L. A piaczi nagytemplom (Cathedrale), annak véderődje; a ferencz-rendiek temploma és residentiája.
A tordai cathedralis egyház történelmével fennebb már foglalkoztam, itt épitészetileg fogom azt ismertetni.
Mint minden régi templom, ugy ez is szabályszerűen van keletezve, szentélye keletnek, homlokzata nyugotnak forditva. Ezen canonszerű fekvés hozta magával, hogy a nagyméretű egyház csaknem egész szélességben betölti Torda piaczának felső (északi) oldalát s kétfelől csak szűkre mért hely marad a szentélyétől kiinduló kolozsvári- és a homlokzatánál elvonuló városház-utczáknak. Azonban ezen összetorlódás csak újabbkori gondatlanság szüleménye s nagy kár, hogy akkor, a midőn a városháza és túlról az ugynevezett Czifra-fogadó és más magánházak épültek, nem tolták azokat hátra, hogy igy a szép műemlék ezen oldalokról is levegőt nyert volna, pedig régen erre ügyeltek minden középitési tanács nélkül is, mert bizonyos, hogy itt hajdanta tágabb hely volt hagyva, különben az egyházat köritő templomerőd nem férhetett volna el, pedig ily erőd létezését oklevelek és feliratok egyaránt bizonyitják, de térjünk át az egyház műidomainak vizsgálatára.
Torda nagytemploma nemcsak e város legnagyobb és legérdekesebb műemléke, hanem erdélyrészi ódon templomaink között is nagyon kiváló helyet foglal el ugy, hogy azt Kolozsvár és Brassó székesegyházai után, tehát a harmadik helyre sorolhatjuk ugy terjedelemben, mint épitészeti műbecs tekintetében. Emlittetett fennebb azon római felirat, mely szerint Tordán (Potaissában) a rómaiaknak egy Bazilikája volt, hol törvényt szoktak láttatni. Fasching* szerint e feliratos kő egykor a tordai piaczi nagytemplom előpitvarába volt elhelyezve, a miből ő azon következtetést vonta le, hogy ama Bazilika helyén épült volna a tordai nagytemplom. Nem lehetetlen, bár a feliratos kő ottvolta ezt még nem bizonyitja, mert az máshonnan is vitethetett oda,* de eltekintve a római classicitás-kereséstől, ez egyház önmagában is elég régi és imposans arra, hogy tisztelettel közelitsünk hozzá. A szász irók, mint minden régi várunk és templomunk, ugy ez egyház épitésének dicsőségét is maguknak tulajdonitják nyegleségből és önteltségből, mert akkor, a midőn e templom épült, Tordán már nem léteztek szászok, miután századokkal elébb beolvadtak a magyarok közé s igy különállásuk nyomtalanul eltünt. Azonban azt sem állitom, hogy azt Torda lakói teljesen önerejükön épitették, mert az ily nagyobbmérvű műemlékek a régi korban rendszerint országos segélylyel, közalamizsna útján és az uralkodók támogatásával jöttek létre, a mint azt az ezzel egy korban épült brassói nagytemplomról határozottan tudjuk, a melyre Zsigmond magyar király nemcsak országos, hanem európai gyűjtést rendezett s Brassó és vidéke adóját évtizedeken át arra rendelte forditani. Én a tordai nagytemplom épitését, vagy legalább megkezdését Zsigmond király idejére tehetőnek itélem, a ki – mint fennebb látók – többször időzött Tordán s a kinek a monumentalis épületek emelésében különös kedve telt, sőt igen valószinű, hogy ez is részesült országos segély, bűnbocsátási alamizsna és adóelengedés általi támogatásban.
Torda nagytemplomának terjedelméről leginkább fogalmat alkothatunk méreteiből. Az egész épület külső hossza 72 lépés. Ebből 42 lépés a hajóra, 28 a szentélyre esik. Csak belvilágát véve, 38 lépés a hajóra, 22 lépés a szentélyre. Szélességi méreteit sehogy se tudtam a csúcsíves épitészet elfogadott elveivel és arányaival, a régi műépitészetnek – Henszlmann Imre által meghatározott – arithmetikájával összeegyeztetni s a midőn a hajó túlságos szélességét (belvilágosság 24 lépés) a szentély aránylagosan csekély szélességéhez (belvilágosság 10 lépés) viszonyitám, elképpedtem ezen a gótépitészet összehangzatosságába semmiként be nem illő deformitáson, mignem a tüzetesebb vizsgálat rávezetett arra, hogy Torda székesegyháza eredetileg csarnok-egyház volt, a mely a középhajó magasságával biró mellékhajókkal volt ellátva. Ma ugyan a mellékhajókat elválasztó pilléreknek vagy oszloptőknek semmi nyoma sincs, de a szentély és hajószélesség összevetéséből nemcsak az oldalhajók egykori lételére vonható biztos következtetés, hanem még az is megállapitható, hogy ez oldalhajók a hosszhajó hosszúsága mellett 8–8 lépés szélességgel birtak, vagy is a középhajó csak a szentély szélességével (22 lépés) birhatván, az ezen felül fenmaradó 16 lépés, a két mellék- vagy oldalhajóra oszlott fel. Mindez természetesen csak a régi műépitészet változhatlan alapszabályaiból és törvényeiből levont következtetés, mert e templom belseje újabb izlés szerint annyira át van alakitva s eredeti jellegéből annyira kivetkőztetve, hogy a ki ez egyházba multjának ismerete s külsőjének szemlélete nélkül lépne be, azt vélhetné, hogy egy pár évtized előtt keletkezett új egyházban van.
