LXI. Torda környéke észak felé; Koppánd, kastély és templom-rom, a Dobogó és Túr.

Ismerjük már Torda városát, határát, a nevével és multjával összenőtt Torda hasadékot hátvidékével egyetemben. Hátra van még a Tordától északra eső vidék, a mely nem tartozik ugyan szoros értelemben Torda határához, mely ez irányban csekély terjedelmű; de elvitázhatlanul Torda környékéhez tartozik, a mennyiben a Tordát átfolyó Rákos vagy Koppándi pataknak egészen a Felek tetejéig felnyuló völgyét képezi. E völgy a Tordától Kolozsvárra menő országút által egész hosszában át van szelve, azt nem mellőzhetem érdekességeért, de nem mellőzöm már csak azért sem, hogy Kolozsvártól kezdve az utazónak kézikönyvet adjak kezébe. Kolozsvárt megismerheti az útas Jakab Elek barátom jeles munkájából, a Kolozsvárhoz tartozott Felek községnél én veszem át s levezetem e jelen fejezet útmutatásával Tordáig, s ha Tordán és környékén e munkám segélyével megtette szemlélődését, akkor kezébe adom a Székelyföld leirásának hat kötetét, a mely elkalauzolja az Aranyos völgyén le és a Maros völgyén fel egészen a Székelyföld szivéig: Maros-Vásárhelyig, s onnan az erdélyi részek határszéli szorosaiig, a Barczaságon és a Székelyföldnek Romániával ütköző határszélein.

Az Erdélyen való átutazás és az útismertetés folytonossága is megkivánja, hogy e kis darab földet Tordától Felekig bevonjam ismertetésem keretébe, de megkivánja a kötetnek czíme is, mely »Torda és környéke« ismertetését tűzte ki czéljául; már pedig a Rákos pataka – torkolatától egész völgyfejéig – Torda környékéhez tartozik, ezért erre is kiterjesztem ismertetésemet. Bármily igénytelennek tessék is a Rákos patak völgye, s bármily rövid legyen futása, mégis fogunk oly pontokat találni, a melyek természetrajzilag ugy, mint történelmileg megragadják figyelmünket s szemlélődésre méltók.

Uj-Tordán felül csakhamar megszünik a völgy és elzárulni látszik; egy hatalmas hegyhát, az ugynevezett Dobogó, torlaszolja át egész szélességében. Véghatárát hinnők itt a völgynek, annyival is inkább, mert az országút is a Dobogó meredekére kapaszkodik fel, holott ha a völgyön helye lett volna, azt nem vitték volna a hegyoldalnak.

A völgy valóban itt meg is szünik, mert az a völgyecske, mely a Dobogó keleti végénél felhuzódik, nem a Rákos patak völgye, hanem az abba szakadó Nagy-Sóspataknak a Mezőség hegyei közé beágazó mellékvölgye. A Rákos patak völgye a Dobogó alján fekvő Koppándnál valóban megszünni tetszik, mivel annak folytatása sehol sem látszik; mert völgyfolytatásnak nem nevezhetjük azon szűk, néhol csak pár lépés szélességű sziklarepedést, melyen a buvósdit játszó patak magának láthatatlan sziklavállut vésett. Nem is völgy az, hanem egyike a legnevezetesebb sziklarepedéseknek, vagy jobban mondva sziklaszorosoknak, mely a Tordától alig rövid negyedórára fekvő Koppándon felül kezdődve, Túrig nyulik, s a Dobogót egész szélességében átmetszve, azt a Köveshágótól és a szindi láztól elkülöniti. Ezen Turi hasadék vagy Turi kő név alatt ismeretes sziklaszoros oly meglepően szép, hogy még a nagyszerű tordai hasadék után sem fog csekélynek tetszeni; s habár amannak megdöbbentő nagy arányaival nem mérkőzhetik is, mégis meg fogja lepni a kutatót részleteinek szépsége, kanyarulatainak változatossága, s főleg sziklaidomzatainak festőisége; kőzeteinek sokfélesége által. De mielőtt e sziklaszoros mysteriosus tömkelegébe hatolnánk, nézzünk be a déli torkolata előtt fekvő Koppándra.

Koppánd régi telep, már 1176-ban előfordul Koppán néven egy Zind, Szent-Miklós és Koppán közt eszközölt határjárási okiratban.*Urkundebuch z. Gesch. Sieb. I. 2–3. lap.

1288-ban Mikud bán birtokában volt, a mint kitetszik azon okiratból, melylyel Szent-Miklóst (Tordába olvadt falu) a fejérvári Szt.-Mihály-templomnak adja, ennek körülhatárolásánál mondja, hogy az északról az ő (Mikud bán) koppáni birtokával határos.*Lásd Fejér Cod. Dipl. V. 3., 436.

1336-ban Róbert Károly a fejérvári Szt.-Mihály egyháznak adományozott bizonyos koppáni birtokot.*Ugyanott VIII. 7., 165. lap.

