Siklós Péter: A Max und Moritz latin fordításának története |
 |
|
| |
|
Lénárd Sándor: "Egy nap a láthatatlan házban" című emlékezetes könyvében (Budapest, 1969. Magvető 222-223.p.) olvashatjuk a következőket: "A Véletlen sodort egyszer a kezembe egy Avignonban megjelenő kis latin folyóiratot... Fiókomban, melyben kézirataim alusszák téli és nyári álmukat, megvolt Max und Moritz latin fordítása. Elküldtem Avignonba. Telt-múlt az idő, elfelejtettem. Egyszer csak levelet kaptam egy felső-ausztriai város ügyészségéről...Uram, könyörgöm, ne pereljen be - kért az ügyész... - Ártatlan vagyok! Esküszöm, nem az én hibámból került az én nevem az Ön fordítása alá! Én a Saeckingeni Trombitást fordítottam latinra, beküldtem Avignonba, és ott, úgy látszik, összetévesztették a kettőt." Lénárdnak bizonyára ez az emlékezetes esete késztethette az Országos Széchényi Könyvtár címleíró munkatársát arra, hogy amikor a kezébe került egy 1960-ban, Bernben kiadott latin Max és Móric fordítás, a "Maximi et Mauritii malefacta" című, amelynek fordítójaként Hugo Henricus Paoli volt feltüntetve, azt egy, a katalóguscédulán is olvasható megjegyzéssel Lénárdnak tulajdonította. Az időmértékes verselésben lefordított Max és Móric egyetlen, magyar közkönyvtárban őrzött, Firenzében nyomtatott példánya így vezeti félre tehát késői korunk "kiadható anyagra vadászó" kiadóját. Sajnos magyarországi könyvtárakban sem a Lénárdnál emlegetett avignoni latin folyóirat, a Vita Latina, sem a XX. századi újlatin költészetről eligazító kézikönyvek - például az 1961-ben Stuttgartban kiadott Viva Camena (szerk. Josef Eberle) antológia, amelyben kereken 50 latinul (is) alkotó költőnek olvashatók versei, köztük Robert Graves-nek, Josef Eberle-nek és Lénárd Sándornak is - nincsenek meg. A Joseph és Lina Ijsewijn-Jacobs által készített bibliográfia és életrajzi jegyzetek segítenek megoldani a Lénárd Sándor latin Max és Móric fordítása körüli félreértést. Egyrészt tudomást szerezhetünk a firenzei születésű Ugo Enrico Paoliról, a Firenzei Egyetem latin irodalom professzoráról, akinek szaktudományos művein kívül két fordításáról, W. Busch: Max és Móricáról és H.Hoffmann: "Struwwelpeterjéről"- Kócos Petijéről is értesülünk, másrészt megtudhatjuk, hogy volt egy 1903-ban született Wilhelm Groesswang nevű felső-ausztriai ügyész Wels városából, aki szintén írt latin költeményeket. S ha legalább az interneten megtaláljuk a "Der Altsprachliche Unterricht" (Arbeitshefte zu seiner wissenschaftlichen Begründung und praktischen Gestalt) című periodika XXXVII (Heft 5) 1994 szeptemberében kiadott füzetében Wilfried Stroh cikkét (Hilfen zum Lateinsprechen kommentierte Bibliographie 76-95.old.), a VI. fejezet 85-93. Pontjai alatt kisebb szócikkeket olvashatunk Lénárd Micimackó fordításáról és a latin Max és Móricokról is. Ez a dolgozat hármat ismer belőlük: H. E. Paoli (1960), E. Steindl (1981), F. Schlosser. Ha pedig a kezünkbe vesszük a Vita Latina 1962 januári számát, a 97-109. oldalakon megtalálhatjuk Gulielmus Groesswang neve alatt Lénárd fordítását. Az utolsó lépéseket, az avignoni folyóirat megtalálását és Lénárd fordításának közzétételét Vajdovics Zsuzsa Olaszországban élő Lénárd-kutatónak köszönhetjük, aki 2000. márciusi brazíliai látogatásakor az író özvegyétől nemcsak az avignoni kiadást, de Lénárd fordításának a kéziratát is megkapta és az elmúlt évben a hagyaték más részével együtt a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárába juttatta el. Lénárd a fordítást Wilhelm Busch könyvének a Münchenben, a Verlag von Braun und Schneidernél megjelent 63. kiadásába írta be, a könyvpéldány maga a szarajevói "Napredak" Horvát Kulturális Egyesület könyvtárából származott (4317/1 sz.). A Lénárd-honlapon is olvasható fordítás alapján meggyőződhetünk arról, hogy Lénárd az eredetihez sokkal közelebb álló, a négyütemes formát megőrző fordítást készített. Néhány éve a szentendrei Ferences Gimnázium latin folyóirata, a Limes is megjelentetett egy latin Max és Móric fordítást (II./1995.okt., V./1996. jan.) mégpedig a F. Schlosser tollából valót "Maxus et Mauritius" címmel. Mindezek után csak azt szeretném megkérdezni, nem lenne-e méltányos, ha az internet kiadást követően természetesen megfelelő jegyzetekkel ellátva végre Lénárd Sándor fordítása nyomtatásban is megjelenne, méghozzá a saját neve alatt. Budapest, 2002. március 6. | |