Kettőspontok
A búsképű lovag testamentuma
Visszatetszik
Száraz szeret
Január
Március 
December
Október
  
 

KETTŐSPONTOK

a kettőspontok: párzásra készülő legyek
alföldi vízmosások: negatív hegyek
akasztás helyett a golyó: kegyelem
megfagyott vágyam: a fegyelem

A BÚSKÉPŰ LOVAG TESTAMENTUMA

hinta-palinta álom
dugj el valamit kitalálom
dombon törik a diót
dugj el egy másik milliót
dugj el százezret vagy csak egyet
dugj el egy égő égi meggyet
dugd el előlem a napot
de találd ki a holnapot

két lepke volt a szélmalom
szeretve egymást ők forogtak
én don quijote de la mancha
vágtámban erre nem gondoltam
s most öregember-versem lépked
találj nekem egy más mértéket
egy más bolygón nyíló virágot
ne ülj rajtam mint lepke-átok

amit eldugtál kitalálom
az első volt egy szomjas állat
a második volt a magány
csapdában a csalogány
a harmadik volt a sötétség
a bennem dúló örök kétség
a negyediket csak te tudod
megtaláltad a holnapot?

s most haldokolva sem abajgat
hogy mércével mér aki nem tajdag
kis vedremben a homokot
hozván építek várfokot
öregségembe gyermeteg
emlékek messze kergetett
hinta-palinta álom
dugj el akármit kitalálom

Ajánlás
dulcinea del toboso
ne dugdosd magad énelőlem
tudom hogy veled lenne jó
de elmegyek már mindörökre

VISSZATETSZIK

papíron tintul a táj
(két domb teteje tejfehér)
betintítom füvekkel fákkal
most azt írom hogy hajladoznak
tintám miatt a jegenyék
fátyolos ég (maradt még tinta)
tintálgatom és kékül lassan
szemem színén a szenvedés
most nyulat írok és lelövöm
száraz erdőmre írok egy csóvát
most leírom hogy hamvadoznak
tintám miatt a csöndes órák
mondatom csöndjében vakkant a vessző
kihúzom ne legyen visszatetsző
tintám miatt a csöndes órák
most leírom hogy hamvadoznak
száraz erdőmre írok egy csóvát
most nyulat írok és lelövöm
szemem színén a szenvedés
tintálgatom és kékül lassan
fátyolos ég (maradt még tinta)
tintám miatt a jegenyék
most azt írom hogy hajladoznak
. . . . . . . . . . . . . .
* * * * * * * * * * * *
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? 

SZÁRAZ SZERET
(moldovai napló)

égett a levegő kék lánggal mint a szén
mely már elégett egyszer s újra ég
a boglyák tetején halomba gyűjtve rigódal
kuvikkolt egy lyukas szalmakalap
s a jegenyék hegyén kakukkóra ketyegett
(jég kopog így a házak tetején)
fölszállott a páva meggyúlt
s elvált a földtől mint egy üstökös

a messzeségben sompolygó hegyek
és kavicsokon lépdelt a szeret

hegyhát hegyháthoz szorítva
szőlőkarókkal földhöz szegezve

két legény jődögélt az úton
ostoros éneket terelve

ADDIG ISZOM MÍG A FOGAM ELVÁSIK
FOG HELYÉBE SZŐLŐBOKOR VIRÁGZIK

visszhang tántorgott
és a hegy fokán
szilánkká estek az ének hangjai
táncra perdült két szőlőbokor
karóba húzva legszebb fürtjeit

JANUÁR

éjszaka hó szakad
szavak hullnak
mondatok
tisztaságod betemet
hóemberré fagyhatok

várhatom az olvadást
tavaszt váró szerelem
zsákba kötött kismacskák
karmolják emlékedet
gyűlnek napok
péntekek
dátumozott szombatok
emléked a zsebében - 
ez az év is meglopott

kérdőjelek horgain
rímek hullnak elébem
magamat nem adhatom
vers legyen az ebéded

MÁRCIUS

hallod a csorda-szám kizöldülő füvek
visonganak a szétterpesztett árok
két oldalán mert csiklanja a szél
a jég alól kibukkanó vizet

a híd egy mély feketét ásít
palló de nagyzol mint a barka
mikor a szélben macskásan dorombol

összesúgnak a kamaszok mögött
mindig a tavaszok s a pittypang
sárgát kiált s ha jő a visszhang
önmagát fonná gyermekláncba mint

kölyökkutyák a farkukat terelve
kergetve azt mi el nem érhető
s vakkantva mégis hátha megijed
a napsütötte zsindelyes tető

DECEMBER

ágyékod mint egy hópehely
nem forral borral telt kehely
de részegek és koldusok
ismerik azt az altatót
amit nekik a fagy zenél
mikor az ember nem is él
de még egészen nem halott
s már elhagyott indulatot
és érkezést így nem remél
s csak ül
és fagy
mint egy sereg
nyárfalevél mely nem rezeg
mert sárgás fényén ül a dér

őszesti vágyam véget ér
ha ágyékod félholdjain
fölkúsznak úgy az ujjaim
mint folyondár a tűzfalon
és nászozó indulatom
táncos-bolond hangulatom
is véget ér
imádkozom a férgekért
elért a fagy
s ki sosem ért
s hiszi hogy ezzel nem is árt
tárt karokkal
éjszaka belém öleli a halált
könnyű vagyok mert könnytelen
sírnak bennem a gyermekek
az anyátlan születettek
kik fagyásaimat lehelik
belőlem az is kitelik
hogy elültetem magamat
meleg földbe a magomat
hátha pusztító fagyok ellenére is kikel
mert ember voltam s itthagynék
egy gyermekmosoly-virulást
szememben rég halott virág
mit csak most tépnek ujjaim
s ha nem leszek
csak énnekem
szaporodnak halottaim

mosolyod négy falába zárva és négy tűzfal
nem lakható
fölkúsztam
mint éjjel nyíló
fényért könyörgő virág
nő nem hagyná
hogy könyörögjek
a nő egészen más világ
s e sziromtalan bimbózásban
árnyékoddal hígított fényben
mégis én voltam aki lát
láttam telet
istentelent
láttam ágyadat
vágyadat
láttam házadban álmokat
hazában laktam
s jól nem laktam
attól hogy valaki szeret

(az ember nem
csupán az indulat tagad
kisfiam mert ember voltál
dobd le magadról
kölöncként hordott húsodat)

már nincs se dac se vád
csontra vetkőzve nincs vita
rézerdőben rézfaágon
kinyílott egy trombita

Május, június, július,
augusztus, szeptember

szabadság miatt zárva
uborkaszezon
a verseket bizonyos szabadság miatt
bezárták
illetve csak a hónapokat zárták be
illetőleg hasonló árut
az egyenlítő tulsó felén kapnak
ha szimmetrikusan összehajtják
az északi félteke nyarát
a déli téllel

OKTÓBER

ősz van
már nem donog
az éji lepke

hímporoddal tél
csak engemet
ne fedj be

pirosló repkények
gyöngynyakék gyanánt
szépítik e sárga
ökörnyál-halált