XXVIII. Uj-Torda és kiváltságai.

A mostani Uj-Torda, a régi vagy Ó-Tordának egyik része, ugyszólván külvárosa volt. Csipkés s mások is ugy vélekednek, hogy Basta feldúlása és lakóinak lemészárlása után új telepesek által való felépitése és megszállása következtében nyerte Uj-Torda nevét, azonban ez tévedésen alapszik, mert a pápai dezmák regestrumának 1332-ik s következő éveire vonatkozó rovataiban feltaláljuk Ó-Torda (Vet. Torda) és Uj-Torda (Nova-Torda) papjait külön rovatok alatt, de még biztosabb alapon is bizonyithatjuk Uj-Torda régebb időben való keletkezését, mert már 1393-iki oklevélben előfordul Uj-Torda neve. Ez év április 14-én, t. i. Bertalan erdélyi alvajda Tordán kelt rendeletet adott ki, melyben a kolozsmonostori konventnek meghagyta, hogy tordai Mátyás Pétert, Bálint fiát, új-tordai plebánust s némely másokat Egeres birtokába Indali Simon kir. ember jelenlétében beiktassák, a mi ellenmondás nélkül meg is történt.*Lásd erről a jelentést a kolozsm. conv. levélt. XIV. 229. közl. gr. Kemény József Appl. Dipl. Tran. IV. 61.

De hogy újjáalakulása vagy újonnan megtelepitése előtt is viselte az Uj-Torda nevet, tanusitja Bethlen Gábor két adománylevele, az 1-ső Medgyesen kelt 1614. márczius 8-án, ebben új-tordai kastélyát (Totale et integrum castellum nostrum Uy-Thorda vocatum in oppido no. ejusdem nominis Uy-Thorda cum templo ejusdem oppidi constructum) a beleépült városi templommal, hozzátartozó földek, erdők, vizek stb. hasznaival, Uy-Thorda lakóinak, kik minden időben a sóbányák körül s másképen is a fejedelemnek és elődeinek nagy szolgálatokat tettek, adományozza örök időkre s kirendelte Zoliomy János, Zeruch János, Boncziday János, Patkó János, Szárdy János, Badalozzy Gy. és Kuthy István nagyobb cancellariai irnokait, valamint Novák Farkast, Pápay Györgyöt, Pápai Mózest és tordai Csató Imrét az új-tordaiaknak e javakba való beiktatása végett.*Papirosra irt eredetije Torda levélt.

Második Bethlen G. azon telepitő levele, mely kelt 1619. augusztus 25-én Fejérvárott, a fejedelem és Péchy Simon korlátnok aláirása alatt. Ebben elő van adva, hogy a most lakatlan Uj-Tordát (igy), melynek lakói önvédelmük végett templomukba húzódva, a császári seregek vezére Basta György által, tekintet nélkül nemre, öregekre, gyermekekre, kegyetlenűl legyilkoltattak s a kik e vérlázitó mészárlást túlélték is, szétbolyongva, éhség és pestis martalékai lettek.

