XXIX. FEJEZET.
A királyi hatalom hanyatlása.

Az a jólét, a melyre az ország állapota az Anjouk alatt emelkedett s a szabad intézmények nyugodt fejlődésének menete, a mi Zsigmond uralkodásának második felét jellemezte, mutatta, mily nagy befolyással van a királyi hatalom helyzete a nemzet sorsának irányítására. Végzetes szerencsétlenség számba ment, hogy a fejlődést rövid idő múlva újból dynastiaváltozás akasztotta meg és a trónviszályok akkor ujultak meg, mikor a török ellen való védekezés szüksége tetőfokra hágott.

Zsigmond fiörökös nélkül halt meg és a korona a hagyomány által szentesített felfogás szerint leányát, Erzsébetet illette meg, de a korábbi tapasztalatok óvatossá tették a nemzetet és nem engedték, hogy a Mária alatt beállott helyzet ismétlődjék s a királyi férj véres katasztrófák árán emelkedjék neje oldala mellé a trónra. Az 1437. deczember 18-ikán Székesfehérvárt tartott országgyűlés Erzsébetet elismerte Zsigmond örökösének, de általa és vele együtt férjét, Albertet, királylyá választva, ezt vallotta a korona igazi birtokosának. Kikötötte azonban, hogy a király a német koronát csak magyar országnagyjai hozzájárulásával fogadhatja el. Albertet újév napján az esztergomi érsek, Erzsébetet a veszprémi püspök koronázta meg; az e körül előzőleg támadt vita a királyné kudarczával végződött és Zsigmond leányának meg kellett azzal elégednie, hogy férje külön okiratban biztosította a koronára való örökségi jogait, elismerve ezzel azt, hogy ő maga hitvese útján jutott e korona birtokába.

A trónváltozás tehát zavartalanul folyt le, s általa a Habsburg-háznak a magyar korona birtoka után régóta, alapítója, Rudolf római király óta táplált vágya ment teljesedésbe. A nemzet bizalommal fogadta új királyát, a ki ausztriai herczegségét rendben tartotta s apósa oldala mellett a husziták ellen viselt háborúkban jó katonának mutatta magát. De a hozzá fűzött reményeket, hogy a Zsigmond alatt megkezdett hadügyi reformokat befejezi s a török ellen az országot megvédelmezi, a csehországi zavarok meghiusították. Albert bár igéretet tett, hogy az országban fog tartózkodni, az újév tavaszán a cseh korona öröksége védelmére sietett. 1438 márczius 18-án a Frankfurtban összegyűlt német választófejedelmek római királylyá választották; e méltóság elfogadását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy székhelyét Magyarországon tartja s csak a cseh kérdés tisztázása és a magyar honvédelem rendezése után megy a koronázási útra; ez mutatja törekvéseik komolyságát, hogy az új méltósággal járó kötelességekkel szemben saját országainak érdekeit juttatta érvényre. A cseh kérdés azonban egyelőre minden egyéb ügyet háttérbe szorított; Csehország királyává választatva és koronáztatva, trónját az ellenkirály, a lengyel Kázmér seregeitől kemény harczokban kellett megvédelmeznie.

A király hosszas távolléte a becsvágyó Erzsébetnek kedvező alkalmat nyujtott uralmi törekvéseinek érvényesítésére. Mikor a törökök 1438 nyarán betörtek Erdélybe, végig pusztították a Maros völgyét, Nagyszebent ostromolták és Brassó külvárosait felgyújtották, a saját dolgaival elfoglalt királynéban nem volt meg az erély, hogy a fenyegetett országrész védelméről gondoskodjék, sem a bátorság, hogy a hadakozás kötelességét megszegő főurakat mulasztásukért megbüntesse. A kormány vezetői között asszonyi befolyások által táplált személyi viszályok folytak; a magyar és német urak harczban állottak egymással a trón körül s ismét felhangzott a panasz az idegenek ellen, mint Zsigmond uralkodásának kezdetén. Mikor Albert egy évi távollét után 1439. tavaszán hazatért, a nyugtalanság országszerte tetőfokra állott s a felzaklatott közvélemény az országgyűlés összehivásától várta a helyzet javulását.

Hunyadi János.
Thuróczi János krónikája brünni kiadásának fametszete.

A rendek hatalmának erősödése a királyság rovására leplezetlenül lép előtérbe az 1439. májusi országgyűlés törvényeiben. Az idegenek kizárása az országos közhivatalokból, a közjövedelmekből és a birtokadományokból, annak kimondása, hogy a nádort a király és a rendek együtt választják és hogy a király az országban tartozik lakni, nagyfokú bizalmatlanságról tanuskodnak az idegen származású király irányában, a ki bár Zsigmond életében a magyar trónra neveltetett, nem birt azzal az ügyességgel, hogy német voltát a magyarokkal elfelejtesse. S a rendek kiváltságainak megerősítése és a nemzetre károsnak nyilvánított újítások eltörlése határozott visszaesést jelent azokkal a törekvésekkel szemközt, a melyeknek czéljuk volt a nemzetet a támadások ellen erőssé tenni. A közállapotok hanyatlását legjobban jellemezte az a határozat, mely a nemesség hadviselési kötelezettségét, a régi kiváltságoknak megfelelően, az ország határain innen és csupán rendkívüli veszély esetére szorította, s a király és az országnagyok banderiumaira hárította az ország védelméről való állandó gondoskodást.

Az önző és szűk látkörű felfogás, mely az új katonai törvényeket jellemezte, hamar megtermette szomorú gyümölcseit. Mohamed szultán a nyár elején nagy sereggel megszállotta Szendrőt, hogy befejezze az egykori szerb birodalom meghódítását és Albert nem birt elegendő sereget gyűjteni a délvidék védelmére. A Titelnél összegyűlt tábor kénytelen volt Szendrőt sorsára hagyni, s az országra nagy szerencse volt, hogy a szultán e fontos végvár elfoglalását nem használta ki irányunkban s Bosznia meghódításával fejezte be hadjáratát.

A meddő hadviselésből hazatérő rendek szétoszlásuk előtt Titelnél tartott tanácskozásukban rendkívüli hadi adót, minden jobbágytelek után 100 denárt vetettek ki az ország összes lakosaira, hogy az abból befolyó pénzen a király zsoldoscsapatokat fogadhasson a háború folytatására. E tanácskozás folyamán Albert a szörényi bánságot a két Hunyadi Jánosra bízta, két oláh származásu jeles katonára, a kik a hunyadi oláh knézek ivadékaiból vitézi erényeik révén emelkedtek a nemesség sorába s már a hadjárat elején megbizatva e fontos katonai végvidék várainak védelmével, fontos szerepet töltöttek be az országhatár megvédelmezésében.

Albert eltökélt szándékának, hogy a cseh kérdésben egyezségre lépve a lengyel királylyal, a német birodalom fejedelmének segítségével az ország egész hadi erejét a török ellen fogja fordítani, útközben Neszmélyen 1439. október 27-ikén váratlanul bekövetkezett halála véget vetett. Nejét várandó állapotban hagyta hátra, s halála előtt öt nappal készített végrendeletében születendő fiát tette országai örökösévé, három magyar, három cseh és két osztrák főnemesből és Prága város egy megbízottjából alakulandó tanácsra bízva annak gyámságát és Pozsonyt jelölve ki székhelyéül.

