| XXVI. Torda város kiváltságai, adománylevelei, pallosjoga. • (Általánosan Tordát érdeklők.) | TARTALOM | XXVIII. Uj-Torda és kiváltságai. |
A tordai sóaknák történelmi fejlődését, mult időkben való nagy jelentőségét, különböző korszakokbeli szerepkörét, termőképességét, az azok felett őrködés az azok művelését vezető hatóságok szervezetét, szóval a tordai sóaknáknak történelmét és ez aknáknak leirását alább külön fejezetben fogom előadni; itt, a hol a Torda városára vonatkozó régi oklevelek registrálása és összefoglalásával foglalkozom, arra törekedvén, hogy a mult eseményeinek e tükördarabjait összegyűjtve, egy egészszé tömöritsem, hogy igy az a mult képét hűn visszatükrözze: leginkább a tordai sóvágóknak adott kiváltság-szabadalom és védlevelek csoportositására szoritkozom, hogy igy a sóbánya diplomatariumát az érdeklődő együttesen kapja s Torda oklevéltára ez irányban is kiegészitve legyen.
Fel kell tennünk, hogy már első királyaink a sóbányászatot folytató udvarnokoknak és a sómivelés nagyobb mérvű üzése végett később idetelepitett vendégeknek adtak ily váltságleveleket, azok azonban a kún- s főleg a mongoldúláskor megsemmisülvén, nem maradtak reánk; de vonatkozást találunk azokra III. Endre király fenn közölt 1291-iki adománylevelében, a melyet épen annak ötletéből ad ki, hogy korábbi kiváltságleveleik Mykud bán várában a mongolok által elpusztittattak. Endre e kiváltságlevelét tehát ugy tekinthetjük, mint a tordai sóvágók első ismeretes szabadalom- és védlevelét, a mely más kedvezmények, saját biráskodás, vámmentesség, vásár és területek adományozása mellett 8 napi szabad sóvágást és annak szabad elárusitását engedélyezte.
Torda régibb kiváltságleveleiben találunk ugyan itt-ott vonatkozást és intézkedést a tordai sóvágókra, de kizárólag ezek érdekében kiadott kiváltságlevél a királyok korszakából nem maradott reánk, alkalmasint azért nem, mert azon időben nem volt Tordán különszervezetű elkülönitett sóvágó osztály, hanem az udvarnokok Tordára települése és a sóvágást űzött idegen vendégek (hospesek) beolvadása után a sóvágók, vagy a mint nevezték, kamara fiai leginkább a tordai communitás tagjai közül vétettek, kik bár tordai polgárok voltak s igy a város kötelékében éltek, mégis bizonyos tekintetben külön jogviszonyok s foglalkozásuk folytán a tordai kamara-ispánok hatóságának is alá voltak vetve, sőt mint alább oklevélileg is ki fogom mutatni – Tordán volt rendes birói szervezettel felruházott kamarai törvényszék és kikötő-biróság is, mely nemcsak a sóvágók, hanem országos vám és más ügyekben is intézkedett. Tordán székelt az erdélyi kamarai ügyek igazgatója, de maga a tordai kamara-ispánság is tekintélyes állás volt, comes camararius salinorum regiae de Thorda czímet viselt s nem egyszer nyertek az ily kamara-ispánok országos megbizatást is,* a mi állásuk tekintélyét csak emelhette.
A sóvágók osztálya Tordán azonban inkább a nemzeti fejedelmek uralma alatt domborodik ki. Báthori G., de különösen Bethlen Gábor, e széles látkörű fejedelem volt az, a kinek mindent felölelő figyelme, ezen az államra nagyon hasznos osztályt dédelgette, annak érdekeit felkarolta s polgári jogait védelemben részesitette.