Nem akarván e nevezetes és termékeny helyet pusztán, lakatlanul hagyni, sőt azt előbbi fényébe visszaállitani igyekezvén, hűséges praetorianus gyalogságát, kik fiáthfalvi (Geréb András kapitánysága alatt vannak, névszerint Semegi Gy., Cziereo Miklós hadnagyokat, Nagy Ábrahám, Károly László, Ujváry Mihály, Oláh Mih. (deli) alhadnagyokat és más 200 harczost és pedig: Hatvani Pál, Doczi Mih., Vadas Fer., Czigani János, Rácz Ist., Burdehán And., Kowacz Pét., Heturi Márton, Beli Fark., Czjeghe Gy., Geodihazi Nagy Mih., Enyedi Ján., Bende Mih., Keszi Bálint, Keresztély Ján., Irsai Gásp., Almási Ist., Peczy Gy., Szaboczy Tam., Keresbányai Mih., Szakadáti Ján., Bánhegyesi Zabó Gerg., Kemendi Ist., Kozák Gy., Nagy Ist., Nagy Mih., Otomány Gy., Pantos And., Nagy Máty., Magoczy Mih., Nagy Mih., Georffi Lad., Nagy And., Nagy Lőr., Vincze Tam., Farkas János tizedesek; Saigo Dem., Makrai Ist., Kenesey Máty. zászlótartók; Balogh Dem., Deseő Mih., Sóvágó Imre, Szilágyi Gy., Dési Pét., Sipos Ant., Sipos Gy., Zamosi Ján., Lugossi Mih., Márt And., Jako Máté, Jenei Ist., Bodó Ján., Hajdu Pét., Simon Pét., Nagy And., Bölöni Gy., Bakoni Ján., Nagy Mih., Incze Ist., Kis Ján., Bihari Ist., Sárdi Ist., Dévai Ábr., Lippai Lőr., Vas Ján., Telegdi Nagy Ján., Zaboczi Imre, Széczy Máty., Juhos Jak., Nagy Mih., Illiefalvi Sim., Beoleony Mikl., Létai Bal., Kolossi Mikl., Horváth Máty., Komáromi Gy., Ferenczi Mih., Benkeö Ján., Horváth Tam., Teoreok Ist., Kopoczy Mih., Kis Ján., Tar Bálint, Zaboczy Gerg., Czizmadia Mikl., Deczey Gásp., Turi Gásp., Kovács Mih., Kapitán Pét., Keővári Tam., Nagy Sim., Konyárdi Pál., Szilágy Láz., Horváth Ist., Monostori Ist., Genyezey Lukács, Ajtoni Mih., Nagy Im., Nagy Máty., Kalotaszegi Tóbiás, Telki Tamás, Nagy Kosztin, Szilágyi Mih., Nagy Ist., Szegedi Ist., Bárány Gy., Kassai László, Szalay Tam., Farkas Ján., Gál And., Mezei Pét., Nagy Márt., Nyitrai Ist., Thorday Gy., Balogh Pét., Nagy And., Pál Ján., Sófalusi Gerg., Mezei Máté, Nagy Ist., Varga Ján., Fazekas Ján., Kovács Bal., Szakasz Ist., Jeney Mikl., Botos Gerg., Litterati Ján., Zakarias Mikl., Torday Andr., Nagy Ján., Nagy Pét., Berey Ján., Fehérv. Márt., Kolozsvári. Mih., Nagy Mih., Teoreok Ján., Balogh Mih., Nagy And., Székely Pál, Nagy Pál, Kovács Bal., Rácz Pét., Botos Gy., Szent-Imrei Kovács Ján., Nagy Mih., Szederjesi Gy., Teszi Ambr., Georffi Tam., Sámson Ist., Nagy Lász., Felvinczi Ján., Zarazbereky Gy., Teleki Mako Gy., Sándor Mikl., Szabó Gy., Hé Ist., Farkas Ján., Jakabos Gy., Farkas Ist. Ujlaki And., Mindszenti Ist., Bányai Pét., Szeoleosy Gy., Kapuczi Mih., Nagy And., Harasztosi Gy., Nagy Ist., Zilágyi Mih., Kereszturi Gy., Zilágyi Dem., Zilágyi Mik., Székely Ist., Nagyhunyadi Mik., Vitéz Mih., Andrássy Ján., Panolay Mih., Teoreok Ján., Sandor Ján. Fekete Móz., Székely Ján., Fazekas Mih., Czik Bold., Király Fer., Zabo Ján., Zabo Márt., Kosa Gy., Létai Kerest., Kovács Ist., Borosnyai Fer., Serfőző Márt., Angyalosi Márt., Balogh Ist., Balogh Orbán, Fazekas Pét., Oláh Ján., Sipos Mik., Berda Pét., Kovács Lász., Teoreok Ist., Mezeő Pál, Bányai Pét., Kovács Ján., Komáromi Ján., Alperesi Ist., Keoreossy Mikl., Turi Gerg., Sálosi Mikl., Balássy Ján., Fekete Istv., Nagy Gy., Erzényes Ist., Nagy Márt., Nagy Ján., Teoreok Mih., Kis László, Nagy Ist., Fodor Ist., Veres Ján., Kovács And., Bányai Ist., Katona Mih., Nagy Bálint, Demeter Péter, Zabo Péter, Zilágy Dem., Zilágy Luk., Zilágy Fer., Gagy Domokos, Pinkoczy Istv., Pálossy Ján., Eteodi Ist., Csizmadia Mih., Varga Istv., Demien Pét., Kuthy Ján., Demeter Ján., Décsi Fáb., Geczei Máty., Nagy Ján., Gebeleos Imre, Szász Ján., Lengyel Sam., Fegyverneki Ján., Fodor Gy., Sándor Tam., Csalóközi Ambr., Szathmáry Ist., Nagy János., Rácz Ist., Lakatos Pét., Nagy Ist., Székely Mih., Kovács Ján., Makay Pál, Kövendi György, Kövendi Mik., Balogh Ján., Lengyel Ján., Kozák Gy., Gálfi Márt., Horváth Mih., Feoleki Pál, Syra And., Syra Lőr., Revi Ist., Nagy Gy., Pánthos Gy., Szegedi Ist., Erdély Ján., Szentandrássi Márt., Székely Márt., Szerdahely Ist., Fejérvizi Pét., Bándi Mih., Belényesi Pét., Kis Gy., Magyari And., Sárdi Ján., Homoki Ján., Szabo Ben., Fábián Bal., Nagyzakoni Luk., Erdély Ist., Alszegi Ján., Keszi Mih., Sebestyén Gerg., Fagyas Bálint, Székely And., Nádasdi Bal., Burján Mih., Ferencz Mik., Székely Fer., Tohatfalvi Máty., Rápoti Taboh Pét., Jólakó Tam., Ilosvai Do. Mih., Kocsis Gy., Benczy Alb., Demeter Ján., Darocz Bálint, Nyitrai And., Nagy Gy., Pál Ján., Litterati Gy., Zahari Ján., Terebesi Gy., Bozási Nagy Gy., Halmadi Luk., Salánki Ján., Bagameri Márt., Váraljai Mih., Budai Ján., Kis Mikl., Eordeogh Mih., Balogh Gy., Szepesi Gy., Kőröspataki Mih., Sárdi Gy., Sárközi Gy., Szabó Mih., Keovendi Ist., Mojzes Gy., Moré Gerg., Nagy And., Nagy Demeter,*Neveikről itélve, a letelepitetteknek nagy része székely, a kisebb rész volt csak magyarországi. kik a fejedelemnek minden időben kitünő szolgálatokat tettek, folytonosan oldala mellett harczoltak, Thorda megyében pusztán levő Uy-Thordát egészen, minden kir. jogával, mely abban lenne, minden hasznaival, szántóival, szőlőive1, vizeivel, erdeivel stb. igaz határai közt nevezett hadnagyoknak, alhadnagyoknak, tizedeseknek, zászlótartóknak s többi gyalogjainak s mindkét nembeli utódaiknak adományozta visszavonhatlanul mások jogai tiszteletben tartása mellett; ugyszintén nevezett Uy-Thorda városát minden rendes és rendkivüli adók, taxa, census, mindennemű polgári és paraszt szolgálatok alól kivette, örökre mentesitette és megnemesitette; ezenfelül meghagyta, hogy ők azon napokon, ünnepeken, melyeken előbbi virágzó állapotukban nevezett városban országos és heti vásárokat tartottak, ezután is megtarthassák s az iránt a szükséges közhirré tételt elrendelte. Ezért is minden nemeseknek, hadi tiszteknek, tisztviselőknek, mostaniaknak és jövendőbelieknek meghagyta, hogy nevezett Uy-Thordába telepitett testőreit s azok mindkét rendbeli utódaikat menteségükben megtartsák s őket, valamint az ezután netalán oda települőket s már született vagy születendő gyermekeiket valódi kifogástalan nemeseknek tekintsék. Ezen igaz és tökéletes nemesség jeléül vitézi czímert adott nekik, a mely művészileg van az adománylevél kezdetén lefestve, t. i. veres mezőben levő testőrsereg, kék öltönyben, fegyverzettel, előttük udvari zászlót vivő zászlótartó, lóháton vezérbuzogányt tartó két hadnagy. A paizscsúcson díszkövekkel ékitett korona, melybe lebegő három udvari zászló van tűzve, kétfelől dísz-foszlánynyal szépen ékitve.

