XLVIII. A fiscus háza, vagy a régi fejedelmi lak.
A ki régebben Tordán járt, fel fogott tűnni előtte egy a kastély északi oldala mellett felmagasuló régi nagy kőkapu, melynek tág köríves nyilata mellett a székely galambbúgos kapuk mintájára kisebb – szintén köríves – gyalog ajtaja volt, sőt tetején meg volt a székely kapukat jellemző galambbug is, a szivélyes vendégfogadás jelképeként. Nem hiányzott a felirat sem; de ez már nem a kaput Isten segedelmével épittető gazda és kedves élete párja nevét tudatta, hanem történeti becscsel biró felirat volt, mely igy hangzott:
| »Regnan(te) Illustrissimo Dno Dno Sigism(undi), Báthori de Somlio, Vajvoda Regni Transil(vaniae) Gubernatore Magco (Magnifico) Dno Joanne Gicy, camerar(io) Gaspare Bartekocy porta lapidea erecta est A. D. MDLXXXVIII. |
| A… facien. neminem timenus.« |
Felette két gömbön álló angyal által tartott paizsban a Báthory-czímer (balra forditott három sárkány-fog). A czímer felett letöredezett korona nyomai. Még a czimer-staffagehoz vagy kapudíszhez tartozott a kapu felső felének két ellentétes szögletében elhelyezett egy-egy egyfejű sas, melyek egyike az erdélyi, másika a lengyel sast jelképezhette s vonatkozhatott Báthory István lengyel királyságára és erdélyi fejedelemségére. Fájdalom a fejedelmi kornak e díszes emléke és épitészetileg is becses maradványa csak volt, de ma már nincsen; a szem, mely oly kedvtelve pihent meg ezen tetszetős alakjánál fogva is vonzó emléken, ma hiába keresi azt, mert habár az úgy volt épitve, hogy ezredév viharjával is daczolni képes lesz vala, 1883-ban eszébe jutott valamelyik bölcs rendőrközegnek, hogy az még le is dőlhetne s kiadta a leszedési rendeletet; a tisztes emlékmű aztán összeomlott a rombolási düh vad csákánycsapásai alatt. És ha már vandal kezekkel lerombolták, legalább megmenteni igyekeztek volna annak díszes czímermetszetét és a feliratos kapupárkányzat faragott köveit, hogy az a létesitendő tordai muzeumban fentartatott volna az utókor számára. De erre a rombolók bölcsesége nem gondolt, a kapu anyagja beépittetett a piacz felől emelt kőkeritésbe, a czímer és feliratos kövek ott hevertek egy ideig az udvaron, kitéve rombolásnak, szétzúzásnak. Mikor én – szerencsére – korábban leirt felirata rectificálása végett 1886-ban utána kutattam, senki sem tudott holléte iránt utasitani; de én ily nyomtalan eltüntébe nem tudtam belenyugodni s addig nyomotam, mig végre sikerült az állami fürész-telepen (az Aranyos partján) fölfedeznem. Ott vannak a tisztes emlékmű töredékei megcsonkitva, egymás fölé halmozva és oly állapotban, hogy ma már feliratát abból senki elolvasni és kiegésziteni nem tudná. De azt korábbi lemásolásom szerint legalább e művemben fentarthatom az utókor számára, valamint sikerült azt is kieszközölnöm (a polgármester megigérte), hogy e becses töredékek a városháza udvarára szállittassanak addig, mig a tordai muzeum már-már elodázhatlan felállitásával azok besorozhatók lesznek Torda régi emléktárgyainak leltárába.
Most ez iránt ugyan közönyösek Tordán, hihetetlen az a könnyelműség, a melylyel e város mult dicsőségéről és hajdani nagyságáról beszélő romok és műemlékek iránt viseltetnek. Nincsen e nagy város tekintélyes értelmisége között senki, a ki az itt levő és naponta felmerülő érdekes és becses régiségek és műemlékek összegyüjtésére és megmentésére gondolna. Nincs ez iránt érzék, mert már századok óta megszokták, hogy mindent épületanyagnak tekintsenek s olcsó kiviteli czikknek nézzék, mert hát mások igen is figyelmükben részesitik az itteni leleteket, a régiségkereskedők lesben állanak, ügynökeik vannak, kik a bécsi és más régiségtárak és raktárak számára potom áron összevásárolják azokat, az aranyművesek csekély árban összeszedik és beolvasztják a megbecsülhetlen értékű arany és ezüst leleteket s Tordán alig akad meg egyeseknél egy-egy észre nem vett darab. Ideje, hogy a tordaiak észrevegyék e szellemi kifosztásukat, s egy tordai muzeum gyors felállitása által annak határt vessenek. A muzeum bizonynyal meg fogná hozni azon szakértőket, a kik szülővárosuk iránti lelkesedéstől és meleg érdeklődéstől áthatva, e becses műkincseket – régi nagyságuk e sokat mondó emlékeit – megbecsülni, összegyüjteni s a tudomány érdekében hasznositani tudnák s ekként elterjesztenék honfitársaik közt a régi kor e becses hagyatéka iránti tiszteletérzetét, a mit a polgárosodott országokban méltán tekintenek a műveltség egyik fokmérőjének.