Sok régi tisztes műemléket láttam már a szakértelem nélküli kontár kiújitások által eredeti alakjukból kiforgatva és eléktelenitve; de oly módon, mint ez itt Ó-Tordán, ugy a (kastélyban levő) reformáltakéval, mint e székesegyházzal történt, még sehol nem tapasztaltam, mert mindenhol fentartatott egy-egy kapuzat, ablak, gyámkő, szentélyházacska, papiszék vagy diadalív, mely az épitészeti kor jelzőjeként fenmaradt az észlelő és kutató számára; de itt e székesegyház belsejében nem található a legcsekélyebb maradvány is, a mely ez egyház épitési styljére és épitési korára bár legkisebb vonatkozással birna. A hajdani magas fellövellő boltívezet – melynek egykori lételéről a külső oldaltámok de az épületnek egész szerkezete is tanuskodik – ugy a szentélyben, mint a hajóban eltünt, most törpe dongabolt helyettesiti, a mi az egész épületnek nyomott jelleget ad, mert a templom eredeti magasságából 3 ölnyi, tehát az egész magasságnak mintegy 1/3-da a fedél alá került, vagyis a templom fellövellő magasságából minden elfogadható ok nélkül elvétetett s csak az, a ki ismeri a csúcsíves épitészetnek feltörő magasztos szerkezetét s boltívezetének merész felszökellését, vagy a ki a padlásra felhatolva látja ott az új törpe boltozat felett azon elvesztegetett nagy ürt, a mely egy újabbkori templom terjedelmével vetekedik: csak az fog igazán megbotránkozni az itt végbe vitt vandál műcsonkitáson és műértelem nélküli eszeveszett változtatáson.
A szentély új boltozata három kis kupolát utánzólag van alakitva s Mária születését, Krisztus mennybemenetelét s angyalokkal népesitett égi tájképet mutató, eléggé csinos freskófestménynyel van ékitve, a melyeket 1830-ban egy Vitkay nevű festő festett oda elég ügyesen. Az némileg elfedi a szemsértő műcsonkitást; de a hajóban egész meztelenségében tünik fel az eléggé nem ostorozható vandalismus.
A hajó épen csarnok-egyház voltánál fogva oly szélességi beosztással birt (38 lépés), a melyet régen három boltozattal át lehetett fogni; de egyetlen boltozattal keresztülívelni lehetetlen volt. Ezen aztán ugy segitett a csak pajtaépitésre hivatott újkori épitész, hogy mindenik hosszfalhoz belülről alkalmazott két-két ölnyire kiszökellő, rendkivül testes 3–3 oldaltámot, vagy jobban mondva támfalat, a melyek az egykori oldalhajóknak csaknem egész helyét betöltik s oly roppant anyagpazarlással vannak egybekötve, hogy abból egy egész új templomot fel lehet vala épitni. Ezen támfalakra van aztán ráfektetve a törpe donga boltozat. Ezen idomtalan faltömegek elfoglalják a templom eredeti nagyságának csaknem harmadát, a miként az arra fektetett boltozat szintén elvette magasságának harmadát.
De nemcsak maga az egyház lett ily módon magassága és szélessége egy harmadában megröviditve, hanem annak megfelelőleg a templom déli oldalán és szentélyén levő imposans magasságú csúcsíves ablakok is, a letörpitett dongaboltozat alatt el nem férvén, gyönyörű díszművezetük (Masswerk) kitördeltetett s eredeti magasságuk egy harmada elfalaztatván, körívesekké alakittattak át s most csak a padláson és külről láthatók az eredeti csúcsíves záródás és a kitördelt díszművezeteknek szemrehányólag kimeredő maradványai.
Ha e helyreállitást műérzék és szakértelem vezette volna, félannyi költséggel és anyagvesztegetéssel stylszerűleg lehetett volna végbevinni. Valóban, az az épitész, a ki a műépitészet e remekét ily módon eléktelenitette, megérdemelné, hogy neve kipellengéreztessék, nem pedig azt, hogy ez épületbe aranyozott betűkkel bevésessék. Ezen elidomtalanitás következtében ma már az egyház belsejében egyetlen kis porczikájára sem akadhatunk a műépitészeti idomoknak, ha ilyeket akarunk látni, azokat az egyház külsején és másutt kell keresnünk.
Véletlen szerencsének köszönhető, hogy a szentély régi boltozatának két gyönyörű zárköve – melyeket mint haszontalan lim-lomot a lebontáskor kihordottak s a faltörmelék halmazába betemettek, – a katholikus lelkészi lak pinczéjének épitésekor ismét felszinre került s valamely kegyeletes kéz láthatólag befalazta: az egyiket a katholikus lelkészi lak kapu alatti falába, a másikat még korábban a lelkészi lak konyhába néző ajtaja fölé. Onnan kapartam ki e becses ereklyéket a vastag mészkéreg alól s elég érdekesnek tartom arra, hogy rajzukat mellékeljem és a rajtok levő nagybecsű feliratokat értelmezzem. És pedig első sorban azt, a mely benn a papi lakban, a különben is régi épitészetű (most konyhául használt) hátsó részbe vezető ajtó fölé van befalazva. Ez egy szép dombormivű faragványnyal ékes paizst mutat, közepén ódon alakú kehelylyel, felette kis barát (minuskel) betűkkel J H S (Jesum hominum Salvator), a kehely talpáról egészen a paizs tetejéig mindkét oldalon felhatoló mondatszalagon szintén olyan irásjegyekkel ez évszám
| A. D. MCCCCLXV. E. U. T. |
Mellékelt rajza (I. sz.) azt kicsinyitett, de hű alakjában mutatja be.
