Egy köztisztviselő a XX. században
Micsoda...
Ballada - Akit megölt a fasizmus és túlélte
Az én faliórám
Áprilisi elmélkedés
Szavaló
Történelemóra Dogshavenben
Vox mea clamatis in deserto (Magamsirató)
Heverőm lábánál a kiürült üveg
Dolgok és évek
Itt ülök idő a mellkasodba zárva és fázom
Mit kerestem...
(Se hold...)
  

EGY KÖZTISZTVISELŐ A XX. SZÁZADBAN

A börtön kapuja
melletti dohos irodában
ahol visszaadták 
megpenészedett ruháim cipőm ingem gatyám
és órámat meg pipámat
valamint fekete cipőfűzőm helyett barnát
a civil ruhás vak írnok
süket volt.

Attól vesztette el szemevilágát
hallását
amit a börtönben látott
és amit a börtönben hallott.

A csodálatos az
hogy
nem ment el az ép esze.
Ám ha nem őrült meg
mégis arra vall
hogy egyetértett azzal
amitől megvakult
és megsiketült.

MICSODA...

Micsoda pazar hajók jöttek néha értem
micsoda csuda-kísértések
micsoda szirének és micsoda dögök
mily tündökletes csillagok!
Micsoda álmok!
Micsoda illúziók!
S hányszor a halál is -
Én maradtam
alkonyodni csöndesen
erkélyemen a forgalmas kikötő fölött.
Podagrás lábamon kockás skóciai plédek.
Kezemben az örökíró Parker és utolsó füzetem...
Jót akartam avagy rosszat? -
Ez vajon egyre megy?

BALLADA
AKIT MEGÖLT A FASIZMUS ÉS TÚLÉLTE

Megöltek
és megfelelő némaság honolt bennem
de egyszer csak ropogva kigyúlt fölöttem a fenyőerdő
és hatalmas rezgésekkel felzúgott egy hang
a harang kongott és értem szólt
én meg csak nevettem
hiszen megölt engem a horda régen -
minden égett
részvét nélkül néztem az erdő menekülő énekesmadarait
lángoló szárnyakkal hulltak az önkívületes dalaikban megdalolt erdő tüzébe
és hallottam az élve pörkölődő vadkant is véres nyálából hörrenni
s már nem rettegtem hogy agyara rám lel az avar alatt
és tovább nevettem -
a recsegésben és jajongásban felálltam
megropogtattam derekamat és kiegyenesedtem
és átmentem a tűzön megfelelő nyugalommal
s egy hajamszála nem kunkorodott -
a pernyés mezőről még visszanéztem
lobogott az egész erdő egyik határtól a másikig -
égjen - mondottam -
égjen csak tövig ez az erdő egyik határtól a másikig -
égjen - mondottam -
égjen csak tövig ez az erdő egyik határtól a másikig -
égjen csak tövig ez az erdő ahol megöltek -
nem az én erdőm
gyilkosaim erdeje ez.

AZ ÉN FALIÓRÁM

A számban emlékek cián-íze.
Megállt a faliórám
amely néha harmincötöt ütött
néha huszonötöt
délben hármat mutatott
és háromkor tízet.
Az órákat
az óra dobozának tetején
rozsdás biciklicsengő pengette el.
Délben harmincötöt
háromkor huszonötöt
és tízkor hetet
ütött
de kettőkor néma volt.
Az én órám az uralkodó zűrzavar
legtökéletesebb órája.
Meghalni könnyű lett volna.
Nem meghalni volt nehéz.

ÁPRILISI ELMÉLKEDÉS
 

Április.
Ismét április.
Bolond és reménytelen.
Már a sós szél marta repkény sem hajt ki düledező házunk kormos falán.
A hideg napsütésben a szomszéd épület eldőlt tévéantennáján vadgalamb kiáltoz halott párja után.

A kikötő mólója fölött rikácsolva kerengenek a sirályok.
Éhesek.
Van olyan fajta is
amely afféle hangokat hallat
mint a kifosztott macska
ha kölykeit a tengerbe dobták.
Miközben a kikötő-gáton
száraz kenyérhulladékkal etetem a zsivajgó madarakat -
visszanyávogok.
És válaszolnak.

Hány költeményem nem veszett oda?!
Ez 2000-ben senkit sem érdekel már.
Ma sem.
Nem élek én már 2000-ben.
Úgylehet holnap sem.
De azért ember vagyok még.
Hiszen nyávogok.
És van még sirály-fajta
amelyik megérti.
Igaz a legnyavalyásabb.

SZAVALÓ

Szavaló kocsmák
szavaló kórusok
szavaló gépek
szavaló kutyák
szavaló arkangyalok.
A számok nem szavalnak
ámbár szavalhatnának.
A költő nem szaval
hanem
mond.

TÖRTÉNELEMÓRA DOGSHAVENBEN

Csaták.
Ádáz és ősi hős csaták
amelyekhez foghatók nem zajlottak soha
amelyekhez már nincs közünk.