Báthori G. 1611. október 14-én Kolozsvárról Torda elöljáróságának – Jeszerniczky tordai kamara-ispán panasza következtében – meghagyta és szigorúan megrendelte, hogy a tordai kamara fiait (igy) és sóvágóit korábbi szabadalmaikban megtartsák, adófizetéssel ne terheljék, fogsággal ne sanyargassák s különösen a kamara-ispán tisztjébe ne avatkozzanak, hanem annak hatáskörét tiszteletben tartsák.*
Sőt gondoskodása még tovább ment, 1613. junius 1-én Nagy-Szebenből adván ki védlevelet, a melyben előadta, hogy a tordai sóvágók régtől fogva oly előjogokkal birtak, hogy senkinek kérelmére – bárki alattvalója volt is – ki nem adták, most azonban többek által elnyomatnak, nevezetesen Haller István az ő kiváltságaik megsértésével némelyeket jobbágyaivá akarta tenni, a fejedelmi sóakna világos kárára; azért Torda vármegye fő- és vice-ispánjainak, a vármegyék nemeseinek s Jeszerniczky János tordai kamara ispánjának meghagyta, hogy bárkinek kikérésére a sóvágók közül senkit ki ne adjanak s azokat kiváltságaikban mindenki ellen megvédjék.* Példáját követte utódja: Bethlen Gábor, a ki 1614. márczius 8-án Medgyesről kiadott szabadalom-leveleivel még inkább szabályozta a tordai sóvágók ügyét. Ebben előrebocsátván 1-ör: hogy a tordai sóvágók elődeinek és neki is sok hasznot szerezvén s jövőre is szerzendők lévén, nagyobb ösztönül adta nekik azon kastélyt, mely Uj-Torda városában annak egyháza körül van, minden hozzá tartozó földekkel, szántókkal stb. s irántuki jóindulatából s az ő gyarapodásukra meghagyta és rendelte, hogy mindenki, bárhonnan telepedjék is oda, ha a sóvágók közé iratja magát, ugyanazon szabadalmakkal és javakkal éljen, mint a minőt korábbi elődeitől és tőle is nyertek; 2-szor: függésök a fejedelmi kamara praefectusától és annak biráitól legyen, a város birája semmi felsőséget ne gyakoroljon felettük, örökségeik végett folytatott pereikben saját törvényeik szerint Ó-Torda birája előtt szokás szerint megjelenjenek; 3-or: minden terület, mindkét Tordában a város polgárai és a sóvágók közt az eddigi rend fentartásával közös legyen; 4-er: hogy bármely jobbágy, székely- és szászföldről vagy megyéről oda huzódna és sóvágóvá lenne, senkinek kérelmére ki ne adják (tehát a jobbágyság asilumává tétetett); 5-ször : korcsmárlás Uj-Tordán most és jövőre szabadon folyhasson, stb.*
Ezen jogukba ugyanazon évben be is iktattattak.* E fejedelem még hadjárata alatt sem feledkezett meg kedvelt tordai sóvágóiról s 1620. május 23-án Kassáról maga és Krancz János aláirásával rendeletet adott ki, melyben ajtoni Littereti Jakab tordai kamaraispán, Torda város főbirája és esküdt közönségének jelen és jövendőbelieknek elrendelte a sóvágók védelmét, nevezetesen kimondotta, hogy mint értesült, a közelebbi országgyülés jobbágyokat érdeklő határozata alapján, a tordai sóvágók közül az újabban települteket mind elvitték s a régiebbeket is elvitellel fenyegetik, a mit kárára meg nem engedhet. Azért fejük vesztése (igy) terhe alatt rendeli, hogy a fejedelem régi sóvágóit senkinek ki ne adják.*