A dynastikus elv és a nemzet érdekei még soha sem állottak oly éles ellentétben egymással, mint abban a helyzetben, a melyben Albert hirtelen halála hagyta az országot. Az ország belső állapota és a török hatalom félelmes növekedése nem asszonyt és gyermeket, hanem erős, kötelességeinek megfelelni tudó férfit kivánt a trónra. Az 1440 elején Budán megnyilt országgyűlésen a királyné örökségi igényeivel az az elv szállott harczba, hogy a veszedelem idején nem a törvényes kötéseknek, hanem a czélszerűség körülményeinek kell érvényesülniök a trón betöltésénél. A két elv összeegyeztetésének eredménye volt az a törekvés, hogy oly királyt válaszszanak, a ki Erzsébetet nőül fogja venni s ekként újolag lehetővé teszi a választás és az öröklés jogának egy személy javára való egyesítését.

A nemzet sorsának intézői a fiatal lengyel király, III. Ulászló felé fordultak bizalmukkal; a 15 éves ifjúban már ekkor megnyilatkozó jeles tulajdonságok s a Nagy Lajos korabeli kapocs felújítása a hatalma teljében levő lengyel királysággal, valamint a török ellen való védekezés érdekének közössége egyaránt kecsegtetőnek tüntették fel e választást. Erzsébet is hajlandóságot mutatott arra, hogy az ifjú királyt férjének fogadja. A feltételek, a mikhez a választást füzték, első sorban a két ország egymásban való jogviszonyának szabályozása körül forogtak s a politikai okok, a melyek e választás mellett szóltak, előtérbe léptek abban a kivánalomban, hogy az új király Lengyelország hadi erejével is tartozzék az országot a külső ellenségtől megvédelmezni.

Az országgyűlés e feltételek előzetes elfogadásához kötve a lengyel király megválasztását, a hozzá küldött követeknek az országos válságra való tekintettel felhatalmazást adott, hogy e feltételek elfogadása esetében őt az ország nevében királylyá válaszszák.

A királyválasztás Krakóban márczius 8-ikán végbe is ment, de a magyarországi helyzetben akkor már lényeges változás állott elő. Erzsébet megbánta engedékenységét és a követküldésből eredő haladékot saját helyzetének biztosításán igyekezett felhasználni. Hogy születendő gyermekének biztosítsa az uralmat, a koronát Visegrádról lopva elszállította; s február 22-ikén megszületvén a várt fiörökös, felszabadítva érezte magát az országnak tett igérete alól és a gyermek örökségi jogával eldöntöttnek hirdette a trón betöltésének kérdését. Krakóba küldött futárai a királyválasztást nem voltak képesek megakadályozni, és Ulászló a választási feltételek megerősítésekor esküvel kötelezve magát arra, hogy Erzsébetet nőül veszi, gyermekének Lászlónak osztrák és cseh öröksége megszerzésében teljes támogatását igérte, de a magyar trónhoz való öröklési jogát csak az esetre nyilatkozott hajlandónak elismerni, ha magának fiörökösei nem lesznek.

Erzsébet ekkor már el volt szánva, hogy felveszi a harczot fia örökségének védelmében. A Lengyelországból hazatérő követség két tagját, kik a megállapodás közlése végett őt Komáromban felkeresték, fogságba vetette, és Ulászló megválasztását érvénytelennek nyilvánítva, fia nevében, kit a korona egyedül illet meg, magának követelte az uralkodói jogok gyakorlását, és hogy minden további vitának véget vessen, a három hónapos csecsemőt Székesfehérvárt május 12-én a szent koronával Magyarország királyává koronáztatta.

László koronázását Széchi Dénes esztergomi érsek hajtotta végre s Cillei Ulrikkal és Garai László, a királyné rokonaival élén a főurak tekintélyes csoportja vett részt ez ünnepélyen, mely a szabad királyválasztással szemben az uralkodó család örökségi jogát volt hivatva szentesíteni. A dynastikus elv híveit azonban első sorban személyes tekintetek vonzották Erzsébet táborába. A nemzet igazi akaratának képviselői Ulászlót tekintették a törvényes királynak, a ki április 21-ikén átlépve az ország határát, László koronázása napján vonult be Egerbe s néhány héttel utóbb már Budán, az ország fővárosában tanácskozott híveivel a közrend helyreállítása felett. Megérkeztének hírére Erzsébet Pozsonyba menekült fiával és a koronával, s Cillei Ulrik Győr várából német és cseh hadak élén megkezdte a nyilt támadást Ulászló hívei ellen. Ulászló korát megelőző bölcs önmérséklettel igyekezett megtalálni az utat a nehéz helyzet tisztázására. Annak az erőnek tudatában, a melylyel a nemzet akaratának megnyilatkozása ruházta fel királyságát, ismételten késznek nyilatkozott arra, hogy a trón birtokának kérdése az ország rendeinek döntése alá bocsáttassék, de míg készséggel megadta a módot az ellenpárt embereinek, hogy az országos tanácskozásokra eljöhessenek, nem késett teljes erővel fellépni azok ellen, a kik a polgárháború üszkét elvetették az országban. A Cilleieket Győrből ostrommal verette ki; a menekülők Rozgonyi Simon egri püspök hatalmába kerültek, a ki Budára vitte őket. A király Erzsébet rokonait kegyes bánásmódjával és fényes igéretekkel pártjára vonta, a közbenjáró szerepét szánva nekik a királynéval megújítandó alkudozásokban. Tapintatos és engesztelékeny fellépése más irányban is megtermé gyümölcseit. A Budán 1440 junius havában megnyilt országgyűlés, melyen mindkét párt főemberei majdnem teljes számban részt vettek, egyértelmüleg Ulászló királysága mellett nyilatkozott, s miután a szent korona Erzsébet kezei között volt, az esztergomi érsek a koronázást Székesfehérvárott julius 17-ikén azzal a koronával hajtotta végre, a mely a Szent István fejét magában rejlő ereklyetartót díszítette, s melyet az országgyűlés határozata a szent korona hiányában ennek erejével ruházott fel.

A koronázás után az országgyülés az 1222-iki arany bulla, III. András 1298-iki törvényei és az 1351-iki decretum megújítása által a királyt törvénynyel kötelezte mindazoknak a nemesi jogoknak és kiváltságoknak tiszteletben tartására, a melyek a rendi államszervezet alapjait képezték s a nemzet alkotmányos szabadságának biztosítékául szolgáltak.

A trón betöltésének kérdésében tanusított öntudatos és határozott fellépés és a nemzeti akaratnak kétséget nem tűrő megnyilatkozása bizonyságot tettek a felől, hogy a nemzetben megvan az erő és képesség sorsának helyes irányítására. De az az érdekcsoport, a mely Erzsébet és csecsemő fia mellett foglalt állást, önzésével és ármányaival lehetetlenné tette a nyugalom helyreállítását. Garai László megszegte Ulászlónak adott hűségét, és Szécsi Dénest is visszavitte Erzsébet pártjára. Erzsébet a cseh Giskrát Felső-Magyarország főkapitányává nevezte ki; Dunántúl, Horvátországban és Szlavoniában Cillei Ulrik és Garai a királyné főtámaszai voltak. A polgárháború az ország északi és délnyugati részén már ez év nyarán kitört és a következő év tavaszán ujult erővel folytatódott. Erzsébet, hogy a fegyveres küzdelmek között fia személyes biztonságát megóvja, férje unokatestvérének, Frigyes osztrák herczegnek oltalmához folyamodott, ki a római királyságban Albert utódává választatott; őt nevezte ki fia gyámjává s az osztrák herczegség kormányán kívül a gyermekkirályt és a koronát is több határszéli várral kezébe adta. Az 1441 elején Budán tartott országgyülés Erzsébethez követeket küldve megújitá a kisérletet a békés megoldásra, de a királyné makacsul visszautasított minden közeledést.

