A tordai határ keleti részében a fennebb leirtakon kivül még más régi elpusztult faluk nyomaira és fekvőhelyeire is találunk. Ezek közt legkiválóbb figyelmet Bojtorom érdemel, de mielőtt ezen hajdani község fekvőhelyét s még ma is észlelhető maradványait bemutatnám, előtájékozás kedvéért azt megelőzőleg egy kissé körül kell irnom a tordai határban nevezetes helyet alkotó Bojtorom-patak völgyét.
A már fennebb bemutatott Kölyköd vidékén s annak hegykaraján hátul van egy hosszan elnyuló völgy, vigan csergedező csermelykével, mely a tordai határ szélén a bosi hegy tövében, az ugynevezett Nagy-Király rétjénél ered, illetőleg a még most is állami birtokot alkotó Nagy-Király rétje – hol most az állami bikatelep nyári legelő-helye és istállója van – nem egyéb, mint a Bojtorom patakának völgyfeje, mely az itten (Szamos és Aranyos közt) vizválasztót képező Pripor és Görcsös-Gorgány alján levő dús forrásokból ered s előbb délirányba haladva, a Nagy-Gorgány nevű hegynél (melynek túloldalán kezdődik a Virágosvölgy) nyugatra fordul s ezután délnyugat irányban haladva, pár órai folyás után szakad a Melegvölgynél az Uj-Torda közt lefutó Nagy-Sóspatakba.
A Bojtorom völgye nemcsak hosszúsága és termékenysége, hanem régi emlékeiért és természeti gazdagságáért is megérdemli kiváló figyelmünket. Kicsibe mult, hogy az országos nevezetességre nem tett szert; mert az Erdélyt átszelő keleti vasútnak az eredeti és helyes tervezet szerint Boosnál kellett volna a Szamos vizválasztóján – a mostaninál csekélyebb magasságban – átszállania és a Bojtorom völgyén lemennie a Nagy-Sóspatak völgyébe és azon le – a tordai sóaknák alagútját érintve – Tordára, a mikor a mellett, hogy e vasút csaknem egy mértfölddel rövidült és biztos szilárd talajon haladt volna, egyszersmind a nagy és virágzó iparral és nagy sómivelési képességgel biró Torda, mint e vidék kereskedelmi emporiuma, is bevonatott volna a vasút körébe.* Azonban némely magánosok önzése a Virágosvölgy és Gyéres felé terelte azt, a mi a virágosvölgyi csuszamlások sok millió forintot felemésztett költségeiben boszulta meg magát.
Igy lett a Bojtorom völgye megfosztva a vasút általi nevezetessé tételtől. Azonban én emlékezetes helyeit igy is kiemelem.
A Bojtorom völgyén lefelé haladva mintegy félórányira – azon ponttól, hol nyugotirányt vesz – érjük a Kőkut nevű helyet, a mely ily nevét a völgy bal felén felbuzgó igen bővizű kőbe foglalt forrástól nyerte. Alább haladva, nemsokára a jobb parton érjük a Bojtorom kutját, egy nagy kőlapok közé fogott szintén erős forrást, melynek foglaló kövei és a mellette levő nagy kővályú a tordai római vár köveiből kerültek ide. E kutnál szakad jobb partilag be egy mellékvölgyület, vagyis a Bojtorom gödre, mely északra, utóbb északkeletre irányul. E mellékvölgy természeti gazdagsága által tünik ki, mert torkolatánál pala-bánya van, melynek köveit a vasút épitésekor nagy mennyiségben hordták a Virágosvölgybe, ezen mezőségi rétegekben, annak palás agyagjában alárendelten itt és máshelytt is fordulnak elő kékes-szürke vagy rozsda-sárgás finom szemű, csillamos-agyagos-márgás homokkő-táblák és világos-sárgás vagy fehér daczituffa-padok.
Fenn a völgyfőben két sósforrás is buzog fel, mely felett egy felelős sóőr őrködik. Mondják, hogy pár lábnyira a felszin alatt tömör só van, a mi azt látszik jelölni, hogy a sótelep Kolozs felől itt huzódik át Tordához.
