XXXIV. Torda város története (krónikája) az őskortól a mohácsi vészig.

Torda város történelme Erdély történelme; e város multja szorosan össze van forrva hazánk viszontagságos multjával és történelmével. Torda sokáig Erdély fővárosa levén, körülte mint központ körül forognak az események, közösek a hazáéval öröme, dicsősége, de egyszersmind szenvedése is. Osztozott az a haza minden diadalában, minden bánatában, minden dúlásában. Torda sok harczot és vészt, de sok fényt és diadalt is látott.

E hazarész sorsát intéző országgyüléseknek és – az igazságszolgáltatás fő-fő forumaként működött – vajdai törvényszékeknek 5–6 századon át székhelye, a nemzeti haderő gyülekezési pontja, legfontosabb hadászati központja, gyakran döntő csaták szinhelye levén: a győztes sereg és futó ellenség dúlásainak, zsákmánylási ösztönének volt nem egyszer kitéve. Alig vonult át hazánk egén terhes felhő, mely viharját és villámait Torda fölött ki nem öntötte; alig szágúldott át ellenség, mely fel nem dúlta volna. Kún, besenyő, mongol, tatár, török, osztrák, oláh sokszor hagyta hátra véres kezének nyomát. Lakói nem egyszer hullottak el a csatatereken, városuk védelmében, nem egyszer lettek halomra gyilkolva ősi tüzhelyük és a haza oltalmában; de mindannyiszor phönixként emelkedett ki e város hamvaiból. Az ujjászületés sehol oly gyors nem volt, mint e városban, a melynek lakói a kishitűséget, a csüggedést nem ismerték, s mindannyiszor, midőn a vész ledönté városukat, egyik kezükben karddal, a másikban épitőeszközökkel újból épiték azt. Sokszor fogyatkozott meg lakossága ez ádáz küzdelmekben; de mindannyiszor ismét felfrissült és helyrepótoltatott hősök és hősöktől származó új települők által, kiknek erényei a régibb hősök törzsfajába oltatva, ritka válfajú vérkeresztezést hoztak létre. Így folytaták tovább e város életét, s csinálták emlékezetes tényekben, megragadó eseményekben, hősiességben gazdag történetét.

Torda város multja a dicsőségnek, a hazához való hűségnek, az e miatt szenvedett dúlásoknak és catastropháknak hosszú sorozatát tárja fel. A dicsteljes szenvedés lenyomja az öröm mérlegét; de Torda lakói mindig büszkén hivatkozhatnak elődeik szenvedéseire, városuk dúlatásaira, mert azok hazafiságuk próbakövéül szolgálnak, mivel Torda azon városok közé tartozik, a mely pillanatnyi haszon előny, vagy önkimélésért soha az ellenséggel nem czimborált, a közérdek rovására nem alkudozott, inkább kitette magát az ellenség dühének, hogysem a haza ügyétől eltántorodjék avagy az iránt közönyösnek mutatkozzék. Ellenség soha sem találta meghunyászkodva, megalázkodva, hódolatkészen; de mindig önérzetesen, büszkén, önbizalommal szembeszállva és daczolva. Tordának nem voltak erős védfalai, azt polgárainak keble alkotá. Csoda-e, ha ez élő védfal vérzett és sokat szenvedett a rá mért csapások alatt?

Torda keletkezése, fejlődése, sokszori elhamvasztása és újbóli feléledése phasisait, az azokra vonatkozó oklevelekből ismerjük. Négyszer, sőt ötször semmisült meg e város, a kánok, a mongolok, Basta, Mihály vajda, Achmed-Szaid és Ali pasák tatárai csaknem földdel tették egyenlővé; de mindannyiszor kikelt romjai közül, mintha az újjászületés varázsával, az elpusztithatlanság bűvös talizmánjával birt volna. E talizmánja valóban megvolt, a mi a költő e szent fohászában nyert kifejezést:

»A nagy világon e kivül,

Nincsen számodra hely,

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned-halnod kell!«

Torda őskorára – értem a mongol dúlást előző időszakot – kevés az adat; néhány adománylevélből áll az, mely vámjára, vásárára, sómivelésére, ős váraira s határjárásokra vonatkozik. Pedig e város bizonyosan szerepelt az ezredév első századában hazánkat dúlt besenyő és kún beütésekben, már csak ugy is, mint az erdélyi országgyülések székhelye és hadainak gyülekezési központja. Él e hagyomány és e kort felkarolja a Szent László-mondakör is, a melynek tárgya Torda vidéke s különösen a közelében levő Torda-hasadék és Nagy-Királyerdeje. E mondák a szent király csodás tetteinek és hősiességének varázsával öntik el az ott vívott csatákat és csodás menekülésének eseteit, hitregék bűbájával burkolják körül az itt előfordult eseményeket. Hátrább – a tordai hasadék leirásánál – azokat tüzetesebben fogom tárgyalva, itt csak rámutatok, mint Torda és multjának derengő hajnalára.

