Dr. Berta Gyula: Egy magyar orvos, aki megtanította latinul Micimackót

Lénárd élete maga is kalandregény, ezért olyan lenyűgözőek az írásai, hiszen többségükben önéletrajzi ihletésűek. Ő ugyanis egyike volt a szakbarbárok koraként is jellemezhető XX. század már-már kihalt emberfajtájának, akit polihisztornak, azaz egyetemes tudásúnak neveznek. Az ő személyében együtt volt a zenész-zenetudós, a nyelvész, az orvos, az ókortudományok kutatója és ismerője, a gasztronómus, a történész, az irodalmár, műfordító, és a több mint tíz nyelven tudó szinkrontolmács, de mindenekelőtt a humanista. Élt nagyvárosokban és a brazíliai őserdőben, nagypolgári szalonokban és maga építette erdőszéli házban, világhírű tudósok-művészek és a botokud indiánok között, de otthon érezte magát TV stúdiókban és kórházakban is.

Lénárd Sándor 1910. március 9-én született Budapesten, ahol elemi iskoláit magántanulóként végezte, majd középiskolába az 1920-21-es tanévben már a nagyhírű bécsi Theresianumba járt. A gimnáziumi években folytatta hétéves korában megkezdett zongoratanulmányait, evezett, úszott, vívott. Ezekben az években naplót vezet, magyar költőket - Petőfit, Heltait - fordít németre, s a Faustot próbálja magyarra átültetni. A hivatalosan regisztrált Alexander helyett Bécsben is mindenkivel Sándornak hívatta magát, és meg is tanította a név helyes kiejtését. Kossuthért lelkesedett.

Sokoldalú tehetségét volt honnan örökölnie. Az apja tíz nyelven jól beszélt, 1911-13-ban jelent meg Buddha életéről és tanairól szóló kétkötetes monográfiája, melynek alapján 1914-ben a Budapesti Tudományegyetemen filozófiai doktorátust szerzett, és akire a fia később mind a nyugati, mind a keleti filozófiában járatos, németül is verselő, bölcs, az optimizmusát soha fel nem adó emberre emlékezett.

1928-ban beiratkozott a Bécsi Egyetemre, és az orvoskaron 1936-ig 14 szemesztert hallgatott. Az egyetem levéltára nem őriz dokumentumot arról, hogy orvosi diplomáját megszerezte volna. A két háború között sokat utazott, járt Görögországban, Dániában, Angliában és Csehszlovákiában, de megfordult Párizsban és Isztambulban is. Egyetemi évei alatt is az írogató medikusok társaságát kereste, együtt versgyűjteményt adtak ki, amelyben epigrammákat, valamint néhány Ady és Kisfaludy fordítást közölt. Lefordította Heltai Néma leventéjét és Zilahy Valamit visz a víz című regényét is.

Lénárd Sándort, a magyar és német kultúrában, a magyar nagypolgári és az osztrák kispolgári miliőben felnőtt fiatalembert nagyon fájdalmasan érintették az erősödő náci tendenciák. 1938 késő nyarán Rómába emigrált. Itt életének legválságosabb korszaka köszöntött be, meg kellett tanulnia éhezni, kiszolgáltatottként megmaradni, hajléktalanként fenntartania magát. Lakásról-lakásra járt vérnyomást mérni. Nagy előrelépés volt, amikor megengedték, hogy ezt a tevékenységét egy patika előterében gyakorolhassa. Hogy ekkor megszerezte-e a doktori diplomát, nem tudni. Később azonban használja e titulust. Mindamellett több orvosi (és egyéb) disszertációt ír meg szerény fizetségért, és orvostörténeti tanulmányokat folytat, orvosegyetemistáknak jegyzeteket ír. Spanyolul, hollandul, norvégül tanult, nyelvtudása révén kisebb munkákhoz is jutott.

Római éveiről két regényt is írt (Róma 1938 és Róma 1943), amik Római történetek összefoglaló címmel jelentek meg magyarul. 1942-ben egy egyetemi szemináriumon ismerkedett meg későbbi második feleségével, a patinás piemonti nemesi családból származó Andrietta Arborio di Gattinaraval. (Regényeiben és a hozzá írt verseskötetében: Diana.) 1946 februárjában megszületett fiuk, akit Bach iránti csodálatuk miatt Giovanni Sebastianonak (Johann Sebastian) kereszteltek. Andrietta jelenleg is él, Sao Pauloban lakik.

