A fákról 
Kispiac 
Öregszamár 
Szíki tó 
Oratórium 
Zörrenten 
Csontforrasztó 
A rézcsikó 
    

(Sz. 1935, Tordaszentlászló - megh. 1994, Kolozsvár) Előbb agronómiai, majd zenei tanulmányokat folytat. A kolozsvári zenei líceumban tanított. Viszonylag későn ért költővé, verselésének eredeti, a modern zenei eljárásokat a költészetben leképző kísérletei szokatlanságukkal ellentmondásos fogadtatásban részesülnek. Páratlanul gazdag költői szókincse a természeti világból ihletődik. Ember- és természetközelsége egyedülálló Erdélyben. Bábjátékokat, gyermekverseket is írt.

A FÁKRÓL

Szél hozta, földre szórta,
őt is avarba dugta,
pállott, megázott,
faggyal nem számolt,
csak megkapaszkodott,
mert úgy tett minden társa
- így teszünk mindnyájan,
senkinek se több a dolga,
amikor születik;
- a többi intéződik:
füvet kíván a béka,
s a hó indul.

Csírázzunk - mert mindig így tesznek,
cikázzunk - mert mind úgy tesznek.
Serényen leveleztek,
sziklevelet eregettek,
dongó biztatta őket
lóoltáskor.

- Nyírfa!?
- Jelen!
- Tölgyfa is!?
- Jelen!
- Kőrisfa!?
- Jelen!
De ki kérdezett!?

- Mindnyájan itt vagyunk
- szólott a többi - tudhatnák;
tudjuk a dolgunk - láthatnák,
hát ne kérdezzenek,

nem lettünk többek,
se kevesebbek,
mi csak születtünk kérdezetlen,
meghalunk neveletlen,
az erdő nem gyümölcsös.
 

KISPIAC

Aszfaltrét,
körben macskakő,
"hopptata" - mondja
a taliga rajta;
s a másik,
a többi is,
érkeznek rendre
vegyes kedvvel,
sok zsák krumpli,
káposzta: kékek, zöldek,
kosarak minden színnel;
friss meleg lett,
kancsacsi tercel,
tegnap esett.

Semmi por
nagyanyó,
s a "jó férj" felkelt,
bácsi csotítja kancsacsit
(szépen tercel),
"mi lesz ebédre szép kisasszony,
s mit teszünk el?"

Fireg a kucsmás
"bosnyák gárdaőr"
táborszerrel,
mérleget kölcsönöz;
állnak előtte rendben
serpenyők, hóstáti nénék
csendben,
különben odaröffen.
Jó vásárt -
szuszog a náthás vámos,
vizslat, fél szemmel felmér
minden helyet;
kövér, jószemű;
pénzt csörget,
jegyet ad,
lyukaszt kérdezetlen.
Pörög az alku arrébb,
nagyanyó valamit megvett:
"Tartsd, fiam, a kosarat!"

Kancsacsi tercel.

Séta:
"olcsó" a káposzta, murok,
tök, karalábé,
"megjárja" a krumpli, hagyma,
karfiol, vinetta; "jaj",
s a paprika!
(ugorka másodvirágzás),
szemespaszulyról "nem beszélve",
de nagyanyó edzett;
visszahívják.

Fűszerek:
őrölt paprika
pöttöm kenderzsákban,
beleágyazott néhány
féltett tojással;
"Boriska tyúkom tojta - tessék!"
- jó az asszonyka mondókája.
Köménymag, csombor,
gyömbér, torma,
sáfrány s kapor
következnek sorban
lazán kötve
nagy csokorral;
ebből sok akad.

Madáreledel:
köles, zab, len,
búzaalj, cirokmag,
kender.

Felszerelten
bácsi érkezik gyógyfüvekkel,
tanakszik az emberekkel;
szikár, keszeg,
tudós inka;
nem "árul!"
csak ad!! - erre, arra,
"vérérmészre" - bajra,
gyöngyajkat vesére, májra,
hecserlit, kéktövist: hektikára;
egérfarkkórót, zsúrlót: másra,
galagonya garantálva:
"vérnyomásra".

Virágok:
szegfű,
hercegfű,
ördögfű,
őszi bánat.

Tökmagot mérnek csorba pohárral,
"fjisakukujicabiza"
- gyermekkocsi hozta;
öles fazékban
fogy a sor.
Sózom, rágom csövemet
mint forrasztó, ablakos
csebres társam,
közben dumálunk két cigánnyal,
piás trógerek (ezek nem muzsikálnak);
kemence-porral kérkedik a kisebbik,
mert ő a soros,
most ő a cég.