Torda e harczok folyama alatt bizonynyal feldúlatott; de lakosai – a néphagyomány szerint – a tordai hasadékban megmaradtak. E sziklaszoros olyan, hogy – mindkét oldalról meredek sziklák által uralt – szűk torkolatjait még most is kevés elszánt ember meg tudná védni az ellenség behatolása ellen; a lőfegyver előtti korban az bevehetetlen, természetes erődöt képezett, azért Torda lakói minden épitett erőd felett annak előnyt adtak a vész idején mindig annak roppant szikla-redoutjai közé vonultak. Innen ered ama, mondhatnám vallásos kegyelet, a melylyel Torda minden lakosa – még most is – e sziklaszoros iránt viseltetik, elannyira, hogy bizonyos meghatottsággal tekint arra, mondja ki annak nevét, sőt városa czímerében is szerepelteti.

A kún dúlások első korszakában azok itt Torda környékén egy ideig megfészkelték volt magukat, mig szent László király el nem zavarta onnan. A későbbi kún beütések alkalmával és mozgalmakban Torda már mint tényező fordul elő; ugyanis 1287-ben, a midőn a letelepitett kúnok túlságos kedvelése miatt nemzetével meghasonlott, IV-ik vagy Kún-László jobb érzése feltámadván, a vész láttára nemzetével kibékült s gyorsan Erdélyben termett. 1288. junius 8-án megjelent a Tordán tartott országgyülésen s Erdély idegyült hadaival csatlakozván, a menekülő kúnokat egészen a tatárok földéig űzte.*Lásd ezen a keresztesek házában Tordán tartott országgyülésről kiadott adománylevelet Fejér Cod. Dipl. V. 3. 435. és Kőváry László Erd. tört. I. k. 145–146. lapjait.

Ez az első Tordán tartott országgyülés, melyről oklevél szól, bár több mint valószinű, hogy már előzőleg ott tartotta az erdélyi nemesség országgyüléseit. Kőváry László már Szent István korára vonatkozólag állitja, hogy az erdélyi nemesség országgyüléseinek helye Torda volt, sőt közli e gyülések hatáskörére vonatkozó rendszabályokat is,*Erdély tört. I. k. 58–59. lapjain. bár fájdalom, azokról oklevél nem tanuskodik. Hanem az erre következett időben Erdély országgyülései egészen a fejedelmi korszak derekáig, leginkább Tordán tartattak s ha ezen történeti visszapillantásomban csak itt-ott emlitem fel a fontosabb eseményekkel és Torda multjával összefüggő országgyüléseket, az csak azért történik, mert az ott tartott országgyülések sorát hátrább külön fejezetben adom.

A besenyő-kún dúlásokat kiépült Tordát a mongolok ismét feldúlták, Rogerius siralmas krónikájában emliti, hogy Enyeden, Tordán sehol élő lényre nem akadt, de Torda lakói ez alkalommal is – a tordai hasadék menhelyén – megmaradtak, javaik egy része és adományleveleik azonban Mikud bán várában a mongolok által felprédáltattak és elpusztittattak, a mint ez kitetszik Endre király 1291-ki – fenn bőven ismertetett – kiváltság- és adományleveléből, a mire itt legyen elég egyszerűen hivatkoznom.

Torda azonban a mongol dúlást is hamar kiheverte, sőt a szomszédos feldúlt 10 falu lakóinak odatelepülése s határaiknak odacsatolása által ugy jólétben, mint népességben még gyarapodott. Ezt igazolja már csak az is, hogy IV. László király 1272. és 1276-ban a tordai sóbányákról nagyobb mennyiségű sót rendel a kecskésvári paulinusok és a fejérvári káptalan számára, a mi az ottani bányák szorgalmas művelését s nagyobb számú munkásnép ottlétét föltételezi.