A háború utáni első években Lénárd az amerikai hadseregnek dolgozott. Tolmácsolt és a U. S. Claims Service orvosa volt. A Római Magyar Akadémiában jelképes díjazásért elvállalta, hogy az intézmény orvosa lesz. Itt a kor olyan neves magyar művészeivel ismerkedett meg mint Weöres Sándor és Károlyi Amy, Kerényi Károly, Karinthy Ferenc, Szabolcsi Bence, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs vagy Déry Tibor. Ekkor kezdett hivatásszerűen tolmácsolni is. Francia-angol-német-olasz nyelvű kongresszusi tolmácsolást vállalt.

1948 után Nápolyban a Graves Registration Service főantropológusaként amerikai katonák holttestét exhumálta. Ebben az időben versesköteteket publikált, köztük az Orgelbüchlein kötetet Bach műve nyomán, amiben az orgona regisztereivel kapcsolatos versek vannak, és amit barátja, Amerigo Tot linóleum metszetei díszítenek, de angol nyelvű orvosi cikkei is megjelennek.

Ismerőseinek ösztönzésére 1952-ben Brazíliában telepedik le. Felcseri állást vállal Parana államban, egy ólombányában. Baleseti sebész, szülész, gyermekorvos egyszerre. A francia-brazil tulajdonú bánya francia alkalmazottainak gyerekeit is oktatja. Angolt, latint, matematikát és történelmet tanít nekik.

1953-56 között egy magánklinikán segédorvos, portugál nyelvű ismeretterjesztő egészségügyi folyóiratot indít. 1954-ben egy nemzetközi orvoskongresszuson tolmácsol, keresetéből veszi meg a Brazília déli régiójában levő Dona Emma tartományban levő telket, a völgyet "a világ végén", ahol felépíti a "láthatatlan ház"-at. 1956-ban két nevezetes esemény volt Lénárd életében, megjelent a latin nyelvű Micimackó (erről később részletesen), és egy Bachról szóló TV-vetélkedő fődíját elnyerve ismertté válik Brazilia-szerte (erről is lesz még szó). A nyereményből gyógyszertárat vesz.

Lénárd 1956-ban agyvérzést kap, 1960-ban eladja a patikát, és a Dona Emma-i "láthatatlan házba" vonul vissza, ahol a botokud indiánokat és a német telepeseket gyógyítja, elmélkedik, ír, földet művel, orgonál és levelez a világgal. 1959 meghozza a latin Micimackó világsikerét; ennek nyomán Stuttgartban publikálják Lénárd néhány latin nyelvű költeményét a kortárs latin szerzők antológiájában, majd ugyanott 1963-ban kiadják a Die Kuh auf dem Bast című, magyarul a Völgy a világ végén címmel megjelent munkáját. (1967-ben jelent meg hazánkban.) Szerb Antal özvegyének biztatására Egy nap a láthatatlan házban címmel léleküdítő munkában foglalta össze egy napját és gondolatait.

Napjainak nagy részét azonban továbbra is gyógyítással, zenéléssel és kertészkedéssel tölti. Lenyűgözően széles levelezőpartnereinek köre. 1972. április 13-án szívinfarktusban halt meg. Halálhírét a hozzá legközelebb álló öt nyelven tudató, saját kezűleg, előre elkészített és szépen illusztrált értesítőn közölte a világgal. Temetésén Bach H-moll miséje hangzott fel, és Dona Emma egész lakossága jelen volt. Sírja a maga ültette, az elmúlt három évtizedben hatalmassá nőtt fenyők tövében van.

