XXX. FEJEZET.
Mátyás király.

A várnai csatavesztést követő napokban Hunyadi János bölcs vezérlete mentette meg a nemzetet a fejetlenségtől; de a nagy államférfiú fényes tehetségei mellett sem lett volna képes megállani helyét, ha a nemzet zöme nem támogatja őt hivatása betöltésében. Az országos rendek abban a szervezkedési folyamatban, mely már az előző korszakban megindult, az önállóság addig nem ismert fokára emelkedve, egyenjogú tényezőként állottak a koronával szemben. Lászlónak az a panasza, hogy királysága csak névleges, jogosult volt, csupán abban tévedt, hogy a Hunyadiaktól féltette koronáját, holott a nemesség volt az a tényező, mely útját állotta királyi jogai érvényesítésének; Hunyadit csak népszerűsége tette oly hatalmassá s e hatalma akkor sem csökkent, mikor a nemzet Lászlót elfogadta törvényes királyának. Az ellentét, a mely a nemzetet királyától elválasztotta, áthidalhatatlanná vált. A közelmult tapasztalatainak természetes kifolyása, hogy a nemzet minden idegen beavatkozást visszautasítva maga kiván sorsa felől intézkedni; a hosszú küzdelemben visszaszerzett erő képessé teszi a nemességet arra, a mire az Árpádok kihalta után nem gondolhatott, hogy saját kebeléből ültet királyt a trónra. A Hunyadi név varázsa azzal az óriási hatalommal párosulva, mely e család kezében összpontosulva volt, egyértelmüvé tette a hazafiak óhajtását, hogy az atya emlékét ért bántalmakat s a testvér gyalázatos halálát az egyetlen életben levő sarjadék, Mátyás királylyá választásával engeszteljék ki.

Hunyadi Jánosné és testvére, Szilágyi Mihály Vitéz János váradi püspökkel, Hunyadi egykori kanczellárjával s a Hunyadi-ház többi barátaival szövetkezve, a győzelem biztos reményében kezdhették meg működésüket Mátyás trónjelöltsége érdekében. Törekvésük mennyire találkozott a nemzet óhajtásával, mutatja az, hogy az idegen trónkövetelők, Albert leányainak férjei által hangoztatott igények semmi visszhangra sem találtak az országban, s a Hunyadi-ház legnagyobb ellensége, Garai László nádor, bár lelke mélyében maga is reményt táplált a trón elnyerésére, jónak látta felajánlani támogatását Mátyás megválasztásához. Podiebrad György, a cseh kormányzó, a ki Csehországban maga számára készítette elő az útat a trónra, már látta a dolgok alakulását, és leánya Katalin kezével igyekezett biztosítani magának a leendő magyar király barátságát, ugyanakkor, a midőn Hunyadi Jánosné a Garaival Szegeden kötött szerződésben (1458 január 12.) megigérte, hogy Mátyás az ő leányát, Annát fogja nőül venni; s Mátyás, ki László király halála után Podiebrád őrizete alatt a prágai királyi várban várta az események folyását, elfogadta az általa felajánlott szövetséget.

Midőn az országgyűlés 1458 január havában Budán egybegyűlt, az ellentétek teljesen ki voltak egyenlítve a pártok között; a Hunyadi-ház főemberei ünnepélyesen kibékültek László király hiveivel, s míg a Buda várában egybegyült főrendek Hunyadi Mátyás megválasztásában megegyezve a választási feltételek felett tanácskoztak, megegyezésük felett a Duna jegén összegyült 40,000 főnyi nemesség mondta ki a szentesítést, mely január 24-ikén egyértelemmel és eget verő lelkesedéssel kiáltotta ki Mátyást Magyarország királyává. S az új király a morva határtól, s Strasznicz várától az országnagyok fényes küldöttsége által kisértetve, három hét múlva (1458 február 14.) a nemzet örömrivalgása között vonult be Buda várába, melyet nyolcz hónappal az előtt V. László foglyaként hagyott el.

Mátyás megválasztása betetőzi a nemesség diadalát azon főurak felett, a kik Albert király halála óta elfoglalt pártállásukkal annyira megnehezítették az ország helyzetét; s az az osztály, mely most saját kebeléből ültetett királyt a trónra, nem késik biztosítani magának a győzelem gyümölcseit. A királyválasztó országgyűlésen alkotott törvényekben kimondatott, hogy a nemességnek nemcsak joga, de kötelessége is személyesen megjelenni az országgyűlésen, hogy az ország védelméről a király, a végső szükség esetét kivéve, saját erejéből köteles gondoskodni s hogy a nemeseket és jobbágyokat semmiféle rendkívüli adóval soha sem fogja terhelni. Az első törvényczikk a főnemességgel, az utóbbiak a királylyal szemben voltak hivatva a nemesség jogait biztosítani.

Mátyás 15 éves volt, midőn a trónra emeltetett. Az országos rendek Szilágyi Mihályt öt évi tartamra kormányzóvá választva oldala mellé nem a vezetés szükségességének akartak kifejezést adni, hanem annak szolgálatait kivánták elismerni, a kinek legtöbb része volt Mátyás megválasztásában; e mellett Szilágyi kormányzósága biztosítékul szolgáltatott Garainak arra, hogy a szegedi egyezmény feltételei, melyekhez Mátyásnak az uralomhoz való juttatása kötve volt, meg fognak tartatni. De a Hunyadi-ivadék nem szorult gyámságra és ezt királysága első napjaiban bebizonyította.

S ha az első kérdés, melynek megoldása reá várt, félre nem érthető módon figyelmeztette az uralkodását fenyegető veszedelmekre, a lelkéből fakadó első királyi elhatározás megmutatta az egyéniségében rejlő erőt, mely képessé fogja tenni e veszedelmek legyőzésére. A kényszerhelyzetből, mely elé a Podiebráddal és a Garaiékkal kötött szerződések állították, akként bontakozott ki, hogy a tudta nélkül tett igéreteket érvényteleneknek tekintette, s a sztraszniczi tartózkodása alatt, február 9-ikén kelt okiratában a Podiebráddal kötött szövetséget megújítva, azt anyja, nagybátyja és az országnagyok által is megerősíttette.

Ép ily gyorsan és egyszerűen hárította el az uralom átvétele elé gördülő akadályokat. Szilágyira (Budán, febr. 20.) a maga részéről is reá ruházta a kormányzói hatalmat, jelezve, hogy benne nem az országgyűlés határozatából kirendelt gyámot, de saját uralkodói elhatározásával választott helytartóját kivánja tekinteni; s néhány hét mulva az alvidék védelme czímén alkalmat találva őt oldala mellől eltávolítani, maga vette át a kormány vezetését. Az elégületlen Garai Lászlót, a kit a Podiebráddal kötött szerződés elütött abbeli reményétől, hogy mint a király apósa osztozik továbbra is az uralomban, megfosztotta nádori méltóságától: a Garaival ellene szövetkező Ujlaki Miklóst apósa, Podiebrád György útján figyelmezteti hűtlensége következményeire s a harmadik pártütőt, Giskrát fegyverei hatalmával kényszeríti uralma elismerésére. Frigyes császárral is haladéktalanul megindítja a tárgyalásokat a korona visszaszerzése érdekében s mikor a császár kapzsisága lehetetlenné teszi a megegyezést, hadat küld ellene. Garai és Ujlaki a hatalmi vágyaiban megsértett Szilágyi Mihályban találnak szövetségest. Mátyás Vitéz Jánost küldi nagybátyjához s a bölcs és ékesenszóló váradi püspök meggyőzi Szilágyit a felől, hogy Mátyásnak nincs szüksége gyámra. A kormányzóságról való lemondásért Mátyás a beszterczei örökös ispánsággal kárpótolja nagybátyját; de midőn ez nem tud belenyugodni helyzetébe és újból szövetkezik Garaiékkal, elfogatja (október 8.) és Világos várában szigorú őrzés alá helyezi, kétségtelen tanuságot téve a felől, hogy trónját nemcsak ellenségeivel, de azokkal szemben is képes megoltalmazni, a kiknek azt köszönhette.

Az ifjú királynak, a ki barátaival és ellenségeivel ily hamar éreztette önállóságát, nem kellett sokáig várni az alkalmat, hogy a rendekkel szemben is teljes mértékben érvényt szerezzen királyi akaratának. A trónra lépte után tartott első országgyűlésen, 1458 julius második felében, az országos rendek megújították a királyi hatalom megszorítására irányuló határozataikat. Mátyás szentesíti a törvényeket, melynek minden új adónemet eltörülve, a királyt egyedül a kamaranyereségre és az ország rendes jövedelmeire utalták, s újból kimondták, hogy a nemesség csak végszükség esetén, az ország határain belül és csupán két heti várakozási kötelezettséggel tartozik királyát háborúba kísérni. De az első hadviselés a törökkel, ez év nyarának végén, fordulatot idézett elő a rendek magatartásában a király iránt. A törökök megtámadták a szerb határszél várait; Mátyás személyesen megy Galambócz védelmére, s közeledtére az ostromló sereg visszavonul. A király Nándorfehérvárott szervezi seregét, hogy a háború színhelyét Szerbia belsejébe tegye át; szándékában Szilágyi Mihály fellépése tartóztatta fel; de azzal az elhatározott szándékkal tér haza, hogy mihelyt országában a rend helyreáll, egész erejét a török megtörésére fogja fordítani. II. Pius pápában, a ki 1458 augusztus 19-ikén foglalta el a pápai széket, hathatós támogatóra talált. Mátyást már III. Calixtus pápa úgy üdvözölte trónraléptekor, mint Isten küldöttét, a ki hivatva van nemzetét a belső viszályoktól megszabadítani s az ország erejét a törökök kiűzésére szentelni. Az új pápa, ki trieszti püspök korában III. Frigyes oldala mellett annyi rokonszenvet tanusított a magyar nemzet iránt, s a bibornoki collegiumban, mint Magyarország protectora, oly odaadó buzgalommal karolta fel a török ellen való védekezés ügyét, pápasága kezdetén az üdvözlésére küldött magyar követeknek kijelentette, hogy a töröktől való megszabadulás egyedüli módját Magyarország támogatásában látja. S a komolyság, melylyel Mátyás a reá váró hivatásnak megfelelni törekedett, meggyőzte a nemzetet a nagy áldozatok szükségéről.