E czímert a fejedelem ugy adta, hogy azt minden alkalommal valódi nemesekként használják oly feltétellel, hogy ugy a most letelepülők, mint utódaik, minden időben a haza oltalmára – mikor szükséges – késedelem nélkül megjelenjenek, ugy a közönséges, mint a részleges hadi expeditiókban mindig részt vegyenek s a hazát hűséggel, életük feláldozásával szolgálják. Végre, miután ezen első alkalommal a fejedelem udvarából Uy-Thorda városába leszálltak, hogy ott lakást vegyenek, ha köztük netalán jobbágy lenne is, megnemesittetik és semmi földesurnak meg nem engedtetik, hogy az ilyeket jobbágyi ssolgálatra szoritsa, zaklassa és megkárositsa; de viszont a letelepitett és megnemesitett testőrök is soha maguk közé jobbágyot nem fogadhatnak, ilyeknek helyet nem adhatnak s a földesurakat nem károsithatják, ha csak a földesurak a felszabaditásba bele nem egyeznek. Ezek emlékezetére és biztositására ezen könyvalakú s a fejedelem függő pecsétével ellátott irat kiadatott s fennevezetteknek (itt ismét névszerint elősorolja az oklevél valamennyi megnemesitettet) azok s mindkét nembeli utódai a fenkörülirt szabadalmakba és mentességekbe beiktattattak stb.*Az 5 levélből könyvalakba egybevarrt hártyára irt igen szép czímeres-levél (Armalis) megvan Uj-Tordán a ref. egyház levéltárában eredetiben. Egyika a legdíszesebb ilynemű kiadványoknak.