Amikor ráeszméltünk
hogy győzelem helyett vereséget szenvedtünk
hogy a győzelem illúziójában fölöslegesen telt el az életünk
hogy ami volt
más volt
hogy mindennek vége
s hogy nem lesz feltámadásunk
akkor mondhatjuk el leszegett fővel:
győztünk.

Amikor már tudjuk
hogy végleg vesztettünk
akkor győztük le a hamis tudatot
és ezért mondhatjuk felszegett fővel
hogy
végre igazat szóltunk
és nem hazudtunk.

Olyan csatákban győztünk
amelyekhez nem volt közünk.
Csaták!
Ádáz és hősi csaták
amelyekhez nincs közünk.

VOX MEA CLAMATIS IN DESERTO
(MAGAMSIRATÓ)

December.
Hull a hópusztaságra
hullik a hó.
A fagyott
halott
oly átlátszó
hogy éjfélkor
a teliholdfényben
a széllel
körösztül repülnek rajt a hópelyhek
maga is fény.

December.
Hullik a hó.
Vox mea clamatis
in deserto.
Senki se hallja
jajongásomat
e hópusztaságban.
Európában senki se tud már latinul.
Oda a humanizmus.
E hópusztaságban
kihalt a humanizmus.
Jönnek a kannibálok!

December.
Hull a hó.
És élni se vidámabb
mint hullának lenni.
Rémisztő
ésatöbbi úristen
kívüled
kívüledkívüledkívüled
kívüled-bévüled
nékem bizony
tisztelőm nincsen
bizonyisten
nincsennincsennincsennincsen

A hang az űrből:
Hisz még csak az kéne
hogy Dogshavenben tiszteljenek téged
istentelen!

HEVERŐM LÁBÁNÁL A KIÜRÜLT ÜVEG

A fenséges hajók méltóságteljesen belém úsznak
és szárnyait csattogtatva felszáll belőlem a költemény.
A tarajos hullámok alacsony frekvenciájú zúgása körülvesz
és visszazuhan belém a szárnyavesztett költemény.
Ám a világ nem ilyen ünnepélyes.
Patkányok zöld dühe bámul reám
és kiüvölt belőlem a megbabonázott rémület.
Patkányok végeznek velem?
Heverőm lábánál a kiürült üveg.
Hol vagytok
hol vagytok hajdani meztelen nők?

DOLGOK ÉS ÉVEK

Már csak a kémények már csak a felhők
terítik rongyaimra oltalmukat
és maradékaimra az értelmet
s ekként romlanak a kémények a felhők.
Micsoda világ ez amely így megrontja a dolgokat?
Ó hontalan évek e honban!

ITT ÜLÖK IDŐ A MELLKASOMBA ZÁRVA ÉS FÁZOM

Itt ülök idő
a mellkasodba zárva
és fázom.
Húsodba burkolózva és a véred melegével védekezve is átfú rajtam a fagyos északi szél.
Fázom.
Mindenért amit tettem
számadással tartozom.
Valamint elszámolással
mindazzal amit nem tettem.

Mindenért amit mások cselekedtek
és amit mások nem cselekedtek
mindenért felelős vagyok.
Ezért fázom.
Ezért fú át rajtam az északi szél.
Didergek.

De mégis
melled csontrácsai között dideregve is
pusztulón
döglődve is
úgy támaszkodom a magasságra
ahogy a sirály szárnya a levegőre.

Hamuvá vált illúziók.
Válasz nélkül maradt kérdések.
Teljesíthetetlen felelősség.
Elszámolás csődje.
Számadás hiábavalósága.
Naponta elhalasztott halál.
Láthatatlan lebegés.

Itt kucorgok a mellkasodban Idő
húsod védelmében
forró ereid hálójában.
Bordáid rácsai mögött
vacogva fázom.

Illúzióim sirályai.
Miért hagytok el engem?
Meglelem-e még elveszett Ithakámat?

MIT KERESTEM...

Mit kerestem itt?
A tintakék öbölbe zuhant csillagot?
A behavazott mirtuszbokorban a mámoros dalú fülemülét?
Mit kerestem e tájon ahol azért éltem hogy meghaljak?

(SE HOLD...)

Se hold se csillag ebben a fekete éjszakában óriási hegy áll itt a sötétségben gyufát gyújtok hogy lássam de nem látom a történelmi jelen hosszú éjszakája ily képtelen vagy tán megvakultam  volna elegem van unom elérték hát céljukat a dögök írom egy füzetlapra és nem tudom nappal van-e vagy éjszaka és nem látom amit írok se hold se csillag ebben a sötét éjszakában óriási hegy áll itt még egyszer gyufát gyújtok hogy lássam s a gyufa lángját se látom Madame Madame ordítom de nem hallom a hangom mi az ördög ez megsiketültem vagy megnémultam volna Madame Madame Ma da dada Ma Mama Mamadám mindennek vége de mintha még egyszer világosodna a hold a csillagok rengeteg hold és töméntelen csillag a hegy hol a hegy hová lett maga az Madame ne féljen nem haltam meg a halottak nem kiáltoznak hallom a hangom egy korty jegesvizet Madame néhány csöpp holdat belé és csillagokat meg gint látni akarom a kikötőt a holdfényben a csillagok alatt Mama