Az 1458 végén Szegeden megtartott országgyűlés kimondotta, hogy a nemesség minden 20 jobbágytelek után egy lovast tartozik kiállítani, s ezek az ország határain kívül is három hónapig tartoznak katonai szolgálatot teljesíteni. Zsigmond törvényei minden 33 telek után egy lovasban állapították meg a vármegyei banderiumba kiállítandó katonák számát; az új intézkedés a vármegyei banderiumok létszámát tetemesen felemelve, e csapatokat az állandó királyi haderő lényeges kiegészítő részévé tette.

Mátyásnak ez az első nagy vívmánya a honvédelem terén a fejlődés új korszakát nyitotta meg s az első lépés volt a belső harczok által feldult ország régi hatalmi állásának visszaszerzéséhez. A nemzet felismerte Mátyásban a hozzá méltó vezért, s mikor Garai és Ujlaki társaikkal együtt III. Frigyesnek ajánlják fel a magyar koronát, a Budán összegyűlt országnagyok ünnepélyes akaratban eskü alatt nyilvánítják Mátyáshoz való hűségüket. A pártosok, számszerint 25-en, Németújvárott február 27-ikén Frigyest Magyarország királyává választják, de a császár a szent korona birtokában sem gondolhat trónigényei érvényesítésére; Mátyás mint a magyar faj és a magyar nyelv ellensége ellen hirdet ellene közfelkelést és Nagy Simon vezérlete alatt hadba küldött serege a Körmendnél szenvedett vereséget fényes diadallal üti helyre. Garai László halála Frigyes pártját megfosztja egyedüli komoly támaszától; Garai özvegye, Ujlaki s a Kanizsaiak visszatérnek Mátyás hűségére. A pápa Carvajal bibornokot küldi Frigyeshez, hogy a békét közte és Mátyás között helyreállítsa; kisérletei a császár makacsságán hajótörést szenvedtek, de mikor Szilágyi Mihály világosi fogságából kiszabadult s Mátyás ellen bosszúra készül, a pápai követre hárul a feladat, hogy Vitéz János által támogatva a családi viszályt Mátyás és nagybátyja között megszüntesse. Mátyás ezuttal is megbocsát nagybátyjának s hogy uralomvágyának teret biztosítson, a töröktől viszszahódítandó Szerbia fejedelmi méltóságát ajánlja fel neki. Szilágyi megbékült lélekkel siet a végekre, de Szendrő alatt a törökök fogságába esik s Konstantinápolyban a hóhér pallosa alatt fejezi be életét.

A belső nyugalom helyreállítását a Frigyes császár által felbujtott Giskra és társai megfékezése és a cseh rablóvárak megvívása (1460 tavaszán) fejezi be, s a Podiebráddal megújított szövetség, melyet (1461 májusban) leányával Katalinnal megtartott esküvője pecsételt meg, módot nyujt neki arra, hogy a császár és öcscse, Albrecht herczeg között támadt viszályt felhasználva, ez utóbbi szövetségeseként a háborút 1461 nyarán Frigyes ellen megindítsa. A fegyverszünet alatt, mit Albrecht a téli időszak beálltával a magyar király tudtán kívül, de annak nevében is kötött a császárral, a béketárgyalások végre meghozták az óhajtott eredményt. Mátyás a hosszas viszálynak véget vetendő, elfogadta a Gráczban 1462 április 3-ikán megállapított feltételeket, melyek szerint Frigyes, ki Mátyást fiának fogadja, a koronáért és Sopron váráért 8000 arany forint váltságdíjat kap s nemcsak a többi várakat tartja meg, de a magyar királyi czímet is tovább viseli és Mátyás magtalan halála esetén neki és maradékainak biztosíttatik a trón öröksége.

A Frigyessel létrejött béke feltételei az ország legfontosabb érdekeivel állottak ellentétben, s ha Mátyás e súlyos feltételeket elfogadta, és azok a májusban megtartott országgyűlés részéről ellenzésre nem találtak, azt egyébbel nem magyarázhatjuk, mint azzal, hogy a király ifjú korának virágában sem ő, sem a rendek nem támasztottak a trónöröklés kérdésében maguknak aggodalmakat s csupán arra néztek, hogy Szent István koronája végre vissza kerüljön a nemzet tulajdonába. Az országgyűlés a korona váltságdíjának fedezésére rendkívüli adót, minden jobbágy telekre 1 arany forintot vetett ki; e súlyos teherrel szemközt a királynak az országnagyok kezessége mellett kellett megigérni, hogy ezentúl semmiféle rendkívüli adót nem fog kérni a rendektől. A váltságdíj összegyűlvén 1463 julius 19-ikén a magyar biztosok végleg megkötötték a békét s átvették a szent koronát, mely 23 éven át volt a nemzettől elidegenítve.

Csata a törökökkel Horvátországban.
Beck Leonhardnak Miksa császár Weisskunigjához készített rajza. Az eredeti fametszetdúcznak a bécsi udvari műgyűjtemények évkönyveiben közzétett lenyomata után.

Az események alakulása alkalmat nyujtott Mátyásnak, mielőtt a nagy áldozatok árán visszaszerzett koronával szentesítette volna királyságát, fényes hadi tettel bizonyítani be, hogy méltó annak birtokára. A magyar birodalom hűbéres tartománya egyikét, Boszniát, királyának Tamásnak halálát követő zavarokban az a veszély fenyegette, hogy a törökök zsákmányává esik. Az egykor hatalmas ország állami élete már csak arra a kis területre szorítkozott, a melyben Tvartkó király utódai a magyar királyok támogatásával fent tudták tartani uralmukat. Tamás király 1458 végén Szegeden letette a hűségi esküt Mátyásnak; de nemcsak a hűbéri kapocsból folyó kötelezettségek, hanem Magyarország legfontosabb védelmi érdeke is elodázhatatlan kötelességévé tették a magyar királynak, hogy midőn a törökök az ország meghódítására törekesznek, azt teljes erejével oltalmazza. Mohamed szultán 1463 nyarán megindult Bosznia ellen, s ugyanakkor Magyarországba is küldött sereget, Mátyás a Szerémségben és Temesvár mellett ismételt vereséget szenvedett török csapatokat maga szorította vissza Szerbiába. Az előzőleg ez év tavaszán Tolnán megtartott országgyűlés a vármegyei banderiumok létszámát újból felemelte, minden tíz jobbágytelek után egy lovasnak kiállítását s a tíz telken aluli nemeseknek személyes megjelenését rendelve el, ezen felül súlyos bírságot szabott azokra a főpapokra és zászlós urakra, a kik banderiumaikat nem állítják ki. A szultán István bosnyák királyt, Tamás utódát, Kljucs várában megadásra kényszerítve lefejeztette; Bosznia elveszettnek látszott a magyar érdekekre, midőn Mátyás a szerb területről seregét átvitte ez országba és Jajczáig nyomulva, e fontos várat ostrom alá vette. A törökök karácsony ünnepén feladták a várat, s a következő hetekben a felső Boszna és az alsó Drina vidéke kivételével az egész ország területe a magyarok birtokába jutott. Az ország teljes meghódítását a nyáron megújítandó háború feladatává tűzve ki, Mátyás diadalmasan tért haza, hogy magát márczius 29-ikén Székesfehérvárott megkoronáztassa. Májusban már ismét teljes erővel készült a folytatásra; s mikor a szultán által ostrom alá vett Jajcza felmentésére siet, közeledtének híre elég volt, hogy a török sereg elvonuljon a vár alól. A bosnyák hadjárat sikereire a pápa is elérkezettnek látja a pillanatot, hogy régi kedvencz tervét megvalósítsa. Az 1459 őszén megtartott mantovai kongresszus kudarczán nem csüggedve el, éveken át gyüjtötte a pénzt a török ellen való háború czéljaira, s fáradozásaival sikerült a nápolyi királyt és a velenczei köztársaságot a tengeren megindítandó háború czéljainak megnyerni. Terve az volt, hogy az olasz hatalmak hajóhadát személyesen vezeti Konstantinápoly alá, míg Mátyás a Balkán félszigeten át vonul az egykori császárváros visszafoglalására. Mátyás Boszniából készen állott a nagy terv megvalósítására, s II. Pius augusztusban Anconába ment, hogy az ott horgonyzó pápai és velenczei hadihajók vezérletét átvegye. A pápa hirtelen halála (aug. 15.) semmivé tette a vállalathoz fűzött szép reményeket. Mátyás most a pápai kincstárból megküldött segélyösszegek felhasználásával tovább folytatja Bosznia visszafoglalását. Szreberniket bevette, de Zvornik ostroma alól a tél szigora miatt kénytelen volt haza térni. S mintha a lanyhaság, mely II. Pius halála után a török elleni nemzetközi védekezés ügyében beállott, őt is hatalmába ejtette volna, egy év mulva, 1465 őszén megindított hadjáratában csak a Száváig jutott, s II. Pál pápa biztatásaival szemben a keresztyén hatalmak közönyére hárította a felelősséget a támadó hadjárat elmaradásáért. A következő évben a császárnál és a német birodalomnál tett kisérletet, hogy a törökök ellen segítséget kapjon; de bár kész saját seregeit a birodalmi haderőnek alárendelni és a dunántúli végvárakba német őrséget fogadni be, ajánlatai az 1466 őszén tartott nürnbergi birodalmi gyűlésen siket fülekre találtak.

