy ez meg ez egyház vagy terem jó, avagy rossz acusticával birjon. Például a brassói székesegyháznak oly nagyszerű acustikája van, hogy szószékéről a leggyengébb hang elhangzik legtávolabbi zugába is, mig a sokkal kisebb méretű debreczeni ref. templomban a legerősebb hang is elvész s csak a szószék közelében hallszik. A visszhangot épitészetileg is elő tudják ugyan idézni, de mi az a természet titkos alkotásai, a József-akna mennydörgő visszhangja mellett? Gyenge verébcsiripolás az ég döreje, silány kontárkodás a teremtés nagy műve mellett. Pedig a József-bánya visszhangját is esetlegesség idézte elő, mert habár a többi régi bányák is (Therezia, Antal) alakra, sőt terjedelemre nézve is hasonlitanak a József-bányához, habár azokat is ugyanazon módszer szerint metszették a sótömzsbe (mindenik süvegbánya), mégis csak a József-bányában találkozunk ezen bámulatos hangütődéssel, a mit az ember művében a természet szeszélye idézett elő, az ember tudta és akarata ellenére, de az ő gyönyörködtetésére, mert e visszhang valóban annyira megragadó, hogy csak akkor tudtunk attól megválni, a midőn rekedtté kiabáltuk magunkat.

A József-bánya után a Therezia-bánya következik. Ez azonban túlhaladott állásba jutott, mert az újabb időben két oldalán két új bányát, a Rudolf- és a Gizella-bányát nyitották, melyek mindketteje összefügg a Thereziával. Nincs is azoknak a felszinre nyiló torkolatuk s levegőt csakis a Therezia torkolatán át kapnak. Tehát a Therezia csak lélegző gégéje a két új bányának, s ez még ős múltjához méltó hivatás lenne, azonban ennél megalázóbb szerepre van szállitva, mert a törmelék és földes sót, a mit »bánya-piszok«-nak neveznek – de ami másutt drága kincs lenne – most nem emelik ki – mint régen – a bányák mélyéből, hanem a Therezia-bányába döntik s igy azt a művelés alatti bányák szemétgödrévé sülyesztették le, a mi, természetesen idővel, a századokig díszlett bánya lassankinti megtelését fogja előidézni, habár még most mintegy engesztelésül torkolatának egy öblözete kaczéran van fölékitve és díszcsarnokká átalakitva. Egy czifrán metszett és élénk szinekkel kifestett oszlopokon nyugvó ballustrád veszi körül ez öblözetet: van ott sóból kifaragott két háttámos pad, két sóba vésett fali szekrény, hol a sójegeczeket és kristálysó-darabokat tartják – melyeknek igen szép példányai fordulnak elő a tordai sótömzsben – és egy nagyobb fülke, hol egy kristálysóból egyberakott díszgula (obeliszk) van elhelyezve. Valódi csillogó díszcsarnok ez, hol ragyog, fénylik és kábit minden, a mi a szemlélőt környezi. Innen emelkedik fel a felszinre a Thereziának torka, még most is használható állapotban levő lépcsőzetével.

Az újonnan nyitott Rudolf és Gizella párhuzamos ikerbányák, a mennyiben azok egy alakba tervezettek a Therezia két oldalán. Ezek eltérnek a régi csekélyebb művelési tért nyújtó süvegalaktól, négyszögben, nagyobb kiterjedésben és csekély mélységben hajtatnak, úgy hogy a Rudolf-bánya fenekéből az alagút szinvonaláig csakis husz ölnyire kell a sót kiemelni. Ez egy 6 ló által vont emelőgép által történik, mely egy nyolczszögű sóteremben van elhelyezve, közelében van a szintén sóból faragott rakpad, honnan a sót az alagúton át vasúti kocsikon szállitják a sóraktárakba.