A belső béke helyreállítására irányuló kisérletekben Ulászlót és kormányát első sorban az a törekvés vezette, hogy a pártokra szakadt nemzetet egyesítve képessé tegyék a török ellen való védekezés folytatására. Az ozmán hatalom lépésről-lépésre nagyobb tért foglalt el az ország déli határa hosszában; mindinkább közeledett az idő, melyben a nemzetnek minden erejét harczba kell vinni. Murád szultán már 1440 tavaszán megújítá támadását a magyar korona alá tartozó szerb terület ellen. Szendrő után most Nándorfehérvár ostromára került a sor; a délvidéknek ezt a fontos végvárát Thallóczi János vitézsége mentette meg a pusztulástól. A következő évben Hunyadi János bizatott meg a déli határ védelmével, a ki Nándorfehérvárat megerősítette és határt szabott a Szerbiát megszállott törökök betöréseinek. Hunyadit a gondviselés adta a nemzetnek ebben a válságos időben, melyben külső és belső ellenségtől kellett magát megvédenie. Ő az első magyar ember, a ki teljes valóságában felismeri a török veszedelem nagyságát s egész életét az ez ellen való küzdelemre szánta. Már az eddigi, kisebb jelentőségű hadakozásokban is számos jel bizonyított fényes katonai tehetségei mellett; de az igazi erőpróba 1442-ben várakozott reá, midőn Mezid bég vezérlete alatt nagy sereg tört Erdélybe, hogy megismételje az 1438-iki pusztításokat. A Szentimrénél szenvedett vereség kudarczát a király által ostromolt Szeben falai alatt fényes győzelemmel köszörülte ki és seregeivel megszállotta Havasalföldet, a hűbéri kötelékek megújítására szorítva a két oláh fejedelemség vajdáit. S midőn ez év nyarán nagy sereg jött a szenvedett vereség megboszulására, a Vaskapunál útját állotta az ellenség benyomulásának és egyik legfényesebb diadalát vívta ki az ötszörte nagyobb török haderő felett. Fényes sikerét a személyes bátorság mellett főleg új hadakozási rendszerének köszönhette. Katonai lángesze felismerte a szerep fontosságát, mely a nyilt csatákban a gyorsan mozgósítható lovasság mellett a tömör sorokban működő gyalogságra vár, s a felől is gondoskodott, hogy serege kellőleg el legyen látva lőszerekkel; míg az addigi hadviselési modor a lovascsapatoknak juttatta a főszerepet, Hunyadi a könnyű és nehéz lovasság mellett fegyelmezett gyalogcsapatokkal és a sereg védelmére szolgáló szekértáborral rendelkezve, a taktika minden eszközét igyekezett felhasználni a hadakozásban. Hunyadi győzelmei a török felett újból felélesztették a reményt, hogy sikerülni fog útját állani a félelmes ellenség további terjeszkedéseinek. A keresztyénség közös érdeke nemzetközi szövetkezés szükségét hirdette és ez eszme, melyért Zsigmond uralkodásának első és utolsó időszakában annyit fáradozott, a pápaságban találta meg legbuzgóbb hirdetőjét. IV. Eugén 1442. nyarán Cesarini Julián bibornokot azzal a megbízással küldte Budára, hogy a királyt a törökök ellen indítandó nagy hadjárat eszméjének megnyerje. A magyar és lengyel haderő egyesülése Ulászló vezérlete alatt képessé tette Magyarországot arra, hogy eddigi védelmi politikájából kilépve, a támadás terére lépjen át. Csehországnak s az osztrák tartományoknak a szomszédság és saját nyugalmuk biztosításának érdeke tette kötelességévé, hogy a magyar királyt támogassák vállalkozásában. S ha a Balkán fejedelmei még egyszer összeszedik erejüket a halálos ellenség ellen létükért folytatott küzdelemben, s a nyugateurópai hatalmak a tenger felől indítanak támadást, s elzárják az átkelést az ázsiai török haderő elől, talán teljesedésbe mehet a keresztyénség régi óhajtása, Európa végkép megszabadulhat a nagy ellenségtől.

A vállalkozás kiindulási pontja Magyarország, s vezéreül a sors maga kinálta Hunyadi Jánost, kit már ekkor Európaszerte a keresztyénség legnagyobb hőseül ünnepeltek. Mindenek előtt azonban az ország belső nyugalmát kellett helyreállítani, hogy a nemzet egész erejét a reá váró hivatás betöltésének szentelhesse. Cesarini bibornok fáradozásainak sikerült Erzsébet és Ulászló között egyezséget hozni létre. Egy évi fegyverszünet után a béke 1442. deczember 12-ikén a tényleges birtoklás alapján megköttetett; Ulászló meghagyta Erzsébetet az elfoglalva tartott várak birtokában, s V. László trónigényei csupán anyjának a békeszerződésbe foglalt ünnepélyes óvásában nyertek kifejezést. De az öröm a békesség helyreállta felett korai volt. Erzsébet néhány nappal a béke megkötése után meghalt és László ügyét nagybátyja III. Frigyes római király vette kezébe, ki az eddigi helyzet fentartásában a legkedvezőbb alkalmat látta arra, hogy befolyását Magyarország belügyeire biztosítsa. Bár felszólítása az ország rendeihez, hogy Pozsonyban hódolatukat László királynak bemutassák, eredménytelen maradt, csupán egy évi fegyverszünet kötésére volt reábírható. S az egyezség, mely a nyár végén Giskrával létrejött, a felvidék hatalmas urát meghagyta a kezei közt levő városok és várak birtokában, az Ulászlóval leendő személyes összejövetelre tartva fent a végleges béke feltételeinek megállapítását.

Azokat a reményeket, a melyeket a nyugati hatalmak Hunyadi Jánosba vetettek; a jeles hadvezér az 1443. év nyarán fényes hadi sikerekkel igazolta. A belső béke feltételeinek biztosítása után az országos rendek jelentékeny hadiadó megszavazásával tették lehetővé a régóta tervezett támadó hadjárat megmozdítását. Eugén pápa kisérletei, hogy Velencze tengeri haderejét a török ellen mozgósítsa, nem vezettek eredményre; de a lengyel csapatokkal megerősbödött magyar sereg, élén magával Ulászló királylyal, julius havában bevonult Szerbiába és október második felében Hunyadi Bolgárországba nyomulva Nisig hatolt, itt három különböző oldalról érkező török sereg egyesülését megakadályozta, s a negyediket, mely a királyi sereg ellen igyekezett, e határozó ütközetben megverte. A hadjárat egész télen folyt; Hunyadi egyik diadalról a másikra vezetve a sereget és már a Balkánon készült átkelni, hogy az európai török birodalom szivébe tegye át a háború szinterét. Merész vállalkozásának nem az ellenség fegyvere, hanem a tél zordsága állotta útját; de a hadjáratból így is teljes győzelemmel tért vissza; a magyar nemzet ismét az egész világ előtt fényes próbát tett erejéről és új tápot adott a reménynek, hogy a keresztyénségnek sikerülni fog végleg leszámolni halálos ellenségével.

