XXXII. Torda város vásárai, havasi móczok.

Torda város fekvésénél, népének szorgalmánál és életrevalóságánál fogva egyike volt Erdélyben a legtekintélyesebb kereskedelmi központoknak. Egymaga a sókivitel is igen nagy kereskedelmi mozgalmat idézett elő ugy szárazon, mint vizen. A Jóremény-fokának fölfedezése előtt nyugat átvonuló kereskedelmének útja keletre Erdély, megállapodási pontjai, főemporumai: Kolozsvár, Torda és Brassó voltak, a mi ez országrész iparára és kereskedelmére nagy hatással volt. A török védnökség viszont hozzájárult a kereskedelmi élet föllenditéséhez igen sok czikkel; különösen lószerszámmal, fegyverrel, posztóneműekkel Erdély látta el a törököket, hadserege felszerelési szükségleteit nagy mértékben a mi iparosaink állitották elő, sőt ez a műiparnak is lendületet adott s az akkoron nálunk virágzott ezüstművesség nagy mennyiségben készitette kelet számára az ezüst és arany kupákat, a zománczos és drágaköves kardokat, dísz kaftán-csattokat, kardkötőket, zománczos lószerszámokat és dísz-nyergeket. Fejedelmeinknek számos megrendeléseit birjuk eredetiben, hol a vezérek, pasák számára küldött ilynemű ajándéktárgyak megrendelésével foglalkoznak. A mig Torda az erdélyi vármegyék központi városa volt, az ilynemű czikkek itt is gyártattak, csak később, Kolozsvár, Fejérvár és Brassó fölemelkedésével költöztek át a műiparosok e városokba. S Torda e téren is háttérbe szorittatott; de ha elesett is a világforgalom előnyeitől, azért még a későbbi időkben is Torda az ipar terén kitünt s nagy terjedelmű vidék szükségleteit fedezte készitményeivel, a melyek szükségessé és élénkké tevék sokadalmait és vásárait. Ilyenekkel, ugy látszik, a legrégibb időktől fogva birt; első oklevéli tudomásunk 1075-ig hat fel, a midőn Géza király a tordai zabosló-vásári sokadalom jövedelmét adományozta a gráni Szt.-Benedek apátságnak. Az ily apátságokat királyaink gazdagon dotálták s igy e sokadalomnak mindenesetre jövedelmesnek kellett lennie, hogy a király ily adományozásra méltónak itélte.

A Szt.-Benedek-rendiek vagy nem juthattak e vásár jövedelméhez, vagy nem sokáig élvezhették, mert az nemsokára Torda város tulajdonába és élvezetébe szállt vissza, sőt II. Endre király 1291-ben heti vásárokat adományozott Tordának, s azokat pénteken déltől szombaton vecsernyéig tartatni határozta, s ugy ezen, mint az ország minden más vásárain a tordaiaknak készitményeikkel és iparczikkeikkel vámmentes kereskedést engedett és biztositott. Az adománylevél kitételei már önmagukban is bizonyitják, hogy Tordának korán kifejlett ipari élete s ez által táplált virágzó kereskedelme volt, a mit egyebek mellett igazol Beychersdorf is, a ki 1550-ben tekintélyes gazdag városnak irja Tordát s kiemeli, hogy az nagy és élénk kereskedelmet űz. És az nem volt valamely zúg- hanem kiterjedt világkereskedés, a melynek véghatárai Egyptomot, Arábiát, Perzsiát, sőt Indiát is érintették; a mi kereskedőink nem egyszer keresték fel e távol országokat hazai iparczikkeinkkel s hoztak onnan gyarmatárúkat: hanem ama távol országok kereskedői is gyakran jöttek el a mi kereskedelmi központjainkra s igy bizonynyal Tordára is, mely különben is fő vámszedő helye volt ez országrésznek; sója, aranya, díszkövei, páratlan vasa (a toroczkói) s más kiváló iparkészitményei által e világkereskedelem táplálásához nem egy irányban járult hozzá.