Ez a zárkő nemcsak díszes faragványa, hanem főleg a rajta levő évszám miatt nagyon érdekes, a mennyiben azt bizonyitja, hogy a szentély boltozata 1465-ben végeztetett be s a mindjárt következő másik zárkő (II. sz.) jelzése szerint 1452-ben kezdetett meg; ámde a mig a boltozatra került a sor, addig a falak épitése évtizedekkel előzte azt meg, ugy, hogy a templom épitésének megkezdése legalább is 1420-ra tehető, mert az egyik külső támoszlopon levő 1458-ik évszám is csak az épület falai fölemelkedésének idejét és nem az épités megkezdését jelöli; már pedig tudjuk, hogy az ily monumentális művek sokszor századokon át épültek, mig teljes befejezést nyerhettek. Nem kevésbé érdekes a másik – a katolikus lelkészi lakban a kapu alatt befalazott – zárkő. Ezen – rajzából kitetszőleg – két keresztbe fektetett ódon alakú kulcs felett (szent Péter kulcsai) hatágú csillag és a kulcsok tövére illesztett mondatszalagon 1452 van bevésve. Kicsinyitett rajzát melléklem.
Már most a két zárkő ismeretével térjünk vissza a szentegyházhoz s vizsgáljuk annak külsőjét, a hol még ma is feltalálható a csúcsíves épitészetnek nem egy sértetlen műidoma, a mi részben kárpótlást nyújt belsejének elidomtalanitásaért s némileg enyhiti a kutatónak a felett támadott bosszankodását. A régi egyházaknál mindig a főkapuzat (portale) szokott a legdíszesebb lenni, mintha jelezni akarná az egész épület bel- és küldíszét, mintha izlelőül akarna szolgálni, a bent összpontositott műremekekhez. Ez azonban a tordai székesegyházról eltünt s helyét egy barok-ízlésű új kapuzat foglalja el, mely felett márványlapon aranyozott betűkkel kivitt nagyon hosszú latin felirat van bevésve, a melynek szenteskedő hosszadalmas sorai tudatják, hogy e templom 1822-ben alaposan kiigazittatott Osztrovics József főhadnagyságában, Darnóczy József papságában, Vajda János curatorsága alatt Szentmiklósy és Lek Ferencz szorgalma által.*
A főkapuzattal egyetemben lebontották az egyház homlokfalának közepét is, sőt van olyanforma hagyomány, hogy ott – a nyugati homlokzat közepén – régen egy igen magas s párja nélküli díszes torony állott, melyet egykor a villám nagyon megrongálván, leszedtek. E hagyományt igazolni látszik azon körülmény, hogy a homlokfal közepe tájatt három ölnyi szélességben – tehát ott, a hol a torony a templomhoz volt illesztve – az eredeti régi kőfal le van szedve s helyét újabb épitésű téglafal helyettesiti, mig két oldalt – tehát a homlokfal tornyon kivül eső részén – most is a régi tömör fal látható, két most befalazott magas csúcsíves ablakkal, melyek egykoron az oldalhajók nyugati végére, vagy az ott levő kápolnákba nyiltak, de épen az oldalhajók megsemmisitése által feleslegessé válván, befalaztattak ugy, hogy kivülről nem, csak fenn a padláson látszanak elfalazott csúcsíves záródásaik. Ez ablakok és a középen újból rakott, az egészből kirívó és elütő téglafal kétségtelenné teszik azt, hogy itt egykor egy lebontott vagy villámsujtott középtorony állott, mely egész testével kirugott a templom homlokzatából s hihető, hogy e torony alsó csarnokából, a szokásos díszes kapuzat nyilt a templom hajójába, sőt valószinű, hogy a tornyon magán is volt egy díszes külső portale, a melyen át az egyház előpitvarát képező toronycsarnokba lehetett jutni. Annak is biztos nyomára akadtam, (a mint alább igazolva lesz), hogy ezen homlokzati torony mellett még volt e szentegyháznak egy szentélytornya is, mely ma szintén el van tüntetve. Már most képzeljük oda e tisztes ódon egyház imposans alakjához e két díszes és épitészetileg szabályos tornyot s akkor fogalmunk lesz annak hatalmas és imponáló idomzatáról.
Mint minden ily nagyobb szabású gót izlésű egyháznál, ugy ennél is a homlokzati főkapuzat mellett voltak még, nem kevésbé díszes mellék- vagy oldalkapuk. Az északoldali mellékkapu ma teljesen el van falazva, csak az elfalazás alól kandikál ki, egyik szögleténél egy kis díszlettöredék, a melyből megitélhető, hogy azt igen díszes vesszőmű (Stabwerk) keretelte körül. A régi díszes kapu helyére most egy kis újabb ajtót illesztettek s hogy az ne szégyenkedjék ott a régi műremek helyén, lefaragták az eredetiből fenmaradt ágékitményeket még a fal oldaláról is. De hiába falazták el, hiába vésték le utómaradványait is, hiába hurczolták el innen messzire a régi remek műtöredéket, az én régészeti ösztönöm, mostani rejtekhelyén is feltalálta s igy képesitve vagyok arra, hogy e töredékből e díszes kaput visszaépitsem akként, a mint eredetileg fennállott. Megkisérlem.