Miből van suvickja?
mint fényesít?
hogy csinálja?
nem kérdezem,
hisz ő se tudja.

Sorzáró néni utam állja,
látom - úgy áll - árul,
de hol a portékája?
. . . . . . . . . . . . . . 
nájlon szatyorral,
vakondprém-üszköszöld
nagykabátban
hozta vénsége,
napi szokása,
piacról élni,
árulni,
adni,
kapni,
addig élni,
míg valami eladható.

Jó a fény,
sok a szín,
nyüzsgünk,
semmi por;

"nyolcötvennel"
lencsére kapható itt
könnyen bármi,
de húz a kosár;
"nyomás!" - kiált a taligás,
  félreállunk.
 
 

ÖREGSZAMÁR

A kocsma előtt öreg szamár áll
- vár.

Kerítésléchez kötötték.
Szénája szalmás.
Szőre hosszú.
Patája csajkos.
A szeme csukva,
- bóbiskol magának.

Fittyedt ajkán,
- mint mágneshez ragadt gombostűk -,
szálkás fehér szőrök rezegnek.
Mögötte jókora szekér,
kereke rozzant,
álltában is nyikkan.

Szügyén, a hámkoptatta helyeken,
suvickos-feketén fénylik
a simára sikált bőr,
- legyek sütkéreznek ott.
Fülében okkerszín szőrpamacs sárgáll
- cirkuszvidáman.

Kakaó, tej, krém és csokoládé,
bébiszínek szamarítják imitt-amott komoly
szürke-fű ruháját.
Hátán a sötét csík is lilába szelídül,
ha piktorosan hunyorítok.
 

SZÍKI TÓ

Böjtre adtad halaid keszeg papoknak,
kecsegtetsz csukacsókkal
 - sok a bűnöd,
színeden hízik a jég;
hol jár a gém?
a vöcsök,
a szárcsa,
a kácsa visszatér?
A káka ledőlve hever,
cinke fireg a nádcímeren,
nemes- szenes;
alul
az iszapba lapul
a csiga,
él,
és minden másegyéb
- pocok szendereg;
tavasszal jóváteszed,
amit most elengedek;
gémmel postázhatsz,
gémmel üzenhetsz,
fodrozzál kedvvel - rolót húzva...
- lassan evezek,
meg ne sértselek,
haragom sörét:
egy véka seregély,
ami a nádba hull,
miközben alkonyul,
s a csuka maglapul
jó öles kosaramban.
 

ORATÓRIUM

1

Nézd! - ó, nézd! ó, feljött újra,
fényét osztja, szaporítja arcodon,
s bennem a hunyó erőt;
- öltöztesd ölembe erőd;
hogy oszthassuk a fényt tovább
ketten kedvvel kezeskedve szerelemben;
ragyogja arcod minden reggel:
jelen e jel! - Neked s nekem,
a nap újra felkelt
- gyere velem.

2

Nem! - Nem!
mert szórva, szakítva, osztva,
magunkkal szorozva a fényt tovább,
gyököt von valami tovább,
és permutálja, deriválja, integrálja,
gombaforma füstbe oltja - gyúrja, fojtja
arcod holnap: - fényemet.
Reszkess! - Ne lüktess!! Ne hívj!!!
- mert árnyékod a falraerjed,
látlak már a falravetve,
képed nyálazza gyorsan,
lúgozza, mossa
levonja játszva ujjával kockás füzetébe
az Ész.
És megtart így emlékül nekem ...
arcod, combod túl feszesen,
fittyed a melled - kedvesem
jajfehéren.

3

Tudod, merre van kelet?!
És azt is- hogy hol delel?
Biztos: nyugaton nyugszik újra,
s a Pólus, észak - a jég
mindig
 vándorol,
neked,
 nekem,
bízz ebben, kedvesem;
a nap
ma felkelt
- ez a rendje
- minden reggel
- holnap is
- csak gyere velem,
osszad a fényt - velem,
szórva magunkból,
szorozva magunkra,
szaporítva,
- gyere velem.
 

ZÖRRENTEN

Halkan lépnek a templomjárók
tegnap óta, mégis
megzörren miden nekem,
beestem, uram, a kékidőbe
- minden kék -,
mindenhol te zörrensz nekem;
szemed csillagot vetett,
mehetek;
küszöböd megsepertem.