Mátyás nagy pecsétje.
Előlap. Gót stilű mennyezetes trónszéken a király ülő alakja, fején koronával, jobbjában királyi pálczát, baljában az ország almáját tartva; a trón mennyezetét fent Szent István, Szent Imre és Szent László szobrai díszítik; jobbról éczímerpajzsban 1 kettős kereszt, 2. a szlavoniai menyét, 3. a cseh oroszlán, 4. a magyar pólyák, 5. a bosnyák korona, 6. a dalmát leopárdfejek, a trón zsámolya alatt a Hunyadi ház hollós czímere láthatók. Körirata: Sigillum. Maiestatis. Mathie. Dei. Grucia. Hungarie. Dalmacie. Croacie, Rame. Seruie. Galicie. Lodomerie. Chomanie. Bulgarieq(ue). Regis. Az országos levéltár eredeti példányáról.

Uralkodásának eddigi eredményei fényes bizonyságot tettek a felől, hogy a trónt, melyre nemzete bizalma ültette, méltóképen tudja betölteni. Nem vált eszközzé azok kezében, a kik uralomra juttatták, s ha a nemesség kezdetben azt hitte, horéből választott királylyal a maga érdekei szerint fog elbánhatni, csalódása felől hamar bizonyossá tette az uralomra termett király egyéniségében rejlő tulajdonságok megnyilatkozása. Mátyás, a ki gyermekkorában éles ésszel figyelhette meg a körülte lefolyt eseményeket, a kit a leggondosabb nevelés készített elő uralkodó hivatása betöltésére, trónraléptekor nem tűzhetett ki más feladatot maga elé, mint azt, hogy véget vet az ország belső bajainak; ezt pedig csak a királyság régi erejének visszaszerzésével remélte elérhetőnek. Törekvésében épen annál az osztálynál keresett támogatást, a mely az előző korszakban legélesebb ellentétbe helyeztetett a koronával. Nemzeti királylyal szemben megszűnt az eddigi bizalmatlanság oka; s midőn a király megmutatta, hogy saját hatalmának növelése mellett a rendi társadalom minden osztályának jogos érdekeit is ki akarja elégíteni, a főurak és a köznemesség egyaránt segédkezet nyújtanak neki nagy tervei megvalósításához. Bizonyítja ezt a könynyűség, melylyel a vármegyei banderiumok erősítésére vonatkozó követelései az országgyűlésen rövid egymásutánban érvényesülnek. Az áldozatkészség még nagyobb mértéke nyilatkozik meg az 1467-iki országgyűlésen alkotott adóreformokban. A török veszedelem növekedése a nemzet honvédelmi kötelezettségének kiterjesztésén kívül az állandó királyi haderő fejlesztését teszi szükségessé; az országnagyok és vármegyék banderiumaival szemben a király közvetlen rendelkezésére álló csapatok képezik a hadi szervezet igazi alapját. Ezek költségeinek fedezésére a korona rendes jövedelmei nem voltak elégségesek, s Mátyás az 1467-iki országgyűlésen a kamaranyereségnek nevezett eddigi telekadó helyett új adónemet állapított meg: a kincstári adót, mely minden jobbágytelek után 20 denárt, s az egy telken lakó többi jobbágyok mindenike után fejenkint 10 denárt tesz ki; a régi vámokat is eltörülte s helyettük az egységes alapon nyugvó koronavámot hozta be, mely intézkedései által minden addigi adó- és vámmentesség érvényét veszítette.

Az államháztartás terén nagy vívmány volt ez a reform, mert a közteherviselés elvének egyenletesebb érvényesítése mellett a koronát jelentékeny állandó jövedelemhez juttatta. De az új teher s a szokatlan szigor, melylyel a király tisztvisggyűléstől megszavazott adót behajtani igyekeztek, elégületlenséget támasztott az ország lakosaiban, s ez azokon a részeken, a melyek addig legjobban meg voltak kimélve az adózástól, nyilt lázadássá fajult; s a régi pártütőkön kívül olyanok is részt vettek a mozgalomban, a kikkel a Mátyás vaskezének nyomása által támasztott elkeseredés feledhette, hogy a Hunyadi-háznak köszönhették emelkedésüket. Erdélyben 1467 augusztus 18-ikán a három nemzet küldöttei a kolosmonostori konvent előtt óvást emeltek a régi kiváltságok megszüntetése ellen s azokat erőszakkal is készek levén visszavívni, Szentgyörgyi János és Zsigmond grófokat, Elderbach Bertholdot és Zápolyai Istvánt s Imrét választották vezérükké. Az erdélyi lázadással egyidejüleg a Zápolyaiak a Szepesség, Elderbach Szlavonia lakosait készültek felbujtani. De Mátyás gyors kézzel fojtotta el a felkelést; Szentgyörgyi János seregét Kolozsvár mellett szétverte, a megtérő vezéreknek kegyelmet adott, de az ellenszegülőkön kegyetlen szigorral, halálbüntetéssel és jószágaik elkobzásával mutatta ki hatalmát. Erdélyből Moldovába ment csapataival, hogy a koronától elszakadt István vajdát meghódolásra kényszerítse. Moldvabányán a megszorult vajda által indított alkudozások folyamata alatt (decz. 12-ikén) seregét éjjeli meglepés által nagy vereség éri, s ő maga súlyos sebbel vonul ki az ellenség által felgyujtott város falai közül. De Váradon, hova 1468 január havának második felében érkezett, a moldvai vajda megújítja hűségi esküjét, Zápolyai Imre is meghódol és ugyanitt fogadja a király a török szultán követeit, a kik három évi fegyverszünet megkötésére hoztak ajánlatot.

Mióta a török Konstantinápolyt elfoglalta, mind halványabbá vált a remény, hogy ki lehessen őt szorítani Európából. Az ismétlődő kudarczok után, melyek a keresztyén hatalmak egyesülésének kisérleteit követték, Magyarország jóformán saját utalva a pogány ellen viselt harczaiban. Mátyást ismételt igéretei kötelezték, hogy atyja nyomdokaiba lépjen; de hódító szelleme nem talált méltó kielégítésre a védelmi politika szűk korlátai között. Kelet felé elzárva látván a terjeszkedés útját, a királyság visszaszerzett ereje számára más irányban kellett keresnie teret az érvényesülésre. Ez teszi érthetővé, hogy elfogadta a töröktől ajánlott fegyverszünetet, a mit annál könnyebben tehetett, mert a török háború kérdésétől épen azok a hatalmak terelték el figyelmét, a melyeknek leginkább állott volna érdekükben, hogy Magyarország zavartalanul felelhessen meg ez irányban reá váró hivatásának.

A váradi tartózkodás alatt érkeztek Mátyás udvarához a csehországi katholikus rendek követei, kik a pápa által kiközösített és trónvesztettnek nyilvánított Podiebrád György ellenében országukat és egyházukat a magyar király oltalma alá heria a huszitizmus pártolása miatt már 1465-ben elfordult Podiebrádtól, s felszólította Mátyást, hogy lépjen fel ellene. Mátyás neje, Katalin, a koronázás évében, kevéssel annak ünnepe előtt, meghalt s ekként a családi összeköttetés megszakadt a két király között, de a cseh király elleni háború eszméje nem tudott itthon hiveket hódítani magának akkor, midőn annyi más fontos érdek vette a király és az ország erejét igénybe. A cseh katholikusok fellépése azonban, kik Kázmér lengyel királytól visszautasító választ nyerve, Mátyásba vetették reményüket, nyomatékot adott a szentszék sürgetésének s tetézte azt Frigyes császár felszólítása, a ki 1465 elején Podiebrádtól megtámadtatva, Mátyástól kért segítséget. Ajánlata, hogy a magyar királyi czímet leteszi s a birtokában levő magyarországi várakat és városokat kibocsátja kezéből, oly előnyökkel kecsegtette a magyar királyt, a miket csak egy győzelmes háború eredményeiként csikarhatna ki a császártól, s az a reménység, a mivel Frigyes ezenfelül biztatta őt, hogy római királylyá fogja választatni, oly fényes jövőre támasztott reményeket, mely szívének legtitkosabb vágyait is túlszárnyalta. A császár tudta, hogyan nyerheti meg magának a magyar királyt, kinek dicsőségszomja már szűknek kezdte érezni országának határait. Mátyás a török elleni háború eszméjét elejtve, elhatározta, hogy haladéktalanul megindítja a háborút Podiebrád ellen. S ez volt az első lépés abban az irányban, mely nemzete közvetlen érdekeitől eltérítve a nyugati politikában való érvényesülésben jelölte ki számára az egyéniségéhez leginkább méltó feladatot.

