a kegyelem egyetlen feltétele
petike az ezredfordulón
Kevesebb áldást
boldog idők a lapidáriumban
a nagyos völgyében
 
  

A KEGYELEM EGYETLEN FELTÉTELE

el-elzsibbadó ujjaim között
semmibe füstölgő hosszú cigaretta,
képlékeny térbe oldódó
gondolatok titka -
ülök egy csehóban, ráncolom
okosnak tetsző homlokom,
tar koponyámra hamu települ,
s lassan tudatosul bennem
valahol mélyen, belül
a legújabb felismerés -
ez a gyáva világ
végtelenül csaló,
de csalásban merész - - -
- - - - - - - - - - - - - - -
ülök egy tini csehóban -
olyan zajos hely ez,
hol tegnapi tanítványok köre
csak úgy félvállra vesz
(lehet hogy beleépültem a képbe?)
az biztos, hogy ebben a játékban
az első dobás az én térfelemen volt,
olyan fajta egyezség,
melyben mindkét oldal
egyformán nyert,
vagy egyformán lakolt
és (ki tudja?) így próbáltam beállni a rendbe,
világító csuhámmal elvegyülni
egy mindenféle hittől mentesült jelenbe,
s próbálom máig megérteni
e trágárságokkal tarkított, 
amúgyis kerékbetört nyelvet
- - - - - - - - - - - - - - -
van a mi bajvívásunknak haszna?
kaphatunk bárkitől felmentést,
kegyelmet?

nincs sorsszerűség

csillagtérre vágyik,
egyre feljebb nyúlna
e határra tévedt
büszke fenyő csúcsa,
de karjai - sok szélrelegyintő ág -
mégis, mintha visszahúznák
a tápláló föld felé
- - - - - - - - - - - - - - -
alföldi tájakon széptevő, életövi törvényekkel
hajladozva feleselő képek!
találkozásunk meghitt óráiban
magam is mindig visszanézek,
nem szűnnek elvágyódásaim,
nem szűnik,
mindig ott motoszkál egy érzés -
ez nem az én igazi világom (!)
de egyedül (vagy kóruskísérettel)
ilyenkor hiába hozsannázom
a sorsszerűséget
(1998)

PETIKE AZ EZREDFORDULÓN

aránylag túlérett szülők
viszonylag kései gyermeke,
nagy az öröm minden égtájon,
bús mogorva a sarokban -
szólni még rest a petike

nő a fikarc, gyarapodik,
tudakodnak nevelési érvek,
anya lesz lassan a mumus,
apáról ódát regélnek
(s ők csendes öregkorban bíznak
- egymás között -
ha épp ráérnek)

juliska volt is, lesz is újabb,
példát kell mutatni a kornak,
hisz bölcs szülők okos gyermeke -
tudja ezt jól a petike

és nagyon figyel, nyeli a mindig megújuló,
környezetéből rázúduló sok információt,
fagylaltos lesz, futballkapus
majd tervező - előbb-utóbb -

s a lázas évek elrepülnek -
álmokat ringató szülők
egyre közelebbre néznek,
ki tudja - jó meg rossz jöhet,
dobjuk sutba a terveket,

gőzölögnek csiklandó párák,
asztalon vár az estebéd - 
valami úgyis lesz belőle,
s nem marad árván a bibéje, 
búsulni van idő elég -
(1995)

KEVESEBB ÁLDÁST

legyen kevesebb az áldás
mert így annyira felemás
minden
még állunk néhányan
a felkent tömegben
de árván bolyong a gondolat
épp az a szent főhajtás
amiért - ami miatt
élni egyedül érdemes

legyen kevesebb az áldás
ha így hagyjuk el a szentélyt
sorjázva bután
mint a birka
hisz „úgyis az zúdul reánk
ami valahol meg van írva” ---
maradjunk veszteg inkább
s temessenek el a falak
melyeket - hogy kő kövön ne maradjon -
álnok jóakarók
úgyis lerontanak

legyen kevesebb az áldás
ha tenni elfogyott erőnk
maradjunk veszteg semmint
apáink nevét tagadva
simuljunk vesszünk
sziréndalos hazug folyamba
maradjunk veszteg konokul
gyökereinken állva
büszke
tépett - reménység - szálfa
s pusztuljunk bele az utolsó
harangkondulásba
(1996)

BOLDOG IDŐK A LAPIDÁRIUMBAN

szabadtéri, nagy, zegzugos lapidárium,
még gazdag,
még él, még hangos,
nem verte fel a gyom 
ó (!) boldog terek
hol járok, lélegzem szívesen,
csorog belém a dús idő
(de az is lehet, csak délibáb,
melyet e rekkenő nyár karikíroz?)
való igaz,
már itt is gyűlnek,
morzsolódnak dirib-darabok egyre-másra,
(elkelnek majd a folyóparton
mezítlábas hajigálásra)
- - - - - - - - - - - -
itt járok, lélegzem szívesen,
itt áldozok régi nyaraknak,
melyekben ezeréves gyönyörök fialtak,
mert itt a földhöz ragadt tekintetet nem rontja
pontosan felszeletelt formák
merev horizontja, 
nem mint keresztrefeszített utcákban,
hol a siető léptek
sikátorok csendes,
elnyűtt álmáról regélnek - - -
(Aquincum, 1980 nyarán)

A NAGYOS VÖLGYÉBEN
(barangolások csíkországban)
  Sz.L.-nek

verembe hullt az alkony,
barátom,
kedélyes öreg tekergő -
azt hittük akkor,
hogy még folytatni lehet
a régi megszakadt párbeszédet,
vallattuk a tüzet,
szikráztak vörösbe húnyó
kapzsi emlékképek,
néztük a varázsló szüzet,
ahogy forró ölét
egyre szélesebbre tárja -
félelmes volt a csend,
csak fennebb,
a szurkos erdő felől
ropogott medvék
éhes éjszakája -
mindig elakadt a szándék,
ilyenkor,
tartalom nélkül fecsegni terhes -
rábólintottunk,
s hajnalig sirdogált a csendben
sok székely keserves
(1982)