1391-ben Koppán András és György fordulnak elő.*Ez a Koppán-család később is virágzott. 1453-ban Koppán Lászlót, 1501-ben Koppán Pétert, 1554-ben Koppán Györgyöt találjuk, kiben e család kihalván, Izabella K. Nagy Sebestyénnek adományozza Koppánt és Indalt.

1394. április 12-én Péter alvajda rendeletére a kolozsmonostori convent András mestert, Zilvási Pál fiát iktatta be Koppánd birtokába.*Lásd Kemény Józs. App. Dipl. Tran. IV. 81.

Vitéz András Torda vm. főispánja 1548-ban nejevel Valkay Ágnessel kapta Koppándot, ki a deficiált Koppándi Gergely fiusitott örököse volt.*Vitéz család geneologiája és gr. Lázár M. Erd. főispánjai 104. lap.

Hogy Koppánd régen a Torda-Koppán nevet is viselte, azt Új-Tordának Bethlen Gábortól 1619-ben nyert kiváltságleveléből, illetőleg a következő évben eszközölt beiktatásról tett jelentésből látjuk, hol a megidézett tanuk közt a többek közt ott van torda-koppáni Vitéz György is.*Lásd fennebb Új-Torda kiváltságai közt.

A Vitézek jó ideig birták s ott fényes várkastélyuk volt. Ezen kastélyban akarták 1674-ben Vitéz Gábor fiának keresztelése alkalmával Bánffi Dénest a felültetett székely hadakkal elfogatni, Bánffi lóra kapva, elmenekült ugyan, de sorsát ki nem kerülhette, mert nemsokára Bethlen várában hóhérbárd alatt esett le feje.*Bethlen Miklós önéletleirása I. kötetében részletesen leirja a tragédiát, a midőn 1674. nov. 13–14. éjjelén Kornis és Csáki a marosszéki hadakkal közelitene, tordai Teremi András és Bánházi Pál hirt adtak Bánffy Dénesnek, ki Pályik Jánost lóhalálában futtatta a kolozsvári praesidium után, később azonban nejét Vitéz Gáborhoz átszállitván, maga is elvágtatott, a kolozsvári praesidiumot a Feleknél találta, de a polgárvért kimélni óhajtván, visszavezette Kolozsvárra, mig nejét Kornis elfogatván, K.-Szent Pálra vitette el.

A Vitézek birták Koppándot még a mult század elején is, nevezetesen 1715-ben junius 22-én Bethlen Éva Új-Tordán egyezséget köt Koppándon lakó Vitéz Andrásné György, Miklós és András nevű fiaival, olyképen, hogy a Csánifar mellett levő tavat, a mellette levő szántóval, valamint a Kesztyüsben levő Kis-Csegely nevű földet az árokig használják a Vitézek a koppándi határhoz, miként eddig is használták; de az itatás mindkét részre szabadon maradjon.*Ered. Kolozsm. conv. levélt. Fasc. Metal. Litt. K. No. 49. Daczára, hogy még ekkor három Vitéz fiú élt, mégis 1733-ban a Vitézek fiága kihaltával fiscusra szállt Koppánd; de már 1743-ban visszabocsáttatott Vitéz György özvegye Korda Zsuzsannának és leányainak, kiknek 1748-ban 50,880 pfrtért inscribáltatott.*Lásd Kemény Józs. Transylv. Posses. 4 Cott. Torda K. betű. Utóbb Bánffyak birták, most gr. Károlyiak kezén van.

A Vitézeknek Koppándon fényes várkastélya volt, mely erős bástyáival s vizzel tölthető vársánczaival erődszámba ment; azonban az idő ezt is, mint annyi mást, romba döntött, az e század elején fedél alatt álló és lakható kastély már nagyrészt leomlott; melléje és romjaiból épült egy új emeletes lakosztály. A réginek (most is használatban levő) pinczéi s egyik, gabonásnak használt bástyája még a 60-as években fennállott; most ez is leomló félben van; egy csinos kőkeretbe foglalt köríves nyilatú ajtó mutatja, hogy hajdan díszes épület volt. Mutatnak egy szűk ablakocskát is e bástya falában, melyen Bánffy Dénes kibujva menekült volna el.

Koppánd most jelentőtlen oláh falucska, pedig hajdan ez is magyar és unitarius község volt, igen díszes templommal, a melyet Vitéz Ferencz elfoglalván, evang. reformatus papot telepitett oda*Lásd Uzoni Foszto Hist. Unit. II. 77.; később katholikus hitre erőszakoltattak a jobbágyságban levő hivek s ma már leomlott az egykor fényes kőtemplom s azzal együtt eltünt a magyar lakosság is, csak a lakosok arczvonása, a családok magyar neve, mint Kiss, Borsán (Bors), Marossi (most Marusán) jelölik magyar eredetüket. A mostani oláh templomtól nyugatra eső magaslaton feküdt a magyar templom, alig 20 éve, hogy még fennállott falait lebontották, az alatta volt kripta boltozatát betörték, falait kiszedték s anyagját a Bánffy-udvarba behordva, felépitették; szép faragott köveiből most is sok van a faluba széthordva, s kapuk előtti ülőpadokul alkalmazva; sőt a dombtetőn még most is látszanak a terjedelmes egyháznak körvonalai, az egykori virágzó magyarságnak ma-holnap nyomtalanul eltünendő utolsó emléktöredékei és jelmutatói.