I. Rákóczi György ép ily atyailag gondoskodott a tordai sóvágókról; Bethlen Gábor fejedelem csaknem minden rendeletét és szabadalomlevelét átirta és megerősitette s maga is újakkal biztositotta jogaikat. 1636. jan. 10-én Szent-Mihályfalváról vizaknai Hajdú György tordai kamara-ispánnak és más sótiszteknek azon okból, mert a tordai sóvágók az ugynevezett posztosok (igy) saját használatára mindenik egy darab sót kapott régi időktől fogva, most azonban visszatartották s miután ezt Hajdu György kamara-ispán is a multra igaznak állitja, megrendelte, hogy a tordai posztosoknak, vagy a kik ott hivatalt viselnek, a bánya körül munkát végeznek, a fejedelem jóakarata tartamáig az őket illető sót adják ki.*
Ugyanezen év decz. 19-én Fejérvárról irta, hogy tordai sóvágóit boszantják és bántalmazzák, miért őket fejedelmi jobbja védelme alá veszi (igy) és Torda város tisztviselőinek szigorúan rendelte, hogy bárhonnan jövő minden bántalmazás ellen egész erejükből védjék meg; kinek ellenük keresete van, azt rendes birájuk előtt törvényesen keresse.*
1643. jan. 10-én Fejérvárról Ó-Torda előljáróinak és polgárainak irta, hogy előtte a tordai sóvágók vagy posztosok (pannistae salicidae) jelentették, hogy bár ők a városi communitás kebeléből választatnak sóvágásra s mégis bel- és külhasznokból, melyeket más városi polgárok élveznek – nem tudni mi okon – kirekesztettek, bár ők minden közmunkát teljesitenek, a fejedelem bányáiban dolgoznak, kamara épületeit, hidakat, útakat csinálják, mégis a város közjövedelmeiből ki vannak rekesztve. A kamara-ispán utján a dolgok ily állásáról meggyőződvén, szigorúan rendeli, hogy ezután örökidőkre a város közjövedelméből sóvágói részére is a többi polgárokkal egyenlő osztályrészt adjanak, osztáskor (határfelosztáskor a közhelyekből) egyenlő részt kapjanak más polgárokkal, mert ők Torda városiak s bár sóvágók, de a többi polgárokkal egyenlő jogok és kiváltságokkal vannak felruházva.*
Ugyanezen év szept. 29-én Fejérvárról a sóváradgyai (maros-portusi) perceptorok és raczionistákhoz intézett rendeletében irja a fejedelem, hogy ők a tordai sóvágók vagy posztosok jelentése szerint, a sódarabok eddig szokásos nagyságával nem lennének megelégedve s túlságos nagy darabok vágására szoritják őket s a kikötő-felügyelők a tartozandóságuk feletti sót nem veszik be, vagy csak részletekint fedezik; azért megrendelte, hogy azokat nagyobb sódarabok vágására ne szoritsák, s a kikötőben midőn sóvágói saját sójukat odaszállitják, azt bevegyék s rögtön készpénzzel fizessék ki.*
II. Rákóczi György 1649. április 20-án Szamosújváron kelt levelében a katonai beszállásolások alól mentesitette, előadván abban, hogy tordai sóvágói panaszolták, hogy az ott áthúzódó hadak őket beszállásolással és egyébként is terhelik, de mivel boldog emlékű atyja őket minden beszállásolástúl mentesitette, a fejedelem őket ezen s más kiváltságaikban is megtartani kivánván, tábornagyainak, mezei hadai parancsnokainak, tisztjeinek stb. meghagyta, hogy tordai sóvágói házaiba se ők, se katonái be ne szálljanak s őket semmiféle nyomorgatásnak ki ne tegyék. Torda vármegye fő- és alispánjai, a kapitányok, alkapitányok, Torda város előljárói s dézsi Beke Mihály, a tordai kamaraispánnak meghagyta, hogy a nekik adott hatalomnál fogva a sóvágókat minden katonai tolakodástól védjék és oltalmazzák.*