Bár csak ne esnének – a legjobb indulatból és a tordaiak iránti szeretetből eredő – e buzditó szavaim terméketlen talajra s eredményeznék a tordai régiségtár megállapitását. Erre csak egy-két irányadó férfi kezdeményezése szükséges. És ennek mihamarabb meg kell történnie, ha Torda nem akar a polgárosodás gyors haladása által túlszárnyaltatni. E gondolatokat fakasztá bennem a Báthory-kapunak herostratesi szétrombolása. A most eltünt kapu a mult emlékei által szentesitett tágas udvarra vezetett; az a kapu beszédes diadalíve volt a multnak, melyen át a hajdani nagyság és dicsőségnek léptünk egy szebb kor emlékei által népesitett talajára. A tágas udvar egészen a multé, annak minden hantja és göröngye a mult kor eseményei s nagy embereinek és hőseinek léptei által van megszentelve. Itt mintegy megelevenül előttünk Torda multja. Ott hevernek az udvaron a római várból összehordott oszloptők, oszlopfejezetek, melyek a római légiók dicsőségéről és világhóditó hősiességéről regélnek. Ott van az udvar hátterében a hajdani fejedelmi lak, melyben történelmünk nagy alakjai laktak, nem egyszer intézték az ország sorsát s csinálták annak dicső történelmét.
Kún László, Róbert Károly, Nagy Lajos, Zsigmond királyaink, nyomukban a nagy Hunyady János kormányzó s történelmünk legkimagaslóbb alakjai Mátyás király, Zápolya és fia János Zsigmond választott királyok s utódaik a nemzeti fejedelmek közül különösen a Báthoryak gyakran és hosszasabban tartózkodtak Tordán országgyülések, átutazások és seregösszpontositások alkalmával. A nagy Bethlen Gábor innen lépett Erdély trónjára s innen ment utolsó útjára, Fejérvárra meghalni, a Rákóczyak szintén gyakran tartózkodtak e városban; a város jegyzőkönyveiben gyakran találunk intézkedéseket a fejedelmek fogadása és udvartartásuk berendezésére. Kellett tehát Tordán oly állami épületnek lennie, a mely előbb királyaink, utóbb fejedelmeink szállásául szolgált s a melyet Báthory István egyik adománylevélben curia nostra de Torda néven emlit.
Nem állitom, hogy a mostani Fiscus-ház lenne ugyanaz, a melyben a nemzetével kibékült László király, a magyar birodalmat tengerekig kiterjesztő s fegyvereink dicsőségét Nápolyig elvivő Nagy Lajos; a városépitő Zsigmond, avagy a Belgrád felmentésére hadat gyüjtő Hunyady János és a pártosoknak kegyelmet osztó nagylelkű Mátyás király laktak és királyi jogokat gyakoroltak, az ország sorsa felett intézkedtek. Az azóta átviharzott századok harczai és a Tordát számtalanszor ért dulások bizonynyal nem kimélték meg a tordai királyi és fejedelmi lakot sem; de bizonyos, hogy a Báthoryak azt teljesen újból épiték. E fejedelmi lakot a későbbi, különösen az 1818-iki kontár átalakitás* annyira kivetkőztette eredeti alakjából, hogy ma már bajosan lehet meghatározni, mi belőle a régi, mi a hozzátoldás; de azt biztosan állithatjuk, hogy e helyen feküdt a tordai királyi lak, hol nagy uralkodóink tartózkodtak, hol az ország védelmét szervezték, hol az ország rendeivel és tanácsosaikkal tanácskoztak s az ország sorsát intézték. Ez a hely, a hol külországok küldötteit fogadták, szerződéseket kötöttek s nem egyszer döntő befolyást gyakoroltak az emberiség politikai és vallási szabadságának megállapitására és biztositására; mert ha az előnyomuló török ellen Zsigmond király itt védintézkedéseket nem tesz s városaink s határszéli szorosaink megerősitése iránt innen nem intézkedik; ha az innen több alkalommal hadaikkal kiinduló Hunyadi János, Mátyás király, meg nem állitják az Európára zúduló törököt: ma Európa szabadsága pangana s talán Bécs, Berlin és Frankfurt tornyain is lengett volna a félhold diadalmas zászlaja; az innen trónra lépett s harczra szállt Bethlen Gábor, a kétszer innen hadra indult I. Rákóczy György közrehatása s fegyverei közreműködése nélkül alig ha létrejött volna az emberiség lelkiismereti szabadságát biztositó linczi és wesztfaliai békekötés, a melyek még ma is a népek hitbiztonságának becses palladiumát képezik. Pedig mindezeknek kiindulási pontját e most omlatag lakban kereshetjük.