A római régiségeket tárgyaló fejezetben érintve volt, hogy Nagy Miklós volt polgármester fiának, Nagy Olivérnek, nagyhíd-utczai telkén a római fogadalmi oltárok, oszlopok s párkányzatos kövek közt, a kert bokrai közt rejtve találtam egy azoktól igen elütő régiséget, a melyet behatóbb vizsgálat után gót izlésű egyházkapuzat töredékének ismertem fel. Most az azon levő vesszőmű ékitménynek, a nagytemplom északi hosszfalán elfalazott mellékkapunál lefaragott díszletezéssel való azonossága alapján szintén határozottan merem állitani, hogy e töredék a templomból került oda, vagy akkor, a midőn onnan kihányták, vagy talán később hozatta el, mint ott heverőt a régiségkedvelő Nagy Miklós s csatolta többi római régiségeihez.
Alkalmasint maga sem tudta akkor annak honnan származását s nem sejtette, hogy egy régész e töredékből egykor helyreállithatja a templomnak most hiányzó, páratlanul szép kapuzatát. Szerencsére e töredék az eltünt kapuzatnak épen egyik szögletét képezte s igy e szögletet véve szemügyre, az egésznek milyen volta biztosan meghatározható. Olyan az a töredék, hogy valóban elragadja a szakértő régészt. A brüsseli csipke, a scofiumos régi varratos, vagy a khinaiak áttört elefontcsont-faragványa nem finomabb annál. Én kőbe vésett munkának ily finom kezelését még soha és sehol sem láttam, pedig sok szép régi műemléken legeltettem már szemeimet nemcsak itthon, hanem a góthikában kiváló Angliában és másutt is.
Ez egy késő gót korból eredő kettős átszelt lóherívű egyházkapunak tünteti elénk egyik szögletét, az átszelt lóherívet nagyon finom faragványú és nagyszerű árnyhatást gyakorló vesszőmű kereteli körül, a körülvésés olyannyira be van mélyitve s ennek következtében a részletek annyira kidomboritva, hogy a díszletezés csaknem leválni tetszik az alapzatról. De a mi meglepett s a mit én még sehol se észleltem, az a kapunyilatnak és díszművezetének kettős volta, mert az alsó kaputáblázattól mély horony által egy másik hasonló ajtónyilat és díszművezetes keret van elválasztva, de oly csalódásig hű utánzatban, hogy első pillanatban azt hittem, hogy két kapuszöglet van egymásra helyezve s egy jelenlevő barátomat fel is kértem, hogy segitsen az egyiket leemelni az alsóról s csak, a midőn az egész mozdult, vettem észre, hogy itt optikai csalódásra számitott egy darabból alkotott kettős kapukerettel van dolgom. Szélén oly fatörzs van alkalmazva, a mely ágait nemcsak befelé, hanem kifelé is terjeszti s ép ez győzött meg arról, hogy az a nagytemplom északi oldalkapujának töredéke, miután az a templom oldaláról levésett vesszőművel egészen azonos, illetőleg az onnan levésett vesszőmű ennek folytatását, kiegészitő részét alkotta.
Ime e remekmű-töredék vázlata, a melyhez hozzá képzelve a hiányzó, de hasonszerkezetű másik szögletet, középválasztékát és oldalrészeit, az egész kapuzatot magam elibe állithatám képzeletben, de miután azt mással is észleltetni s a hideg leirás által azt hűn előállitani alig tudnám, melléklem képét, hogy az pótolja leirásom hiányát.
Igy épitém vissza e töredékből a szentegyház oldalkapuját és hogy combinatióm és az abból levont következtetés helyes volt, s hogy műérzékem ez alkalommal is helyes úton járt, csakhamar megmutatta a következés, mert Torma Károly az 1888-ik év nyarán Tordán megfordulván, feltünt neki is ez oldalkapu egyik szögletének (mely a csak akkor lehullt vakolat alól kikandikált) díszes volta, s figyelmeztette a műrégészeti egylet egyik gyülésén e rendkivül szép töredékre Möller István épitészt, a ki vajda-hunyadi utjában ezt is megszemlélte s a vakolatot eltávolitva, egészen feltárta a Nagy Olivér kertjében levő szögletkőnek hasonmását, alól pedig a kapuzat oldalát és bélletét ékített faltőknek igen dús alakitású talapzatát.