A mint az első századok homályából kibontakozva előrehaladunk, a történelem mezeje mind termékenyebbé válik, a polgári társadalom s azzal a polgári elem is kezd fejlődni és kidomborodni, a mire legtöbbet tettek a vegyes s különösen az Anjou-házból való királyaink, kik Olaszországból magukkal hozták az erős polgári osztály jelentőségének tudatát, s azt nálunk is – mint az állam egyik fölépitendő oszlopát – erősiteni, fölemelni iparkodtak.

Ennek tudhatjuk fel, hogy ők gyakran fordulnak meg Erdély városaiban (Tordán is) s azokat szabadalom- és kiváltságlevelekkel és kedvezményekkel bőven ellátva, fejlődésüket nagy mértékben elősegiték. Tordát e tekintetben szintén kiváló figyelmükben részeltették.

Róbert Károly az erdélyi békétlenségek s főleg a szászok forrongásának lecsendesitése végett az erélyes Tamás vajdát állitván Erdély kormányzása élére, ő 1321. husvétja körül Tordán (Keresztesmezőn) gyülést tartott, Talmács várát lefegyverezte s a szebeni ispánságot maga vette kezébe.*Lásd Arpadia III. 64. Kővári Erd. Tört. II. 9. Az e miatt fegyvert fogott szászokat legyőzvén, 1324-ben ismét gyülést tartott Tordán, melyből a karok és rendek Miklós és Gergely főurakat küldék a királyhoz, kik az erdélyi nemességnek a királyi adók és tizedek alóli fölmentését eszközölték ki.*Lásd Kővári Erd. Tört. II. 10. lap. Torda II. Endrétől nyert nagyfontosságú kiváltságlevelének Róbert Károly és Lajos királyok általi megerősitését már fennebb adtam, a mi mindenesetre Torda iránti jóindulatok tanujeleül vehető.

Miklós erdélyi vajda 1343. áldozó csütörtökén Tordán országgyülést tartott, hol a kolozsmonostori apátság némely jószágait visszaitélte.*Lásd Fejér Cod. Dipl. IX. 1. 206., 360. Hihető, hogy Nagy Lajos király kétszeri Erdélyben jártakor Tordát is meglátogatta, Kolozsvárról Fejérvárra csak itt mehetvén el. De 1366-ban bizonyosan kétszer is volt Tordán, május 9-én az ott tartott országgyülés alkalmával és julius 14-én.*Lásd Kővári Erd. Tört. II. 24. lap.

1377-ben Nagy Lajos király ismét volt Erdélyben, május 1-én Tordáról ad ki adománylevelet Kolozsakna telepitése ügyében és május 9-én Tordáról keltezett adománylevelet ad ki a kolozsvári Erzsébet-kórház szamosi malmának átalakitására;*Lásd Jakab E. Kolozsv. Tört. I. k. 79. és 305–306. lap. jun. 19-én Kolozsvártt intézte el a Torda és Ajton közti határvillongást,*Arpadia III. 69. s Tordán országgyülés lévén, huzamosabb ideig mulatott ottan; ott kelt április 5-én a kolozsváriak vámmentességét biztositó kiváltságlevele, melyet az erdélyi nemesek egyetemének, Demeter zágrábi püspök, Séchy Miklós horvát bán és az ország báróinak jelenlétében adott ki.*Lásd Jakab E. Kolozsv. Tört. I. k. 333. lap. Ez alkalommal hosszabb ideig tartózkodik Tordán, erről tanuskodik három rendelete, igy a júniusban kezdődött országgyülés 12-ik napján bizonyos hunyadi ökrök elvétele ügyében intézkedett és a gyülés 16-ik napján adta ki azon kiváltságlevelet, mely szerint a kolozsvári kereskedők ezután csak Bácson tartoznak vámot fizetni.*Lásd Kemény József App. Dipl. Tran. III. 43., 146. Fejér C. D. IX. 5., 161. X. 1. 576.

Zsigmond király – a polgári elem e legerősebb fejlesztője, a városoknak e leghatalmasabb protectora – szintén éreztette kegyeit Tordával, ő szintén többször volt Tordán. Igy 1394-ben, midőn a török előnyomulása és Szerbia meghóditása méltán aggodalomba ejté a nemzetet, a király a védelem szervezése végett Erdélybe jövén, decz. 26-án Tordán mulatott s innen adományozott Hunyad megyében Dobré nevű egyénnek kenézséget.*Lásd Fejér Cod. Dipl. X. 3. 139. és 8. 370.