Ily élénk kereskedelmi mozgalom mellett csakhamar elégtelenné vált az egy zaboslóvásári sokadalom s a II. Endre által engedélyezett másfél napi heti vásár, s igy még több sokadalmak adományozása vált szükségessé. Bőven el is van látva ugy Ó-, mint Új-Torda ily országos sokadalmakkal, mert Ó-Tordának van három és Új-Tordának két országos vására, tehát összesen öt sokadalma.*Ezek következőleg vannak beosztva Ó-Tordán: 1. Hamvazó szerda utáni szombati napon, a mi a húsvét szerint mindig változik; 2. szeptember 8-ka, vagy Mária születése utáni napon és 3. decz. 6-án Szt.-Miklós napján. Új-Torda egyik sokadalma április 24-én, Szt.-György napján, másik junius 24-én Szt.-János napján tartatik. Arra, hogy e sokadalmak mikor s mely uralkodók által adományoztattak, minden igyekezetem mellett sem tudtam oklevéli adatokat találni, engedélyokmányaik se a város, se a volt kir. kormányszék levéltárában felfedezhetők nem voltak, pedig oda a mult század végén minden városnak be kellett küldeni kiváltságaik, szabadalmaik s vásárengedélyező adomány-leveleiknek hiteles másolatait, a többi városok, sőt jelentéktelen faluknak is megtalálhatjuk ottan ily okiratait. Fájdalom, a nagybecsű gyüjteményben Tordára vonatkozó ily okiratok teljesen hiányzanak, tehát vagy nem küldötte be a város akkor a kivánt másolatokat, vagy nem volt mit beküldeniök, mert ezen mindenesetre nagyon régi keletű vásári adománylevelek már korábban megsemmisülhettek, a Basta, Ali pasa vagy a Rákóczi-szabadságharcz alkalmával Tordát ért dúlások és tüzvészek alkalmával. Csakis a legújabb keletű Mária születésnapja utáni sokadalomra találtam némi vonatkozást és útmutatást. Ugyanis e század második tizedében b. Wesselényi Miklós és birtokostársai a nemes fajlovak tenyésztésére egyesülvén, az uralkodó ez üdvös mozgalmat támogatandó, 1820. julius 20-án kelt rendeletével – hogy a nemes fajlovak eladására alkalom nyiljék – meghagyta, hogy M.-Vásárhelytt, Vizaknán és Tordán évenkint 2–2 lóvásár tartassék. A kormányszék 1823. deczember 15-én – hogy a gyakori vásárokból zavar ne támadjon – fölterjesztést tett, kérve az uralkodót, hogy 2–2 vásár helyet csak 1–1 engedélyeztessék; de mielőtt erre a legfelsőbb elhatározás leérkezett volna, b. Wesselényi társai nevében a kormányszékhez azon nyilatkozatot terjesztette be, hogy Torda és Maros-Vásárhely jelölésével ugyan meg vannak elégedve, de mivel Kolozsvártt több idegen fordul meg, azért a Tordán tervelt lóvásárnak oda való áttételét czélszerűbbnek vélnék s tartási idejére nézve augusztus 7-ét látnák legalkalmasabbnak, annyival inkább, mivel Kolozsvár város nyári lovarda és istálló épitésére s nyári legelőhely adására kötelezte magát e vásár odatétele esetében. A kormányszék ajánlólag terjesztette fel az udvarhoz e nyilatkozatot, de az uralkodó semmiként sem akart beleegyezni abba, hogy Torda vásárát elvegyék, hanem Kolozsvárnak külön augusztus 7-re, Tordának pedig Mária születésnapjára engedélyezett egy-egy lóvásárt s új kiváltságlevél váltásától fölmentette mindkét várost. E vásároknak ugy az országban, mint a szomszéd Oláh- és Lengyelországokban a kormányszék által való közhirré tételét megparancsolta. Utóbb Wesselényi véleménye alapján a kolozsvárit augusztus 7-re, a m.-vásárhelyit pedig julius 1-re állapitotta meg a felség 1825. november 27-én kelt rendeletében. (Láss többet Jakab Elek »Kolozsvár tört.« III. k. 766–769. lapjain.)

Az Ordines sive Const. czímű gyüjtemény 2. lev. találtam egy 1603-ból való vásári rendszabályt, ebben elrendeli a közgyűlés, hogy fontot, vékát, ejtelt megmérjenek. A vidékről hozott élelmi czikkeket délig kufár meg ne vegye, ha megveszi, szabad tőle elvenni a vásárbiráknak, felét adják az ispotályba, felét az iskolába. Idegen péntektől szombaton délig búzát ne vegyen, ha veszen, a vásárbiró elvegye tőle; de kegyelemből megalkudhatik vele a vásárbiró (peterdiek és berkesziekre kivétel). Vasárnap predicatióig semmit se áruljanak, ha árulnak elvegyék s a kórházban és iskolában oszszák szét. Minden szombaton a mészárszékről minden széktől egy-egy font húst adjanak az iskolabeli ifjaknak a hentesek.

Torda sokadalmai igen élénkek, azokat leginkább az aknához felvezető út melletti szabad téren, az ugynevezett Labirinthusnál*Hogy ez a hangzatos elnevezés honnan eredett, nem tudtam fölfedezni, ha csak nem valamely római korbeli reminiscentiának emlékét őrzi? tartják, a mi arra terjedelménél és száraz talajánál fogva igen alkalmas. Legélénkebbek az április 24-ki (ugynevezett tavaszi) és a szeptember 9-ki (ugynevezett őszi) sokadalmak, ezekre nemcsak Erdély minden vidékéről és a Királyhágón túli részekből is jönnek vásárlók, kik az uradalmak részére igavonó és tenyészmarhákat vásárolnak, hanem Ausztria-, Morva-, Szilézia- és Csehországból is szokták Torda vásárait felkeresni, s ugy az ottani szeszgyárak, mint a vágóhidak és gazdaságok részére nagyobb mennyiségű szarvasmarhát összeszedni. Az egyenes vasuti összeköttetés természetesen e vásárok forgalmát nagy mértékben elősegiti és fejleszti.

