KŐRÖSSI P. JÓZSEF
mintha
a hazajáró emlékei
ha nincs
a szemem
furulyára citerára
ilyenkor úgy gondolom
vonalak tenyeredre
madarak
valaki látta az arcom
Sarkonleső
Ezerkilencszázhatvannégy
December 31-én, 1981-ben
 |
(sz. 1953, Nagyvárad) költő, kritikus, könyvszerkesztő. Szülővárosában érettségizett, majd táviratkihordóként kereste kenyerét. Évekig volt a helybeli Ady Endre Irodalmi Kör egyik vezetője, animátora. Sokat tett a korabeli fiatal költészet érvényesüléséért. 1982 óta Magyarországon él, kiadókban dolgozott, ma is kiadói munkát végez. |
mintha
mintha ülnék a gázlámpák alatt
mintha állnék a neon-lángok fölött
mintha ülnék is
mintha állnék is egyidőben
valahol valamikor valakiért
mintha mozdulna
s mégis mozdulatlan
mintha élne
s mégis élettelen
mintha élettelen volna
s mégis c s a k élhetetlen
mintha épülne
s mintha romba dőlne
mintha csend volna
s mégis c s a k zajtalan
a hazajáró emlékei
a kapun beeresztették
mondták hogy az ablakon át
nézzen a ház mögé
ez az utolsó alkalom
együtt nézték a kertet
ahol citromfák legeltek
borjak nyesegették vissza a hold szarvát
s vérebek szopták a havat
betették az ablakot
megvacsoráztak
csónakba ültek
a kertben eleresztették
csónakba ültek
megreggeliztek
ha nincs
egy járhatatlan erdő
egy megkerülhetetlen szakadék
egy hajózhatatlan tenger
rajtam keresztül hozzád vezet
kitalálom ha nincs
s rajtad keresztül
magamhoz visszatévedek
egy járhatatlan erdő
egy megkerülhetetlen szakadék
egy hajózhatatlan tenger
rajtad keresztül hozzám vezet
kitalálod ha nincs
s rajtam keresztül
magadhoz visszatévedsz
a szemem
simogatásra nem érdemes a táj
a hold süket harang
halántékom nagybőgőjén
elpattanhat a húr:
a csend a legbátrabb zenész
sehol egy álom
csak az a magában megfeszült órarugó
valahol a szívtájék egyenlítőjén
nyerít kegyetlenül
idegen tengerek
idegen légiósa a szemem
szemem
a legbátrabb hajós
furulyára citerára
Mindig előtte, a legjobb kedvvel,
szolgálatra kész idegekkel,
minden búra, minden táncra,
szíjra fűzve, kölcsön-láncra
fel-felszólít,
gyakran lódít,
hajtva hajt, majd hajtva hódít:
minden búra, minden táncra
téged szólít,
téged lódít
az alázat.
Hámba fogva, olykor sántán,
néha tűzben, mocsár hátán,
mosolyogva, ahogy kérik,
vonszold magad, ahogy illik.
Jaj, csak ennyit,
ó, csak eddig
hajtva hajt, míg meg nem hódít.
Furulyára,
citerára
óraműves pontossággal.
Jobb kezével mindig adta,
s bal kezével megtagadta,
lábaidat kiszaggatta,
kezeidet lecsapatta.
De csak járjad,
végig járjad
- féltenyérnyi földet szántva
megcsonkítva, megtagadva,
furulyára,
citerára,
ahogy kéri az alázat.
ilyenkor úgy gondolom
szeretőim
szeretőikhez
emigrálnak
legjobb barátom
dél-afrikából
fókára vadászni
haza tart
ilyenkor
karácsony előtt
miközben barátnőmmel
a lélek trópusán
jövőre várva
narancsot hámozunk
úgy gondolom
mégiscsak megváltható
a világ
talán holnap
talán holnapután
majd
vonalak tenyeredre
1
asszonynak tenger a neve
köldökömig hullámzó zokogás
2
papírom
szépem
feketém
teleírlak
jajfehér
madarakkal
3
asszonyom
árvám
véges igazam
törvényen kívüli
békességem
öntörvény-erejű
békém
fényes
maradék
menedékem
4
jókedvem
csapadéka
mélységem
szárnyam
a zuhanáshoz
5
mégis fonjad nyakam köré a lábad kedves
hallgassuk vissza a költészet szívverését
6
tűz víz
vízhatlan
hasad alatt
tűzkatlan
7
mibe keveredtem
mibe keveredtél
lágyszemű madaram
temetetlen nyaram
mire vétettem
mire vétettél
mire vetemedtem
mire vetemedtél
fegyelmezd magad
fajtalan fényességem
tövises békességem
magamra takarlak
kipróbált tisztességem
temetetlen nyaram
madarak
már olyan messzire menekültek tőlünk madarak
hogy belekerültek a versbe
csak a csend csak a csend
szalad ki a szánkon
mint egy átlőtt koponyájú barikádharcos
csak a csend csak a csend
szárnycsattogása örök
te vagy
ő van
ti vagytok
ők vannak
valaki hiányzik
valaki fázik
valaki fél
csak a csend csak a csend
galambpergésszerű tánclejtése:
itt ahol állok
itt ahol állsz
itt ahol fázom
itt ahol fájsz
csak a madarak csak a csend
menekülnek a versbe
te vagy
ő van
ti vagytok
ők vannak
valaki hiányzik
valaki fázik
valaki fél
valaki látta az arcom
Kinézek az ablakon -
azon amelyik a világra
s azon is túlra nyílik
az ablak előtt csak por csak hamu
távolabb lármázik néhány vak gyerek
a legárnyékosabb tisztáson
lesben állnak a szemek
s a csend vérkeringése
akár egy szemmel is kitapintható fájdalom
valamelyik túlsó parton
valaki várhat
őrzi az arcom
rajta a vádat
s csak ül szembe magával
homloka üregében féreg
vetkőzteti a szerelmet
s látja az arcom
látja kitakarva
arca legmélyebb kútjában fogamzik
a legbátrabb félelem
szólni akar
és szól
és mintha hallgatna mégis.