A harcztéren elért sikerek kifelé az ország tekintélyét emelték, bent a királyi hatalom megerősödésére vezettek. A nemzet a reá váró nagy feladatok küszöbén belátta az egységes és erős vezetés szükségét és ritka politikai bölcseségnek adta tanújelét ama törekvésében, hogy a külső ellenséggel és a belviszályok gyengítő hatásával szemközt a vezető tényező ellenálló képességét fokozza. Az 1444 ápril havában tartott országgyűlés a László-párti főurakkal folytatott kemény küzdelem után erélyes és czéltudatos intézkedéseket tett a király hatalmának megszilárdítására. Az a rendelkezése, melylyel az összes országos tisztségeket a nádori méltóságtól kezdve Ulászló rendelkezésére bocsátotta, eddig egészen szokatlan módon tette lehetővé a királynak, hogy kipróbált híveivel környezhesse magát. Ugyanekkor az igazságszolgáltatás javítására és a közbiztonság védelmére irányuló törvények kapcsán az örök hűtlenség vétke és annak törvényes következményei mondattak ki mindazokra, a kik László pártjától pünkösdig Ulászló hűségére nem térnek, míg a megtérőknek elkobzott birtokaik visszaadása vagy megfelelő kárpótlásra való igényük biztosíttatott. Az országgyűlés fő- és jószágvesztés büntetésével fenyegette azokat, a kik végzéseit nem tartják tiszteletben s a király rendeleteinek nem engedelmeskednek. Az ellenmondást nem türő állásfoglalás Ulászló királysága mellett és László trónigényeinek merev visszautasítása a Frigyes Budára küldött követeivel folytatott alkudozásokban is érvényesült s a fegyverszünet meghosszabbítására Frigyes és Ulászló között csak ez utóbbi bölcs mérséklete által vált lehetővé.

A Hunyadiak czímerlevele a bővített czímerrel.
Kelt 1453. február elsején. Eredetije az Országos Levéltárban.

Az országgyűlés berekesztése után Ulászló esküvel fogadta Cesarini bibornoknak, hogy a nyár folyamán megújítja a török ellen a támadást. Murad szultán még nem heverte ki az előző évben szenvedett nagy vereségeket; hogy az új veszélyt elhárítsa magáról, hosszabb fegyverszünet megkötését tűzte ki czéljául. Brankovics Györgynek tett ajánlata, hogy a béke közvetítéseért visszaadja neki az elfoglalt szerb területet és fiait szabadon bocsátja, kedvező fogadtatásra talált, s a cselszövésben ügyes despota könnyen megtalálta a módját, hogy a magyar király udvarában a béke eszméjének híveket szerezzen. Hunyadi égett a vágytól, hogy tavalyi diadalmas hadjáratát megismételje, de épen az abban szerzett tapasztalatok megingatták lelkében a bizalmat az európai hatalmak támogatása iránt. IV. Eugén fáradozásai egyedül a burgundi fejedelemnél vezettek eredményre; de a nagy távolság csökkentette a szövetségnek értékét. Arról, hogy a törökök birodalma szivében mérhessen döntő csapást, alig volt kilátása; a háború közelebbi czélját, a déli határ biztosítását eleve meghiusítással fenyegette Brankovicsnak a törökkel való összeköttetése. S viszont a békeajánlattal, a melyet a despota közvetített, oly előnyöket kinált Magyarországnak, a miknél kedvezőbbeket a háború szerencsés kimenetele esetén sem számíthatott. A szultán követei, kiket Ulászló julius közepén Szegeden hadi készülődései közepette fogadott, a szerb foglalások visszaadását, Brankovics fiainak és a magyar foglyoknak szabadon bocsátását és 100,000 arany hadi kárpótlás lefizetését igérték a béke megkötése fejében; ezt az ajánlatot, mely a régóta nélkülözött nyugalmat igérte az országnak, minden hazafi nyugodtan elfogadhatta. Ulászló Hunyadi tanácsára tíz évre megkötötte a békét s esküvel kötelezte magát annak megtartására, feledve, hogy nehány héttel előbb az ellenkezőre tette le esküjét a pápai követ kezébe.

Míg az alkudozások folytak, a szövetségesek részéről semmi hír nem érkezett a hadi készületekről, s így Cesarini bibornoknak hallgatással kellett tudomásul venni a hitetlenekkel való béke létrejöttét. De alig távoztak el a török követek, kezükben a béke okiratával, a velenczei doge julius 4-iki levele jelentette, hogy a pápai hajóhad útnak indult s a burgundi és velenczei hadihajók szintén útra készen állanak. A helyzet ezzel egy csapásra megváltozott. Előtérbe lépett a kötelezettség, a melyet Ulászló hadi szövetségeseivel szemben esküvel vállalt magára, s az a felháborodás és megdöbbenés, a mely a törökkel kötött béke hírét egész Európa részéről fogadta, annak tudatára birta a királyt és Hunyadit, hogy e kérdésben a magyar becsület forog koczkán. S míg a két eskü közül a pápai követ azt, a mit a király a korábbi esküvel ellentétben a pogány javára tett, önmagában érvénytelennek nyilvánította, a hír, hogy a törökök a szerbországi várak átadásával megszegték a béke feltételeit, megkönnyítette Ulászlónak és híveinek a nehéz helyzetből a kibontakozást. A lengyel urakkal szemben, kik a béke fentartása mellett foglaltak állást, a magyar főnemesség egyértelműleg a háború megindításáért küzdött. Maga Hunyadi, a törökkel létrejött béke szerzője, belátta, hogy a béke felbontása az egyedüli út a magyar király hitelének megmentésére a keresztyén hatalmaknál; s alig hisszük, hogy eddigi álláspontjának feladására a pápai követnek a meghódítandó bolgár fejedelemség birtokával való kecsegtetéssel kellett őt reábírnia. Augusztus 4-ikén Ulászló ünnepies nyilatkozatban ujította meg a háború megindítása tárgyában tett esküjét, s tudatta szövetségeseivel, hogy szeptember elsején megindul seregével a török ellen.

Október közepén a magyar sereg a lengyel csapatokkal együtt tényleg már Bolgárország belsejében volt. Nikápoly alatt csatlakozott hozzá Hunyadi Erdélyből hozott csapataival és az oláh vajda 4000 főnyi seregével. A 20,000 embert számláló magyar seregnek az volt a feladata, hogy a Fekete-tengerig jusson s a szövetségeseknek a Dardanellákon és a Bosporusban horgonyzó hajóhadával mielőbb egyesülhessen. Útközben kellett volna találkozniok Castriota Györgynek, Albánia hős fejedelmének csapataival. De Brankovics György, ki a béke felbontása után a török pártjára állott, a szerb határnál megakadályozta Castriota átkelését, s egyidejűleg jött a lesujtó hir, hogy Murad szultán, a ki a béke megkötése után bizva a magyar szóban, a kisázsiai lázadás megfékezésére ment, a Konstantinápolyban lakó genuai kereskedők hajóin a keresztyén hajóhad szemeláttára egész hadi erejével visszatért Európába.

A magyar és a török sereg Várnánál, november 9-ikén találkozott egymással. A 100,000 főnyi ellenséggel szemközt a magyar sereg teljesen magára volt utalva, a hajóhad megérkezését nem lehetett többé bevárni. Az ütközetben, mely másnap ment végbe, a magyarok mégis vitézül megállották helyüket a túlnyomó ellenséggel szemközt; a csata elején szenvedett veszteségeket Hunyadi gyors közbelépése ellensúlyozta, s a győzelem már az ő kezében volt, midőn Ulászló fiatal hévvel megindított támadása megfordította a koczkát. A király egyenesen a szultán ellen vezette csapatait, de támadása megtört a janicsárok tömör sorain s a küzdelemben, melyet hősi bátorsággal vívott meg, életét vesztette. Elestének hírére a magyar sereget csüggedés szállta meg, s Hunyadi, a ki az ázsiai lovasság üldözéséből a diadal biztos reményében tért vissza a csatatérre, nem volt képes feltartóztatni a sereg bomlását. Ő maga is futásban keresett menedéket. Cesarini bibornok menekülés közben rabló katonák fegyverei alatt vérzett el. A szultán, ki csak másnap bizonyosodott meg győzelméről, a magyar sereg táborba szállott maradványának megsemmisítésével pecsételte meg diadalát.