Ezt követőleg nem sokára a sóaknák s azok közt a tordai is a portai adóhoz járultak jövedelmeikkel, a mint kitetszik az 1665-ki radnóthi országgyülés végzéseiből, melyeknek XIII. törvényczikke azt mondja, hogy a tordai, kolozsi, széki és vizaknai sóaknákat – melyeket az ország a porta contentatiójára rendelt volt – visszabocsátják a fejedelemnek, hogy a pusztulástól megóvassanak, ugy mindazonáltal, hogy a fejedelem országadójába évente 20,000 tallért adjon. Ha ez aknák jövedelme emelkedend: akkor a fejedelem is emelje a 20,000 tallért. E törvényczikk azt is kiköti, hogy a hazafiak a sóval ezután is szabadon kereskedhessenek. Ez tisztán és határozottan tanusitja, hogy az erdélyi sóaknák, még akkor sem voltak fiscalitások, hanem az állam tulajdonát képezték s az országnak jövedelmeztek.* Különben Apafi is védte a tordai sóvágókat a nemesek elnyomási törekvése ellen, nevezetesen 1668. április 27-én Fejérvárról Dobolyi Bálint tordai kamara-ispánnak és Torda város hadnagyainak meghagyta, hogy tordai sóvágóit, kik bár 40 s több évek óta laknak ott, a nemesek – fejedelmektől nyert szabadalmaik ellenére – kiveszik, mivel pedig sóvágói a fejedelem különös védnöksége alatt állanak (igy) rendelte, hogy őket senki fölkérésére – törvényes itélet nélkül – ki ne adják, sőt minden hatalmaskodás ellen megvédjék.*
A tordai sóaknák történetének kiegészitése végett egybeállitom azon régi kamara-ispánok névsorát, kiknek neveit a fenn közlött oklevelekben s másutt is feltaláltam. Az utánam jövők lesznek arra hivatva, hogy a később felmerülő adatok alapján annak számos hézagait kiegészitsék.
1407. Pejon (lásd Ulászló rend. fennebb).
1498. Tarcza János és Prol Miklós voltak az erdélyi sókamara ispánjai, ez ispánok Tordán laktak (Ulászló rend. lásd fennebb).
1536. Litterati Miklós (lásd alább Tordára vonatkozó magánoklevelek czímű fejezetben).
1569. Dézsi Szilágyi Mihály, kit János Zsigmond Fejérvárról ez év november 26-án nemesitett (Gub. levélt. tras. Conv. III. 306.).
1575. Bartakovich Horváth János, ki Békéshez pártolván, a szt.-páli kastélyba foglyul esett és helyben kivégeztetett, utódja még ez évben Kereszturi Kristóf (lásd fennebb Báthori István nyugtáját).
1585. Létai Litterati János (a tordai nagy templom felirata szerint).
1590. Barthakovich Gáspár, ó-tordai Zákos István nemeslevele szerint (Kemény József App. dipl. Tran. XIII. 276.). Ez időtájt Turi János volt az erdélyi sóaknák és aranybányák főinspectora, ki rokonságban volt Gyulai Pál főkorlátnokkal. Ez a Turi János jó főember volt.*
1599. Thordai Litterati János (kinek ez évben adományozza Báthori Zs. Magyar- és Oláh-Rödet. Lásd Kemény József App. dipl. Tran. XIV. 228.).
1603. Bodoni Mihály (lásd fennebb Rákóczi Zs. rendeletét).
1610. Kolozsvári János deák, volt tordai kamara-ispán, kit Báthori Gábor elfogatván, 1610. márczius 25-én a beszterczei kapu előtt felakasztatott,* mint a képzelt összeesküvés részesét.
1611. Jeszerniczky János (Bethlen Gábor rend. fennebb).
1620. Ajtoni Litterati Jakab (ugyanott).
1630–1638. Iklodi Tholdalagi János (Bethlen István rend. lásd alább és Rákóczi confirm. fennebb és Torda const. alább).
1634–1636. vizaknai Hajdu György (Rákóczi rend. fennebb).
1641. Vágó György, a tordai nemesek ez évi összeirása szerint.
1649. Dézsi Beki Mihály (Rákóczi Gy. ez évi rendelete szerint).
1668. Dobolyi Bálint (Apafi rend.) és Bartekóczy Gáspár (kastélyfelirat).
| XXVI. Torda város kiváltságai, adománylevelei, pallosjoga. • (Általánosan Tordát érdeklők.) | TARTALOM | XXVIII. Uj-Torda és kiváltságai. |