Eötvös megemlékezése

Eötvös Loránd (1848-1919) a Magyar Tudományos Akadémia 1897. május 9-i közülésén tartott elnöki beszédét Jedlik Ányos emlékének szentelte. Még nem telt el akkor két év Jedlik halála óta, de már csaknem két évtizede Eötvös vezette - Jedlik utódaként - a budapesti tudományegyetem kísérleti fizika tanszékét. Aligha lehetett volna Jedlik munkásságának elhivatottabb értékelője. Szavai az elfogulatlanság szándékával és a személyes tisztelet hangján jelölték ki Jedlik Ányos helyét a magyar tudomány történetében. Beszédét ezekkel a szavakkal kezdte: "Jedlik Ányosról, az ő csendes mederben lefolyt, majdnem százéves életéről és a magyar tudományosság szolgálatában kifejtett munkásságáról, az ő fényes tulajdonságairól és gyengéiről fogok itt megemlékezni, nem magasztaló, de meggyőződésem szerint igazságos szavakban, hogy kegyeletes tiszteletünknek iránta kifejezést adjunk, és hogy az ő életének példájából mi is okulást merítsünk..."

Egy ember tudományos teljesítményének helyes megítéléséhez mindenekelőtt azt a történelmi-társadalmi környezetet kell megvizsgálni, amelyben élt és dolgozott. Eötvös is ebből indult ki: "Maholnap annak a századnak a végére érünk, melynek első napjaiban Jedlik született. Az emberiség művelődéstörténetében jelentős század volt ez, melyben a múlt századok küzdelmei után végre felszabadult gondolkodás minden irányban kifejtette erejét, és különösen a természettudományokban nagyobb haladást tett, mint előbb évezredek folyamában... Ez a nagy haladás nem egyes kiváltságos nemzeteknek, hanem a nemzetek összességének műve: a verseny közöttök, melynek végén mindegyik féltékenyen követeli az őt megillető babért. Be kell vallanunk, hogy nekünk e babérból csak igen kevés követelni valónk van."

Szándékosan fogalmazott ilyen élesen Eötvös Loránd. Természettudósként és az Akadémia elnökeként is az egyenes beszédet szerette, azt is várták tőle. Valószínűleg igaza lehetett abban is, amit a régi magyar műveltségeszményről s a természettudomány nehéz hazai meggyökeresedéséről mondott: "A magyar történet- és nyelvtudomány, a jogi és államtudományok, melyek a nemzeti élethez közelebbi vonatkozásban állanak, nálunk is már régebben nyertek polgárjogot, de a természettudomány, legalább még e század első felében, alig bírt művelődésünk talajában gyökeret verni, s a kevesen, kik mégis művelték, távol a külföld éltető tudományos légkörétől, segítség nélkül környezőik részéről, valóban az úttörők nehéz munkáját végezték."

Ilyen előkészítés után fogalmazta meg Eötvös tulajdonképpeni mondanivalóját, mellyel programot adott a következő évszázad Jedlik-kutatásaihoz:

"Jedlik is így magára hagyatva járt öncsinálta útján, és mégis nemegyszer azon nagy fölfedezések nyomán haladt, melyek e századnak dicsőségét teszik. Ő sokat keresett és sokat talált, de mert maga nem hirdette, honfitársai nem vették észre, a külföld nem látta az ő találmányait, azért a világ tudományos irodalmában a neve alig fordul elő a XIX-ik század fölfedezőinek sorában. Amit nem tehetett meg a világ, mert nem tudott róla, tegyük azt meg legalább mi. Írjuk oda az ő nevét az ő alkotásaihoz."