Az erdőre, legeltetni, csikót vitt a bótai paraszt. Beérvén az erdőt, a bótai oldalon kakukkszót hall. Ez a miénk – szól –, s a csikót elbocsátja. Csakhamar a mecsei oldalon szólal meg a kakukk; a bótai elhallgat. Szorídd miénk – szól a paraszt –, ne hadd magad! S mintegy éppen a biztatás sükereül, nehányat szól a bótai kakukk, de csakhamar megint elhallgat. De szólt a mecsei folyvást. Szorídd miénk! – biztatja a palóc, most már süker nélkül. Türelmetlenül mászik a paraszt egy fára, s nagy erővel mindaddig vetekszik a mecsei kakukkal, mígnem győzelme teljességéről meggyőződhetett –, illetőleg azt „kiszólta”.
Azalatt a csikót megette a farkas.
A bótai paraszt nem jött azért zavarba. Kárpótlást kért a községtől, mert – úgymond – azalatt károsodott meg, míg a falu becsületének megmentésében fáradott. S teljes kárpótlást nyert.
Z. megyében egyik búcsú-sz.-lászlói vásáron rendkívül apadt tőgyű tehenét árulván egy gétyei pór, végre vevőre talált, ki annak termetével, alakjával mindenképp megelégedvén, midőn sehogy sem tudna kibékülni tőgyével, kérdé őt a tehén-tulajdonos: „aztán hányadmagával van kegyelmed?” – „csak másodmagammal!” – felelé amaz; „ah! – viszonzá ez –, hát nem élhetne kend úgy meg alóla másodmagával, mint én hatodmagammal éltem?” Még rövid fontolódás után fölcsapnak, s a tehén eladva lőn.
A legközelebbi vásáron találkozik egymással a vevő és eladó: „hej sógor! – mondá amaz –, de mennykő rosszul élhetett kend hatodmagával az alól a tehén alól!” – „az már igaz” – viszonzá ez egész flegmával.
Ugyanez egy más vásáron, midőn egy gyékényen áruló zsidó rendkívüli erőszakoskodással unszolá miként másoknak, úgy neki is, dib-dáb portékáját venné meg, mintegy száz rőfnyi csomag fűzőre mutatva: „no hát ugyan mennyi lehet ez?” – kérdé; – s a zsidó által örömmel neki nyújtott rőfös botot türelemmel tartván mindvégig –, „no már most tudom” – mondá, s tovább ballagott.
Ugyanezen gétyei pór, ki leleményes esze s talpraesett élcei miatt az egész község kedvence vala, midőn egyik farsangon, mint „publicus et ordinarius” vendéghívó szerepelne, a majd minden háznál elébe tett s megvetéssel általa sehol sem fogadott bor s pálinka – somogyi szójárás szerint – neki végre annyira meghasznált, hogy midőn őt, a majd térdig érő hóban vánszorgót, egy azon átmenő ismerőse nevetve kérdené: Gyuri bátyám! mi találta kendet? „Ej! segélj, ne nevess, inkább kérd az Istent, mentsen meg az ily kenyérkeresettől!”