Hja, „paraszt”, az megint más!

A várba felsiettében már szemközt találta Dávid az őrjáratot, mely felkeresésére ki volt küldve. A négy fegyveres legény szótlanul közrevette, s úgy kísérte be a kaszárnyába. A kofák, a bérkocsisok mutogattak rá: „ez a gyilkos, ez a leányrabló!”

A kaszárnyában legelőször is átadatott a porkolábnak. Az elszedte tőle a kötélláncot, a távcsövet, a cirkalmat s a katonai rang egyéb jelvényeit, azután bezárta egy magánykóterbe.

Azzal az ezredes rögtön összehívta a katonai törvényszéket.

Az akkori katonai törvények már nem ismerték a testi fenyítéket, hanem annál jobban kifinomíták az akkori kedélyekhez alkalmazott szellemi tortúrákat.

Legelőször is a törvényszék a legnagyobb katonai nyilvánosság mellett tartatik meg. Azon ezred, melyhez a vádlott tartozik, a kaszárnya udvarán négyszöget alakít, s ott várja be a szóbeli per lefolyását lábhoz tett fegyverrel. A négyszög közepén, egy hosszú asztal mellett ül az ezredes, egy százados, egy főhadnagy, egy alhadnagy, egy őrmester, egy tizedes és egy közkatona; ezek a bírák. Legelőször szavaz a közkatona az ítéletmondásnál. A vádlottat az asztal végére állítják, egyik felől áll mellette a dobos, a másik felől a zászlótartó, háta mögött a porkoláb.

Ha bűnösnek találtatik, s miként a fennforgó esetnél, a 132., 133. és 134. §§. értelmében (erőszakos betörés idegen házba, polgári egyén tettleges bántalmazása, egy nő miatt civódás kezdése) elmarasztaltatik, akkor megperdül a dob, a sajátszerű „szegény bűnösök” akkordjait ütve: a zászlótartó becsavarja a zászlót, s eldugja a kaucsuktokba; a vezénylő őrnagy „jobbra át”-ot kiált, s arra minden katona egyszerre hátat fordít az elítéltnek, kinek e megszégyenítés után a haja és a szakálla levágatik (ez nem testi büntetés, mert nem fáj, de annál nagyobb szégyen, miután az egész világ szakállt visel; csak az elítéltek nyíratnak meg), a büntetés azután a körülményekhez s a bíró akaratához képest lehet egy évi várfogság s azontúl még három évi kényszerszolgálat a fegyszázadnál, minden előléptetés kizárásával s minden polgári foglalkozás és polgári öltönyviselés betiltása ez idő alatt. Súlyosítható még a büntetés a kórházi szolgálattal és a dalmáciai partőrzéssel; nagy bűnösöknél fokozható egész a zenekari nagy bombardon fuvására ítéltetésig, amiben két év alatt el kell szakadni az ember tüdejének.

Mármost Dávidnak csak azon kellett magában tanakodnia, hogy mekkorát kap a büntetésből, mikor a négyszög közepébe a krucifixos asztal elé kiállították.

Abból, hogy vádlójául az ezredauditor helyett a Generalgewaltigert látta megjelenni, előre gondolhatá, hogy merényletéből celebris ügyet szándékozik csinálni a hadügyminisztérium.

– Közvitéz, Tatrangi Dávid! – szólt az elnöklő ezredes, midőn a Generalgewaltiger felolvasá a bűnvádat. – Igaz-e az, hogy ön egy érdemes polgárt, nagyságos Mazrur Miron igazgató urat saját házában erőszakosan megtámadá, földre verte, s házából egy hölgyet elragadott?

– Igaz.

– Megmondhatja ön tettének indokait?

– Nem.

– Tudja ön, hogy e tette által a katonai büntető törvénykönyv 132., 133. és 134. szakaszaival jött összeütközésbe, melyek a fegyver alatt álló sorhadi, lovassági, tüzérségi és hadihajózási közvitézekre a polgárokon elkövetett erőszakért és nők miatt kezdett civódásért egy évi várfogságot, három évi kényszerszolgálatot és örökös degradációt diktálnak?

– Tudom.

– Van önnek valami mentsége?

– Van.

Dávid elővette a kebléből a király levelét, s átnyújtá azt a közel álló porkolábnak, az elvitte az ezredesig.

A levélnek nem volt címe.

– Kinek szól ez?

– Bírámnak.

Az ezredes felnyitá a levelet, s végigolvasá annak tartalmát.

A törvényszéki etikett szerint, ha elmarasztaló az ítélet, annak kimondásakor a szavazók ülve maradnak. Csak akkor áll fel a szavazó, ha fölmenté a vádlottat. Kezdeni szokta a szavazást rendesen a közvitéz.

Ezúttal azonban az elnöklő ezredes kezdé, felállva székéről, s az elolvasott levelet két tenyere közé fogva. Arra aztán mindenki felállt.

– Uraim! Őfelsége, dicsőségesen uralkodó császárunk és királyunk jelen legmagasabb kéziratában, a tegnapi kelettel, Tatrangi Dávid urat a vitéz XII. voltigeurezred alhadnagyává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ezáltal a vádpontok kategóriája elesik. Alhadnagy Tatrangi Dávid lovagias kötelességét teljesítette, amidőn egy sértett hölgyért tettleges elégtételt vett a bántalmazón. Tambour! A tisztelgőt! Kornétás! A chamade-ot! Zászlótartó! A honneurt!

Dob, trombita pörgött és recsegett, a zászló háromszor meglóbáltatott Dávid feje fölött; az egész négyszög egyszerre lábtól két kézre kapta fegyverét, és tisztelgett. Ez a katonai becsület-helyreállítás szertartása.

Az ezredes pedig odalépett Dávidhoz, a markába csapott, megrázta a kezét, s azt mondá neki:

– Fogadj Isten, bajtárs; ugyan derekasan tetted, hogy jól megrugdaltad azt a parasztot…

Ma aztán szabad volt Dávidnak kardot kötni az oldalára.

S holnap szabad volt neki azt letenni.