A hadjáratot 1468 április végén indította meg és július 4-ikén már Olmützben fogadta Morvaország rendeinek hódolatát. 1469 elején újból megkezdi a harczot és most már Csehország meghódítására indította seregeit. Frigyes császár ismételt iztatta szövetségesét a háború folytatására; küszöbön álló római útja esetére reá készült ruházni országai kormányát s nemcsak a római királyság közeli elnyerésével kecsegtette őt, hanem azzal is, hogy egyházi pályára lépve, a császári koronáról az ő javára le fog mondani. Mindez azonban üres hitegetés volt részéről, s alig tehetjük fel, hogy Mátyás egy perczig is hitelt adott volna igéreteinek. De a római királyi méltóság megszerzésének eszméje gyökeret vert lelkében; meggyőződve a felől, hogy Frigyestől ezirányban semmit sem várhat, politikai egyéniségét jellemző merész fordulattal Podiebrádnak tesz ajánlatot, hogy ha czéljához segíti, viszonzásul visszaadja foglalásait és a pápát kiengeszteli iránta. Podiebrád kész is volt a franczia királylyal, a burgundi fejedelemmel s a brandenburgi őrgróffal tárgyalásokat folytatni ez irányban, s csak midőn azok eredménytelenül végződtek, határozta el magát Mátyás a hadakozás folytatására. A háború megindításakor elhárította magától a cseh királyi czímet s Csehország védőjének nevezte magát; most a cseh korona megszerzésében látja a legbiztosabb utat a római királyság elnyerésére. Az Olmützbe egybehivott rendek 1469 május 3-án teljesítették óhajtását és Csehország királyává választották. S néhány héttel később Boroszlóban, hol a sziléziai rendek hódolását fogadta, a Hohenzollernekkel szövetkezik német birodalmi tervei kivitelére és a szász választófejedelem özvegye, a császár nővére a fiai birtokában levő cseh hűbérek megerősítését kérve tőle, elismeri őt Csehország törvényes királyának.

III. Frigyes császár sírköve a bécsi Szent-István templomban és felesége, Eleonóra császárné sírköve a bécs-ujhelyi apátságban.
A császár sírja 5 láb magas, 121/4 láb hosszú, 61/3 láb széles, minden oldalról domborművek borítják. A császár a fedőlapon fekvő állásban 7 láb magas alak, salzburgi vörös márványból, állitólag Lerch Miklós szobrász munkája a császár éleazért nyitott szemekkel teljes császári díszben ábrázolja a császárt. A kormánypálczára egy szalag csavarodik, az Austriae Est Imperare Orbi Universo jelmondat kezdőbetüivel. A kardon egy lap a császár monogrammjával. A császár feje fölött egy baldachin, a melyen szent Kristóf van ábrázolva, a gyermek Krisztussal vállán. Mellette két szent domborművű képe. A császár lábánál egy czimerpajzs a habsburgi oroszlánnal. A császártól balra régi birodalmi czimer, az ötsasos czimer és Lombardia czimere. Jobbra egy egyszerü kereszt, a birodalmi kétfejü sas és az osztrák pólyás czímer. A sirlap három oldalán e fölirat: FRIDERICUS TERCIUS ROMANOR • IMPERATOR • SP • AUGUSTUS AUSTRIE, STIRIE, KARINTHIE, ET CARNIOLE DUX DNS MARCHIE SCLAVONICE AC PORTUSNAONIS COMES I HABSPURG, TIROL. PHERRET ET I KIBURG MARCHIO BURGOVIE ET LANTGRAVI ALSACIE OBIT ANO DNI MCCCC (LXXXXIII hiányzik, mert az emlék még a császár életében készült). – A császárné síremléke a XV. század legjelentékenyebb szobrászati emlékeinek egyike, a leydeni Lerch munkája, vörös márványból. A fölső sarkokban a német birodalom és Portugalia czímere, az alsókban a stajeri és az osztrák pólyás czímer. A körirat: DIVI • FRIDERICI • CAESARIS • AUGUSTI • CONTHORALIS • LEONORA • AUGUSTA • REGE • PORTUGALIAE • GENITA • AUGUSTALEM • REGIAM • HAC URNA • COMMUTAVIT • III • NON • SEPTEMBR • 1467.

Podiebrád az olmützi választásra azzal felelt, hogy saját fiai örökségi jogainak mellőzésével Kázmér lengyel király ifjabb fiára, Ulászlóra ruháztatta koronája örökségét, s lengyel segítséggel folytatta a háborút Mátyás ellen. Fiorin Mátyás hatalmába esvén, az ifjabbik, Henrik herczeg állott a sereg élére és Magyarországba nyomulva, a Vág völgyében nagy pusztítást vitt véghez. Mátyásnak most az a főczélja, hogy cseh királyságát s a vele járó választófejedelmi méltóságát elismertesse Frigyes császárral s e végből 1470 február 11-én személyesen kereste őt fel Bécsben. Korának két legnagyobb színlelője találkozott a Habsburgok bécsi várlakában; elhalmozták egymást igéretekkel és szeretetük kölcsönös nyilvánulásaival. Frigyes késznek nyilatkozott junius havában a nürnbergi birodalmi gyűlésre menni vele s ott keresztülvinni római királylyá választását. Mátyás viszont a császár öt éves leányának, Kunigundának a kezét kérte meg a maga számára. De kettejük közül a magyar király volt az, a ki kijátszottnak érezte magát. Egy havi időzés után márczius 11-én búcsúvétel nélkül távozott Bécsből és Csehországba ment a háború folytatására. Frigyes pedig julius havában a német birodalom több fejedelmével tanácskozva a cseh kérdés felől, Mátyás törekvései ellen nyilatkozott s a lengyel királylyal Podiebrád érdekében szövetségre lépett.

Míg a császár állásfoglalása Mátyás ellen a csehországi vállalat egész sikerét koczkára tette, ugyanakkor a törökök jelentékeny diadalokat vivtak ki a Földközi tengeren. Negroponte szigetének török kézbe jutása (1470 julius havában) komoltette Mátyást arra a kötelességére, hogy idegen korona megszerzése helyett a saját országát fenyegető veszély elhárítására fordítsa erejét. A cseh háborút az eddig elért eredmények sem voltak képesek rokonszenvessé tenni a magyar nemzet előtt, Mátyás már vállalkozása elején arról igyekszik meggyőzni a rendeket, hogy a csehekkel, kiktől az ország annyit szenvedett, kell előbb leszámolnia, s csak azután folytathat sikeres háborút az ország többi ellenségei ellen. De az 1468 szeptember havában tartott országgyűlés csak úgy szavazta meg a királytól kért hadi adót, minden telek után egy forintot, hogy ezzel egy évre megváltja magát a vármegyei banderiumok kiállításának és a közfelkelésnek kötelezettsége alól, és 19 országnagy kezessége mellett vett igéretet a királytól, hogy több rendkívüli adót nem fog kérni. S midőn most igérete ellenére új áldozatokat kért a háború folytatására, a rendek tartózkodás nélkül adtak kifejezést elégületlenségüknek a felett, hogy a király a reá váró komoly feladatok helyett a cseh háborúra fecsérli el erejét. Az 1470 november havában Budán megtartott országgyűlés csak az egy évi rendes adó elengedése és amaz igéret fejében szavazta meg az egy forintnyi rendkivüli adót, hogy az abból befolyó összeg első sorban a török ellen fog felhasználtatni; s az országnagyok, a kik ezuttal utoljára vállaltak kezességet a királyért, hogy többé hasonló követeléssel nem lép fel, azzal a záradékkal toldták meg nyilatkozatukat, hogy a király netaláni ujabb adókivetési kisérletével szemben meg fogják tagadni az engedelmességet.