A galambok ettek,
templomod rendes,
mióta szolgállak - tudod -,
azt hiszem - kellek.

Mert mondom:
a galambok ma is ettek,
minden reggel felsepertem,
templomod tiszta,
perselyedet jól ügyeltem,
új papodat megszerettem,
kántorunkat elkergettem - nehezen
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Vén rima . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . ez vagyok már, Uram,

harang szól nekem,
szemed csillagot szór nekem este,
utad ismerem;

kaszád, kapád is,
láttam a halált is

nemegyszer,
utolszor búcsúkor
kéregetve.

Motyómban gyöngyös olvasót ne keress,
elveszett;
borsó, fuszulyka - drótra fűzve
régóta megteszi már nekem;
pléh keresztje,
pléh a krisztusa, rákarcolva,
kátrányozva,
szép a mogyorója ...

mehetek - felmegyek,
házad rendezem,
gondod részét leveszem,
- nehezen megy neked -
gondozlak, főzök,
megkenlek, moslak,
   Uram - fiam.

Megyek, mert egyedül
nehezen megy neked,
megyek Neked,
hogy nekem is friss lehess,
megkenlek, moslak, újra;
nyugdíjam - biztos -
rendezed, uram.
 

CSONTFORRASZTÓ

Nagy az ég,
fűtésre kevés az Úr melege,
- hideg a villám;
felhőtehén lepénye ég,
de nem elég;
zeng a bükk,
cseng a kristálycser,
zuhan a kékfenyő - pörren,
szikrázva eltörik,
- favágó angyal lábát elüti.

Fut az úr - szuszogva,
slattyog papucsa
Jaj! - Jaj! - szól:
ügyetlen angyalom!
keblemre - bajra,
jer már, Jánosom,
ha nem Te,
ki segít?

Szeme moccan csak Jánosúrnak
morran: Istenúr, mi bajod,
hagyhatnál békén;
eleget véltem csontot vésni,
bajt hallani;
tenyerem szakadt - igyekvén,
nemegyszer
patává keményedett,
- a szerszám megevett,
idegem húrolta
a "fáj" s a "jaj"
- eleget;
reszketve nyestem minden gyermeket
- gyógyultak kezemben
s a hála mégis: közted
köztem oszlott,
(részemről csak madárhittel
  - rendesen)
- hagyj már, öregem!
- fáj a tenyerem.

Simogat, búsul
lassan bólog Istenúr ...
Jánosom, add a tenyered;
ráhajol szépen - szellő rebben -
lágyan rálehel,
s könnyehullva sorolja:
véső, kés, drótozás
négykilós kalapács
- szörnyű szerszám
. . . . . . . . . . . . . .
vedd hát - e violám!
s csak cirrantsd szakkal
angyalomnak a fájó helyen,
és tartom szerrel,
zsibbadjon keblemen - csendben
kezdd el!
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
cirrantsd már, Jánosom
. . . . cirrantsd már . . . . . . . . . !
. . kezdd el . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
elhagy, érzem, én erőm gyermekemmel,
kedves angyalommal szemben.

Jó, jó - Istenúr
- könnyed kiszorult -
sóhajt Jánosúr,
rendben lesz angyalod - szökellhet
máris tovább,
de ó - de ó,
Ó, mért nem adtad
hamarább égi violád.
 

A RÉZCSIKÓ
 

Zablát, ostort,
nyerget, hámot,
kantárt, istállót sose látott;
jászolhoz nem kötötték,
béklyóba nem vetették,
nem fogta be, nem csapta ki
senki ember,
én is csak láttam egyszer
   - legelt,
gyémántos zúzmarát;
ott ahol termett:
nyáron a Nagyhegyen,
télen a kert alatt jár,
mindig karácsonytájt.

Réz a szőre - csuparéz,
sörénye, farka sárgaréz,
nyakában vidám ezüstcsengő csillan,
patkója holdarany - alig pillan,
csillagszóró szikrája: - szeme szikrája,
az sercegett orrlikában,
amikor prüszkölt a havat kaparva
- a kert alatt.

Azt mondják róla,
sok a dolga;
újév előtt mind elhozza,
amit az angyal elfelejtett.
Láttam - a kert alatt,
észre nem vett,
- fáradt volt,
sok mindent cipelt,

- rám se nyerített.