Igen, a mult dicsőségének fénye veszi körül ez omlatag épületet, melyre az utókor öntudatos fiainak tisztelettel kell tekinteni. Nem a hidegen észlelő épitészeti alakokat és műidomokat kutató régész hideg számnitásával, hanem a mult emlékein s nagy tényein merengő hazafi lelkesedésével és a meghatottság érzetével lépek e helyre, melynek magányát történelmünk nagy alakjai népesitik s nagy emlékei töltik be. Nem az épitészet rideg mértani alakjainak mérszalagával, hanem a mult emlékeinek kegyeletével, hagyományainak varázsával eltelten közelitek e korhatag épülethez, melynél nem azt nézem, hogy mi most, hanem azt vizsgálom, hogy mi volt hajdan. Egyébiránt gyakori átalakitásai s elhagyatottsága mellett is oly sok érdekes régi részlet és műidom van még ma is megtartva ez épületben; a régiségnek s a régi műidomoknak annyi nyoma maradt fenn, hogy azok tüzetesebb vizsgálatra méltók. Képét melléklem s műidomait leirásban is észleltetni iparkodom.
A keleti homlokzaton mindjárt szemünkbe ötlik a főbejáratul szolgált igen szépen tagozott csúcsíves főkapuzat, mely felett most rozzant faerkély,* hajdan díszes kőerkély volt, alulról fölemelkedő két sugároszlopra nyugasztva. Most erkély és oszloptők eltüntek, csak a megmaradt oszloptalapzatok tanúskodnak egykori létökről. Ugyan a homlokzat földszintjén van négy ablak, melyek ágékitmény és igen csinos kőrámázattal birnak s kiváló szép példányait tüntetik fel a profán gót épitészet azon tetszetős alakzatainak, melyek a XVI. század utófelében divatoztak. Ha belépünk az épület földszintjére, tágas lépcsőházba jutunk, melyből két szépen idomitott, faragott kővel szegélyzett csúcsives ajtó vezet a földszinti helyiségekbe, melyek most deszkarekesztékekkel elkülönitve, mindenféle rondaságok, pálinka és moslékhordók raktárául szolgálnak; de ily elidomtalanitott alakjukban is ráismerhetünk az egykori fény és pompa nyomaira, különösen azon kettős termeknél, melyeket erős pilléreken nyugvó köríves válivek (arcaden) különitnek el egymástól. Két ily egybenyiló terem van itt, melyek alkalmasak voltak parcialis gyülések tartására is, mert a mindhárom nemzet rendeit összefoglaló általános országgyülések, vagy a nagy (piaczi) templomban, vagy a Keresztesmezőn tartattak, a kisebb parcialis gyülések azonban itt a fejedelmi lakban.
E két terem mellett volt még két kisebb helyiség, egyik az őr-szoba, másik talán a cseléd-szoba vagy kisebb melegitő konyha volt, mert a fejedelmi főkonyha külön melléképületben volt elhelyezve. az épület e földszinti részét most deszka-főlep (plafond) tetőzi, de hogy az hajdan díszesen volt boltozva, tanusitják a még most is meglevő s a falakból kiszökellő csinos gyámkövek és boltfészkek, melyekre a boltozat hevederei és bordái le voltak vezetve. Az egyik teremből most befalazott ajtó vezetett a szomszédos kastély területére és az ott levő egyházba, mely – mint a hagyományok mondják – fedett folyosó által köttetett össze a fejedelmi lakkal, hogy esős időben is el lehessen áhitatoskodásra járni.