1426-ban nov. elején Zsigmond király ismét Tordán volt és a nemességgel – mely országgyülésen együtt volt – tanácskozott. Ott maradt decz. 6-ig, mely napon Balázs püspök részére ugyanott adománylevelet irt alá.*Lásd Fejér Cod. Dipl. X. 4. 790. Ugyan Tordáról hitvalló Szent-Miklós napján új adománylevelet adott Peterdi Lászlónak járai, kis-bányai, két-oklosi, ivánfalvi, zurduki, remetei, berkesi, szindi, csáni, bolduczi és szent-jakabi örökségeire, melyek mások által eltulajdonittattak, de őtet illetik. A beiktatást a Kolozs m. conventnek meghagyta, ugy, hogy a lehető ellenmondókat a vajdai székre utasitsák.*Lásd gr. Kemény József Cod. Trans. X. 16–17.

Albert uralkodása kezdetén 1438-ban, a midőn a Zsigmond alatt kiütött parasztlázadásnak Kolozsvárra beszoritott sergét és vezérét Nagy Antalt – az ugynevezett népkirályt – Kolozsmonostornál a nemesek tábora legyőzte s vezérét is elejté, ők, a győztesek Tordán tartottak országgyülést s a lázadók felett szigorú itéletet tartván, a három nemzet unióját megújitották.*Arpadia III. 38. Eder Felmerhez 73. Ekkor Bonfin szerint Nagy Antal vezértársaiból 9-et Tordán húztak nyársba.

1453-ban, a midőn a török Konstantinápolyt elfoglalta, a megrettent Erdély a nagy Hunyadi János vezetése alatt önvédelmére fontos intézkedéseket tett. Ekkor kezdették többek közt a tordai kastélyt a római vár romjaiból épiteni.*Lásd Felmer Hist. 122. Kővári Erd. Tört. II. 75.

1447. ápr. 11-én Hunyadi János kormányzó Tordán, illetőleg Szentfaván (Egyházfalva) van, honnan Pogán Miklóst és Szindi Imrét a nekik 1500 arany frtért inscribált Tatárlakába beiktatni rendelte*Lásd gr. Kemény József App. Dipl. Tran. V. 259. és 1445. decz. 28-án a kormányzó ismét Tordán tartott országgyülést, melyre a szászokat is meghivta.*Hunyadiak kora, Okmánytár 235. sz. 1455-ben decz. 28-án ismét ott tartott országgyülést, annak ötletéből, hogy Wlád oláh vajda a törökkel egyesülten az országba (Erdélybe) rablóként beütött.*Hunyadiak kora, Okmánytár II. k. 388. lap.

Utoljára 1456-ban volt Tordán és tartott országgyülést a hős kormányzó, innen vezette harczba Erdély hadait, a midőn Kapisztránnal Belgrád fölmentésére sietett.*Lásd Csipkés Elek Torda helyirata. Ez volt utolsó erdélyi látogatása; nem sokára temetni hozták szülőföldjére a keresztyénségnek e korában legnagyobb hősét.

László király egy Tordára vonatkozó oklevelét ismerem, mely Bécsben 1457-ben aug. 28-án kelt, ebben Losonczi Dezső, László és Zsigmondnak szigorúan meghagyta, hogy a kolozsváriaktól birtokaikon, de különösen Torda városában (in Civitatem Torda) vámot ne szedjenek.*Lásd Jakab E. Kolozsvár Tört. I. 439. lap.

Mátyás király, a ki szülőföldje, Erdély felett ép oly ébren őrködött, mint hős atyja, a hogy 1462-ben hírét vette, hogy a szultán Oláhországot 250,000 emberrel elözönlötte: azonnal Erdélyben termett s szeptember 17-én Tordán szervezte az ország védelmét, azonban nemsokára értesült arról, hogy a szultán az oláh vajda megfenyitése után sergét visszavonta.*Lásd Katona Hist. Crit. VII. 548.

Nem sokára válságos viszonyok közt látta kebelében Torda a nagy királyt.