Sarkonleső
sarkonlesőt játszunk zárt óvodaudvar körül
kilencéves vagyok
(annyi leszek majd akkor is amikor költözünk)
kerítés
kerítés
kerítés mindenütt
az van ami van
jég (páncél) borítja a kispiacot
alatta homok víz nyál és krumplikő
épül mellette gyár, ahol majd sakkozunk
testvériség
sarkonleső,
számháború fogó és hunyó keveréke
a fűben vagy a rácskerítés mögött mindig eltűnünk
nap mint nap döglünk egy nagyot
vagy meghalunk egy kicsit mint egy csecsemő
testvériség
te vagy tóthguszti a hunyó, mindig te vagy
te meg lászlóernő a buzi véglényben a vég
a budiban kabátzsebedből kovászos uborkát veszel elő
előveszed megmutatod hogyan kell beléharapni
beléharapsz és mutogatod hogyan kell feldugni neki
a feldugnivalót
testvériség
nincsenek még zudorjánosi idők
erdőhátiévát fellököm az iskolaudvaron
hajrá fiúk lábunkban a jövő
zudorjános még nem húzhatja meg
magát abban a kazánban ami van
testvériség
zudor jános
zudorjános vagyok egyszer én is
máskor meg sarkonleső
ami a számháború a fogó meg a hunyó keveréke
játék vagy játék - valamelyik
biztosan és választható
Ezerkilencszázhatvannégy
megláttam
és megszöktem apámtól
két síkos sziklapart között
hosszú út hatolt belé
hosszú?
végtelen!
párolgott habzott
szívott tolt lüktetett
és egy másik:
száraz, sófoltos és élettelen
ami mellette vitt
vele párhuzamosan
vitt?
hozott!
egészen hazáig
s ott porzott
párzott közöttük
két, a végtelenben szöget bezáró tengely
tengely és combok között
apám és énközöttem
(a tenger)
amit akkor láttam.
ezerkilencszázhatvannégyben
tizenegy évem életnyi magzatvize
December 31-én, 1981-ben
december harmincegyedikén
ezerkilencszáznyolcvanegyben
este hét és nyolc óra között egy liftben utazom
egyesegyedül a toronyházban a földszint és a hatodik
emelet között
egyetlen gombnyomásra föl-le
le és föl megint és vissza
föl, le megállás nélkül
négyszer hatszor tizenkétszer mindig egyedül
valamivel több mint két és fél hónap múlva
ezerkilencszáznyolcvankettő március huszonharmadikán
emigrálok
barnaimre szerint ugyanazon a kultúrán belül budapestre
szerintem kívül minden kultúrán ami belül
egyik emeleten, ahol a páncélozott ajtót sejtem
külső nyomásra - szilveszteri kaland közeleg mindenütt
kirántom a belsőt, a sínen futkosó biztonsági nyílászárót
a szekrény megáll
a külső ajtó nyílását éppen középen kettészeli
ott állok liftbe öltözve kettészelt ajtó előtt, ahol kibújni kell
s amíg bujkálok
hason csúszva két kezem előretolva,
kétrét görnyedve meséből gömböcként kifelé
és várom, hogy a kívül állók majd meglincseljenek
arra gondolok mi van akkor, ha emigrációm előtt két és fél
hónappal
ugyanazon a kultúrán belüli térben,
amely inkább kívüli tér
elindul velem egy másik gombnyomásra ez az élettér, ez a
másik
- ez a tér a térben
(ami vagyok)
amiben már csak félig vagyok ott
mert éppen kibújófélben
de még ott vagyok
alattam aknatér fölöttem tér az akna csúcsa
mindkettő toronyba rakva
ahová mindenképpen ildomos lenne magamat örökre
függőlegesen beállítani
mi van akkor ha míg hason fekszem két élettér között
mint rossz helyre rosszul beágyazódott
magzat még vagy már csecsemő
elindul az élettérlift és kettészeli azt, ami én
marad egy bent
egy meg kívül azon
ugyanazon a kultúrán belül
ami én ahol még emigrálhatok