A beiktatás következő 1620-ik év május 22-én kezdődött meg. Ennek 16-ik napján (jún. 7-én) az arra kiküldött megbizottak: Karkai János és Sárdi János jelentették, hogy a mondott év május 22-én Uy-Thordán megjelenvén és a fejedelem adománylevelét átnézvén, (ezt egész terjedelmében beiktatták), a megidézett szomszédok megjelentek és pedig a tordai sókamara rationalistája, tordai Litterati István, Szabó Péter ó-tordai főbiró, Csanádi István kolozsi biró, torda-koppáni (igy) Vitéz György Ajtonból, Kapi András fejedelmi tanácsos Eorből, Tóth Mihály a fejedelem zászlótartója, Csegezi Gergely Kocsárdról s nagyszámú (névszerint felsorolt) tordai, kolozsi s más szomszéd falusi birtokosok s ezek jobbágyai jelenlétében az előlirt megnemesitett testőröket beiktatták (itt ismét névszerint vannak elősorolva) és sem a beiktatás három napi folyama alatt, sem a fentartási 16 nap alatt senki ellent nem mondott, kivéve Veress Erzsébet nevében egy új-tordai malomhely végett Rődi Cseh Zsigmondot.*A beiktatási oklevél és jelentés a kolozsmon. conv. levélt. Cott. Torda Litt. T. No. 22, 1812. másolata Torda levélt. Bethlen Gábor adománylevelét átirta és megerősitette 1631. jun. 12. Fejérvártt I. Rákóczi György maga és Kováchocsy István aláirásával. Ugyanott; szakadozott példánya az uj-tordai ref. egyház levéltárában.

Uj-Torda e kiváltságlevele által liber báróságra tarthatott igényt, mignem az 1628-iki 9. r. törv.-czikk ki nem mondotta, hogy a városi hatóságnak vessék alá magukat s liber baronatusuk szünjék meg.