Most rozzant fagarádics vezet az emeletre, de hogy hajdan diszes faragványos balustrádokkal ékesitett kőgarádics szolgált feljáróul, azt a lépcsők fészkei és a falba illesztett gyámkövek bizonyitják. A lépcső az emeleten egy tágas előterembe vagy lépcsőházba vezetett, a melyből 4 igen díszes kőfoglalványos ajtó nyilt. Egyik a már emlitett kapu feletti erkélyre, egy másik északra. Most ez egy – a főépülethez ragasztott új földszintes szárnyépület padlására nyilik, de régen ez is vagy egy másik erkélyre szolgált, vagy a mi valószinűbb, hajdan volt itt egy szintén emeletes szárnyépület, hol a korlátnok s más udvari méltóságok laktak s a honnan az emlitett ajtón át juthattak a fejedelmi lakba.
A lépcsőházból délre nyiló kőkerettel ellátott legdíszesebb ajtó egy kisebb előszobába vezetett, mely a fejedelmi testőrök őrszobájaként szolgálhatott, mert ebből a 6 öl hosszúságú és 5 öl szélességű ugynevezett trónterembe nyilt egy kiválóan díszitett ajtó. Mutatják a terem keleti oldalán az erre nyiló két ablak közt a helyet, hol a trón volt elhelyezve, sőt öreg emberek emlékeznek a falakat díszitett freskó-festményekre is, melyeket ma már vastag mészréteg rejt el a kiváncsi szemek elől. A trónteremmel egy hason nagyságú (csak valamivel keskenyebb) másik terem volt összeköttetésben; a fogadó (nappali) vagy lovagterem, a hol országgyülések alkalmával a meghivó küldöttség megérkeztéig a fejedelem tartózkodott. Ezzel függöttek össze a fejedelem magán-lakszobái, négy lakályos szoba, melyeket a lépcsőházzal egy szintén igen díszes kőfoglalványos ajtó kötött össze.
Az épület ezen helyleirási átnézete meggyőzhet arról, hogy ez épület a maga idejében eléggé pompás és terjedelmes volt arra, hogy – amaz egyszerűbb igényű korszakban – királyi és fejedelmi lakul szolgáljon, sőt viszonyitva azon kor szerényebb igényeihez, azt nagyobbszerű palotának is mondhatjuk. Hisz láthatjuk, hogy az ezzel egykorúlag épült szilágy-somlyói várpalotában, mely a Báthoryak ős fészke volt, az emeleten egyetlen nagyobb lovagterem és kis hálófülke elégséges volt a lengyel trónra meghivott fejedelemnek; a midőn látjuk, hogy a kolozsvári fejedelmi szállás négy szobából s a gyulafehérvári – a székvárosban is – igen egyszerű volt: akkor nem kicsinylendő a tordai fejedelmi lak sem az ő tágas földszinti és emeleti négy termével és nyolcz lakszobájával, főleg ha meggondoljuk, hogy ezen főépülethez sorakozott egy nagy szárnyépület az udvari méltóságok lakosztályaival és egy középen megtört s szögletes kihajlitással biró hosszú épületsor az udvar keleti oldalán, hol a cselédség, katonaság és a fejedelmi istállók voltak elhelyezve. Ezen épületsor egy erős védfalra volt támasztva, a melynek nagy faragott kőkoczkákból rakott falairól – főleg, ha a szomszédos Wesselényi-udvar felől vizsgáljuk – azonnal ráismerhetünk védelmi szerkezetére. E vár vagy kastélyfal hajdan nagyon magas volt, de miután védelmi hivatása megszünt, letörpitették ugy az északi, mint a piacztérre tekintő keleti oldalon, a hol a leszedett régi védfal helyére – mely a szintén lerombolt díszkapuval függött össze – csak a mult évben emeltek egy divatos stakétás keritést.
Valamint leszedetett az udvart délről szegélyezett azon tömör védfal is, a mely a kastély északi oldalát alkotta, de a melynek másfél öl magasságban meghagyott alsó része most is elkülönitő keritésül szolgál a kastély és a fiscus udvara közt. E leszedett várfaltól egy kis kapuval (mely a kertbe vezet) ellátott támfal van a fejedelmi lak délkeleti szögletéhez átvive, ez azonban újabban (alkalmasint az 1818-ki kiigazitáskor) épittetett oda a hasadozott fejedelmi lak megtámasztásáért. Sőt védfal húzódott a fejedelmi lak háta mögött is (nyugatra) az itt ismét félszigetkét mosó Rákospatak meredek meder szélén. Ezen hátsó védfal anyagával épitették újabb időben az omladozó mederszélt megkötő partvédet.