De térjünk vissza a fővölgybe. A Bojtorom kútján alól szintén jobbpartilag egy kerekded hegy, a Templom bércze emelkedik. E hegy lankás nyugati oldalán van a városi méhes-kert, egy felügyelő lakházával és egy nagy raktárral, hová télre a méhkasokat szokták behelyezni; mert nyáron át a méhek künn vannak a szabadban nagyon primitiv módon elhelyezve. Kis földpadokon, néha azok nélkül is vannak a kasok sorjába rakva minden védfedél nélkül, a mit a mindenik kasra illesztett nádsapka helyettesit, a módosabbak legalább fakorláttal keritik méhes kerteiket, a kevésbé módosak minden kerités nélkül kirakják méhkasaikat a mezőre s talán éppen ezen költség nélküli egyszerű berendezés, meg a Bojtorom-völgy dús florája teszi azt, hogy a méhészet itt nagyon jövedelmez s kedvező években (mint pl. 1877.) a Bojtoromból 400 métermázsa mézet szállitottak Berlinbe.
A méhes-kert felett keletről emelkedő hegy oldalán mindenütt gödrök, régi házak pinczehelyei tűnnek fel, a hegynek egy lankáján 20 lépés hosszúságú ily bemélyedés a templom helyét jelöli. Innen pár évvel ezelőtt, a midőn a méhraktár épült, vagy nyolcz öl követ szedtek ki s ama nagy épület alapfalrakata egészen e templom köveiből készült. Mondják, s a maradványok kétségtelenné teszik, hogy itt hajdan egy Bojtorom nevű kis falucska feküdt, melynek lakói Tordára települtek, Tordáéhoz vivén saját határuk egész területét.
Alább, a magas Kamarástetőig felnyuló, mellékvölgyület szakad balpartilag a Bojtorom völgyébe, ezt Oltárvölgynek nevezik. Ily néven régi oklevelekben is feltaláljuk, nevét pedig a hagyomány abból származtatja, hogy szép oltárral diszes templom s a templom körül szintén Tordába olvadt kis falu lett volna.
És régi falu fekvőhelyét keresi a hagyomány az alább szintén balpartilag beszakadó Szelektelek völgyében, melynek fejét Szelektelektetőnek, az alján felbuzgó forrást Szelektelek kútjának, az annak lefolyása alkotta csermelykét Szelektelek-patakának hivják. A Szelektelek kútja tájékán levő gödrös talajt pedig faluhelyként jelölik, hol a hagyományok szerint Szelektelek vagy Száltelek nevű – Tordába olvadt kisded falu – feküdt volna.
Hogy Torda határa e részének ismerete kiegészitve legyen, még szükségesnek tartom a Nagy-Sóspatak völgyének áttekintését is. Fennebb érintém, hogy a Nagy-Sóspatak Uj-Torda keleti oldalán az akna alagutjánál levő kincstári épületek előtt elfolyva az Uj-Torda közepén beépitetlen maradt kertek és szántók közt halad a Rákospatakáig, melylyel a Szaniszló-utcza talán egyesül. Itt azonban csak vize egyesül, mert völgyülete már fennebb Uj-Torda legfelső végénél összefolyik a Rákospatak völgyével. A két völgyet elválasztó és a Dobogóval összefüggő hegyhátot Akasztó dombnak* nevezik. Ennek elkülönitett teljesen önálló előfokát képezi a közvetlenül Uj-Torda felső végénél emelkedő Ujhegy, mely igen alkalmas lenne egy Tordát felülről jövő támadás ellen fedező erőd elhelyezésére. Most tetőlapját Uj-Torda köztemetője foglalja el, oldalait újabb időbeli szőlőültetmények boritják, honnan neve is származik.