Hajdan hiresek voltak lóvásárai is, a vidéki nagyobb birtokosok nemes fajlovaikat leginkább a tordai vásárokon szokván értékesiteni; az újabb időben azonban a tordai lóvásároknál hanyatlást észlelhetünk részint azért, mert a nagyobb uradalmi ménesek megkevesbedtek, részint azért, mert a nemes fajlovakat leginkább istállóról veszik meg az azzal üzérkedők s igy a tordai lóvásárokon most leginkább közönséges igáslovak és csikók szoktak forgalomba jönni.

A tordai vásárok forgalmának nagyságát az ide mellékelt statistikai táblázat tünteti legbiztosabban elénk, a melyet az 1883–1887-iki évek cyclusáról állitok – a vásárbiróság adatai alapján – össze, hogy igy az általános átpillantásnak biztos alapot szolgáltassak.

		Szarvasmarha	Ló	Sertés	Juh
1883.	ó-tordai 3 vásáron	6,216	378	–	–
1883.	új-tordai 2 »	5,607	548	–	–
1883.	heti vásárokon	1,962	–	–	–
	Összesen	13,785	926	–	–
1884.	ó-tordai 3 vásáron	6,052	336	–	–
1884.	új-tordai 2 »	4,438	432	–	–
1884.	heti vásárokon	2,163	–	–	–
	Összesen	12,653	768	–	–
1885.	ó-tordai 3 vásáron	6,333	258	–	–
1885.	új-tordai 2 »	3,065	326	–	–
1885.	heti vásárokon	1,948	–	887	7
	Összesen	11,346	584	887	7* Ez szeptember–deczember, tehát 4 hónapi eredményt tüntet fel.
1886.	ó-tordai 3 vásáron	6,489	388	1,327	9
1886.	új-tordai 2 »	3,666	323	399	209
1886.	heti vásárokon	3,338	–	3,139	–
	Összesen	13,493	711	4,865	218
1887.	ó-tordai 3 vásáron	6,271	405	1,668	8
1887.	új-tordai 2 »	4,448	528	541	238
1887.	heti vásárokon	3,512	–	2,865	–
	Összesen	14,231	933	5,074	246* A juhokra és sertésekre nézve megjegyzem, hogy itt csak a vásárczédulák száma van kitüntetve; de mivel egy czédulán néha több, egész 50-ig menő juh és sertés szokott jegyeztetni, az eladott juhok és sertések számát a kimutatásban jelöltnek négyszeresére tehetjük.

1888-ban a tordai 5 országos és heti vásárokon eladatott összesen 22,259 szarvasmarha, ló, juh és sertés. Ez év folyama alatt vasuton elszállittatott Tordáról mindössze 6,289 szarvasmarha.

Különben rendkivül élénk Torda vásárainak gabna- és árúforgalma is, mert nemcsak közel környéke, hanem a nyugati havasok – ipart nem ismerő – oláh lakossága is itt szokta beszerezni öltözetét, gabna-szükségletét s élelmi czikkeit az utolsó hagymáig; mert az oláh még e kedvencz nemzeti csemegéje termesztésére is képtelen. Vásárok alkalmával aztán lesereglenek a havasi móczok, kis apró lovaikon hozva csöbröket, teknőket s más fakészitményeket, űzve cserevásárt gabnáért, ipar-czikkekért, élelmi szerekért. Olyan e – betüt soha nem is látott – nép eredeti vadságában, mint a minő volt akkor, midőn elődeiket, a dákokat Róma legioi rabszolgákként dolgoztatták; az azóta felettük átviharzott két ezredév, a szabadság és polgárosodás vivmányai érintetlenül hagyták; ők egy lépést sem tettek előre, sőt ha az lehetetlenség nem lenne, inkább hátrafelé mentek volna. Ők nem veszik számba a polgárosodásnak és művelődésnek azon vivmányait, melyek a körülötte lakó magyar és székely nép lelkét, szellemét megtermékenyitve, közöttük jólétet, csinosságot, jellemszilárdságot és hősiességet teremtett s őket az emberiség előhaladásának munkás tényezőjeivé avatta fel. Ők minderről fogalommal sem birva, félállatiasságban tengődnek. Velük párhuzamba tehető nép Európában alig, legfölebb Afrika vadjai közt található. De ennek oka nem e szelid és jóra fogékony, engedelmes népben, hanem csekély értelmisége s főleg papsága rosszlelkűségében és önzésében keresendő, a mely tervszerűleg állja útját a polgárosodásnak s tartja butaságban e népet, hogy könnyebben kizsákmányolhassa és saját czéljaira kihasználhassa. E kapzsiság torlaszokat emel az állami gondoskodás elébe is; mert a mig ők felekezeti iskolák állitását elhanyagolják: addig másfelől az állami iskolák szervezését türelmetlenségükkel meggátolják. Nem is lesz e nép mindaddig fogékony a polgárosodásra, mig maga az állam nem veszi kezébe a népnevelés vezetését s a felvilágosodás melegitő sugaraival fel nem olvasztja a megdermedt butaságnak jégkérgét nyugati havasaink fagyos tájain.