Mindezeket összefoglalva, következtethetjük, hogy a fejedelmi lak a kastély északnyugati szögletbástyája helyére épült Báthory István vagy talán Zsigmond uralkodása alatt, de hogy a fejedelmi lak még is be vonassék a kastély védkörébe, hogy egyik szöglet bástyájának eltávolitása által a kastély védképessége ne gyöngittessék, a fejedelmi udvart is erős védfalakkal övezték körül, hogy az támadások s kisebb kóbor csapatok meglepetése ellen fedezve legyen s biztos tartózkodási helyül szolgáljon az uralkodó és udvara számára.
A fejedelmi lak udvaráról a kastélyba – alkalmasint később nyitott – kapu vezetett, mely fölött e – ma már eltünt – felirat volt olvasható:
| Regnan(te) Illustrissimo Prin(cipe) D. D. Sigism(undo) Bathory Vaivoda Tran(silvaniae), Gubernatore Magco (Magnifico) D. Joan(e) Gicy opus hoc factum Camerar. Joa(ne) Lrato (Litterato) Kolosvári A D MDLXXXVII. |
Mivel e feliratban nem kapuról, hanem műről van szó, abból az is következtethető, hogy a kastély ez oldali falai Báthory Zsigmond alatt megújittattak vagy újból felépittettek. Erre mutatna az is, hogy ez oldalfal nem bir a többinek tömörségével, de arra is következtetés vonható, hogy e felirat vonatkozott az egész fejedelmi udvart környezett védfalakra, a melyek e felirat szerint 1587-ben épültek s igy épittetett aztán egy év mulva a bevégzett végfalakhoz az e fejezet elején leirt nagy kapu, mely bizonyosan birt kivülről oly kapuvéddel, a mi az ellenség betolakodhatását meggátolta. De e védművek a piacz rendezése és szintelésekor nyomtalanul eltüntek.
A mult emlékeit becsülő, annak tudatával eltelt vizsgáló mélyen elszomorodhatik és megbotránkozhatik, a midőn közéletünknek ez egykor forrpontját képezett helyen, hol nemzeti hatalom székelt, hol daliás hősök lépdeltek, hol az ország államférfiai annyiszor sereglettek össze bölcs törvényeket alkotni, hol a fejedelmeink udvarában mindig meleg pártfogásban részesült tudósok és művészek gyülekeztek, hol a küludvarok követjei annyiszor jelentek meg szövetségét keresni a kis Erdélynek, a melynek jelentőséget éppen az alkotmányos szabadsághoz való ragaszkodás s védelmében kifejtett hősiesség adott. E helyet, mely hosszú századokon át Erdély közéletének góczpontja volt, honnan a szabadságszeretete és az öntudatos hazaszeretet kisugárzott; a testvéresülés e pálya terén, a hol Erdély három nemzete 5 századon át egyetértőleg tudott tanácskozni, érezni és tenni; hol e hon minden fia össze tudott olvadni azon nagy eszmében, azon nagy törekvésben, hogy itt a polgárosodás ez előtolt őrállomásán megtudják védni az emberiség közjavát és legszentebb vívmányát, hogy igy a szabadságnak és művelődésnek egy közvetitő csatornát alkossanak, melyen át a zsarnokság éji homályába sülyedt népeknek is lelki táplálékot és a szellem fentartó malasztját közvetitsék. Itt e helyen, Erdély e pritaneumában, mely az alkotmányosság mentsvára, a középkori népek szabadságérzetének melegágya és palladiuma volt, a félhold keltette fanatismus homályában világitó tornya, mely ha messziről is, mindig jelölte a menekülésnek, a felszabadulásnak révpartját. Itt, Európa keleti Svájczának szabadságlakta bérczei közt, Kelet ez egyetlen alkotmányos országának e gyülekezési helyén ma mit látunk? A zsidó haszonbérlők* undok rondaságát és ott az udvaron szétszórt oszlopokon, márványlapokon, czímeres és feliratos köveken egy csomó holtrészeg dák utódot, kiket a vitriolos pálinka állatias szinvonalra degredált. Óh, meneküljünk ez undoritó képtől, a mult karja közé!