Az Új-Tordára telepitett testőrök nem adták át magukat a helyzet kényelmének, hanem azután is megfeleltek a nagylelkű fejedelem adománylevelében kifejezett azon kivánságának, hogy ezután is a haza szolgálatára szenteljék életöket. A megtelepedés, családalakitás, házi tüzhelyalkotás nem vonta el kötelességüktől, de még inkább fokozta annak érzetét, a hősök megmaradtak ezután is hősöknek, az önfeláldozó szolgálatkészség volt ezután is – mint addig – e nép főjellemvonása. Ott találjuk őket a nagy fejedelemnek a magyar alkotmányért és vallásszabadságért folytatott harczaiban, fenlobogtatva azon fejedelmi zászlókat, melyekkel vitézi czímerüket ékité. E vitéz nép nemes versenyt tanusitott a hazafias kötelmek terén, hogy méltó jogczímet szerezzen azon nemeslevélre, melyet hősiességeért nyert, s azon földre, a melyet érdemei jutalmául adtak. Torda város levéltárában levő számos oklevél bizonyitja ezt. Igy Bethlen Istvánnak egy saját és palóczi Horváth János aláirásával Kolozsvárról 1630. nov. 4-én kiadott adománylevele, a melyben előadja, hogy tekintve Keczeli Andrásnak az Uy-Thorda városi orthodoxa Eklezsia lelkipásztorának érdemeit, ki isten igéjét ott hirdeti, hiveinek lelki dolgait kitünően vezeti s ezután is vezetendi; azon okból, mivel Uy-Thorda lakói, katonai előjogokkal birnak s többnyire a fejedelmi udvarban, annak fizetése mellett, részint pedig a folytonos hadakozások alatt várakban s harcztereken a haza üdvén fáradoznak, ez okon istenszolgájának fentartásához kevéssé járulhatnak: az uy-thordai orthodoxa Eklezsia felsegélésére mostani és jövendőbeli papjainak örökidőkre a tordai sókamarától évenkint 500 darab sót rendelt hulladékaival együtt kiadatni, minden vágatási díj elengedésével. Iklódi Tholdalagi Jánosnak, a thordai sóakna prefectusának, s minden következő utódainak komolyan parancsolta, hogy most és jövőben az uy-thordai orthodoxa Eklezsia papjainak az 500 darab sót pontosan kiszolgáltassák stb.*Eredetiben az új-tordai ev. ref. eklézsia levéltárában. Ezt I. Rákóczi György 1631. január 14-én Fejérvártt maga és Kovachócsy aláirása alatt átirta és megerősitette, megemlitvén, hogy az akkori pap Kükeolwváry Balázsnak az 500 darab sót kiadják. Ugyanott.

I. Apafi Mihály pedig 1668. szept. 27-én Gy.-Fejérvárról rendelte, hogy az új-tordai orthodoxa iskola mesterének – a mint azt a tövisi partialis gyülésen az ország rendei is helybenhagyták – a tordai sóaknából évenkint 200 darab sót adjanak örökidőkre, minden vágatási díj nélkül és ezt ugy adományozta, hogy Portuson vagy bárhol elárusithassák. Hogy azt teljesitsék, s minden tekervényeskedés nélkül mindig kiszolgáltassák, a tordai sóakna mostani és jövendőbeli prefectusainak komolyan megparancsolta.*Eredetiben az új-tordai ev. ref. eklézsia levéltárában.

A fennebbiekből kitünőleg nemzeti fejedelmeink mintegy vetélkedtek egymással, hogy a vitézek ez új telepének fejlődését, gyarapodását elősegitsék, vallásos és szellemi életét fejleszszék, hogy az odatelepedést vonzóvá tegyék, de a gyarapodást nem Tordából, hanem másunnan igyekeztek eszközölni, s hogy a nagyobb előjogokkal s nemesi kiváltságokkal, adó- és dézsmamentességgel felruházott Új-Torda, az ily jogokkal fel nem ruházott régi vagy Ó-Torda lakóit oda ne vonzza, s igy az ősváros ez által népességében meg ne fogyatkozzék: az ország törvényhozása*Lásd Appr. Const. P. 3., T. 61., A. 11. 200 frt büntetés terhe alatt tiltotta meg az ó-tordai polgári renden levőknek az új telep kötelékébe való feltételét. A telepitő nagy fejedelem arról is gondoskodott, hogy a hősök ezen új telepeseinek megélhetése könnyitve legyen, s mivel adománylevelében Uj-Tordát tartozandóságaival, szántóival, kaszálóival, erdeivel, vizeivel stb. adományozta el, meghagyta, hogy az addig osztatlan tordai határból az ő illetékes részük kiszakittassék, a minek az ó-tordaiak 1620-ban eredmény nélkül ellentmondottak.

Természetes, hogy az őslakók az új telepesek ez előnyeit és mentességeit némileg irigy szemmel nézték, de kevés ideig tartott ez ellentét és surlódás, mert Ó-Tordát is nemsokára a harczok vihara megrongálta, 1658-ban Szejdi pasa járásakor a bucsáki tatárok Tordát porig égették, s hogy veszteségét kiépülhesse s megfogyatkozott népe gyarapodást nyerjen, 1659-ben a Barcsai által töröknek átengedett karánsebesi és lugosi nemesek és polgárok, ugyszintén a török által bevett Nagyváradnak életben maradt hősei 1665-ben Egyházfalvára és Ó-Tordára telepittetvén,*Lásd fennebb a nagyváradiak adománylevelét és a nyert kiválságoknak egész Ó-Torda lakóira való kiterjesztését. Ó-Torda is megnemesittetvén, adó és dézsma alól kivétetett (csak a quarta hagyatván meg a papoknak) s igy a kettő közti jogegyenetlenség elenyészvén, a törvény, mely a kettő közti egybekeveredést ellenezte, most az egyenjogúak közti összeolvadást elősegitette s a két Tordának egy hatóság alatti összeolvadását szentesitette.*Lásd Comp. Const. P. 3., T. 2., A. 6.