A Nagy-Sóspatak termékeny völgyén felfelé haladja, legelőbb a baloldalról beszakadó Csorba völgyét érjük. Fennebb az ugynevezett magas hidon átszállva, az útas a jobbpartilag beömlő (Dobogóról lefolyó) Kesztyüspatakán halad át s csakhamar eléri a fővölgynek azon kitágulását, a melyet az itt beszakadó Bojtorom, az Ajton felől lefutó Melegvölgy patakának és a Dobogóról lefolyó Dancspatakának összefolyása alkot. Az ekként keletkezett tágas völgykatlant a Kétágútó foglalja el, mely nevét onnan kapta, hogy e tó nemcsak a fővölgy öblét tölté be, hanem a Bojtorom-patakhoz és a Melegvölgybe is benyulik egy-egy ága. E tó mesterségesen volt előállitva, akkor, a midőn a halászatra nagy súlyt fektettek az erdélyi részekben, minthogy a földbirtok egyik fő jövedelmi forrását ez képezte, különösen kedvelték a halat a papok s nem lehetetlen, hogy a kétágú tavat a Tordán levő számos pap és szerzetes-rend létesitette s hogy ez volt azon tó, a mely később Pinttava* néven királyi adományozás tárgya volt, a mint alább okiratilag ismertetve lesz.
A Kétágú tó nagy munka eredménye; még most is ott van az egész völgyet átkaroló azon 15 öl hosszú dugás vagy gátlás, mely a völgy vizeit felfogva, e tónak létet adott. De Torda mostani lakói, a jó kaszálókra nagyobb súlyt fektetvén, mint a halra, a dugás átmetszésével lecsapolták azt s most csak egyes mélyebb helyein vannak nád és sátéval benőtt kisebb vizfoltok.
A Kétágú tó nyugati oldalán, ott hol a Dancspataka beszakad, egy önálló dombocska emelkedik, melyet Csicsiri-dombnak neveznek. E dombhoz törökkori hagyományokat köt a népmonda. Ott valamely Csicsiri nevű török hős vagy vezér lenne eltemetve, koporsójába helyezett roppant kinccsel. Mondják, hogy még most is sötét éjjeleken törökök szokták felkeresni e helyet, mikor a rejtett kincsből mindig visznek magukkal. Nem lehetetlen, hogy itt valamely hadjárat alkalmával elesett török van eltemetve s hogy azok a kincsért járó törökök dervisek lehettek, a kik, a mint tudjuk, a keresztény országokban elesett török hősöknek – mint hitvédőknek – sirjait meg szokták látogatni, mint ez Budán Gül-Baba sirjával is történik. A Csicsiri domb most szántás alatt levén, átalakult, de hogy ott ugyancsak volt valamely épitkezés, azt az eke vasa által fölvetett vastag cserép- és téglatöredékek bizonyitják.
A Csicsiri dombon felül a Dancspataka völgyét balról szegélyező (már Túr határába eső) dombhátot ma is Pethlendnek hivják, a hagyományok szerint itt feküdt hajdan egy tatárok által feldult Pethlend nevű falu, melynek lakói részben Túrra, részint Tordára huzódtak. E hagyományokat nemcsak a helynév, hanem még ma is látható épületnyomok igazolják. Túri Vas Antal úr hodályától délirányban pár száz lépésnyire – ott, hol a hegyhát a Dancspataka felé lejtősül – két nagyobb méretű bemélyedés tünik fel, melyek nagyobb szabású épületeknek fekvőhelyét jelölik. Egy alkalommal itt falrakatra, boltozott pinczékre is akadtak, melynek köveit kiszedték és a szomszédos hodályok épitésénél hasznositották. Még most is e mélyedésekben és azok környékén az eke vasa