A Rudolf-bányának két szintje van, elől a 20 ölnyire lehajtott bánya és hátul a magasabb szinten levő úgynevezett hagyás. A két részt a bánya egész szélességét átfogó imposans sólépcsőzet köti össze. Azonban a hagyás is folyton alább száll, a mennyiben most az van művelés alatt s igy még a mostani csekély mérvű sómivelés mellett is pár évtized alatt le fog szállni a Rudolf-bánya mostani fenék-szintjéig. A Rudolf-bánya fenekére a gépháztól leszálló lépcsőzeten lehet lehatolni és a hagyás hátsó részéről felvezetett másik lépcsőzeten felmászni azon erkélyre, mely a Rudolf-bányát a fölepnél (plafond) körülfutja.

A tordai sóaknák felülete a Nagy-Dörgővel előtérben.

A Gizella tartalék-bánya, ez csak jelölve van egy hossz- és keresz-tárna által, mely a Thereziával hozza összeköttetésbe, ki van metszve gépháza és rakodó-padja is, szóval előkészitve a jövő művelésre, az esetben, ha a Rudolf-bánya kifogyna, vagy túlságos lemélyitése által a kiemelés nehézzé és költségessé válnék.

Az alagút a Gizella-bányán túl is folytattatik, egy régi római bánya felhagyott üregén hatol át, melyet sóval tömtek és ledöngettek; másutt pala-rétegbe jutott, miért annak addig egyenes vonalát megtörték. Ily módon jut a Gizella-bányától mintegy 150 öl távolra eső Antal-bánya közvetlen közelébe, a melylyel már nem is mellékfolyosó, hanem egy alagút alján nyiló lappancs által van összeköttetésbe hozva. Az Antal-bánya egy 54 ölnyire lehajtott torokkal biró régi süvegbánya, a mely szintén nyugalomba van helyezve, bár jó és művelhető állapotban tartva.

Az Antalbánya fenekéről hajtottak le egy 1-2 öl széles vájnát, hogy a tordai sótömzs függélyes terjedelmét, vagy vastagságát, kipuhatolják. E vájna a só fölszinétől számitott 194 méter mélységig hajtatott le, a nélkül, hogy bárminő változás mutatkozott volna a sóállományban, a mi mutatja, hogy a tordai sótömzs úgy terjedelem, mint vastagságra (függélyes terjedelemre) nézve kipuhatolhatatlan nagy kiterjedéssel bir, mert bár az Antal-bányán túl mintegy 5 ölnyire az alagút megszünik, de nem azért, mintha a sótömzs véghatáráig hatolt volna, az még messze túlhatol e ponton, a mint azt kétségtelenné teszik nemcsak az alább feküdt római bányák, hanem az innen mintegy 2000 ölnyi (keleti irányú) távolságra fekvő ugynevezett kolozsi bánya. Ez volt alkalmasint a tordaköri felső (magyar) bányáknak legrégebbike, a mely mindeniknél legmélyebbre (82 öl) hajtatott le; de már vagy 80 év óta fel van hagyva és vizzel elöntve. 35 évvel ezelőtt azonban még hasznát vették, a mennyiben a marhavészben elhullott marhákat oda lökték be s napjainkban is, ha ragályos betegségben szenvedő barom, vagy sopornyiczás ló vagy veszett állat fordul elő, azt lebunkózás helyett a kolozsi bányába dobják be s igy ez akna Torda vészmentőjeül szolgál. Kővári László*Erdély földe ritkaságai 155. lapján. irja, hogy 1763-ban egy cserfa került ki a tordai aknából, a mire 1364. évszám volt bevésve. Nagy kár, hogy Kővári nem jelöli meg, hogy az Torda melyik aknájából került ki, mert akkor tudhatnók, melyik volt a legrégibb Torda magyar bányái közt; igy azonban csak föltevésre vagyunk utalva. Én a legrégibb magyar bányának helyét nem itt, hanem alább a Bányánál keresem, az itt levők közt legrégibbnek az elsülyedt Nagydörgő bányát tartom s utána a kolozsit sorozom.

