csángó költő
 

Őszben

Egység

Magány

Fakulsz

Itt és ott

A férfi

Szerződés

Sóhaj

Hol vagy

Leány-levél Istennek

A Hallgató

Bűnben

Kódex

Vesztes világ

Levetkezek

Keleti magyar

Néprajz

Sz. 1978-ban, a moldvai csángók lakta Magyarfaluban. 1992-ben Csíkszeredába került, magyar iskolába. Később Budapesten végzi egyetemi tanulmányait. Jelenleg néprajzi kutató Szegeden. Csángómagyar költő, első verseskötete (Pár csángó szó, Hargita Kiadóhivatal) 2004 tavaszán jelent meg Csíkszeredában. Ebből válogattunk.

Őszben

Csöndesen állsz az őszi

Avarban

Alszol miként a szél

Ha jő a hajnal

Nem sírsz a jajjal

Hős nemzetek hiú szava

Gyermek vagy még

S szerelmed mostoha

Egység

Magasan virító hitek

Csapdájába esett

Reménykedő koldus

Kezemben izzik érintésed

 Emléke

Enyém vagy félelem

Egészen enyém

Magány

A Hold arcán más vagy

Egy és szükségtelen

Midőn eloszlik benned

Jövőm

Játéka maradsz az égnek

Szeretlek

Bujdosik bennem

Isten és tatár

Harcmező a lényed

Létemnek odúja maradtál

Megérkeztél mint a magány

Fakulsz

Nő az árnyékod s te törpülsz benne,

Hajnalt hívnak madarak, ebek,

Lebegnek vasszegek.

Arany-, ezüstszínek motoszkálnak.

Szemed is szürke, benned fennakadnak

Pókszálon a gondolatok.

Mint az idő, magadat aprítod,

Kerget, köszönt hajnalod.

Te törpülsz, s nő az árnyékod.

Itt és ott

Míg ott leszel

Itt ábránd vagy

A szusszanásod koszorút fon

Sárga rongy

És méreg a kéj

Élethosszú rongy

Teérted köntösöm

Sors lettél s én vándor

Mint az ágról szakadt levél

Szobor pora

Földből való és föld ura

Törvényei

Földre húztak

Pokolba

A férfi

Csendben nyugvó álom

Elmúlhat ereje létednek

S oly tisztán fogadod

A múltat mintha a három

Idő egy se volna néked

Motoszkálsz

Felszabadulás vagy

A rejtőző ok fénye

Múlató hangulatok sóhaján

Testembe szálltan melléd

Temetkezem

Szerződés

Adtam, mert kértek,

Akartak, mert adtam,

Egybeesések véletlene

Csak a szétdúlt szerelmünk,

Nevén nevezett áthelyezés.

Elhagysz. Ezerszer érintett

Érintésem tenyereden

Idegen testeket. Mióta

Hagysz? Ébredek a halálra.

Emlékszem a koldusra,

Elnézem: halál-ízű

Mind a tárgy, a perc.

A vigyorok szövik napjaim.

Kit egykor halálfélelem

Nem szédített, most

Kiutál testemből a bánat.

Azonos voltál jóval, céllal,

Nem tudtam,

Halálommal.

Sóhaj

Úgy félek, Uram,

Hogy elfáradsz.

Hol vagy

Harmat borul orcádra,

Reszket a holló, a fa ága,

Áll a dermedt szél,

A zuhanó létbe estél.

Gyúlnak a fényben a hitek,

Lázongó kezek keresnek.

Árnyékolt csend,

Lét mögötti rend.

Leány-levél Istennek

Itt hagytál, s még itt se voltál.

Ott maradtál, hol engem is tartanod kellett

Volna. Add szemed, vedd látásom, hadd

Csodáljam alkotásod. Parancsolok, vérem folyékony

Háború. Visszanyerlek, ó, kezed előtti

Ismeretlen nem-lét, s győzök a

Halál szokása felett. Vissza. Vissza-

Menekültem, utolérem kezed,

Mellyel formát gondoltál, s tovább,

Tovább szakadva szűk istenségedben,

Mielőtt a teremtést kigondoltad volna,

Hogy sehol ne legyek otthon!

Hol vagyok? Minek e sok könny s boldogság,

Mely alatt üldöztetek, miféle hatalom?

Partba fulladtam.

A Hallgató

A gyász idegen

Rabságban tartja

Világom

Pár ostoba szó

Kacagó ördögök

Ülepednek gégémen

A szennyek

Pár ocsmány szó

Vörös ördögök

Fújnak az égből

Vizes tüzet

Pár csángó szó

Minden csak

Ördög és csapda

És képzet

Hol tart az elkezdődött

Végzet

Pár ördögi szó

Elapadt kút

Sivatag világ

A lélek kihalt

Pár ördög

Jézus

Mi dolgod velünk

Hallgat

Bűnben

Én majd meghalok árnyékod

Alatt.

Értem jönnek Isten gondolatai,

És kőbe zárják mozdulataim.

Mert szóra bírtam az igazságot,

És látván, szemem megvakult.

Én sose emberrel vívtam,

Az ellenfelem Isten volt.

Kódex

Egyszer mind megszülettünk

Anyák feletti keresztek

*

Mert mi a szemnek láthatatlan

A halálba visz

*

A jövő a megújuló múlt

Isten útján

A vég a kezdet alkonya

*

Törekedtem. Tönkrementem.

Emelkedtem. Elszédültem.

Szeretnélek. Szégyenkezem.

Tönkrementem. Temetésem.

Vesztes világ

Sebzett szárnyadon kereszt

Szállnék de vesztes a világ

Ahol elesel

Nevet a bomló alkonyat

Másik szárnyadon nyírfaág

Örök félelem odaadás

Szakadás

Levetkezek

Utat mutat a csillag

Létra szemem hozzá

S míg felé tartok

Mind mélyebbre roskadok

Ő lassan én sietve

S eltűnik ha nincs melege

Magam lépek ahogy lehet

Ember-ruhám teher: levetkezek

Keleti magyar

Arcokon honol az évszázados

Elveszés,

Isten a jobb keze.

Rímelő sejtek, szabályok üveges

Ellenállása, csupa félelem minden tette.

Nem kérdi, miért engedi,

De füstben sírja Isten tetteinek

Magasztos ostorát.

Testén virágzó

Hangok, kiáltozás.

Serényen dalolnak templomfalak verejtékben.

Morzsolja fals imáját,

Úgy múlik el világossága, nem jut

Eszébe, kinek fia.

Lelkét követi csupán, tudja:

Nem örök e föld, a nagyok előbb hallanak,

S hogy merre mehettem - nem szólnak.

Emlékben hősködve,

Tárulkozó egekre feszülve

Világot emeltem az ég könnyeiből,

Láttam, a felhők föllázadt imák,

S támad kiszáradt

Ajkakon forrás, mielőtt a szárazság

Tűzbe lobbanna.

Aztán elvesztem.

Valahol örökké vagyunk,

Mint a kövek hűsége.

Fölemelt, talpán léptet kelet.

Nem tudok magamról,

De engem ismernek.

Néprajz

Nem vett föl a szekér

Futott mint a szélvész

Népies porától

Könnyezve elesetten elveszett

Álom felett sírok

Magas elérhetetlen

Titkos kezek rántanak engemet

Vissza

Vissza