meszes köveket, tégladarabokat forgat ki, a szántóföldek tele vannak fekete és veres szinű vastag cserépdarabokkal, s régi emberi lakhelyek e legbiztosabb nyomjelzőivel. Ezek által igazolva van azon hagyomány, hogy Pethlend falu itten feküdt, valamint az is, hogy az egyik bemélyedés templomának fekvőhelyét látszik jelölni. Ide közel fakad fel a Butura kútja nevű forrás, a melynek kitünő vizéről azt mondja a nép, hogy azért oly jó és éltető, mert harangról isszák, harangról pedig azért isszák, mert tatárjáráskor (midőn Pethlend feldulatott) harangját e kútba rejtették el; s az most is ott van, mert azon varázsszót, melylyel ki lehetne venni, az utódok elfeledték. Fennebb egy sziklás helyet (Csipkés-tagban) Dancskövének neveznek, s ott hisznek eltemetettnek valamely Dancs nevű hőst, ki a törökökkel vivott csatában esett el, miután azoknak Pethlendet elhamvasztott vezérét, az alább elhantolt Csicsirit levágta. Mind e hagyományok arra látszanak mutatni, hogy e tájott törökökkel vivott csata folyt le. Különben Pethlend egykori lételére oklevéli adat is van. 1441-ből, midőn a Tordánál feküdt Szent-Miklós várát Ulászló Bogáthi Péternek adományozta, a beiktatásra kiküldött kolozsmonostori convent mellé kijelölt királyi emberek közül a többek közt pethlendi Éles Péter és Cháni (Csányi) István is emlittetik – a mint fennebb láttuk.
A Nagy-Sóspatak völgye a Kétágú tónál többfelé ágazik, illetőleg a Sóspatak neve itt megszünik, a fővölgy azonban Meleg- és Ajtoni-völgy név alatt még messze felnyulik egészen a Felek oldalában fekvő Ajtonig. A hol a Puszta-Csán felől lefolyó Norietu (iszapoló) patak völgye a Melegvölgybe betorkollik, ott van (még mindig Torda határán) a Csányi-tó. Ez is mesterséges gátlással alakittatott nagyobb terjedelmű tóvá. E tó mellett emelkedik keletre a Bojtorom hegyével összefüggő Hegyes, a hol ismét elpusztult falu templom és pinczehelyeit mutogatják. Most csak a talaj gödrösödése és a szétszórt tégla- és kőtöredékek mutatják az emberi épitkezés nyomait. Egy öreg hodályos és más öreg tordai emberek állitják, hogy az ő gyermekkorukban a templom falai még 4–5 láb magasságban fennállottak. Azt hiszem Sejtér nevű elpusztult falu fekhelye itt keresendő.
Csipkés Elek a Tordába beolvadt faluk közt emliti Sejtért. Hogy Torda mostani határának északi részében létezett ily nevű falu, arra oklevéli adat is van. Nevezetesen Nagy Lajos király rendeletére 1366-ik évben Torda és az othoni (ajtoni) nemesek birtokai közt határkijárás történvén, az erre vonatkozó oklevélben a többek közt előfordul Berchteteo (Bércztető) a Sóspatak fejénél, hol ezen régi határjegyet találták, mely Thur Chan (Puszta-Csán) és Sehtér közt vet határt.*
Ebből nemcsak az tünik ki, hogy Sehtér vagy Sejtér ekkor még falu, hanem az is, hogy Puszta-Csánnal határos község volt, a mi a Hegyesen való fekvését valószinűvé teszi, miután Csán határa ma is megközeliti a Kétágú tó azon részét, a mely a Hegyes irányában esik; de leginkább támogatja az emlitett oklevélnek a Sóspatak fejére vonatkozó kifejezése, mert a Sóspatak e tájon keletkezik.