Négy évi öntudatos, szakadatlan igyekezet gyümölcsei vesztek el a várnai csatatéren; a nemzetnek a belső békesség és a közrend helyreállítására irányuló törekvéseit a külső ellenség részéről felidézett veszedelem semmivé tette, s a keserű tanulság nemcsak e veszedelem nagyságáról győzte meg a nemzetet, hanem arról is, hogy a reá váró küzdelemben idegen segítségre nem számíthat. Hogy önbizalma a válságos helyzetben nem hagyta el, hogy a fejetlenség veszélyéből saját erejével igyekezett kimenekülni, abban nagy része volt a Hunyadi Jánosba vetett hitének. A háború szerencsétlen kimeneteleért senkinek nem jutott eszébe a hadvezért okolni, a kinek hozzájárulása nélkül a hadjárat nem jött volna létre. Hiábavaló szemrehányások helyett a nemzet teljes bizodalommal fordult hőséhez és az a felfogás, hogy egyedül ő képes a zavaros helyzetből a kibontakozás útját megtalálni, újabb bizonyságot tett a politikai érettség felől, mely nagy válságok idején annyiszor mentette meg a nemzetet a végromlástól.

A Hunyadihoz fűzött remények nagyságát mutatja, hogy mikor a csatavesztés után a hűtlen oláh vajda fogságába került, az országos rendek követeik útján erélyes hangon követelték szabadon bocsátását. S a hazaérkezte után Székesfehérvárt 1445 február 6-ikán összeült országgyűlésen mindkét párt vezérei tőle várták az útmutatást az ország sorsának biztosítására. A biztos adatok hiánya Ulászló halála felől lehetetlenné tette a végleges intézkedéseket; az országgyűlés a kormányhatalom gyakorlását egyelőre a két párt legtekintélyesebb embereiből választott hét főkapitányra bízta, a kik között a vezérszerepet Hunyadi volt hivatva játszani. Az a jelenség, hogy a közhatalomban a törvényes uralom hivei László pártjának vezetőivel úgyszólván egyenlő arányban osztoztak, előre jelezte a megoldás egyedül lehetséges útját; az április végén tartott új országgyűlésen mindinkább előtérbe lépett a felfogás, hogy a belső béke biztosításának egyedüli módja László királyságának elismerése. A különböző oldalról támasztott trónigényekkel szemben Hunyadi is e megoldással remélte elkerülhetni a polgárháborút. Az országgyűlés Ulászló visszatérésének határidejéül május végét tűzte ki, azontúl eleve késznek nyilatkozott a megüresedett trón jogos birtokosául V. Lászlót elismerni, és királylyá koronázni, feltéve, hogy Frigyes őt a koronával együtt kiadja kezei közül, s csak az esetre, ha e feltétel nem teljesül, tartotta fent magának a jogot oly királyról gondoskodni, a kinek uralma az ország békéjét és nyugalmát biztosítja.

A határidő letelt, s Ulászló visszatérésének utolsó reménye is eltünt. De a Frigyessel megkezdett alkudozások a gyermek László kiadása iránt nem vezettek eredményre. A római király László újból való megkoronázásában gyámfia örökségi jogának megsértését látta, s ha e kérdést részben csupán ürügyül tekintette is arra, hogy Lászlót s általa az osztrák tartományok felett való uralmat tovább is kezei között tartsa, felfogásához való merev ragaszkodásában lehetetlen fel nem ismernünk ama hagyományok erejét, mely a Habsburgok végleges uralomra jutása után, örökösödési igényeiknek a nemzet szabad királyválasztási jogával való szembeállításával, annyi végzetes összeütközés kútforrása lett a nemzet és királyai között. Ép ily határozottan ragaszkodott Frigyes ahhoz a kívánságához, hogy László tovább is az ő gyámsága alatt maradjon és székhelyét nem Győrött, mint a rendek kívánták, hanem Pozsonyban, oly udvar által környezve tartsa, a melynek személyzetében összes országai képviselve legyenek.

A Habsburg-párt szervezett voltán kívül a dynastikus hagyományokhoz való ragaszkodás erejének tulajdonítható, hogy mikor az 1446 február végén megnyilt országgyűlésen Hédervári Lőrincz nádor a burgundi herczeg megválasztását hozta szóba, a rendek ezt a megoldást elutasították maguktól és Frigyes magatartásával szemben is hívek maradtak a gondolathoz, hogy Albert király fiában keresik azt az uralkodót, a ki vérségi kapocs által kötve királyi elődeihez, a trónviszályok megujulásának elejét veszi s az ország nyugalmát helyreállítja. A junius havában megtartott országgyűlés, melyre a nemesség fejenként hivatott meg, Frigyes ujabb tagadó válaszával szemben is e felfogást tette magáévá, de egyúttal megtalálta a módját annak, hogy a nemzet jogai a koronával szemben sértetlenül megóvassanak. Lászlót az ország királyának elismerve, elhatározta, hogy fegyverrel fogja őt gyámja kezeiből kiszabadítani; s kiskorúsága idejére kormányzó választásával kivánva a hatalom gyakorlása felől gondoskodni, erre a tisztségre egyértelműleg Hunyadi Jánost választotta meg.

Kezdősorok Carvajal bibornok okleveléből.
Olvasásuk: Johan(n)es miseratione divina sancti Angeli sacrosancte Romane eccle(s)ié diacon(us) cardinalis… | et terras Turchis subiectas et illis finitimas apostolico sedis de latere lagat(us) magnificis viris Joha(n)ni… | Georgio eeo(rum) ucorib(us) nobis in Ch(ris)to dilectis salutem in domino sempiternam Benigno sunt illa. |
Az 1458. márcz. 9-én kelt oklevél eredetije az Országos Levéltárban.

Hunyadit a rendek a királyéhoz majdnem hasonló hatalommal ruházták fel és az ország belső békéjének helyreállítására rendkívüli adót, jobbágytelkenként negyedforintot szavazva meg, megadták néki az eszközöket arra, hogy a közrend ellenségei ellen kellő hatalommal léphessen fel. A kormányzó első törekvése az volt, hogy királyát kiszabadítsa nagybátyja hatalmából. De az 1446 őszén Ausztriába vezetett hadjárat elől Frigyes a bécsi várlakba zárkozott és az osztrák rendek útján kezdett alkudozásokkal igyekezett időt nyerni. Míg a magyar országgyűlés 1447 márczius havában új háborút készül Frigyes ellen indítani, a pápai szék beavatkozása új irányt ad a magyar kérdésnek. IV. Eugén utóda V. Miklós a török ellen való védekezés kérdését új hévvel karolta fel, s Carvajal bibornok, a német birodalomba és Magyarországra küldött pápai követ, ugyanazzal a czélzattal, mint egykor Cesarini Julián, fáradozott azon, hogy a magyar nemzetet makacs ellenségével kibékítse. Hunyadi már a várnai csata után igéretet tett a szentszéknek, hogy nem nyugszik, a míg a fegyverein esett csorbát ki nem köszörüli; s 1445 őszén Bolgárországba megindított hadjáratát, melyet a Dunán a burgundi fejedelem és a pápa által küldött hadihajók támogattak, Kis-Nikápoly ostroma után csak a téli időszak beállta miatt szakította félbe. A szentszéktől nyert újabb biztatások most újból a régi ellenségre irányozták a hadvezér figyelmét. Frigyessel 1448 junius elején fegyverszünetet kötve, ősz kezdetén megindította seregét a török ellen. De a háború, melyhez oly szép reményeket fűzött, újabb kudarczot hozott a magyar fegyverekre. Az egykori szerb királyság belsejében, Rigómezőnél, ugyanazon a helyen, a hol félszázaddal előbb ez ország függetlensége elveszett, 1448 október 18-ikán Hunyadi seregét súlyos vereség érte; s a menekülő vezér hazafelé való útjában árulás folytán Brankovics kezei közé került, ki a legsúlyosabb feltételekhez szabta szabadon bocsátását. Az országos tanács, Hunyadiért semmi áldozatot nem tartva nagynak, habozás nélkül teljesítette a szerb fejedelem követelését, hogy 100,000 arany váltságdíjon felül adják vissza a hűtlensége miatt elvesztett magyarországi jószágait és a magyar kézben levő szerb várakat. A szenvedett vereségből azonban a nemzet azt a tanulságot merítette, hogy addig, a míg erejét belső viszályok emésztik, le kell mondania a támadó hadjáratokról.