Koppándon felül egy nyugat felől letörtető patakocska, a Kőcsorgópatak ömlik össze a Rákos- vagy Koppándi patakkal. Ez a Csermely – mint Tordánál láttuk – Koppánd felett egy vizdús sziklakaraj oldalából ered s onnan szép zuhatagos sziklamederben törtet le. Hajdan más irányban haladott, mert e csermely vizét vezették volt be a rómaiak nagy munkával készitett vizvezetéken Potaissába és Castrumába. A római vizvezeték elromoltával a csermely ismét visszakerült ős anyamedrébe, de Torda város ismét – nem nagy költséggel – vissza tudná terelni a régi római irányba. A rómaiak nemcsak a Kőcsorgó vizét vezették el büszke városukba és annak hatalmas acropolisába, hanem volt egy második pótvezvezetékük is, mely Koppánd község között vonult Potaissa felé, a mint azt fennebb Torda római korát feltüntető s annak vizvezetékeit érintő VIII. fejezetben már előadtam. Itt csak annak igazolásául emlitem meg, hogy amaz őskorban Koppánd is be volt vonva a rómaiak által megszállt birtokok közé. Lehet, hogy itt e kies, vizdús és árnyas helyen a kolonia gazdagabb lakóinak nyaralói voltak elhelyezve, mert a római tégla s más töredékek itt is gyakoriak.

Koppándon felül a Rákos- vagy a főpatak völgyét a hegyek szűk keretbe szoritják. E hegyek egy jó darabig vizszintes fekvetekben rétegesen huzódó vaskőből vannak alakulva. Mily roppant heverő kincs, a melyet az itt rendelkezésre álló vizerő és bőségben kinálkozó tüzelő anyag segélyével könnyen lehetne hasznositani és kiaknázni. Fennebb a hegyek kőzete dús változatokat mutat: csillámpala, zöld porfir és trachyt felváltva követik egymást, mignem a túri kő alsó torkolatjának roppant mészkő-sziklái át nem veszik az uralmat; de a túri kő, vagy helyesebben túri hasadék átvizsgálását nem innen alulról fölfelé, hanem felülről – Túr felől jőve – lefelé fogjuk végrehajtani nemcsak a könnyebb megközelithetésért, de főleg azért is, mert e meglepően szép, itt-ott nagyszerű sziklaszorosnak részei igy következnek fokozatos és emelkedő sorrendben egymásután, mignem az alsó torkolatnál érik el nagyszerűségük tetőpontját. Az aestheticusnak pedig ügyelni kell a behatások szabályozására, mert a mint a költészetben és főleg a szindaraboknál a végső versszakra vagy befejező jelenetre szokás a súlypontot fektetni: akként a természet remek alkotásainak vizsgálatánál is – ha csak lehetséges – ugy kell jeleneteznünk a sorrendet, hogy a végére hagyjuk a szépnek superlativusát. Kell ezt tennünk főleg a túri hasadéknál, mert a ki alulról az alsó torkolat nagyszerű képletének bámulatával eltelve haladna fölfelé, a szorosnak többi részét kénytelen lenne kicsinylőleg lenézni, azok minden érdeküket elvesztenék a szemlélő előtt; mig ellenben felülről haladva, lefelé el fogjuk érni a behatásoknak fokozatos emelkedését, mignem a végső jelenetnél meg fogjuk találni azon elragadóan nagyszerű végkibontakozást és kicsúcsosodást (culminatiót), melyet a természet e szorosnál igazán művészileg oldott meg. Ne bontsuk fel tehát a természet e genialis összhangját, hanem kövessük az ő útjelölését, a mi már elnevezésében is jelentkezik, a mennyiben azt nem koppándi, hanem a felül fekvő Túrról nevezték el túri hasadéknak.

A mint a Rákosvölgyet eltorlaszoló Dobogóról lelejtünk, egy szép nyilt völgyületbe érünk, a Rákospataknak kataraktáján felül ismét kiszélesedő felső völgyébe. Itt a faluk nem a völgyben lent, hanem a hegyek oldalain helyezkedtek el. Ekként találjuk a Dobogó kifutványaként fölfelé kinyuló szegélyhegyen a keleti részen Puszta-Csánt, mely régi okiratokban Thur-Chán néven fordul elő; egy ronda kis oláh falut, a hol nem sok a feljegyezni való; de annál érdekesebbek a völgy nyugati oldalhegyeire felbiggyeszkedett Túr és Komjátszeg, melyek közül főleg az első négy templomával, több mint 20 udvarházával s palotaszerű községi iskolájával igen szép képletet tár fel. Alább e falukat részletesen is megismertetem; e helyen a Túr alsó végénél kezdődő túri hasadékot, vagy helyi néven túri követ kutatom át.