Ugyanis ő átlátva, hogy Magyarországot keletről és nyugatról egyiránt ellenség kömyezi, hogy a vészes áradatkint előtörő török mellett a nyugati szomszéd is a török által gyengitettnek hitt Magyarország birtokára áhitozik: a védelmet mindkét irányban szervezte, a haderőt szabályozta, az olygarchia hatalmát határok közé szoritotta, s a közjövedelmek kezelését és az adózási rendszert alapos vizsgálat alá vévén, a bizonytalan kamara-nyereség és királyi bér helyett a kincstári adót hozta be, s a harminczadot és vámot rendszeresitette. Mindez ellenhatást és forrongást idézett elő s főleg Erdély főurai közül sokakat – kik négy év előtt a paraszt-lázongások alkalmával véd- és daczszövetségre léptek volt – nyilt fegyveres ellentállásra ragadott. Nemsokára a forradalom zászlaja nyiltan kitűzetett, a hűségben megmaradt székelységen kivül Erdély vármegyéi (Hunyad vármegye kivételével) és a szászok csatlakoztak a mozgalomhoz, a mely annál veszélyesebb jellegű volt, mert annak azon hamis szinezetet adták, mintha a zsarnok ellen az alkotmány védelmére ragadtak volna fegyvert. A mozgalom annál könnyebben terjedhetett, mert az akkori erdélyi vajdák, János és Zsigmond bazini és szentgyörgyi grófok és magyarókereki Berthold, sőt a Szepességet kormányzó Zápolya testvérek, Imre és István is alattomban a mozgalmat szitották, a vajdák – kiknek azt ellensúlyozni és csirájában elfojtani kell vala – kéz alatt elősegitették. Az újabb történeti nyomozások és a bécsi titkos levéltárakba való betekintés kétségtelen adatokat szolgáltatnak arra nézve, hogy e belforrongás kivülről, nevezetesen Fridrik habsburgi gróf által is szitva volt, ki erre Máté erdélyi püspököt használta eszközül. Fridrik a belzavarok által akarta Mátyás hatalmát ellensúlyozni és megtörni, ő csábitotta György, Zsigmond és János szentgyörgyi és bazini grófokat a Mátyás elleni lázadásban való részvételre,*Lásd többet Jakab E. Kolozsvár Tört. I. 524–525. lap. holott közülök Jánost épen Mátyás király tette erdélyi vajdává, a mit ő azzal hálált meg, hogy Erdélyt besodorta a pártütésbe s azután hogy magát megmentse, az általa elcsábitottak fejét juttatta hóhérbárd alá. Mátyás csak félrevezetetteknek hivén a pártütőket, kegyelmes volt kezdetben irányukban, de a midőn itt Erdélyben meggyőződött a külármányról, a félrevezetett nép iránt továbbra is megtartá kegyelmességét, de az idegenekkel czimboráló olygarchákkal szemben megérdemlett szigorral járt el.

1467-ben augusztus 18-án Kolozsvártt gyültek össze az összeesküvők, s hogy a mozgalom mily nagy és veszélyes volt, mutatja az összeesküvési okmányt aláirtak nagy száma, kik között ott találjuk farnosi Veres Benedeket, Bánfi Lászlót, Zsuki Mihályt, Gerendi Mihályt, Iklódi Mártont, somkereki Erdélyi Istvánt, Ilosvay Pétert, medgyesfalvi Alárdi Lászlót, Nagylaki Mártont, Thoroczkay Ilyést, Haranglábi Györgyöt, Borosnyai Pétert, Tarkán Bálintot, Szövérdi Bálintot (egyetlen székelyt), szóval Erdély legtekintélyesebb birtokosait. Ezek igazgatókul és vezérekül a Zápolya-testvéreket választák s élet-halálra fegyveres támogatást igértek az esetre, ha a magyar alkotmány csorbitója ellen harcztérre kellene szállniok. Mátyás király éleslátása rögtön felismerte a mozgalom fontosságát, a gyors és erélyes fellépés szükségét. Személyesen indult tehát le 8,000 lovassal és 4,000 gyaloggal s felvéve az alvidéki segédcsapatokat, szeptember elején Déva felől a fölkelőkre csapott s pár nap alatt az ország szivében, Tordán termett.