A nemzet félreismerhetetlen módon adta tudtára királyának, hogy politikáját veszélyesnek tartja az ország érdekeire, s ha Mátyás nem akar arról tudomást venni, azt csak annak a szivósságnak tulajdonithatjuk, mely nem engedi, hogy befejeze megkezdett vállalatát. Távozása az országból fokozza az elégületlenséget, mely régóta lappang trónja körül és annak legrégibb híveit is aggodalomba ejti az ország sorsa felett. Az ellenzék élén most maga Vitéz János, az esztergomi érsek állott, a kit Mátyás ezideig feltétlen hivei közé sorozhatott. Hunyadi János egykori legbizalmasabb barátja, a király atyai tanácsadója már régóta nem volt megelégedve Mátyás politikájával, s aggodalmát, hogy a királyt a dicsőség vágya erejét meghaladó vállalatokba sodorja, növelte az a tapasztalat, hogy Mátyás akaratereje már háza legrégibb hivei részéről sem tűr korlátozást. S vele együtt Ujlaki Miklós, Geréb Péter, a király rokona, Csezmiczei János pécsi püspök, a kanczellár, határozott fellépésre érzik magukat kényszerítve, hogy a dolgok menetének új irányt adjanak. De a király rendületlenül bízik saját erejében s ez a bizalom nem engedi, hogy felismerje a trónját környező veszedelmet. S az események neki adtak igazat. Mikor Podiebrád meghal (1471 márczius 22), a kuttenbergi országgyűlés május 27-én Mátyás mellőzésével Ulászlót, a lengyel királyfit választotta Csehország királyává, és egyidejüleg jött a hír Magyarországból, hogy a szultán nagy sereggel készül a végvárak elfoglalására. Mátyás a kétoldalról támadó veszély hírére országos felkelést hirdet s a védelmi intézkedések megtételére Vitézt, a nádort és az országbirót helytartóivá nevezi ki. Vitéz ekkor már teljesen elfordult királyától s oly tettre ragadtatta el magát, a mely egész multjával ellentétbe helyezte. Csezmiczei Jánossal egyetértésben Kázmér lengyel király ifjabb fiának, Kázmér herczegnek ajánlotta fel a koronát. Mátyás az összeesküvés hirére hazajött, az elégületlen főurakat személyes kedvezésekkel erősítette meg ingadozó hűségükben – Ujlaki Miklós ekkor kapta meg a bosnyák királyi czímet – s a szeptember elejére összehivott országgyűléstől új adót kér, hogy az országot ellenségeitől megoltalmazza. Kivánságának teljesülését nagy engedmények árán kellett megvásárolni; a rendek a honvédelem tárgyában hozott ujabb törvényeket eltörölték s a Zsigmond korabeli állapotot állították vissza; a korona hatalma ellen a törvénykezésben és a tulajdonjog védelmében erélyes intézkedésekkel biztosították a nemességet és a hatalmaskodás bűntettében marasztalták el eleve azokat a köztisztviselőket, a kik a királynak a törvényekkel ellenkező rendeleteit végrehajtják. Mátyásnak bele kellett nyugodni a korona hatalmi körének e korlátozásába, s engedményeivel elérte czélját. Mikor Kázmér herczeg ez év őszén trónkövetelőként fellépett és az ország rendeihez intézett nyilatkozatában Mátyást erőszakkal megválasztott bitorlónak jelentve ki, mint Albert király unokája, magát hirdette a trón jogos örökösének, a rendek kijelentették, hogy Mátyáshoz és örököseihez végső lehelletükig hivek fognak maradni. A lengyel herczeg mindazonáltal bejött az országba s a főváros felé közeledett, de útközben szerzett tapasztalatai meggyőzték a felől, hogy nem számíthat pártra az országban. Nyitrába vonult tehát s e vár biztos, falai között, a pécsi püspök védelme alatt, várta a fejleményeket. Mátyás a könnyű győzelem kilátására szabad folyást engedett nagylelkűségének. Vitéz Jánossal, kit Kázmér bejövetele hírére esztergomi várában ostrom alá vett, nem mint lázadóval, hanem mint háza régi támaszával egyezkedett; s az esztergomi érsek biztosítékot nyerve Mátyás teljes kegyelme felől, visszatért a király hűségére, s várait megnyitotta a királyi őrség előtt. Kázmér az év utolsó napjaiban elhagyta az országot és Csezmiczei a nyitrai várat a király hatalmába bocsátotta. De Mátyás nem feledte el a sérelmet, a mi két legkedveltebb főpapja részéről érte királyi méltóságát. Nehány hónap mulva ujabb összeesküvés gyanúja miatt elfogatta Vitéz Jánost, s Esztergomot az érsekség többi váraival együtt elfoglalta. A pécsi püspök futás által kerülte el a reá várakozó sorsot. Vitéz lealázó feltételek alatt nyerte vissza szabadságát, s holtáig a gyűlölt Beckensloer János egri püspök felügyelete alá helyeztetett.

Mátyás győzelme a trónját fenyegető veszély felett megmutatta, mily szilárd alapokon nyugszik uralma az országban. A lengyel király fegyverszünetet kért a királytól; annak bizonyságául, hogy Kázmér herczeg vállalata nemcsak a király szemé egész ország ellen irányult, Mátyás (1472 márczius 31-én) országnagyokkal foglaltatta írásba az egyezség feltételeit. Az új támadásban, mely az országot 1473-ban a lengyelek részéről fenyegette, Frigyes császár keze volt bent, a ki erről az oldalról akarta Mátyást a cseh vállalkozás abbanhagyására kényszeríteni. Mátyás ez év őszén maga vezetett hadat a lengyelek által elfoglalt várak visszavívására; a felvidéket megtisztította az ellenségtől. A törökök váratlan betörése az ország szívébe s a Szent László városát, Váradot ért veszedelem (1474 február 7-én) épen akkor figyelmeztette őt a török elleni kötelezettségére, mikor a lengyel királylyal fennálló viszály megszüntetésén fáradozott. Az ófalusi egyezség (1474 február havában) létrehozta a békét Magyarország és Lengyelország között s három évi fegyverszünetet állapított meg Ulászló cseh királylyal. Mátyás most a török ellen készült s a pápától és a német birodalomtól segítséget kért a támadó hadjárat megindítására. De a lengyel király most sem tartotta meg a békét; a császár megujítá szövetségét vele és Ulászlóval, és segítséget igért nekik Szilézia visszafoglalására. Míg a törökök 1474 nyarán a Száva és a Dráva közét nyugtalanították, Mátyás julius végén Szilézia oltalmára siet. Kázmér és Ulászló 80,000 főnyi seregével szemben Mátyás csupán 10,000 emberrel rendelkezve, csak a kiéheztetés taktikájával volt képes a sziléziai tartomány elfoglalását megakadályozni. Katonai talentumának egyik legfényesebb sikere, hogy a lengyel és cseh királyok, a nélkül, hogy nyilt harczra alkalmuk lett volna, legyőzötteknek vallották magukat és Boroszló mellett (november derekán) személyes találkozásban voltak kénytelenek békét kérni Mátyástól. A lengyel hadak már az alkudozások előtt kitakarodtak az országból; s a deczember 8-án harmadfél évre megkötött fegyverszünet mindkét felet meghagyta foglalásai bitokában.

Mátyás félévi boroszlói tartózkodása után 1475 márczius elején hazafelé indulva, azzal az igérettel küldte szét a tavaszi országgyűlésre meghivóit, hogy a cseh háborút mielőbb teljesen befejezi s aztán a török ellen vezeti az ország hadi dek már az előző őszszel megszavazták az egyforintnyi rendkívüli adót a török hadjárat költségeire; a májusban megtartott országgyűlés ez ajánlatot megújította s a király óriási méretű hadi készülődései szándékának komolyságáról tettek tanúságot. Moldova fejedelme sietett a készülő hadjáratban való részvételét jelenteni. A hatalmas magyar király készülődésének hire Ázsiába is elhatott; Uzun Hasszán fejedelem követei Perzsiából uruknak azt a szándékát adták tudtára Mátyásnak, hogy vele egyidőben intéz támadást az ozmán birodalom ellen. A király visszautasította Mohamed szultánnak békeajánlatait és a törökök szávaparti végvárának, a négy évvel előbb épített Szabácsnak megvívásával kezdte meg (1476 jan. 1.–febr. 15.) hadjáratát. A világpolitikai helyzet bonyodalmai és különösen Frigyesnek Mátyás ellen folytatott cselszövései akadályozták meg ezuttal a háború folytatását. Mátyásnak résen kellett állania a császárral szemben, a ki nemcsak a cseh kérdésben maradt hajthatatlan, de egyéb irányban is szünet nélkül szőtte ellene ármányait és Beckensloert, Vitéznek az esztergomi érsekségben utódát, reá birta, hogy a vett jótéteményekről hálátlanul megfeledkezve, urát és királyát hűtlenül elhagyja.

A török ellen tervezett nagy fellépés tehát csupán egy végvár megvételére zsugorodott össze. De a keleti határszélen a törököktől megtámadott Moldova védelme és a hűtlen Bazarád oláh vajda uralmának megtörése tanuskodott a magyar király fatalmáról.

Az 1476. év vége új időszakot nyit meg Mátyás életében. Éveken át hiába tett kisérletet a császárnál, a lengyel királynál, a német birodalom és Olaszország különböző udvarainál, hogy koronájának fényéhez méltó feleséget szerezzen magának.rveinek mindeddig útját állotta a büszkeség, mely a régi fejedelmi házakat az egykori oláh kenézek ivadékától elválasztotta. Tizenkét évi özvegység után most Olaszország leghatalmasabb uralkodójának, Ferdinánd nápolyi király leányában találta fel a régóta keresett menyasszonyt. Ferdinánd királynak, bár törvénytelen ágyból származott és házasságon kivül adott gyermekeinek életet, az ősrégi Aragon királyok vére folyt ereiben, s koronájának fénye, országának hatalma a renaissance virágzásának tetőfokán teljesen elegendő volt arra, hogy származásának foltját eltakarja. A Beatrix herczegnővel 1476 deczember havában megkötött házasság teljesen megfelelt a renaissance szellemétől áthatott magyar király lelki igényeinek s a Nápolylyal is rokon olasz udvarokkal fennálló kapcsok szoros összefüződése új utakat nyitott Magyarországba ama műveltség befogadására, a melynek Mátyás addig is legfőbb hivei közé tartozott. Mátyás eddigi uralkodása alatt is tartózkodás nélkül engedte át magát a királyi hatalommal járó külső fény és pompa élvezetének; udvarának fénye itthon és az ország határain kívül egyaránt elkápráztatta azokat, a kik benne megfordultak. A pompaszerető nápolyi királyleány befolyása mégis meglátszott rajta; budavári, visegrádi építkezései házassága után veszik kezdetüket, az udvarába sereglett olasz tudósok csak most érezhették magukat igazán itthon az idegen országban; s a miben a mai nemzedék a nagy király legnemesebb aspiratióit, legbelsőbb törekvéseit, egész lelki világát legfényesebben látja megtestesítve, világhirű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana igazi felvirágzása is az új időszakban beállott lendületre vezethető vissza. S a török felett kivivott fényes győzelmek után, melyek a nagy Hunyadi méltó fiának mutatták őt a kereszténység szeme előtt, a csehországi háborúban elért sikerek után, a melyek két virágzó tartomány birtokával növelték birodalmát, a házasságát követő esztendő hozza meg az alkalmat annak a nagy vállalkozásának megindítására, a mely külső politikájának legfényesebb sikerét rejtette magában számára.