Csak percznyire tüntek elő ez annyi századon át rejtőzött remek műtöredékek; de egy szerencsés pillanatban, a midőn azt arra hivatott szakértő észlelhette és épitészeti remekeinek közé beiktathatta. Én nekem nem volt alkalmam a vakolat leszedése után azt megszemlélhetni, ma már ismét el vannak fedve, mert lehullásuktól félvén, ismét elvakoltattak, de mielőtt eltakartattak volna a fürkésző szemek elől, Botár Imre tordai fényképész ur szives közreműködése folytán sikerült lefényképeztetnem ugy az egyik, most a helytt levő szögletet – a mely a Nagy Olivérnél levőnek hasonmása – valamint az oldalfaltők talapzatát feltüntető alsó részt s végre egy az egész kapuzatot feltüntető teljes képet. Mindhárom képet melléklem, hogy a t. olvasó azokból fogalmat szerezhessen e kapuzat kiváló szépségéről, ugy, mint annak rendkivüli nagyságáról, a mi csak a rajzokból itélve meghaladhatta a 21/2 öl magasságot és 2 öl szélességet. E szélességi méret kétségtelenné teszi azt, hogy e kapuzat közepén oszlop, vagy oszloptők csomózata által elválasztott kettős nyilattal birt s hogy ekként a középen a szögletköveknek megfelelő díszletezés volt alkalmazva, a mely az összetámasztott két szögletkő hasonmását utánozta, s e kapuzatnak főfődíszét alkothatta. E középrész azonban, ugy látszik, az új kapu nyitásakor eltávolittatott. Felötlő az a szép renaissance párkányzat, mely a kapuzatot tetőzte s a mely finom metszésű levéldíszszel van ékítve. Mindezt én csak a fényképek nyomán mondom el s igy kétségtelenül e leirásom nagyon hiányos lesz; de a tudós épitész ur bizonynyal közölni fogja észleleteinek leirását s igy leirásom hiánya ki lesz egészitve.
Volt a déli hosszfalon is egy oldalkapu csúcsíves nyilattal s három horony közé fogott testes körte s karcsúbb henger tagozattal. Ezt is elfalazták a műemlékrombolók s nem közepére, de szélére egy idomtalan kis ajtócskát illesztettek. Olyformán jártak el e templom restaurátorai, mintha Ticián egy remek festvényének közepét kivágták s oda egy 2 kros szent képet illesztettek volna. Ezen oldalkapu felett a többieknél tágabb nyilatú ablak van elhelyezve, a melynek béllete díszesebb tagozattal bir, a mennyiben az alatta levő kapuzatbéllet tagozata az ablak bélletére is át van vive, mig a többi ablakok béllete csak tág horonynyal és piczi körtetaggal van tagozva.
A hajó déli oldalán mindössze 5 támoszlop közé helyezett 4 ablak van, a két hátulsó keskenyebb, az azt követő kettő (egyik a kapu feletti) szélesebb nyilatú. Eredeti magasságuk 6 ölnyi, most azonban felső részük mintegy másfél ölnyire be van falazva.
A szentély déli oldalán három és sokszögű (polygon) záródásán szintén három ablak van elhelyezve. Ezek ketteje és a záródás mindenike nyulánk keskeny alakúak, a mennyiben 6 öl magasság mellett alig 2 láb szélesek, csak egyik tágabb nyilatú és díszesebb tagozatu a többieknél. Ennek és a mellette levő keskenyebbnek befalazott felső részén megmaradott kivülről láthatólag díszművezetüknek egy-egy töredéke, melyet a tágnyilatúnál a három lóherív felé helyezett lángozott alak, a keskenyebbnél, a kettős lóherív fölé helyezett kettős trifolium rózsa alkotja. E díszművezet-töredék mértékét adja a többi ablakok ma már eltünt díszművezetének is, a melyek bizonynyal a gazdag képzelődés változatos alakzatait álliták elő, miután tudva van, hogy a csúcsíves épitészet az ablalok mindenikénél más-más idomzatú díszművezetet szokott alkalmazni.
Valamint a templom, ugy sekrestyéje s a templomba vezető ajtaja is átidomittatott. A sekrestye fölött azonban még egy emeleti osztály volt, mely látszólag díszes ablakpár által volt a szentélylyel összeköttetésbe hozva. Nekem ugy tetszik, hogy ez oratoriumul szolgált az uralkodók részére, a kik az e templomban tartott országgyüléseket megelőzött s máskor tartott istentiszteletek alkalmával itt végezték imájukat. Azért e helyiség igen díszes volt s bár eredeti szép boltozatát itt is törpe donga-boltozattal cserélték fel, mindazáltal megmaradott keleti oldalán egy régi csúcsíves ablak. Ezen oratoriumba – egy piczi kis csúcsíves ablakocskák által világitott, köridomú lépcsőház, vagy toronykába helyezett csigalépcsőn lehetett feljutni, de mivel e lépcsőtorony az oratoriumon felül még a tetőpárkányzaton túl is folytatva van, ez arra látszik mutatni, hogy itt eredetileg egy kisebb méretű szentélytorony volt, melyet azonban a templom-restauratorok leszedtek, sőt kiszedték a csigalépcső kőlépdéit is, ugy hogy most csak létrán lehet nem minden veszély nélkül az oratoriumig felhatolni.
Az egész egyházat alól faragott kőpárkányzat keriti, a mely csak a homlokzat új falánál (torony helyén) szakad meg. A korona-párkányzat megforditott attikai lábot utánoz, ez azonban csak a szentélynél mutatkozik, mert a hajónál kiszedték s téglarakattal helyettesitették. A templom szögletei és oldaltámjai mindenütt faragott kővel vannak burkolva, másutt a falnak még külső felülete is apró patakkőből van rakva s csak alig volt megvakolva. Az egész sötét szinezetet öltött, ugy mondva a századok szennyét viseli, mert – a mint fennebb láttuk – sokszor dúlta és hamvasztotta el azt ellenség durva keze s nem egyszer dobtak üszköt rá török és osztrák martalóczok.