Nagyszerű és művész ecsetére méltó (fel is használt) jelenet fejlődött ki. A nagy király hódolatra felhivó hirdetményére a forradalmárok serege szétoszlott, a vezérek János vajda vezetése alatt gyászba öltözve jelentek meg Tordán, hol a trónján ülő király előtt bűnbánólag borulva le, megadták magukat. Mátyás, az igazságos király, nagylelkűen megkegyelmezve, az ő kiséretükben tartá fényes bevonulását szülővárosába, Kolozsvárra. De nem mind tértek meg, mert a mozgalom tulajdonképi vezére, Veress Benedek és testvére János Lengyelországba menekült s onnan szitván a még teljesen el nem aludt lángot, többen vonakodtak az őszinte kibéküléstől és önmegadástól; ezeknek a király 10 napi határidőt tűzött ki a megtérés vagy a honból távozás közt való választásra. A Tordára 1467. október 1-ére egybehivott országgyülésen kell vala ezeknek hódolati esküjöket letenni; de midőn ott gyéren jelentek meg, a király szigorúbb eszközökhöz nyult. Október 3-án (Szt. Mihály nap utáni szombaton) Tordáról biztositó levelet bocsátott ki, melylyel a városoknak és vármegyéknek azon föltételek alatt, hogy többé hütlenségbe nem elegyednek, megkegyelmezett*Lásd Katona Hist. Crit. Reg. Hung. VIII. ord. XV. 229–231. Továbbá Ranzau Epit. 398. s igy jótéteménynyel vezette visza a kötelesség útjára; de ugyanakkor erős kézzel sujtotta a bűnszerzőket s a megátalkodottak közül többeket, azok közt a Veress tesvéreket (Benedek és Jánost), Losonczi Bánfi Lászlót, Iklodi Mártont, Dobokay Miklóst, Kecseti Lászlót, Drági Istvánt és Zsigmondot, Bogáthy Lászlót, Fejérdi Istvánt s másokat notáztatott s elkobzott javaikat Tordán kelt kegyleveleiben eladományozta, a hűségében megmaradt városoknak kiváltságokat adott, az elmozditott hűtlen vajdák helyére Csupor Miklóst és rokonát Pongrácz Jánost nevezte ki. De a válság itt még nem ért véget. A forradalmárok egy része ugyanis sem meghódolni, sem számüzetésbe menni nem akarván, a király Tordáról Szebenre ütött, ott a meglepett összeesküvők közül nyolcznak,*Azok közt Zsuki Mihály, veresmarti Geréb Péter és Csécs Jánosnak. a következő évben Kolozsvártt ismét háromnak*Ezek voltak: Székely Mihály, Vizaknai Miklós és Alárdi László. fejét vétette s igy Erdélyben a békét helyreállitotta.*Lásd részletesebben Kőváry: Erd. tört. II. k. 92–100. lap.

1470. szeptember 8-án Pongrácz János erdélyi vajda tartott országgyülést Tordán, a hol a morva hadjárat költségeire szavaztak Erdély részérül hadi segedelmet.*Arpadia III. 51.

1492-ben Báthori István, a király udvarbirája mulat Tordán, innen ad ki junius 19-én szigorú parancsolatot a kolozsváriak vámmentessége ügyében.*Lásd Jakab E.: Kolozsvár tört. I. k. 576. lap. II. Ulászló alatt, midőn 1505-ben a Csehországban időző király az országot mintegy magára hagyta, az erdélyi nemzetek szükségét látták az önmagukról való gondoskodásnak s a székelyek ez évben november 23-án Sz.-Udvarhelyen tartott nemzeti gyülését követőleg Erdély mindhárom nemzete Tordán tartott deczember 18-án általános országgyülést, hol bizottságot neveztek ki, mely Segesváron összejövén, az elhagyatott ország kormányzatát szervezze. Ez a következű l506-ik év február 9-én meg is történt s létre hozta a három nemzet közti nagyfontosságú és nagy következményű egységet (uniot).*Arpadia III. 52.

A mohácsi vész előtt még csak egyszer gyültek össze Erdély rendei Tordán, t. i. 1525. újévkor a Lippánál táborozó Zápolya vajda azért hivta össze őket, hogy a közelgő vész elháritásáról tanácskozzanak;*Arpadia III. 59., 80. de e tanácskozmány, mely 40,000 harczost állita síkra, nem segitett, mert a kormányt magukhoz ragadott főpapok, az olygarchia féktelensége, az erdélyi 40,000 és a horvát-tótországi 20,000 harczos megérkeztét be nem váró udvari párt féltékenysége csakhamar előidézte a mohácsi vészt.