Van egy másik Sejtérre vonatkozó igen fontos oklevél is, egy Nádassy vajda által 1411-ben elrendelt és jan. 13. (in oct. festi Epith.) végrehajtott határjárásnak oklevele, melyben előrebocsátván, hogy ő a fennjelölt napon Tordán vajdai széket tartván, megjelentek Pogán István tordai biró, Litterati Mátyás tordai jegyző, Zompol Gy. és Margithai Mátyás tordai esküdtek az egész város nevében; másfelől Cheh Imre, Mátyás Kelemen, Imre és Bálint reődi nemesek, közös akarattal a hosszas pert előidézett Sehtér praediumra nézve közös egyezségre léptek s a vajda ez egyezség alapján a határjelölést megtartotta. Az első határ kezdődik három halommal, egyik Othoné, másik Torda városáé (Civitasnak van irva), harmadik Boos-é. Innen északra a Torda-Kolozsvári közút mellett* két határhalmot emeltek. Innen egy másik úton keletnek hajolva, egy régi határjegyet megújitottak. Innen ismét északra Bydiskuth nevű rét közepén két új határjegyet tettek, honnan mindig északra tartván a határjárók a Kezerótó orra, nevű helyhez értek el, hol ismét két új határhalmot, továbbá a Berch (Bércz) tetején ismét kettőt. Onnan a völgybe leszállva s a másik Berch felé északra menve két határjegyet, végre Zekelyuth (Székelyút) nevű közútnál ismét kettőt, a hol az érdekelt felek közti határ végződik, a nyugatra eső Boosé és a reödi nemeseké, a keletre eső Torda városáé.*
Sehtér vagy Sejtér tehát ekkor már praedium volt, lakói 1366 és 1411 közt költöztek Tordára s velük együtt határuk is oda csatoltatott, a mi szükségessé tette a szomszédos Boos és Ajton községekkel való határjárást. Hogy Tordának a Rákospatak baloldalán levő határát egészen megismerjük, még pár szóval érintenem kell a Virágvölgyet és mellékvölgyeit.
A már Bojtorom völgye leirásánál emlitett Görcsös-Gorgánynál – melynek kifutványait szelik át a vasút alagutjai – van a vizválasztó a Szamos és az Aranyos közt, ennek déli oldalán kezdődik az Aranyosig lenyuló Virágosvölgy, mely mindkét oldali mellékvölgyeivel Torda határának kiegészitő részét alkotja s nagyszámú hodályaival és szerte-szét legelő nyájaival nagyon lakályos szinezettel bir.
Különben a Nagy-Gorgány e vidéknek legmagasabb csúcsa, melynek tetejéről az egész vidék áttekinthető. Tetőormán sir domborodik, melyről az ott legeltető pásztor a következő regét mesélte el. Egy nyáját a Gorgányon legeltető ajtoni pásztort az erős szélvihar meglepvén, ugy átáztatta, a hideg szél nedves ruháin át ugy megdermesztette, hogy az elkénytelenedett pásztor olyat kiáltott anyjának, hogy hozzon száraz kapczát és ruhát, hogy az meghallotta Ajtonba (pedig az van 2 mértföldnyire innen), de mire odaért, fiát halva találta, mert a nagy kiáltástól szive megszakadt s ugy temette ott el.
A két testvér Gorgány hosszú lánczolatából számos kis csermely buzog fel s termékeny kies völgyecskéken ömlik le a főgyüjtő lagunául szolgáló Virágosvölgybe. Ezek a Nagy-Labodás, Farkaslyuk, Vergutaré, Békás és Czondra Pál völgyületei. Ez utóbbiban sósforrások buzognak fel, melyek és az alább (tordai határon) fekvő csányi sóskút felett a Czondra Pál-völgyben lakó sóőrök őrködnek. Ezen alól következik mindig a jobboldalon Nagy-Hosszúvölgy és az ebbe szakadó Ördöngösvölgy, a Kamarástetőig kirugó Járai völgy, Bortosvölgy, Ádámvölgye és a Vaskapu völgye. A baloldalon a Város-verőfénye (Facza varásuluj), Gyilkoskút völgye,* Labodásverőfénye, Őri völgy, Palaczkos, Kigyósvölgy és a Csányi-út völgye, a hol a nagy-csányi-út kimegy. E völgyeknek gyönyörű florája van, a melyről méltán nevezték el a fővölgyet Virágosvölgynek, mert e szénafüvek gazdag tarkasága meglepően szép s a legkülönbözőbb virágok nagy szinpompájában ragyogó kertjét találjuk ottan, a hol csak futólag tekintve is, feltaláljuk a Salviák legérdekesebb változatait, melyeknek milliói balzsamozzák az alkonyi szellőt, mig a naptól égetett agyagos dombok árvalánykái tövében szerényen huzódik meg a gyönyörű Iris humilis, a roppant mennyiségű török lóher vörös szőnyeggel vonja be a hegyoldalokat, mig a tavak partjain a lotusok s más vizi növények fonnak ragyogó pompájú szegélyzetet.