Mátyás törekvésében, hogy Csehország birtokát magának megszerezze, dicsőségre vágyó lelkületén kívül magasabb politikai szükségletek érvényesülését kell keresnünk. A nemzeti királyok kihalta után beálló zavarok arra utalták az országot, hlamok szövetségében keressen kárpótlást a nemzeti dynastiában rejlő összetartó erőért. Nagy Lajos és utódai politikája egymásután hozta Magyarországot a fejedelem közössége által szoros kapcsolatba a szomszéd államokkal. Mátyás trónraemelésében a nemzeti királyság eszméje diadalmaskodott az idegen összeköttetések politikája felett, de a török részéről támadt veszedelem e század első felében állandóvá válva, arra utalta a királyt, hogy a szövetségi politika érvényesítésével erősítse az országot a reá váró nagy küzdelemre. Érthető tehát, hogy Mátyás nem szalasztotta el a kinálkozó alkalmat amaz ország egy részének megszerzésére, mely három előde alatt már személyi unióban állott Magyarországgal, és a cseh korona megszerzésével kapcsolatban utat engedett lelkébe ama vérmes reménynek is, hogy a római királyi méltóság elnyerésével Magyarországot nemzetközi állás tekintetében a Zsigmond alatt elért polczra helyezheti vissza. E törekvéseket a nemzet szemében is jogosulttá tette az a reménység, hogy a kormánya alatt egyesített országok együttes ereje képessé teszi őt a végleges győzelemre nyugat félelmes ellensége, a török ellen, melynek megtörését nyugati politikájának érvényesítése közepette sem szűnt meg uralkodása legfőbb feladatának hirdetni.

Csehország teljes meghódítását jórészt Frigyes császár ellenséges magatartása tette reá nézve lehetetlenné; a császárral szövetségben bizonyára könnyebben megküzdhetett volna Ulászló párthiveivel. De Frigyes a magyar király nyugat felé vaésében felismerte saját hatalmi körének veszedelmét, s minden eszközt megragadott, hogy e politikája érvényesítésének útját állja. 1477-ben megujította szövetségét Ulászlóval s reá birta, hogy Mátyás ellen sereget küldjön Magyarországba. Mátyás az osztrák föld felől benyomuló hadakat kiverte az országból és hadait a császár ellen vezette; Felső-Ausztriáig több osztrák várost elfoglalt, és míg a császári udvar diplomatái a béke helyreállításán fáradoztak, Bécset körülzárolva, azzal fenyegette a császárt, hogy székvárosát ostrommal fogja bevenni. A megszorult Frigyes 1477 deczember 22-én elismerte Mátyást cseh királynak, s átvette tőle, mint a német birodalom választófejedelmétől, a római császárt megillető hűségesküt. Mátyás ezzel a cseh kérdésben elérte azt, a mit a fenforgó viszonyok között elérhetett; de belátta azt is, hogy eredményei állandósításához Csehország belső viszonyaiban hiányoznak az előfeltételek. 1478 deczember 7-én békét kötött Ulászlóval, melyben egymás cseh királyi czímét kölcsönösen elismerik, s Mátyásnak Morvaország, Szilézia és Lausitz birtoka akként biztosíttatott, hogy halála után Ulászló vagy örökösei ez országokat 400,000 forintért válthatják magukhoz.

A harczmezőn kivivott sikerek kora legelső hadvezérei között juttattak helyet a magyar királynak. Mátyás katonai talentumának legfényesebb bizonyítéka a mód, melylyel a hadivállalataiban szükséges hadsereget megteremtette. A nemzeti haderra irányuló intézkedései, a huszárság intézményének kifejlesztése s a vármegyei banderiumok hadviselési kötelezettségének kiterjesztése az ország határain túl uj életre keltette a régi honvédelmi rendszert, amely már alig volt képes megfelelni feladatainak. De ezzel nem elégedett meg. Atyja példájára, kinek ereje a csatatéren zsoldos katonáiban rejlett, állandó hadsereg szervezésében látta a hadi sikerek legnagyobb biztosítékát. A nemzet áldozatkészsége megadta az ehhez szükséges anyagi eszközöket, a kincstári adó és a koronavám bőven fedezte a rendes csapatok fentartásának költségeit; cseh és morva csapatokat, az egykori zsebrákok maradványát, Giskráék katonáit fogadva szolgálatába, a közrend egykori ellenségeiből katonailag képzett kitünő elemet nyert meg hadserege számára. A fekete sereg, mely ruhájának és fegyverzetének szinétől kapta nevét, világhirűve vált; míg a török ellen való védekezés a banderialis haderőnek jutott feladatul, az osztrák és cseh földön kivívott diadalokat Mátyás első sorban a saját költségén fentartott zsoldos csapatainak köszönhette.

A feladatoknak ez a megoszlása tette lehetővé Mátyásnak, hogy hódító hadjárataihoz megnyerte a nemzet hozzájárulását. De az e téren kivívott sikerek nem feledtethették a nemzettel a törökkel szemben fenálló kötelezettséget. Még mielőtt a eges megoldást nyert volna, az 1478 február 14-én egybehivott országgyűlés öt évre megadta a felhatalmazást a királynak, hogy a török ellen indítandó háború czéljaira rendkívüli adót szedhessen. Mialatt a hadi készületek folynak, a következő év őszén a törökök betörtek Erdélybe, s Kinizsi Pál és Báthory István vajda a Kenyérmezőnél (1479 okt. 13.) a magyar fegyverek egyik legfényesebb diadalát vívták ki felette. Kinizsit a király közkatonából emelte fel országos méltóságokra, ép úgy, mint a hogy a Zápolyaiak, a Gerébek a vele való rokonság révén köznemesi sorsból emelkedtek fel a főurak közé. Mátyásnak ritka érzéke volt a tehetségek felfedezéséhez és érvényre juttatásához, és sikereinek legfőbb eszközei közé tartozott a mód, melylyel embereit magához bilincselni tudta. A török ellen tervezett nagy hadjáratban is egész sereg jeles katona szolgálatára számíthatott. S míg a király 1480 őszén Boszniának a török által elfoglalt részében vivott ki fényes diadalokat, Kinizsi szerb földön nyer ujabb győzelmet a pogány felett, és egy évvel később Mátyás egy másik jeles katonája, Magyar Balázs 600 magyar vitézből álló seregével szabaditja fel Otrantót a töröktől, mely a nápolyi királyság e jelentékeny tengerparti városát megszállva egy évig tartotta rémületben Olaszország hatalmasságait.

II. Mohamed halála után a két fia, Bajazid és Dsem között kitört viszály egészen uj irányt ad a török kérdésnek. A trónkövetelő Dsem herczeg Mátyásban keres támaszt bátyja ellenében; s a magyar királynak a testvérharczba való beavatkozás közül kinálkozik a pogány hatalmának gyöngítésére. De épen a legközelebbről érdekelt hatalmak, Velencze és a szentszék magatartása hiusítja meg a reményeket, melyek teljesülése talán megfordíthatta volna Európa keletének sorsát. Mikor Mátyás látja, hogy nem számíthat a keresztény hatalmasságok támogatására, felhagy a török hadjárat eszméjével és (1483 végén) elfogadja a II. Bajazid által öt évre felajánlott fegyverszünetet. Pedig a Dsem herczeg ügyében folytatott tárgyalások alatt büszkén mutatott reá hadserege nagyságára, melyben saját országaiból 78,000 katonát, a hűbéres oláh fejedelemségek seregeivel együtt közel 150,000 vitézt képes a török ellen kiállitani.