A hatalmat, mit a nemzettől kapott, Hunyadi most kizárólag a közrend helyreállítására fordíthatta. Az 1447 tavaszán tartott országgyűlés az 1445-ben szervezett főkapitányi tisztségeket megszüntette, az ország jövedelmeinek kezelését és felhasználását a kormányzóra bízta és megadta neki a jogot, hogy ellenségei ellen általános vagy részleges közfelkelést hirdessen. A kormányzói hatalom ily rendkívüli intézkedésekkel való megerősítésének szüksége elárulja a nehézségeket, a melyekkel Hunyadinak minden irányban meg kellett küzdenie. A nemesség törekvése, hogy befolyását a kormányzatra az eddiginél is nagyobb mértékben biztosítsa, természetes következményül vonja maga után a főurak féltékenységének felköltését. A hatalomért folyó küzdelem nem csak az osztályokat, de azok kebelén belül a pártokat is szembe állítja egymással. A pártszenvedélyek harczában a kormányhatalom birtokosának legfőbb törekvése, hogy az ellentéteket kiegyenlítse egymással. Hédervári Lőrincz nádor halála után V. László pártjának főembere, a király nagybátyja, Garai László, nyeri el az ország első méltóságát; a választás jelentőségének ellensúlyozásául viszont az országgyűlés Buda várát az addigi szokás ellenére nem a nádor, hanem Hunyadi kezébe szolgáltatja. A kormányzó Garai Lászlóval és Ujlaki Miklós erdélyi vajdával 1450 július 17-én szövetséget köt, a melyben egymás kölcsönös védelmére s az ország ügyeiben egymással egyetértő eljárásra kötelezik magukat. Hasonló szövetség jön létre Garai László fáradozásaira Brankovicscsal és Cillei Ulrikkal; az 1451 nyarán Szendrőn megkötött egyezségben a szerb fejedelem a multakért feledést igért és kért egykori ellenfelétől. Mindezen szerződéseket rokoni összeköttetések voltak hivatva megpecsételni; Hunyadi idősb fia, László, Garai leányát, Annát jegyezte el, az ifjabb fiúnak, Mátyásnak pedig Cillei Ulrik leánya, Erzsébet, Brankovics unokája szemeltetett ki jövendő hitveséül.

A megalkuvás politikája abban a békekötésben ülte legnagyobb diadalát, a mely 1450 október 22-ikén Frigyes római királylyal jött létre. E béke feltételei Lászlót a koronával és a várakkal együtt 18 éves koráig meghagyták Frigyes hatalmában s az önző rokonnak ekkép sikerült biztosítani magának mindazt, a minek védelmében évek óta oly szívósságot fejtett ki. De Hunyadinak szüksége volt a nyugalomra, a mit ez a béke az országnak igért, hogy kormányzói hatalmát háborítatlanul fordíthassa az ország belső ellenségei megtörésére. Giskra ellen, ki északi Magyarország legtekintélyesebb várait kezei között tartotta, 1449 ősze óta háborút viselt; 1450 tavaszán békére kellett lépni a hatalmas oligarchával s az 1451 nyarán megujult küzdelemben a kormányzó Losoncznál árulás folytán vereséget szenvedett. Míg az ősz folyamán a kudarcz kiköszörülésén fáradozott, Alsó-Ausztria rendeinek Frigyes ellen támasztott mozgalma a régóta vajudó kérdést kedvező megoldásra juttatta. Eizinger Ulriknak, Alsó-Ausztria kormányzójának a Cilleiekkel s több csehországi főúrral László kiszabadítása érdekében kötött szövetsége a magyar rendeket is határozott fellépésre sarkalta. Az 1452 februárban Pozsonyban tartott országgyűlésből az országos rendek Eizinger meghívására testületileg Bécsbe mentek, hogy az ott egybegyült osztrák, cseh és morva rendekkel uruk kiszabadítása érdekében szövetségre lépjenek. A császári koronázásról hazatérő Frigyest az osztrák és cseh urak 16,000 főnyi serege Bécsújhelyben ostrom alá fogta s midőn Hunyadi Budára augusztus végére országgyűlést hirdetett, hogy a hadjáratban való részvételre a nemzet hozzájárulását kieszközölje, a minden oldalról szorongatott császár szeptember 4-ikén Lászlót nagybátyjának Cillei Ulrik grófnak kezei közé szolgáltatta. Az országgyűlés követség útján sietett Bécsben királyát üdvözölni s a nagykorúsága tárgyában korábban hozott határozatok mellőzésével meghívta őt a kormány átvételére.

V. László ama tényezők szövetkezésének köszönhette trónrajutását, a melyeket egymástól eltérő érdekeik eladdig ádáz küzdelemre kényszerítettek egymás ellen. A pártok között létrejött megegyezés eredményei nyilatkoznak meg a dolgok új rendjében. A magyar rendek, kik László meghívására nov. 11-ikén Bécsben gyűltek egybe, alattvalói hűséget esküdtek királyuknak.

László trónra lépésekor hallgatagon bele nyugodva abba, hogy a szent korona Frigyes kezei között maradt, lemondtak a régi követelésről, hogy László magát újból megkoronáztassa; beérték azzal, hogy a király az ország törvényeinek megtartására és területi épségének megóvására esküt tett; s Erzsébet és Ulászló adományait érvénytelennek nyilvánítva, azt a felfogást juttatták diadalra, a mely V. Lászlót születésétől kezdve a trón törvényes birtokosának vallotta. A nemzet ekként úgyszólván önként mondott le annyi éven át oly nagy kitartással megvivott küzdelmének eredményeiről.

Ha Hunyadi és hivei belenyugodtak a dolgok ily fordulatába, eljárásuknak mélyreható politikai számítás képezte indító okát. A király még távol állott a kortól, melyben maga veheti át az uralkodást; kiskorúsága alatt az ország kormányának gyeplőit erős kezekben kellett tartani. Hogy a kormány vezetésében változás ne álljon be, ez csak lényeges engedmények árán volt elérhető. A helyzet ura így továbbra is Hunyadi maradt, ki 1453 első napjaiban Bécsben letette kormányzó hatalmát a király kezébe, de az ország főkapitányává neveztetve ki, továbbra is megtartotta a királyi jövedelmek kezelését. A király a beszterczei örökös főispánsággal és jelentékeny birtokadományokkal jutalmazta a volt kormányzó hűségét, oly teljes elismerés hangján nyilatkozva a trón és haza szolgálatában szerzett érdemeiről, a minőre még addig nem volt példa történelmünkben. Mint a királyi felség főkapitánya, László helytartójaként vezette tovább az ország kormányát; s fia László Cillei Ulrikkal, V. László nagybátyjával Horvátország bánjává neveztetvén ki, e réven még szorosabbá vált a kapocs a Hunyadiak és a királyi udvar között. S miként Magyarországon Hunyadi, Csehországban az 1450-ben kormányzóvá választott Podiebrád szintén megtartotta főkapitányi czímmel a kormány vezetését. Ausztriában tovább is Eizinger maradt a rendi kormány élén. Cillei pedig a mindenható gyám szerepét vitte a király oldala mellett, s nagyravágyó terveibe teljesen beillett a hatalom ilyetén megosztása, míg elérkezik az idő, hogy egymaga ragadja kezébe László országai felett az uralmat.