Az egygyé vált két város 1666-ban municipalis törvényeket, két év mulva kebli constitutiót alkotott, magának tanácsot szervezett, melynek hatásköre az egész Tordára kiterjedt. Határaik azonban el voltak különitve, s csak 1672-ben léptek oly egyezésre (compositióra),*Lásd alább. hogy csordáik együtt s egyik a másik határán legeltessenek. A határok a lakosok által közösen használtattak, s csak időnkint jött létre nyilazási részesedés, mignem Ó-Torda 1679-ben, Új-Torda csak 1720-ban osztotta fel határát, átruházván és örökösitvén a birtoklást az egyes polgárok részére.*Lásd Csipkés Elek Nemes Torda város Hist. (kézirat) az erdélyi muzeum levéltárában.

Azonban a mig a teljes egybeolvadás létrejött és az érdekek összeütközése elenyésztethetett, addig az egyezkedések és rendszabályok különböző változásain ment át az ügy, s az összhang csak fejedelmi biztosok kiküldése és hosszas alkudozások után jött létre, oly egyezségek és constitutiók alapján, a melyek az ellentéteket lassankint eltüntették.

Előbb még a nagyváradiak oda települését és Ó-Torda megnemesitését megelőzőleg a polgárság és sóvágók közt fordultak elő összeütközések. A polgárság a sóvágókat vonakodott maga közé befogadni s a város javadalmaiban, szabadalmaiban részesiteni, s bár ez iránt – a mint fennebb láttuk – a fejedelmek több intézkedésükben védelmére keltek a háttérbe szoritott sóvágóknak, az ugynevezett posztosoknak. 1669-ben a bornak Új-Tordára való bevitele miatt keletkezett viszály a két városrész lakói közt, minek következtében ez év április 24-iki ó–tordai közgyülés megtorló intézkedéseket hoz,*Lásd e végzést: »Ordines sive Constitutiones Senatorum et civium Oppidi Torda « czímű gyüjteményében, megvan eredetiben a nemzeti muzeum levéltárában, a gr. Bethlen-levéltár okiratai közt. E rendkívül érdekes gyűjtemény 1603-tól 1677-ig terjedőleg foglalja magában a tanács és közgyülések végzéseit, különféle rendszabályokat, statutumokat, utasitásokat, eskümintákat s a mi legbecsesebb, a tisztújitásokat 1603-tól 1677-ig. Hogy Torda város ezen eredeti jegyzőkönyve miként került a Bethlen-levéltárba, nem lehet tudni, talán valamely per mellékletéül szolgált s ugy vette el valamely Bethlen. Nagy szerencse, mert Tordán elpusztult volna a többiekkel együtt. nevezetesen előrebocsátván: mivel látjuk az új-tordai uraimék conspiratiójukat, magános conventiculumaikat és abból származott bizonyos constitutiójukat... miképen szakadást akarnak tenni nemesi szabadságunk ellen... s borainkat az új-tordai sokadalom alkalmával fel nem akarják ereszteni, fenyegetvén hordóink feneke kivágásával; conumi votu azért ex sufragio végeztük Thuri Ferencz (senator) vitessen bort fel, szolgabiránkat vevén melléje, assecuráljuk borának árát, ha ugy történnék, megadjuk plaenariae ára szerint. Ily összeütközések gyakoriak voltak s a viszály csak 1681-ben lett a fejedelmi biztosok közbejöttével alkotott és fejedelmi jóváhagyással megerősitett Constitutio által elsimitva. Az ó- és új-tordaiak közti egyenetlenségek ugyanekkor megállapitott pontozatok szerint intéztettek el; de végső elintézést és szabályozást csak 1672-ben nyertek a Torda vármegye közgyülése előtt alkotott és jóváhagyott pontozatokban. Ezek annyira érdekesek s Torda jogtörténelmét felderitő oly becses oklevelek, hogy beiktatásukat mellőzhetlennek látom.