Ezzel bevégeztük volna – mindenesetre érdekfeszitő – kutatásunkat a bányák földalatti részében, de hézagos lenne vizsgálódásunk és hiányos ismertetésünk, ha mellőznők a bányák fölszinének átkutatását, a mi megdöbbentő szépségek egy egész hosszú sorozatát tárja fel s nem egy tekintetben köti le az útas érdeklődését s oly sajátszerűen meglepő látványban részesiti, a minőt sehol másutt feltalálni nem tudand. Legyen szives azért az olvasó az Alasmál meredekén a kis Sóspatak-völgy fejébe követni, hogy ott az aknák napsütötte felületét, a bányák tömkelegének külszinét is átvizsgáljuk s a mennyiben a leirás korlátoltsága megengedi, betük által érzékitsük azok behatását.

A mint az Alasmál tetejéről keletre tekintünk, egy sárgás-fehér szinezetű kopár kis zahara-pusztát látunk magunk előtt elterülni; egy baljóslatú kietlen völgyteknőt, a melynek beteges küllemű talajáról egészen eltünik a tenyészet üde viránya, hiányzik a földnek virágos zöld palástja, csak e völgyteknőt környező magaslatokon és hegyoldalakon ötlik fel e vetéseknek és kaszálóknak élénk zöld meze, hogy a Lapos-nak (igy hivják a kopár részt) csupaszságát még felötlőbbé, még kirívóbbá tegye. De e rideg tájnak még se hiányzik vadon szépsége, a mit leginkább a jobboldalán elhúzódó tavaknak kéklő tükrei kölcsönöznek, melyekbe a bányatorkoknak pagodaszerű épületei és köridomú gépházai tükrözik vissza magukat s azon sótornyok, melyek a kihordott törmelék sóhegyeiből kristályosodtak.

A talaj egészen össze-vissza van hányva, félelmes elsülyedésekkel, csuszamlásokkal, omlásokkal eléktelenitve ugy, hogy az ember félve lép e mozgó chaoticus területre, mely inogni látszik léptei alatt s egy-egy rázkódása által könnyen elnyelhetné és eltemethetné sötét kratereibe. Igy a mint az Alasmál tetejéről lelejtünk, mindjárt egy ily kraterszerű sülyedéshez érünk, melynek hosszátmérete 200, keresztszelvénye 100 lépés lehet. Ez egy valódi acheronti torok, egy elnyeléssel fenyegető süllyedés, egy iszonyú pokoli tölcsér, mely elnyeli, felfalja a talajt. Szemlátomást csuszamlik s szaggatottságában mutatja, hogy alatti támpontja inog. S valóban inog és mozog is, mert itt e helyen volt még nemrégen, a 94 ölre lehajtott régi Nagybánya, melyet a sóvágók Karolina-aknának neveztek. Ennek északi oldala – talán éppen azért, mert e bánya a sótömzs szélére volt helyezve – megbomlott s a föld azóta lassankint csuszamlik a bánya tág méretű öblébe. A miként a föld rétegei egymásután leőrlődnek a bányürbe, akként növekedik és mélyül a baljóslatú kráter, a mig lassankint az egész földszint elnyeli, majd az egészet elfedik a viz hullámai s támad fölötte egy nagy tó, mely szép kék szemfedéllel vonja be a bánya e roppant koporsóját. Hogy ez lesz a végmegoldása a talaj elnyelésének, az bizonyosnak látszik már abból is, hogy a kráter alsó részén a Nagybánya hajdani torkolatánál szépen kicsipkézett sótölcsérben már is egy viztükör kékellik, melyben a bányamű roncsai, a torok és a tárnál kikötő gerendái és lépcsőfokai uszkálnak, az erőtlen emberi műnek a természet hatalma által összemorzsolt gyászos töredékeiként.

