X. A Torda helyén feküdt római Colonia (Potaissa).

Most, miután átnézetét nyertük a két hegyfokon feküdt erőditvényi s egyéb római maradványoknak: szálljunk a völgybe s kutassuk át az ez erődök védelme alatt állott Potaissa fekvőhelyét. A fenneb leirt Castrum stativum nagy terjedelme, az onnan és környékéről kikerült romtöredékek, a széthordott és a széthordás daczára még most is Tordán nagy számban található a magas művészi fokozatot tanusitó műemlékek és az a sok római felirat mind arról tanuskodik, hogy az itt feküdt római telep igen tekintélyes volt, s lakosainak műízlése a fejlődés és műveltség oly fokára emelkedett, hogy az ma is bámulat tárgyát képezheti.

A római colonia felett keletkezett – négyszer újból épült – Torda városa, ama telepnek maradványait nemcsak felépitette, hanem fekhelyét is fenekestől felforgatta és gyökeresen átalakitotta, ugy, hogy ma már nehezen lehetne a római telepnek körvonalait meghatározni, annyival nehezebben, mert az új magyar város a római városnak nemcsak romjaiból, hanem annak helyére is épülvén, a tájékozást és kutatást igen megneheziti.

Minden arra mutat, hogy Potaissa főrésze a Leányvár alatt, a Rákos-patak völgytövében feküdt s betöltötte e folyam egész torkolatát, vagyis azon területet, a melyen most Torda városa fekszik, sőt kiterjedt annak körvonalán kivül eső azon területre is, s mely a nyugat-oldali szőlőhegyek oldalán felnyulik, valamint azon szögelet földre is, mely a Szindi és Párdé patakok alsó folyásától a Tündér alján az Aranyos folyóig terjed, s a melyet most Köves- és Leányvár-mezőnek neveznek. Kiterjedt az a Tündér-hegy oldalára és tetőlapjára, sőt minden jel arra mutat, hogy a római Colonia külvárosai a Tündér hegyalját is körülölelték, behatoltak egyfelől a Párdé és Szindi patakok völgyületeibe és felnyultak az Aranyos menti Solya nevű szőlőhegy aljáig. Sőt túlhaladta a mostani Torda város körvonalát a keleti oldalon is, a mennyiben a római telep, vagy annak a sóvágók által lakott része áthatolt a sóakna felé is. Legalább ezt látszik bizonyitani azon körülmény, hogy a Rákos völgyét keleti oldalról szegélyező szőlőhegyekben és az akna körül is tüntek*A melyekről Kurtz Antal is emlékezik. és tünnek fel római maradványok, feliratos kövek, tégla, urnaroncsalékok és római érmek.

A város beépitett részén meg van nehezitve a kutatás; de itt is pinczehelyek s kutak ásásakor, a talaj szintelése alkalmával lépten-nyomon régi épületek alapfalaira találnak. A be nem épitett részen, vagyis a Leányvár mezejének déli szögletnél és a ma kaszálók és szántóföldekül szolgáló Kövesen szintén átalakult a talaj, mert e hely is a római kor után be volt épitve, itt feküdvén – a mint később látni fogjuk – a Tordába beolvadt Szent-Miklós községe és Torda- vagy Szent-Miklós vára, melyek épitési anyagul szintén a római maradványokat használták fel s ezért e területen túlnyomók a későbbi kor épületeiből fenmaradt romok, a melyeknek tüzetesebb ismertetését alább Szent-Miklós leirásánál fogom tárgyalni; mindazonáltal az ősmagyar épitkezések colossális maradványai közt, azokkal elvegyülve, mindenütt felvetődnek a római kor cyclopsi töredékei is, nevezetesen nagymennyiségű római tégla és fedélcserép-töredékek. És ha a rákövetkező kor által megszállott talaj felszine alá hatolunk, az alsóbb rétegben már azonnal Róma épitkezéseinek hatalmasabb és beszélőbb maradványaira bukkanunk, a melyeket nem tudott elnémitni a ránehezedett későbbi kor, nem nyomott el az a hatalom sem, a mely egyedül volt képes a római uralom elvonultával itt keletkezett zűrzavarban rendet csinálni s ezredéves államot alakitani. Itt e téren a római nagyság a magyar alkotóképességgel találkozik és a rómaiak örökségét átvett magyarok a római város romjaiból épitettek erődöt annak védelmére s azért vegyülnek a rómaival a magyar nagyság romjai, ugy hogy azokat ma egymástól elválasztani sem lehet.