Ezt a helyzetet nem lehetett sokáig fentartani. Cillei a nemzet akarata ellenére Bécset választotta az ifjú király székhelyéül; a Habsburgok várlakában folytatott életmód, melyben lakmározások és idegizgató szórakozások játszották a főszerepet, eléggé jellemzi az irányt, a melybe az álnok rokon királyi öcscsének testi és lelki fejlődését terelni igyekezett. Nevelési rendszerének erkölcstelen czélzata és Ausztria kormányzatában elkövetett hibái általános gyülöletet keltettek személye ellen s az osztrák rendek a magyar és cseh urakkal szövetkeztek megbuktatására. De midőn Eizinger Ulriknak 1453 szeptember 28-ikán sikerült Cilleit a király udvarából eltávolítani, László Podiebrád befolyása alá kerül s Prágába menve, hogy ott magát cseh királylyá koronáztassa, a fényes koronázási ünnepélyek után is a cseh fővárosban marad.

Hunyadi, a ki Lászlót a cseh koronázásra elkisérte, azzal a tudattal tért vissza az országba, hogy az idegen befolyás alatt álló király mellett továbbra is neki kell az ország érdekeit megvédenie. Konstantinápoly elfoglalása és a görög birodalom bukása után, melynek hire egész Európában a legnagyobb megdöbbenést idézte elő, Magyarországnak ismét a legkomolyabban kellett foglalkoznia a védelmi harcz előkészületeivel. Hunyadi 1454 első heteiben Budán országgyűlést tartott, mely a török ellen általános fölkelést hirdetett és őt választotta meg az országos sereg főkapitányává. A király mit sem tudott a nevében kiadott törvények felől, és törvényszentesítési jogának e nyilt megsértése méltán keltette fel benne a régtől lappangó féltékenységet Hunyadi iránt. A pápa követének felszólítására a háború ügyében országai fővárosaiba, Prágába, Bécsbe és Budára a cseh, osztrák és magyar országos rendek számára országgyűléseket hirdetve, a magyar országgyűlés egybehivását alkalmul akarta felhasználni arra, hogy az uralkodói jogok gyakorlását a maga részére biztosítja. A török ellen szükséges hadikészületekre szólítva fel a rendeket, tudomásukra hozta, hogy az ország ügyeit ezentúl ő maga kivánja intézni; elrendelte a királyi jövedelmek részletes összeírását, tanácsosokat kért maga mellé, a kik felváltva oldala mellett tartózkodjanak, e mellett állandó országos tanács választására hívta fel a rendeket, a mely az országos ügyek felől őt rendszeresen tájékoztassa: s végül igéretet tett, hogy mihelyt a csehországi ügyeket elintézi, Magyarországba jön s az ország érdekeinek fogja magát szentelni. De ez első nyilt fellépése Hunyadi ellen kudarczot szenvedett azon a törhetetlen ragaszkodáson, melylyel a nemzet Hunyadi személyét körülvette, s bár a tavasz elején megtartott országgyűlés a király kivánságára megalakította az országos tanácsot, a távollevő Hunyadi erélyes nyilatkozata, melylyel helytartói jogai védelmére kelve, a tanács létesítése ellen tiltakozott s a királyt helytartói és főkapitányi jogköre fentartására szólította fel, meghátrálásra bírta Lászlót. A király kijelentette, hogy Hunyadit helytartói tisztétől nem szándékozik megfosztani, s az országos tanácsot utasította, hogy Hunyadi oldala mellett működjék. Ő maga pedig tovább is Prágában maradt s egyelőre kerülte az alkalmat, hogy Magyarország ügyeibe beavatkozzék.

Az ország védelme ekként teljesen Hunyadira maradt, ki (1454 nyarán) annak hirére, hogy a szultán Szerbiát megtámadta, táborba szállott és a közeledése hírére visszavonuló szultán nyomait követve, seregével Bolgárország belsejéig nyomult. Győzelmes hadjáratának sikerei elérkezettnek tüntették fel az időt, hogy a keresztyén hatalmak a török kiüzésére egyesüljenek, s míg a Péterváradra deczember közepére összehívott országos rendek lelkesedve vallották őt vezérükül, Frigyes császár a győzelmek hatása alatt Bécsujhelybe tanácskozásra hívta egybe a nyugati hatalmak képviselőit, hogy a török ellen indítandó nagy támadó hadjárat ügyét megvitassák. A Budán 1455 elején megtartott országgyűlés, a melyen a burgundi herczeg követei is megjelentek, megújította a péterváradi gyűlés határozatait s az országos rendek a külföldi segítségben vetett bizalommal elhatározták a háború megindítását, s megválasztották a bécsujhelyi tanácskozásra küldendő követeiket.

De a bécsujhelyi kongresszuson csak a pápa, a nápolyi király és a burgundi fejedelem követei vettek részt, a birodalom választófejedelmei közül a trieri érseken kívül senki sem jelent meg; és tanácskozásain a török ügyet teljesen háttérbe szorítá a Cillei Ulrik miatt kitört viszály, kit a császár vonakodott a magyar követek sorában elfogadni. Magát Hunyadit is távoltartotta a bizalmatlanság, melylyel a császár minden dolga iránt viseltetett. A kongreszszuson csak fényes beszédek mondattak a fontos ügy érdekében, de tényleges ajánlatokra sem a szentszék, sem a többi hatalmak részéről nem került sor. S míg a gyülekezet V. Miklós pápa halálának hírére eredménytelenül oszlott szét, László ismét visszakerült Cillei hatalmába, a ki, bár Hunyadi egyengette útját a visszatérésre, minden erejét az ő megrontására használja fel, mert tudja, hogy csak így maradhat meg állandóan a hatalom birtokában.

A küzdelem a két hatalmas ellenfél között, melyben Hunyadit két izben csak óvatossága mentette meg attól, hogy a barátságot szinlelő Cillei tőrébe ne kerüljön, már a polgárháború veszedelmével fenyegeti az országot, midőn Capistranoi Jánosnak, a husziták megtérítése által világhírüvé vált ferenczrendi szerzetesnek fellépése s az új pápának, III. Calixtusnak az ország több főpapjához intézett kijelentése, hogy Konstantinápoly visszafoglalását élete fő feladatává tűzte ki, Hunyadi figyelmét a belviszályokról teljesen arra a térre terelte, a melyen életének legszebb sikereit aratta. A keresztyénség ünnepelt hőse, kit a pápák és Európa összes hatalmai a bámulat és lelkesedés legválogatottabb kifejezéseivel halmoztak el, a kin a török ellen való védelem kérdésében az egész keresztyén világ szeme a legteljesebb bizalommal csüggött, arra a gondolatra, hogy a török kiüzésére egyesítheti a keresztyén hatalmakat, megfeledkezett a személyét ért sérelmekről, és kész volt kibékülni halálos ellenségével, hogy egész erejével a török ellen fordulhasson.