De még szembeötlőbben tanusitja az ily végmegoldást, a szomszédjában (délre) levő ugynevezett Nagy Dörgő Sóstó, mely szintén egy ilyen elsülyedt régi bánya*Hogy mikor történt a bánya elsülyedése és a Dörgő sóstó keletkezése, arra nincsenek adataink, de időmérőül elfogadhatjuk a partjain felnőtt fákat, melyeknek gyűrűi több százados életről tanuskodnak. Még nevét sem tudjuk az elsülyedt bányának, a bányászok a hagyomány nyomán Horizont-bányának vélik, bár valószinübb, hogy azt Nagydörgő–bányának hivták, a benne létezhetett visszhangról s a tó neve alkalmasint a bánya elnevezéséből eredett s azt látszik örökiteni. helyén keletkezett s oly mély tölcsérrel bir, hogy a tó partján felsarjadzott százados nyárfák 15 öl magas sudarai alig érik el a tó karajának felső szádát. Hogy ez a Dörgő Nagy Sóstó hajdan szintén sóakna volt, azt nemcsak a bányászok regélik, hanem létéről és elpusztultáról oklevéli tudomásunk is van Szaniszló Zsigmond naplójában, hol 1683. junius 3-ról azt jegyezte fel, hogy a Bécs ostromához siető tatár khán fiával és táborával a Keresztesmezőre szállván, sok kárt tettek körülbé, az dörgő aknát (igy) is felgyujtották. E tó feletti magaslaton voltak a régi kincstári épületek és a Szent Antal tiszteletére szentelt bányatemplom, melyet most lehordtak, a kincstári épületekbe pedig az állami bikatelep helyeztetett el.

Odább délkeletre egy harmadik tó tünik fel, a mely szintén egy elsülyedt bánya helyén*Ennek nevére sincsenek adatok, a bányászok hagyomány nyomán Katalin-bányának mondják. keletkezett. Sajátszerű, hogy e sóbánya fölötti tó édes vizet tartalmaz, a mi akként magyarázható meg, hogy a bánya sülyedni kezdvén, egy odacsuszamlott földréteg betömte és eldugta torkolatát, alkalmasint öblét is, a mi által a sóréteg teljesen elfedetvén, oly földtölcsér vagy medencze keletkezett, a mely – agyagos palából állván – nem ereszti át a szomszédos forrásokból és esőből oda gyülemlett vizet s igy lebeg a sótömzs fölött az édesvizű tó, a melynek kristálytiszta vizét egy lovak által vont emelőgép segélyével juttatják el a hegytetőn levő állami bikatelephez, a marhák itatására.

Ezen édes tó itt a sótömzsben annyival meglepőbb, mert a közvetlen mellette levő harmadik tó vize annyira telitve van sóval, hogy az már évek óta sós fürdővé alakittatott át. A nagy mélységű tó alól padolt fürdő-medenczével és 9 vetkező-szobával van ellátva. Odább az ugynevezett Alsó-laposban egy másik 17 méter mélységű kerek idomú sóstó szintén vetkező-szobákkal (mindössze 4) ellátott fürdővé van átalakitva.*Mindkét fürdőt Balázs Emil bányanagy ur rendezte be, az elsőnél 3, a másodiknál 5 kr. fürdődíjt fizetnek a sóvágók perselyének hasznára. Ennek vize kék-zöldes szinezetű s kátrányhoz hasonlitó fekete iszapot rak le, a miért azt kén-jod tartalmúnak hiszik, bár vegyelemezve mindeddig nem volt, de tény az, hogy hülések és köszvényben nagy gyógysikereket mutat fel s kezdi a Bányánál levő régi sósfürdőket háttérbe szoritani. Mindkét sóstó régi római sóbányákból keletkezett, de még ezen alól, sőt a baloldalon az Antalbánya mellett és a messzebb lenn fekvő kolozsi bányán túl és a domb oldalán mindkét felől mutatják a régi római bányák helyeit jelölő bemélyedéseket, igy a völgy baloldalán 7, jobboldalán 5 római bánya helyét jelölik a bányászok, tehát összesen csak itt 12 római bánya volt, még ennyire tehetjük alább a Bányánál feltünő római bányákat, tehát vagy 24 nyitott bányából aknázták ki a rómaiak a sót azon 160 év alatt, a mit Erdélyben töltöttek, a mi önmagában is tanusitja nagymérvű sómivelésüket, hisz az utánuk következő másfél ezred év alatt, bár nemzeti királyaink és fejedelmeink alatt szintén nagymérvű sóbányászat folyt itten s mégis a római kor után – vagyis 16 század alatt – nyitott bányák számát mindössze 9-re tehetjük.