Fennebb bemutattam a két zárkövön bevésett évszámot, itt három évszámot közlök, melyek mind a déli hosszfal oldaltámjainak felső részébe vannak bevésve és pedig:
(1458)
(1478)
(l504)
E három különböző évszám azt látszik jelölni, hogy a XV. század első felében épülni kezdett egyházszentély falai 1458-tól 1478-ig elkészültek, de az épület csak a hajó oldaltámján jelölt 1504-ik évben lett teljesen bevégezve.
Im részletesen tárgyaltam, behatóan ismertettem e székesegyház épitészetét; a régész egész előszeretetével foglalkoztam azzal, igyekeztem a hiányzó részeket pótolni, az eltorzitottakat kiigazitani, hogy igy az egésznek hű képét tárjam fel, hogy annak egykori bevégzettségéről, összhangzatos szépségéről s nagy műbecséről fogalmat nyujthassak. Igyekeztem ellesni a műépitész nagy conceptiójának titkait, igyekeztem az egésznek alapgondolatát kitalálni s igy azt – a műépitészetnek törvényei alapján – iparkodtam fölépiteni ugy, miként az eredetileg megalkotva volt. Az én lelki szemeim előtt nem a mostani eltorzitott, stylszerű ékítményeitől megfosztott, szabályszerű díszművezetéből kivetkőztetett mű: hanem a minden izében correct és stylszerűen helyreállitott (restaurált) székesegyház lebegett, ugy, a miként azt megteremtette ama – nagyszerűek alkotásában gyönyörködő – távol századoknak finom műizlése és épitészeti fejlettsége.
És a midőn ily néz- és itészeti pontról vizsgálódtam, lehetetlen volt, hogy bizonyos emelkedett hangulat ne ragadja meg lelkemet, hogy a multnak nagy alakjai fel ne éledjenek lelki szemeim előtt. Egy bizonyos neme az ihletnek uralta egész lényemet, egy kifejezhetlen érzelem-hullámzás remegtette meg szivemet, egy neme azon szent elfogultságnak, azon kifejezhetlen érzelemnek, a mit érez a mult symbolicus titkaiba beavatott régész mindannyiszor, a midőn e titok leplét sikerül föllebbentenie s a mult homályát szétoszlatnia, vagy legalább annak rejtélyei közt bizonyos irányt megjelölnie. Én itt éreztem a felfedező örömét, mert kétségtelenül én voltam itt az úttörő, én voltam első, a ki ez emléképületet műrégészeti tekintetből ismertette, annak műbecsét feltárta és annak egykori remek voltáról fogalmat nyujtott.
De nemcsak mint régész, hanem mint történész is méltán érezhettem meghatottságot ez egyház szemléleténél, mert az nemcsak régisége és épitészetének kiválósága, hanem a hozzácsatolt emlékek és történelmi jelenségek által is kell, hogy érdekeltséget, sőt ennél többet, tiszteletet keltsen: hisz e székesegyház Isten imádása mellett századokon át országházul is szolgált, s igy itt mintegy karonfogva jelenik meg az a két legfőbb fogalom, a mi az embert fölmagasztalja: Isten és a haza.
Itt ez egyházban üléseztek négy századon át az ország rendei; itt trónolt Mátyás az igazságos, a midőn kegyelmezett a félrevezetetteknek s midőn büntette a megátalkodottakat. Innen, e most sötét, komor falak közül sugárzott szét a felvilágosodás, a műveltség melege, itt hangzott legelőbb a sajtószabadság, tehát győzedelmeskedett a gondolat, az ész hatalma. Itt alkottattak az alkotmányos szabadságot biztositó minden törvényeink; innen, e kormos falak közül sugárzott ki a hitszabadság malasztja is, mert ez egyházban inarticuláltatta 1557-ben János Zsigmond a lelkiismeret szabadságát, itt mondatott ki legelőbb széles e világon, hogy mindenki szabadon követhesse és hirdethesse azt a vallást, a melyet lelke meggyőződésével összhangzónak itél. Itt ez egyházban tisztáztattak a hitelvek, itt tartattak azon nevezetes zsinatok, a melyek – ama korban szokásos vallási disputatiók alapján – a hittisztázásnak igen nagy és fontos kérdéseit oldották meg. E zsinatokon a bölcs fejedelem (János Zsigmond) maga is sokszor jelen volt, sokszor elnökölt s részt vett a vitákban, s ez tette azt, hogy azokon nemcsak a hazai, hanem nagyhirű idegen tudósok is megjelentek, eszméiket kicserélték és terjesztették. Itt gyült össze a többek közt 1572–73-ban azon nevezetes unitárius zsinat, melyen a byzanczi császárok ivadéka, a Chiosz szigeti Paleologus Jakab is – mint vitatkozó theologus – jelen volt. A felvilágosodás, a lelkiekben való előhaladás, a korszellem nagy vivmányainak fénye lövelt ki egykoron e szentegyház falai közül, melyeket most a mysticismus köde borong körül.