Meg kell még emlékeznem a Virágosvölgyi vasúti őrház mellett levő sirkőről, a mely a hagyomány szerint egy itt csatában elesett vezérnek lenne sirköve.
A nagyon hosszú és töredezett feliratból ennyit tudtam kibetüzni:
| »Itt nyugszik az jó emlékezettel és erkölcsökkel |
| élt... az igaz Istennek és Jézusnak az |
| szent i... |
| Tobiás János megöletett teste, ki mikor élete ha- |
| lálára változott... |
| rablók kezében esvén, mezitelen hurczoltatván, ha- |
| lálos sebekkel tagolta... szülőinek és |
| kedves házastársának nagy keserűségére vére ki- |
| ontatván, megöletett, életének 30 esztendős ko- |
| rában die Septembris 4 1662. |
| Alól: Michael Kovács 1699.« |
Még egy másik tragicus esetnek emlékét is fentartá a hagyomány, egy népes násznép gyászos esetét, mely a Virágostó jegén akarván átszállni, az beszakadt s a vőlegény menyasszonyával és az egész násznéppel odaveszett. A Virágostó hajdan igen nagy volt, ez is mesterséges dugással készült, most azonban lecsapoltatván, jelentéktelen tavacska lett belőle, melynek alsó részét – mint már fennebb előadtam – Péterlaki tónak nevezik. Különben a Virágosvölgy egész hosszában el volt árasztva a tavak hosszú lánczolatával, nem kevesebb mint 12 dugásnak találjuk ott most hatalmas félkör-gátonyait, melyek egykor mindmegannyi tónak voltak gátlásai, a mi arra mutat, hogy e tájt régen a halászat nagyban üzetett s ugy a mongol dúlás előtti Vizelmenttelek, mint a későbbi Peterlaka, a halászok telephelye volt. Most e dugások mind át vannak metszve s a tavak lecsapolva, nagyobb becse levén ma a jó kaszálóknak, mint a halas-tavaknak. A lecsapolt peterlaki terület egy része szántóknak osztatott ki és besánczoltatott, a mint kitetszik az 1757-iki statutumból, melyben kimondatik, hogy »A szántóknak felfogott péterlaki területen a szükséges sánczot mindenki a felosztás szerint csinálja és pásztorbért fizessen, kinek sáncza nem készül el, azé legyen a föld, ki helyette azt megcsinálja.« Torda város e szerint* közbirtokai felett teljes rendelkezési, sőt adományozási és visszavehetési joggal is birt, a mint alább azt tüzetesebben ki fogom mutatni. Különben a halászat nagyon virágzott a régi időben, sőt még a XVII. században is Tordán, a hol akkor a hal főtáplálkozási czikk volt, a minek folytán a halászat ott, ugy látszik, szervezett társulatot foglalkoztatott, a mint kitetszik az »Ordines et Const.« czimű gyüjteményből, a hol az évenkint bevezetett tisztújitások rovatában mindenütt ott találunk két tóbirót és azok mellett még az álló tavak felügyelőit (provisores stagnorum), tehát négy felügyelője volt a halászoknak, a mi egymagában is a halászatnak nagy terjedtségére mutat.
A Virágosvölgyből két út vonul Tordára, egyik a Nagy-Hosszúvölgyön a Bojtorom völgyébe és a Szekercés nevű hegyélen le Uj-Tordába, a másik az Ádám völgyén fel a Virágos- és Szent János völgye közti termékeny fensikra és a Szent János-csorgó mellett a Bánya völgyén át Ó-Tordára.