Ezen sóstavak lefolyásából és a bányákból kiszivárgó erecskékből keletkezik a Kis-Sóspatak, mely – mint fennebb előadtam – egy darabig kelet irányban foly, azután délre fordulva, Polyánnál szakad az Aranyosba.*A Sóspatak már előfordul a fennebb közlött 1177-ki határjárási okmányban. A patakfő baloldalán sorakoznak egymás végtébe, a már fennebb ismertetett József-, Rudolf-, Therezia-, Gizella- és Antalbányák, messzibb lent a patak jobbpartján a kolozsi bánya.

Az újonnan keletkezett Rudolf- és Gizella-bányáknak, valamint az alagútnak sem látszik itt a felszínen semmi látható nyoma, de a régibb bányáknak még most is látszanak beépitett torkolatai, köridomú gépházaik a kezdetleges sókiadási hivatalokkal, melyek ma puszta elhagyatott állapotban vannak, mint a bányák, melyeket szolgáltak, fel vannak hagyva. Én képben mutatom be a József- és Therezia-bánya torkolatainak épületeit, előterében a sülyedő Nagybánya kráterével és azon sódombozatokkal, a melyek hajdan az e bányákból ide kihordott sótörmelékből keletkeztek századok hosszú során át. E sódombozatokat elmosta az eső, bepiszkolta a föld sara, most is folyton csergedeznek, a sóolvadványból keletkező sósviz-erek, de a bemocskolt sötét talapzatról jegeczesedett sóoszlopok és csompok lövelnek fel s szépen kicsipkézett sókráterek mutatkoznak, mintha a jeges tengeren uszkáló jéghegyek közé tévedt volna az útas, a ki nem tud eltelni e vadregényes vidék megdöbbentő szépségével, melyeknek behatása sokáig fennmarad emlékezetében, mert az, a mit itt szemlél, az mind oly sajátszerű, oly bizarr, oly szokatlan, a mit nem egyhamar fog elfeledni, mert e chaosznak, ez összevissza hányt vidéknek is megvan a maga vadon szépsége és szilaj költőisége, mi a képzeletre mély benyomást gyakorol, mi a kedélyre nyomasztólag hat s csak azon tudat deriti fel a levertséget, hogy e visszariasztó küllem az egészség drága kincsét rejti szurtos keblében.

Az akna körüli terület a sószállitó lovak legelője volt régen, más lovak kizárásával, a mint kitünik az 1757-ki helyhatósági szabályokból, melyek szerint az ez évi márczius 24-ki tanácsülésben elhatároztatott, hogy: A sóbányákban csak a fertály lovai és senki másé ne legeljenek, ha fertály gazdája vagy kocsisai mások marháját bevennék, a kárt ők fizetik.*Lásd Magyar törvényh. jogszabályai. Kiadták Kolozsvári Sándor és Óvári Kel. I. k. 450–451. lap.

Most miután átkutattuk a tordai sóaknákat ugy földfeletti, mint alatti részleteiben, legcélszerűbben ugy fejezem be ismertetésemet, ha ideiktatom Balázs Emil bányanagy urnak – már fennebb említett – szakleírását. Annak azonban fontosságánál fogva külön fejezetet szentelek.