E vegyülés, ez összeolvadás megvan a felületen ugy, mint a mélyebb rétegekben is, mert mikor az ötvenes évek elején az ugynevezett Bethlen-malom árkát a Kövesen ásni kezdették, előbb nagy (csak idomitott és nem faragott) kőkoczkákat találtak, melyek alkalmasint Torda várának alapfalait alkották. Odább és alább már nagy faragott kőkoczkákat és oszloptőket találtak, melyek kétségtelenül római jellegűek voltak. A hatvanas évek elején én még ott láttam a két kornak összvegyült maradványait egybehalmozva, ma már csak nagysága miatt még elszállitani nem tudott néhány példány hever ott; a többit részint a malomba épitették be, részint a malomárok kirakására használták fel, részint széthordták. De nemcsak tömérdek kőkoczka került e helyen elő, hanem a műalkotások finomabb darabjainak egész gyüjteménye, mert a malomárok ásása egy eltemetett római utcza irányában haladván, a házak és boltok egész sora tárult fel s azok közt, ugy látszik, egy esztergályos műhely, igen sok fésű, orsó, karperecz, fibula, gyürű és más ékszerekkel. Odább egy szobrász műterme állhatott, mert számos kész fogadalmi oltár felirat nélkül, szép párkányzatos és fémeres kövek, szobrok s a többek közt egy gyönyörű conceptiójú ölmagasságú nőszobor volt, a mely csak féloldalán volt kidolgozva, másik oldala csak kinagyolva. E bevégzetlenség arra látszik mutatni, hogy a szobrász vésőjét valamely catastropha sodorta ki kezéből.*Ezt a félig kész szobrot a 60-as években magam láttam Tordán Nagy Miklósnál, ma már nyoma veszett. Arrább fegyverműhely állhatott, mert sok kinagyolt és bevégzett sisak, pánczél, kard s más fegyver került felszinre; de ezek nagyrészét az akkor nálunk uralkodott Bezirkerek összeszedték és felküldötték Bécsbe, egy kisebb részét Nagy Miklós akkori tordai polgármester gyüjtötte magához. Én a 60-as években még láttam ezen valódi kis múzeumot alkotó nagybecsű gyüjteményt, nevezetesen a nagyértékű félig bevégzett szobrot; gyönyörű dombor-faragványokkal ékes fémereket, nagymennyiségű fogadalmi oltárt és feliratos köveket, mintegy 20-ig menő kisebb-nagyobb márvány- és bronz-szobrot, fegyverek, ékszerek és házi eszközök nagy sokaságát; de ma már hiába keressük azokat utódainál, azok nagy része szétkallódott s szintén Bécsbe került, mert Montenuovo tábornok – ki nagy régiségkedvelő volt – egy alkalommal felkeresvén Nagy Miklóst, a legbecsesebb példányokat elvitte magával, Reményi Ede is sokat hegedült el, a kisebb és becsesebb műtárgyak közül, az Erdélyi múzeum (Kolozsvár) régiségtárába is jutott egy részecske,*Azok közt egy teljesen ép és nagyon szép mythrakő, mely most az erdélyi múzeumban van Kolozsvártt. ugy hogy Nagy Miklós végtelen nagybecsű gyüjteményéből ma már fiára Olivérre szállt házában alig van néhány elvitelre méltónak nem itélt töredék, melyet majd alább a Tordai római régiségek rovatában fogok ismertetni.

Hogy a római telep a Szindi és Párdé pataka közti Kövesen nyugat irányban is túlterjedt és az Aranyos balpartján még messze felnyult, arra szintén bizonyságot szerezhetünk, ha a talajt figyelmesen átkutatjuk; nevezetesen ezt bizonyitó igen érdekes nyomokra találunk a malmon felül, vagyis azon szögeletföldön, a mely az Aranyosba ömlő Párdé patakán túl az itt előfokban végződő Sulya nevű szőlőhegy alja és az Aranyos közt terül el, nevezetesen azon dombháton, mely a Sulya előfokától az Aranyosig nyúlik s mely szintén Sulya nevet visel. E dombhátnak van egy emelkedettebb dombozata, melyet – mivel ott a néphagyomány rejtett kincset feltételez – a kincskeresők meglehetősen felturkálták s ha kincset nem is, de tekintélyes épületfalakat hoztak felszinre, melyek határozottan római jellegűek s melyekről azt sejtem, hogy itt a római korban valamely templom feküdhetett, a mire a szép kilátást nyujtó magaslat igen alkalmas volt.

Odább a sulyai dombhát keleti oldalán egy félkörben futó 250 lépés kanyarmérettel biró gátony, alább az előfok végpontján egy másik, de amannál kisebb ily félkörgátony tünik fel. Nem merek ezek mivoltáról határozott véleményt mondani, nem merem állitani, hogy azok Potaissa amphiteatrumának és theatrumának lennének homályos maradványai, bár igen valószinű, hogy egy oly jelentékeny telepnek, mint a minő Potaissa volt, kellett ilyen, a római telepektől elmaradhatlan kedvtelési helyeknek lenniök s nem lehetetlen, hogy azokat itt e helyen kell keresnünk, azonban csak rendszeres ásatások tudhatnak erre nézve biztos utbaigazitást nyujthatni.

Potaissának is, a mint a rómaiak ily jelentékenyebb telepeinél szokásos volt, kétségtelenül voltak külvárosai, sőt távolabb fekvő oly vicusai is, a melyek a Colonia kiegészitő részét, annak függelékeit képezték. Torda nagyterjedelmű határán sok helyen bukkanunk római téglákra s más műtöredékre; de mert Torda határán – mint alább látni fogjuk – a magyar korszakban sok elpusztult falu feküdt, melyek házaikat mind Torda római maradványaiból épiték, ma már bajosan lehetne meghatározni, hogy mi ott az eredetileg római korban szerepeltnek, s mi a később oda vittnek a hulladéka, egy Torda környéki helyről, azonban határozottan merem állitani, hogy az már a római uralom idejében meg volt szállva, ez a Tordától mintegy félóra távolra eső Párdé-patak feje, a hol a terjedelmes római épitkezések nyomai mellett roppant mennyiségű római tégla és cserép-töredékre e közelében az ugynevezett Szőke dombnál és Vágott kőnél, római kőbányákra akadunk. Minden jel arra mutat, hogy innen aknázták a köveket Potaissa castruma és a colonia épületeihez s hogy itten voltak a téglavető és cserépvető műhelyek és égető kemenczék és az azzal foglalkozó nagyszámú munkásoknak telephelye; vagyis Potaissának egy oly vicusa, a hol a meghóditott dák rabszolgák laktak, kik a római katonák felügyelete és szigorú fegyelme alatt kényszermunkaként álliták elő a római vár és városhoz szükséges épületanyagokat s életszükségleti czikkeket. Itt csak felemlitem e telepet, mint Potaissa egyik tartozékát, majd alább, Szind leirásánál, azt tüzetesen fogom tárgyalni.