Egy adat szerint 1943-ban Rómában valakit Milne Micimackójából (Winnie the Pooh) tanított angolra. Amikor Brazíliában a bányatisztviselők gyerekeit oktatta, rájött, hogy ami az angol nyelv tanításánál bevált, jól jöhet a latintanításnál is. Hiszen az angolszász nyelvterületen a gyerekek a Micimackón nőnek fel, szinte betéve tudják, tehát ha a latin szöveget olvassák, már ismerik a fordítást, könnyen tudják a szavakat, a nyelvi fordulatokat behelyettesíteni. Megírja a latin nyelvű Micimackót. Egy nemzetközi patológiai kongresszuson való tolmácsolásért kapott pénzen adja ki 1956-ban 110 példányban, és szétküldi az egész világba azoknak, akik a modern korban is a latin nyelv szerelmesei, latinul írnak, publikálnak, leveleznek. Ezek többnyire nyelvészek és az ókortudomány művelői, szerelmesei. Sok hívet szerez ezzel, többek között Robert Graves barátságát (Én, Claudius; Claudius, az isten). A könyv 1959-ben világsiker lesz, az Egyesült Királyságban sok helyen valóban latin tankönyvként használják.
Lénárd megpróbálja ilyen módon becsempészni a latint a német nyelvterületre is, ahol a Max und Moritz című ifjúsági könyv (magyarul: Max és Móric, gézengúz történet hét csínyben) hasonló módon ismert és népszerű, mint a Winnie az angoloknál. Ezt fordítja le (verses formában!) latinra, ami szintén siker lesz, de nem "Micimackó mértékű" siker.

Lénárd életét végigkíséri Johann Sebastian Bach szelleme. Ismerte, hallgatta, zongorán és orgonán játszotta élete végéig. Rómában, a háborús életveszély közepette, inkább az éhezést választva vett egy zongorát, amin magának (és Dianájának) Bachhal próbált emberséget csempészni az életükbe (ekkor fogalmazódott meg, hogy ha fiuk születik, akkor János Sebestyén lesz a keresztneve, és így is lett - Giovanni Sebastiano jelenleg is Brazíliában él, e-mailben tartja a kapcsolatot a világ Lénárd-rajongóival).
Bachról való ismereteit kamatoztatta, amikor 1956-ban benevezett a brazil TV A határ a csillagos ég című kvízjátékába. Témájául Bach életét és műveit választotta. Hétről hétre egyre nehezebb kérdések megoldásával duplázta meg a nyereményét. Olyan népszerű lett ez a műsor, hogy Brazíliában az adás ideje alatt kiürültek az utcák, mindenki a "Sándornak" szurkolt. Egyik csúcspontja volt a szereplésének, amikor az volt a feladvány, hogy összetéptek egy Bach-kottát, és pár fecniből kellett megmondani, hogy mi volt a mű. Lénárd nemcsak hogy megmondta, hanem mindjárt a zongorához ült, és le is játszotta a zeneművet. Hihetetlenül népszerű lett Brazíliában. Addig játszott, amíg megnyerte az eltervezett összeget, a 200 000 cruzeiro-t (2500 dollárt), mert ennyi pénz kellett ahhoz, hogy megvegyen egy gyógyszertárat a Santa Caterina állambeli Blumenauban, és akkor kiszállt a játékból. A nyereményből még maradt is annyi, amennyiből Dona Emmában felépíthette az első faházat, "a láthatatlant".

Bachot az emberi szellem és a zene csúcspontjának tartotta. Naponta zongorázta műveit, ez jelentette számára a "szellemi glikogént", ami az elméjét és a szívét táplálta.

"Bachról nem lehet beszélni. A szavakat nem erre a célra találták ki.(...) Csak fel lehet ütni egy oldalt a műből, el lehet zongorázni azzal a jó érzéssel, hogy véletlenül megint éppen a legszebbet ütötte fel az ember."

"Lehetetlen szavakkal nyúlni a műhöz. A szavak nem írhatják le az atom magját, vagy a 33. kantáta áriáját: Wie furchtsam wanken.(...) Az atommagot bizonyos matematikai képletek megközelíthetik.(...) A zenéhez nem vezetnek számok. Csak hallgatni lehet."

"Nehéz elképzelni, hogy Bach zenéje is feloldódik a káoszban, s egyszer nem lesz.(...) A nap egyszer fel fog robbanni, elégeti a földet - solvet saeclum in favilla - vörös, tág, híg felhő lesz, kiterjeszkedik a Jupiterig, összeomlik, kialszik, a Tejút forog tovább, de a 33. kantáta nélkül. Nincs rend, nincs értelem."