Ez egyház hajdan nemcsak lelki megnyugvást, hanem biztonságot is nyujtott. Nemcsak az emberek lelkét emelte, hanem testi életét is oltalmazta, a mennyiben az szintén az erőditett védtemplomok közé tartozott. Benkő* azt irta róla, hogy a tordai nagy templom erődje 1455-ben a római vár romjaiból épittetett. Ha ez elfogadható, akkor alkalmasint az ekkor tájt Tordán járt és Erdélyt a törökök ellen erőditő Hunyady János rendeletéből övedzték körül védfalakkal. A történelem nem jegyezte fel, hogy a Hunyady János kormányzósága alatt épült tordai templom-erőd mikor és ki által romboltatott le; de hogy az elpusztult s Báthory István lengyel király rendeletére és segélyével 1585-ben újból felépittetett, arról tanuskodik a templom-erőd kapuja felett elhelyezett* következő felirat:
»Regnante Illustrissimo Transilvaniae Principe Domino D. Sigismundo Báthori ex donatione gratuita Serenissimi domini D. Stephani Báthori, Regis incliti Poloniae, per sedulam intercessionem M. D. Alexandri Kendi impetrata Nicolaus Pogán Jvdex Tordensis fieri cvrabat Camerario Joanne LRto (Literato) Colosvári existente. Anno Dni 1585.«
A Báthoryak által épitett védfal nem sokáig teljesithette védelmi hivatását, mert a Castaldo zsoldosai templomot és erődjét is megrongálván, az 1594. junius 20-án tartott unitárius zsinaton gyüjtést rendeztek s a hivek áldozatkészségéből hamar összegyűlt az arra szükséges pénz, melyből az kiújittatott; de alig végezték be, a midőn – a mint fennebb elmondatott – Bastának e templomba szállásolt katonái újból felgyujtották és elhamvasztották 1602-ben; ekkor e templom-erőd és bástyáinak fedele a közelben levő 70 házzal együtt a tűz martalékává lett. A kegyes parancsnok: Basta 60,000 frt sarczczal s a jezsuiták odatelepitésével vigasztalta Tordát.
Az unitáriusok kegyes adományból ismét felépitették a megrongált templom-erődöt, a mint az a homlokzati kapu felett elhelyezett* következő feliratból kitűnik:
| »In nomine Domini restauratvm hoc coemeterium ex pia legatione Humanissimi quondam Stephani Vas de Szent- Márton, scholae unitariae annis XII. Rectoris. Per egregios Martinum Székely et Sigismundum Szaniszló, adjuvante etiam Eccla insuper Michaele Fazakas Aedi (Aedilis) A. D. MDCLXXXVII.« |
De az a kéz, a mely kétszer dönté romba e szentegyházat, harmadszor is rányomta vadsága bélyegét. 1706-ban Tiege osztrák generalis dán ezredei az erődöt a templommal együtt ismét romba döntötték és az a kéz, a mely már kétszer megépité, ismét munkához fogott, a szegény unitáriusok – mint a zsidók Salamon templomát – egyik kezökben karddal, másikban épitő eszközökkel újból felépitették, a mint ez kitetszik a tordai unitarius eklézsia régi jegyzőkönyvéből, hová az akkori gondnok, a számüzetésben is sokat szenvedett, Szaniszló Zsigmond sajátkezűleg ezt jegyezte be:
| »1706. az danusok rajtunk létekor elpusztulván, az alsó-máli szőlőnk az ma is pusztában vagyon.« |
Alább pedig az 5-ik lapon: »Elsőbben is a templom körül való cinterem kőfalát épitettem és hoztam perfectióra, a melyben ma vagyon, mivel annak előtte hol félig, hol földig le volt romolva. A templomot lapos kővel kipadimentumoztattam, szószéket és a deákoknak új kart emeltem, a templomot tisztességesen megmenyesztettem, újjólag zsendelyeztettem és három új harangot öntettem Szász-Sebesen« stb.*
De mindezt nem a maguk, hanem másnak hasznára csinálták, mert alig telt el másfél évtized, hogy templomot, erődöt, iskolát, parochialis házat, szőlőiket és földeiket is a katholikusok katonai karhatalommal elfoglalták, a mint fennebb tüzetesen előadtam.
Az elfoglalt templomerődnek védfalait lerombolták, anyagjával bérházakat, árúbódékat épitettek, a megmaradott részt elibe helyezett ronda boltokkal takarták el, szóval haszonlesésből üzérkednek az áhitat rovására, Isten házának eléktelenitésére.
Mennyire más s valódi keresztényies példát adtak az egyházuk, iskolájuk és javaikból kifosztott – igazán az utczára kidobott – unitariusok, kik elébb iskolát rendeztek be s annak tantermét szentelék fel imaházul. A múzsák szerény faházikókba húzódtak, mig nagy önmegerőltetéssel szilárd anyagból iskolát emeltek s a régi halltermet templommá alakiták át. Igy egyesiték Isten tiszteletét, a műveltség igényeivel. Ezt fejezi ki az iskola hallterméből alakitott templom falába illesztett e régi felirat:
| »Judice Nicolao Pogán Opus hoc in laudem et gloriam nominis dei et emolumentum studiosae juventutis eregebatur MDLXXXIX«. |
Ők, a szegény kifosztottak önerejükön teremtettek iskolát és templomot, mig a gazdag foglalók, a templom melletti iskolát szatócs-boltokká alakitották át.