Ez a nagy haderő Magyarországot döntő tényezővé tehette volna a törökkel való leszámolásban. Az eddigi politika végzetes következménye, hogy ez erőnek igen nagy része igazi rendeltetésétől eltérő czélok szolgálatában volt lekötve. Mátyás félbe eddig megkezdett vállalkozásait. S mindenek előtt a régi ellenséggel, a császárral kell leszámolni, hogy eddigi hódításai sikerét biztosíthassa. Frigyes, mint eddig, a cseh kérdésben kötött béke után is megbizhatatlan szövetségesnek bizonyult; Mátyásnak azt a reménységét, hogy leánya kezét és a milánói herczegséget sógorának, a nápolyi trónörökösnek szerzi meg, nem váltotta be, a békének a hadi kárpótlásra vonatkozó feltételét is csak félig teljesítette. Mátyás a 100,000 forintnyi hadi kárpótlás elmaradt második feléért 1480 február havában Regede (Radkersburg) várát a stiriai határon elfoglalta s midőn az osztrák rendek Frigyes védelmére fegyverkezni kezdtek, a nyár elején 1000 főnyi csapatot küldött Ausztriába. Az igazi háború azonban csak 1482-ben indult meg, mikor a német birodalmi rendek által Frigyes segítségére küldött sereg kudarczczal vonult vissza Mátyás csapatai elől, s a magyarok Haimburgot öt havi ostrom után bevették és Kőszeget, a császár magyarországi foglalásainak utolsó maradványát visszafoglalták. Frigyes a német birodalomtól többé nem remélt segélyt, s Mátyás most elhatározta, hogy Ausztria elfoglalásával áll bosszút mindazon sérelmekért, a miket trónralépte óta a császártól szenvedett. 1484-ben megkezdi a tartomány főbb várainak és városainak elfoglalását; Bruck, a kahlenbergi erőd, Korneuburg egymásután hódoltak meg a győzelmes magyar seregek előtt. 1485 január 29-én Bécset kezdte ostromolni. A Váczra egybehivott országgyűlés ez év tavaszán ellenmondás nélkül megszavazta a győzelmes hadjárat befejezéséhez kért rendkívüli adót. A bécsi polgárság junius 1-én kaput nyitott Mátyás előtt, ki másnap nagy pompával vonult be a császárok székvárosába.

Bécs elfoglalása betetőzte Mátyás nagyhatalmi politikáját. Az osztrák rendek hódolatát fogadva, Ausztria herczege czimét vette fel, s az osztrák pólyát beiktatta fejedelmi czímerei közé. A Habsburgok ősi várlakában véve állandó lakását, eári hagyományainak is örököséül kezdte magát tekinteni. A környezetében tartózkodó olasz humanisták a leendő római császárt üdvözölték benne és közeledni látták az időt, midőn Rómában fejére teszik Nagy Károly koronáját. Álmaiból Frigyes császár gyors cselekedete ébresztette fel, melylyel Bécs elfoglalására válaszul keresztülvitte, hogy a nürnbergi birodalmi gyűlés egyetlen fiát, Miksát választotta római királylyá. Mátyás hasztalan tiltakozott a cseh király részvétele nélkül megtörtént választás ellen. De augusztus elején személyesen folytatta a háborút, Laa, Retz, Eggenburg, s végül Bécsújhely elfoglalásával befejezi Ausztria meghódítását s e szerint elérte azt a vágyát, hogy magyar nemzeti alapon ujíthatta meg Európa keletén a Habsburgok által már egyszer létesített hármas államszövetséget.

Nagy Lajos óta másodszor vált a magyar király elsőrangú tényezővé az európai politikában. A király hatalmának gyarapodásával párhuzamosan nyerte vissza az ország is a belső villongásokban veszendőbe ment erejét. A pártok harcza által előik után a közállapotok fokozatos javulása tükröződik vissza e korszak törvényeiben. A Mátyás uralkodásának első felében tartott országgyűlések a rablóvárak lerontása, a jogtalan birtokfoglalások, az erőszakoskodások ellen hozva törvényeket, az ország lakosainak szabadságát és javait, a személy- és vagyonbiztosságot oly intézkedésekkel kénytelenek minden oldalról védeni, a minőkre csak egy bomlófélben levő társadalom lehet reászorulva. A korona önkényei és erőszakoskodásai ellen folytatott küzdelem tükröződik vissza azokban a törvényekben, a melyek ismételten kimondják, hogy a király törvényes itélet nélkül a nemeseket nem foszthatja meg szabadságuktól, birtokukat nem kobozhatja el, hogy a király tisztjeinek az ország lakosait nem szabad zsarolniok s a királyi jövedelmek igazságos úton, nem zsákmány gyanánt, nem a szegénység kifosztásával hajtandók be. A kormányzatnak az a módja azonban, a mely ellen a rendeknek ily törvényekben kellett védelmet keresniök, a Mátyás uralkodását megelőző korszakból szállott a királyra örökségül; azt a nemzedéket, mely a fejetlenség és párturalom napjaiban nőtt fel, nehéz lett volna szelid eszközökkel indítani a korona iránt való kötelessége teljesítésére. De az adórendszer átalakítása jelentékenyen fokozta és biztos alapokra fektette a korona jövedelmeit s annak kimondása, hogy a nemesség maga tartozik viselni a vármegyei kormányzat költségeit, arányos megosztást hozott létre a közigazgatás terhei viselésében a jobbágyság és a nemesség között s amazt óriási tehertől szabadította fel. S minél nagyobb segítségben részesíti a nemzet a királyt feladatai teljesítésében, annál feleslegesebbé vált a kormányzatban az erőszak alkalmazása. Az önkény helyét ekként a törvények kölcsönös tisztelete foglalta el, s az a mód, a melyen Mátyás azoknak az urakkal és a néppel, hatalmasokkal és szegényekkel szemközt érvényt tudott szerezni, az igazságos jelzőre tette őt népe ajkán érdemessé. A király iránt való bizalom fényes megnyilatkozása az 1478-iki országgyűlés határozata, melyben a rendek az öt évi hadiadó megszavazását azzal a kéréssel tetézték, hogy a király ez öt év lefolyása alatt sem országgyűlést ne tartson, sem a vármegyei nemességet gyűlések tartására ne kötelezze. A nemzet megbizik a királyban, a kinek hadi sikerei annyi fényt árasztottak reá, s a belső kormányzat terén is azzal a tudattal engedi át a koronának az ügyek vezetését, hogy abban az országlakosok javát fogja szem előtt tartani.

Mátyásnak azonban nem volt szándéka korlátozni a nemzetnek a törvényhozásban való részesedését. S míg az uralkodásabeli törvényhozásnak első korszaka esetről-esetre, egyes tényekből kifolyó intézkedésekkel igyekszik a törvényes rendet a tegvédeni, a közállapotok megszilárdulása lehetővé teszi a koronának, hogy a hadi vállalatok és a külső politika sikerei után rendszeres törvényalkotó munkássággal tegye maradandóvá a jogrend uralmát az országban.

E törvényhozói működés legnevezetesebb alkotása az a törvénykönyv, a melyben Mátyás 1486-ban a jogszolgáltatás menetét szabályozza. E törvény szabatosan megállapítja a vármegyei és az országos törvényszékek hatáskörét és egymáshoz való vikorona jogait a nemesség magánjogi viszonyaival szemben korlátok közé szorítva, az egyén szabadságának védelmét tette az igazságszolgáltatás alapelvévé. A Bécs elfoglalását követő időszakból származik az a másik nagyjelentőségű törvény, a melyben a nádori méltóság jogköre nyert szabályozást. Az ország első közjogi méltósága alkotmányjogi jelentőségének fejlődését tetőzi be s a nádort az alkotmány őrévé teszi annak kimondása, hogy a nádort az országgyűlés választja, hogy a király halála esetén ő hivja össze a királyválasztó országgyűlést, s övé az első szavazat; hogy a kiskorú király mellett a gyámi tiszt őt illeti meg, ő az ország hadi erejének főkapitánya, az ország első birája, a királynak távolléte idején helytartója és viszály esetén ő a közbenjáró a király és a nemzet között. Mint a többi törvényekben, úgy itt is bizonyságot tett Mátyás a felől, hogy autokrata hajlamai mellett is tiszteletben tudja tartani a nemzet alkotmányos jogait s a közszabadságot biztosító intézmények megszilárdításában látja az egyedüli módot arra, hogy uralmát a nemzet javára gyakorolhassa.