Diplomája lehet, hogy volt, de az utókor nem tud róla számot adni. Életrajzaiban mindig megismétlődik, hogy tizennégy szemesztert járt a bécsi orvoskaron, ha ez így van (és nem vándorhiba), képzettsége biztosan volt. Élete és művei azt tanúsítják, hogy igazi orvos volt.

A Római történetekben olvasható "esetleírások", a Dona Emma telepeseinek és indiánjainak "kórtörténetei", de legfőképpen az orvoslásról való filozofálgatásai mind ezt bizonyítják. Csak igazi orvos írhat le ilyen mondatokat: ő (a beteg) Érzi, hogy joga van önmagáról beszélni, tudja, hogy az orvosnak kötelessége meghallgatni. Nem szabad ilyenkor azt mondani: "Hallgasson, barátom, a laboratóriumi lelet önmaga mindent megmond."

Személyes emlékként írja le Vajdovics Zsuzsanna, egy magyar Lénárd-kutató, hogy mit látott, amikor 2000-ben meglátogatta a "láthatatlan házat":
"Lénárd szobájában ott az íróasztala, a fiókok üresek, csak az egyikben találok megsárgult lapokat: orvosi kartonok katonás rendben, minden beteg neve, életkora, panaszai, betegsége feljegyezve a jól ismert, apróbetűs írással, németül, latinul. Kíváncsian lapozgatom a papírokat. Egy magyar sor ötlik a szemembe, rövid megjegyzés egy fiatalasszony lapján: csak 100-at, mert szegény."

Két olyan idézet következik, amiket az ötvenes években vetett papírra Lénárd, de igazságuk egyre aktuálisabb:

"A betegek kevesen vannak. Az ipar már régen tudja ezt, vitamint, kalciumot, nátha elleni gyógyszereket gyárt az egészséges tömegeknek, és esetleg ráfizet a kevés, de valódi betegeknek gyártott valódi gyógyszerre."

"Az orvos már lassanként eltűnik a csodaszerek mögött; jaj neki, ha nincsenek gépei. A röntgengép és a besugárzókészülék képviseli az orvostudomány misztériumait. (...) A technika csodáiba vetett hit, a sötét szobától való megilletődés, a felvillanó fények varázsa nem zárja ki a régimódi csodák erejét. Még hatnak a varázsigék és a ráolvasás."

A mának is szóló figyelmeztetésként olvashatjuk a következő mondatot:

"Az orvos szeme legyen bizonyos mértékig röntgenképességű, s nézzen vele, ujja legyen olyan érzékeny, mint a hőmérő és érintsen.(...) Az eleven test ismerője ne mondjon le egészen régi méltóságáról a gép javára."
Orvos volt, aki ezeket leírta? Számít, hogy volt diplomája, vagy nem volt? Egy az orvoslásba belekontárkodó bábával kapcsolatban írja: "Kollégámnak tisztelem Könignét. Nincs diplomája? Galenusnak, Paracelsusnak sem volt. Az az orvos, aki segít."

"Van az étkezésnek s az evésnek is világtörténelme, s én ebbe szeretnék avatkozni."

Könyve - A római konyha - nem szakácskönyv. Sokkal több, mint ételreceptek, konyhatechnológiai eljárások, fazék-rafinériák leírása. Gasztronómia-történet, kultúrtörténet, gasztrofilozófia, néprajz és "mellesleg" nagyon jókat ehet az, aki el is készíti a leírt ételeket.

Képletesen ott nyüzsög, főz és étkezik az egész korabeli Róma, a harmincas-negyvenes évek minden rendű és rangú polgára a könyv lapjain. Egyéb írásaiban is jelentős helyet kap az evés, az étkezés (a kettő nem ugyanaz!), de az ellenpólus is: az éhezés, amit Rómában évekig gyakorolt.

"Boldog, aki csak az étvágyat ismeri; az éhséget nem!
(...) Az erkölcsi törvényeket nyilván ebéd után fogalmazták meg, a jóllakott világra érvényesek."

Oldalakon keresztül írhatnánk idézeteket (mint a többi tárgykörnél is), de nem lehet. Ezt azért nem hagyhatom el:

"Nem hiszek a kávéban. Nem ébreszt: izgat. Reggelire semmi esetre sem alkalmas: a felkelő nap sugarai a szomjat oltó teában szeretnek megfürdeni."