E ronda boltok ugy elburkolják a templomerődnek helylyel-közzel még most is fennálló falait, hogy azt csak belülről lehet szemlélni s meghatározni, hogy a hajdani templomerőd köridomban övezte körül az egyházat. E körfal a déli oldalon a templomtól alig négy öl távolságra vonult. A tájt, a hol most az emeletes bérház nyugati bütüjénél egy kis sikátor nyilik a templom cintermébe, állott a hatalmas kapubástya, mely toronyszerűleg magasult ki s egész testével kiszökellett a védfalak vonalából s a melyen – mint öreg emberek emlékeznek – a felvonó hid csigái, az ágyú- és puskalőrések kivehetők voltak. E kapubástyát az emeletes bérház épitésekor dönték halomra, anyagját ahhoz használták fel s méltán elismerés illeti a gondnok Bogdánffi Dániel urat, hogy legalább a kapubástya – fennebb közlött – érdekes feliratát megmenté az utókor számára. A templomerőd falai csakis a déli oldalon voltak az egyház közelébe helyezve, az északi oldalon sokkal nagyobb tért öleltek körül, vagyis azon egész területet, hol most a harangozói lak, udvar és kert van elhelyezve. Ekként e templomerőd oly terjedelmű volt, hogy ezer ember védelmet találhatott abban s az akkori ostromszerek tökélytelenségéhez mérten elég nagy védképességgel birt, főleg, ha tekintetbe vesszük az öl vastagságú védfalaknak jelentékeny magasságát, a melyek minden jelmutatás szerint legalább is 6 öl magasak lehettek s az egyházat egészen a fedélzetig fedezték a golyók rombolása ellen. A védfalak ezen magasságát pedig abból következtethetjük, mert a szatócs-boltok mögött még most is fennálló falak itt-ott még ma is elérik a 4 öl magasságot; de mivel azokon se lőrések, se vífolyosók, se mellvédek nyomaira nem akadhatunk, azok mindenesetre a most lerombolt felső részen voltak elhelyezve s igy mértéket nyujtanak a védfalak eredeti magasságának meghatározásához. Ép azért, mert e templomerőd a maga idejében nagy védképességgel birt s a piacz túloldalán levő kastély segélyével a piaczra húzódó ellenséget kereszttűz közé foghatta és a városból való kitakarodásra kényszerithette, de különben is a szűk völgyön való felvonulást elzárhatta: az osztrákok ugy Basta, mint a II. Rákóczy Ferencz szabadságharcza alatt annak lerombolását el nem mulasztották; de mind a kétszer újból felépité az unitarius hivek buzgalma, mig nem az utolsó foglalók, a városi közhelyen feküdt s városi közvagyont képező védfalakat ledöntötték s a piacztérből is egy jó darabot hozzáfoglalván, bérházak- és boltokká alalkitották át, ez által a várost kétszeresen kárositva és megadóztatásnak téve ki, mert valamint Kolozsvártt kénytelen volt a város és társadalom a szintén ily jogtalan foglalás által létesitett bódék és bérházak eléktelenitő burkát, nagy áldozatok és kárpótlások árán eltávolitani piaczi székesegyházuk környékéről: akként a tordaiak is előbb-utóbb kénytelenek lesznek a székesegyházukat eléktelenitő e ronda fészereket ily módon eltávolitani s az akkor elnézett foglalást guzsáson megfizetniök, mert ezek a bódék ott soká nem maradhatnak a XIX. század szégyenére. Tordának egész nagyszerűségében kell az idegen előtt feltárnia szép székesegyházát, nagy multjának e fényes emléképületét, hajdani nagyságának e hatalmas kőepopeáját, egykori fényének e beszédes hirnökét. Én hiszem, hogy – a minden jóra fogékony s a kor intő szavát értő – Torda azt meg is fogja tenni, mert nemcsak a nemesség, hanem a mult is kötelez.
Még Ó-Torda egyházi épületei közé kell soroznom a Ferencz-rendű szerzeteseknek Ó-Torda felső részében a kolozsvári-utcza mellett fekvő, szerényke kis templomát és azzal összefüggő kolostorát (residentiáját). Ez is, mint e város minden katholikus intézménye, szintén újabb származású s a piaczi nagytemplom elfoglalása után ez is egyik hóditó eszköze akart lenni a térfoglalásnak. A telket, hol a templom és kolostor fekszik, 1733-ban vásárolták 400 frton csikszentgyörgyi Gergelyffy Józseftől és neje Kovács Zsuzsannától, kik e vételárban átengedték a szerzeteseknek virágosvölgyi szép kaszálójukat is. Az igy megszerzett telken a templom alapköve még ez évben letétetett s rövid időn felépült, nagyban elősegittetve a szindi Bors-család áldozatkészsége által, mely családnak sirboltja a templom alá helyeztetett el.
Az ide telepedett szerzetesek kezdetben némi hivatást teljesittettek, mert a téritésben való segédkezés mellett egy elemi iskolát is gondoztak egészen 1830-ig; ekkor azonban az a piaczi nagytemplomhoz helyeztetvén át, a szerzetesek megszüntek tanitással foglalkozni. Még egy ideig istenitiszteletet tartottak a Bányánál levő templomban, de ez is az újabb időben lebontatván, ma már semmi szükségesség nem indokolja létezésüket, az ott levő pár szerzetes munkátlanul és unatkozva tölti ott koldulásból fentartott életét. De a kor szelleme az ily túlhaladott álláspontokkal le szokott számolni, az eredeti hivatás ismét teljesitve lesz, a mikor az ily czéltalanná vált kolostorok iskolákká fognak átalakittatni. József császár megadta – már a mult században – a követendő üdvös példát.
Ismerjük már Ó-Tordának minden nevezetes, épitészetileg figyelmet keltő középületeit és műemlékeit; most már Uj-Tordára irányozzuk kutatásunk delejtűjét s e városrészt tesszük szemlélődésünk szinhelyévé.