Hunyadi terve, hogy a török ellen támadó hadjáratot indít, az egész országot mozgásba hozta és a keresztyén hatalmasságok részéről is méltó viszhangot idézett elő. Capistran azt remélte, hogy a keresztyén hatalmak részéről 100,000 főnyi sereget gyűjt egybe; a pápa hozzá kezdett hajóhadának felszereléséhez s Carvajal bibornokot a keresztes hadjárat kihirdetésére Magyarországba és a német birodalomba küldte. László király 1456 február elején, uralkodása óta először, Budára jött s az ország fővárosában márczius havában megtartott országgyűlés kimondta, hogy a nyár folyamán a külföldi hadi erővel egyetértésben megindítja a háborút. Mohamed szultán elhatározása, hogy Szerbia meghódítását befejezi és Magyarország ellen vezeti seregét, váratlan fordulatot idézett elő a helyzetben. Magyarországnak a tervezett támadó hadjárat helyett saját védelméről kellett gondoskodnia. Az országgyűlés a török készületeinek hirére elrendelte a közfelkelést, de a király ezzel minden kötelezettségét teljesítettnek vélte s nem törődve a veszély nagyságával, elhagyta az országot, s vele együtt a leghatalmasabb országnagyok tétlen szemlélői maradtak az eseményeknek. A védelem feladata egyedül Hunyadira nehezedett, ki a főurak által magára hagyatva, Capistranban talált méltó segítségre. A lánglelkű szerzetes buzdító szavára a nemesség és a pórnép soraiból számosan vették fel a keresztet, hogy annak jele alatt vigyék fegyverüket a pogány elleni küzdelembe. Július elején vette a szultán 150,000-nyi hadával ostrom alá Nándorfehérvárat; Hunyadi és a zászlaja alatt egyesült három főúr: Kanizsai László, Rozgonyi Rajnáld és Korogyi János seregei és Capistran keresztesei elenyésztek ez óriási hadierővel szemben. De a lelkesedés, melyen a barát szónoklatai a legmagasabb fokra tüzeltek, csodákat művelt; a várőrség már alig volt képes magát fentartani, midőn július 14-ikén, a Pétervárad felől megérkező magyar sereg az első ütközetben fényes győzelmet vivott ki az ostromló sereg felett, és egy heti küzdelem után julius 21-ikén, mikor a szultán utolsó rohamra vezényelte seregét, a vár védőinek végső erőfeszítése és a felmentő magyar sereg vitézsége megtörte a török erejét és a várat felszabadította az ostrom alól.

Mátyás király trónkárpitja.
Később Bakócz Tamásé volt. Most az Erdődyek galgóczi kincstárában van.

A fényes győzelem az utolsó volt Hunyadi diadalai sorában. A nagy hadvezér a harczmezőn kitört pestisben megbetegedett és augusztus 11-ikén Zimonyban meghalt. E viharos korszak legnagyobb alakjának, a legfényesebb magyar katonai talentumnak letünte a történelem szinpadáról nagy csapás volt a nemzetre, mely nemcsak a diadalmas hadjáratok hősét gyászolta benne, de politikai vezérét is az alkotmányos jogaiért és szabadságáért folytatott küzdelemben. De a király nem osztozott a nemzet gyászában. Hunyadi elhunyta meghozta a rég sóvárgott alkalmat, hogy a korona jogainak a nemzet túlsúlyra jutott hatalmával szemben érvényt szerezzen. A halál hirére Bécsből azonnal az országba sietett, hogy a királyi várakat a Hunyadiak kezéből visszavegye. Első intézkedései összeütközésbe hozták Hunyadi Lászlóval, az elhúnyt hős elsőszülött fiával. Hunyadi László a Futtakra hirdetett országgyűlésen csak királyi menedéklevél védelme alatt jelent meg, s mikor a király a főkapitányi tisztet Cilleire ruházta, annak reményében, hogy e fontos állást atyja után ő fogja örökölni, csalódva, elégületlenül vonult vissza Nándorfehérvárra. Kötelezettsége elől, hogy az ország e fontos végvárát a királynak átadja, nem térhetett ki; de a vár kapitánya, Hunyadi János sógora, Szilágyi Mihály kedvező alkalmat látott ebben arra, hogy a Hunyadi családot régi ellenségétől, Cilleitől, megszabadítsa. A gyilkosság, melynek Cillei a király nándorfehérvári tartózkodása alatt (nov. 9-ikén) áldozatúl esett, s a saját életét féltő király magatartása, a ki a merénylet elkövetői, Szilágyi és Hunyadi László iránt, mintha mi sem történt volna, tovább szinlelte a barátságot, teljes nagyságában feltárják a hatalom körül folyt titkos küzdelem igazi jellegét. László király Hunyadi Lászlót az ország főkapitányává nevezte ki, s hazamenet Temesvárott Hunyadi János özvegyét meglátogatva, esküvel biztosította őt és fiait teljes bocsánata felől. Csak Budán, Garai nádor és többi kipróbált hivei által környezve érezte magát ismét biztonságban és kezdett a bosszú gondolatával foglalkozni. A Hunyadiak ellenségei elérkezettnek látták az időt, hogy e hatalmas családtól végleg megszabaduljanak. A Hunyadiak vesztére összeesküdve, a királylyal elhitették, hogy koronáját védi meg, ha Hunyadi János fiait ártalmatlanokká teszi. A Hunyadi testvérek a király hivására, bizva esküjében, családjuk legtekintélyesebb barátai, Vitéz János, Kanizsai László és Rozgonyi Sebestyén társaságában gyanutlanul mentek fel 1457 márcz. 14-ikén Budára. A királyi várlakban elfogták őket és a kiséretükben levő urakat és az országnagyokból alakult itélőszék a trónkeresés soha be nem igazolt vádja alapján mindannyiukat fej- és jószágvesztésre itélte. A halálos itélet Hunyadi Lászlón márczius 16-ikán végrehajtatott; Mátyás és a fogoly urak életének a király megkegyelmezett, de szoros őrizet alá helyeztette őket.

Az a királyi oklevél, mely (márcz. 21.) tudtára adta az országnak, hogy Hunyadi János fiai és barátai a király életére és a trón megszerzésére törvén, elvették méltó büntetésüket, gyülöletes vádakkal halmozva el a nagy kormányzó emlékét, a fián végrehajtott itéletet úgy tüntette fel, mint a koronának az ország legnagyobb ellenségei felett kivívott diadalát. László király egyéb nyilatkozataiban is tartózkodás nélkül hirdette, hogy csak most érzi magát igazi királynak. De a véres tett után országszerte kitört vihar a maga megdöbbentő nagyságában mutatta meg a Hunyadi-ház óriási hatalmát.

Nem csupán a királynak egy hatalmas oligarcha családdal való összeütközése volt ez, a minő küzdelmekkel tele van a középkor története. A királyt idegen tanácsosok vették körül, Hunyadi János emléke pedig a nemzet összes reményeinek s vágyainak kifejezőjévé tette családját. A magyarság és az idegen uralom készült egymással megvívni a döntő harczot.

A rajongás Hunyadi János emléke iránt s a gyalázat felett való elkeseredés, mely; a nemzet legnagyobb hősének családját érte, a hazafiak legjobbjait egyesülésre késztette a király ellen; s az ország minden részébe szétágazó összeköttetések s az a mérhetetlen vagyon, a melyet Hunyadi János hosszú közpályája alatt összehalmozott, s a mely az ország érdekében kifejtett működésének legszilárdabb alapjául szolgált, megadták az eszközöket Hunyadi özvegyének, hogy a nyilt harczot felvegye a koronával. Szilágyi Erzsébet megerősítette a birtokában levő várakat és teljes erejével fegyverkezett, hogy László fia halálát megboszúlja, másik fiát a fogságból kiszabadítsa. László király a belső háború veszedelme előtt sietve elhagyta az országot; Bécsbe, majd Prágába menekült, s magával vitte az ifjú Hunyadi Mátyást is. Kisérlete, hogy Szilágyi Erzsébetet egyezkedés útján kibékülésre birja, nem vezetett eredményre, s a polgárháború már javában dühöngött az országban, midőn menyasszonyvárás közben – VII. Károly franczia királynak leánya volt a jegyese – három napi betegség után november 23-ikán bekövetkezett halála a bomlás tetőfokán új fordulatot adott az események alakulásának, utat nyitott a válságos helyzetből a kibontakozásra.