Hatalmának tetőpontján a királyt most már csak egy gondolat foglalkoztatja: hogy családjában örökössé tegye a koronát. A dynastia-alapítás vágya senkinél sem lehetett jogosultabb, mint nála, a ki származásából, lelkületéből, egész lényébőegynek érezhette magát nemzetével, annak minden óhajtásával és törekvésével. De a sors ebben a kérdésben mostoha volt iránta és a nemzet iránt. Házassága magtalan maradt; az egyetlen fiú, a kinek az ő vére folyt ereiben, házasságon kívüli szerelemnek volt gyümölcse. Corvin János, Mátyás törvénytelen fia, kinek anyja, a hagyomány szerint boroszlói polgárlány, az ismeretlenség homályában élte le életét, születésétől fogva teljes mértékben élvezte a király atyai szeretetét. Mátyás a hat éves gyermeket már 1479-ben liptói herczegnek, Hunyad grófjának nevezi, anyja, Szilágyi Erzsébet halála után 1482-ben az ősi hunyadi vár és uradalmai birtokával ruházza fel, és Sziléziában, anyai rokonai országában nyolcz herczegség örökségét biztosítja számára. De az a gondolat, hogy őt teszi trónja örökösévé, csak akkor támad benne, mikor látja, hogy Beatrixtól nem remélhet gyermeket. A törvénytelen származás akadályát fényes házassági összeköttetéssel igyekszik ellensúlyozni; 1485-ben Sforza Bianca Mária herczegnőnek, Gian-Galeazzo milanói herczeg nővérének kezét kérte meg számára. Atyai szívének fiához fűzött reményeit az osztrák háború elején árulta el először; 1484-ben megüzente a római császárnak, hogy az 1462-iki örökösödési szerződés nem mondja ki, hogy a király fiörökösének törvényes házasságból kell származnia. S midőn Bécset elfoglalta, a polgárságtól fia részére is hódolati esküt követelve, nyiltan hirdette, hogy őt trónja örökösének tekinti. A milanói udvarral folytatott tárgyalásokban János herczeg már úgy szerepel, mint atyja trónjának kiszemelt örököse, s Mátyás Bianca herczegnő nagybátyját, Lodovicot, megnyugtatta a felől, hogy az esetre, ha Beatrixnak fia születnék, Jánosra a csehországi és ausztriai foglalások a cseh királyi czímmel és a bosnyák királyság várnak kárpótlásul. Az eljegyzés 1487 julius végén megtörtént és november 25-én Bianca Mária ünnepélyes esküvel igért hitvesi hűséget a magyar király fiának. Mátyás egy nagy lépéssel közelebb jutott czéljához; de csakhamar fel kellett ismernie az akadályok nagyságát, a melyek terve kivitele elé emelkedtek. A legnagyobb veszély Beatrix részéről fenyegette, a ki férje törvénytelen fiával szemben kezdettől fogva ellenséges állást foglalt el, s eleinte titkos eszközökkel, majd nyiltan trónutódlásának meghiúsításán dolgozott. Az ő befolyása buktatta meg 1484 nyarán Váradi Péter kalocsai érseket, a kiben János herczeg érdekeinek leghatalmasabb támaszát veszítette el. A házasságot minden mesterkedésével sem sikerült elrontania, de az esküvő megtörténte után személyesen s atyjának, a nápolyi királynak követe útján leplezetlenül értésére adta a királynak, hogy János trónraemelésében saját örökségi jogainak megsértését látja. Az általa kovácsolt hamis közjogi elméletet, a mely szerint trónörökös hiányában az elhunyt király özvegye s az ő keze útján második férje lép a trón birtokába, Mátyás a legnagyobb határozottsággal visszautasította, de a makacsság, melylyel az uralomra vágyó nő férje akaratának ellene szegült, s az a félre nem ismerhető idegenkedés, melyet fia törvénytelen származása a tiszta családélet hagyományaihoz ragaszkodó nemzetben támasztott, elzárta előle a kérdés megoldásának legegyenesebb útját. Arra, hogy fiát már életében királylyá választassa, a fenforgó helyzetben nem gondolhatott, s ez annál fájdalmasabb volt reá nézve, minél nagyobbá tette egészségének rohamos hanyatlása a gyors cselekvés szükségét. Közvetett utakon kellett módot keresnie arra, hogy fia számára a trón örökét biztosítsa. S ez időtől kezdve ennek a kérdésnek szenteli egész tevékenységét. Betegségének gyors fejlődése szükségkép egész politikája menetében fordulatot idézett elő. Nagyhatalmi törekvéseinek, mely a császárral folytatott mérkőzésben, egész diplomatiája tevékenységében irányadó volt, háttérbe kellett szorulni a trónöröklés ügye előtt, mihelyt fölmerült a nem várt lehetőség, hogy a halál meggátolhatja annak megoldásában. Míg itthon a koronára szálló nagy uradalmak adományozásával igyekszik fia vagyonát növelni, Sziléziában az 1487. és 1488. évek folyamán ujabb foglalásokkal gyarapította a neki szánt örökséget; a tartomány önálló herczegségeinek száma ötre olvadt le, a többi a magyar királyt és fiát uralta. Sziléziával együtt Morvaországot és Ausztriát is átruházni készült fiára s egyidejűleg diplomatiai úton biztosítani azoknak a hatalmaknak jóindulatát, a melyek a királyválasztás esetén veszélyessé válhatnak fiára.

1489 tavaszán Mátyás a királynéval és Jánossal elhagyta Bécset és hazajött, hogy halála esetére a királyválasztás kimenetelét fia javára biztosítsa. A főurak és főpapok tekintélyes része, a nemesség vezérei és igen sok város esküvel és hielezték magukat, hogy Mátyás halála után János herczeget teszik magyar királylyá, s a királyi várak kapitányai szintén megfogadták, hogy a király halála után a várakat János kezébe fogják szolgáltatni. S az országban elért sikereket betetőzni igérte Miksa római király közeledése Mátyáshoz, s abbeli törekvése, hogy a császár és Mátyás között annyi évek szivós küzdelmei után kibékülést hozzon létre.

A következő év elején Mátyás egész udvarával visszatért Bécsbe. Buda várát, Visegrádot a szent koronával, Komáromot, Tatát, Pozsonyt János herczeg kezeibe adta. Bécsbe érkezve, a meghódított tartományok legfontosabb várait is biztosítottaés Proszniczi Jánost, a sziléziai származású váradi püspököt Brünnbe küldte, hogy János cseh királylyá választását előkészítse. A húsvéti ünnepek után pedig fiával együtt személyesen készült Boroszlóba, hogy őt Szilézia és Lausitz rendeinek gyűlésén e tartományokban utódjává nyilvánítsa. A Sforza Biancával kötött házasság végrehajtásának ideje is kitüzetett, a menyaszonyért Mátyás a cseh királyválasztás után készült fényes követséget küldeni Milanóba. A magyar országgyűlést is egybehivta Szent György napjára, s habár a meghivólevelek semmit sem árulnak el annak különös czéljai felől, a király környezetében mind erősebbé vált a remény, hogy a meghódított tartományokban elért sikerek itthon is döntésre fogják vinni János herczeg királyságának ügyét. Beatrix ellenzése elnémulni látszott a király vasakarata előtt; a főurakat a királynak tett eskünél nagyobb erő, a királyi hatalom kötötte le Corvin János irányában. A kik csak kényszerítve nyugodtak meg a király akaratában, azoknak a végzet jön segítségükre. Mátyás a legszebb reményekkel nézett atyai vágyai megvalósulása elé, midőn április 4-én, virágvasárnapján, az egyházi szertartások után szélhüdés érte s háromnapi vivódás után április 6-án negyvenhét éves korában befejezte életét, a nélkül, hogy a trónöröklés ügyét döntésre juthatta volna.

Mátyás király breviariumának második czímlapja.
A codex eredetije a vaticani könyvtárban, Urb. 112. jelzet alatt őriztetik. Az eredeti magassága 337 mm.

Mikor a sors Mátyás királyt nemzete élére állította, kettős feladatot jelölt ki számára. Vissza kellett állítania a királyi hatalom erejét és megerősítenie nemzetét az Európa keletén reá váró politikai hivatás betöltésére. Első feladatát fényesen megoldta; a hanyatlás szomorú korszaka után a korona régi fényében tündökölt fején, s a királyság tekintélyével együtt visszatért a törvények uralma az országba, melyet a fejetlenség, a pártviszályok az előző korszakban a felbomlás szélére sodortak. Nem csupán a hirnév és dicsőség vágyában, mely jellemének alapvonását képezte, de az európai helyzetben is rejlik annak magyarázata, hogy Hunyadi János fia a második feladatnál elhagyta magát téríttetni az atyjától örökölt hagyományoktól. A hódító politika, a nyugati irányban való terjeszkedés nem állott összhangzásban a magyar állam igazi érdekeivel, melyet világtörténeti helyzete kezdettől fogva a kelet felé való érvényesülésre utal, s melyre épen e korszakban az a hivatás vár, hogy a törökök részéről fenyegető veszélytől magát megóva, Európának is védőbástyája legyen. Az idegen országok koronáira való törekvés ismételten elvonta ettől a feladattól a király és a nemzet erejét. Magyarország Mátyás alatt a tekintély addig nem ismert fokára emelkedett az európai hatalmak sorában. Nemzetközi állásának jelentősége a politika és a kultura terén egyaránt méltó betetőzését képezi az Anjouk által megkezdett nyugati politikának. Az e téren elért eredményeknél azonban sokkal fontosabb a török előnyomulásának feltartóztatása, a mit egész Európa hazánktól várt. Mátyás maga is tudatával bir az ez irányban reá háruló kötelezettség nagyságának, s külső politikájának végczéljául mindig a törökökkel való leszámolás lebegett szeme előtt. S hogy a végzet nem engedett neki időt e hivatásának betöltésére, oly veszély csíráját rejté magában, mely csak később mutatkozott a maga végzetes nagyságában.

Sokkal közvetlenebb a csapás, a mi méltó utód hiányában várt a nagy király örökségére. Mióta az Árpádok csillaga lehanyatlott, a királyi hatalom és az urak egymással való versengése irányította a nemzet sorsának alakulását. Mátyás az utolsó igazi képviselője e végzetes harczban a királyság hagyományainak. De a diadalok, a miket e hagyományok ellenségei felett kivívott, az ő uralomra termett egyéniségén sarkallottak, s eredményeik bármily fényesek voltak, az ő életéhez levén kötve, nem tartóztathatták fel azt a sorsot, a mit a történelem logikája a nemzet számára kijelölt. Az aristokratia és a köznemesség hatalmának növekedése alapjában rendítette meg a királyság intézményét. A rendi társadalom széthúzó elemeit, melyek egymással hol vetekedve, hol karöltve munkálkodtak a korona tekintélyének meggyöngítésére, csak erős kéz volt képes a nemzeti érdekek szolgálatába kényszeríteni. S a reánk nehezedő átok, a trónöröklés kérdésének megujulása, a legválságosabb időszak küszöbén tette ismét urrá a nemzet sorsa felett azokat a tényezőket, melyek a közérdeket mindig alárendelték saját boldogulásuknak. A magyar dicsőség legfényesebb napjai oly jelenségek között zárulnak be Mátyás halálával, a melyek azt a szomorú tényt árulják el, hogy a nemzetélet egész szervezete halálos kór csiráit rejti magában.