Életéről, soknyelvűségét tekintve mondhatjuk, hogy világpolgár volt. Magyar voltát azonban mindvégig vallotta és megtartotta. "Szerencsémre azt kaptam ajándékba, amit munkával alig lehet megszerezni, az idő nem fog rajta: a magyar nyelvet." Voltak idegen nyelven megjelent könyvei, aminek magyar kiadását nem fordította, hanem magyarul írta újra. A gyermekkori emlékek, a Magyarországgal kapcsolatos hírek, történések, művek élete végéig foglalkoztatták. Kiterjedt levelezésében tekintélyes helyet foglal el a magyar írókkal, képzőművészekkel, irodalmárokkal folytatott levelezés. Fordításai között magyar írók is vannak: Németh Lászlót, Szerb Antalt, Kardos G. Györgyöt fordított németre.

Alakja sok magyar író visszaemlékezésében előbukkan, jelezve, hogy az itthoniakra sem volt hatástalan. 1967-ben jelent meg magyarul a Völgy a világ végén, ami érdemén túl azért is volt nagy esemény, mert ez volt a második mű, amit "emigráns" írótól kiadtak. Az Egy nap a láthatatlan házban 1969-es magyar kiadása megelőzte a németországi megjelenést.

Lénárd életműve a mai embereket is megérinti. Könyvei időről-időre újabb kiadásokban jelennek meg Magyarországon. A centenárium tiszteletére újdonságként a fiaival folytatott levelezéséből összeállított kötet kerül a könyvpiacra. Nyelvészeti munkáit (Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában) 2003-ban adták ki.

Gálffi László, jeles színművész a kilencvenes évektől rendszeresen tartott előadóestet Lénárd könyveiből válogatott szövegekből, nagy sikerrel. Ennek nyomán merült fel benne egy Lénárdról szóló játékfilm gondolata, ami nem valósult meg, de Kóródi Ildikó és más filmesek segítségével született meg egy 60 perces "esszé-film" (A láthatatlan ház), ami többször volt már látható különböző magyar televízió csatornákon. A filmben megszólalnak Lénárd brazíliai életének tanúi, és láthatók életének különböző színterei, a sírjához való zarándoklattal befejezve.

A kilencvenes évek végén Vajdovics Zsuzsanna, Olaszországban élő fordító és irodalmár elindította a Lénárd szeminárium elnevezésű levelezőlistát, ahol a világ különböző pontjain élő "lénárdisták" értesülnek aktuális eseményekről, könyvmegjelenésekről, Lénárd valahol történő megemlítéséről. Az aktivitás az évforduló alkalmából megélénkült, itt szerveződnek a különböző programok. Vajdovics Zsuzsanna 2000-ben kiutazott Brazíliába, végigjárta Lénárd életének színtereit, hatalmas és értékes levéltári anyagot kapott az özvegytől. Olasz nyelvterületen terjeszti Lénárd műveit (a közelmúltban jelent meg fordításában a Róma-könyv olaszul: Roma 1938-1943 dialoghi clandestini del tempo di guerra), illetve fordít olyan Lénárd írásokat, amik nem voltak meg magyarul.

Jelentős aktivitást fejt ki Lénárd életrajzának kutatásában, ismertetésében, a művek és a fordítások filológiai elemzésével Siklós Péter (ő a társszerzője az említett "Bábel" könyvnek is).

A 100. születésnap előtt, március 5-én mutatta be a Magyar Televízió egy távoli Lénárd rokon Lynne Sachs alkotását (Az utolsó boldog nap). A születésnapon, március 9-én emléktábla-avatás volt Budapesten a szülőháznál, majd a Petőfi Irodalmi Múzeumban új könyvének bemutatása után Lénárd életének kutatói és rajongói tartottak beszélgetést.

"Nincs időm - mondja, aki siet, és el is hiszi! Értelmetlen szó. Az idő az egyetlen érték, amit mindig és mindenütt egyenletesen osztanak ki. Mindenkinek mindennap kijut a maga huszonnégy órája. Nincs időm - éppolyan értelmetlen, mint udvarias formula arra, hogy: Inkább valami mást csinálok."

Kérem, fordítsanak időt Lénárd Sándorra.

Az AmegA 2010 áprilisi számában megjelent cikk innen letölthető