GERGELY ZOLTÁN

ZÁRKÁBAN
SOHA
TÁJAK ÉS ÉRZÉSEK
SZÉLKAKAS
VISSZHANG
ECSET
NYELVEK
A JÓ
A LÁNG
A PÉNZ
VIRÁG
A SZOBOR
NEM LEHETETLEN

ZÁRKÁBAN

Négy fal, tömör fal
sehol egy ablak, sehol egy szó,
mégis itt tartózkodom
fehér bőrrel, meztelenül.

Véres körmeim
kaparják a piros téglát.
Kiabál a szabadság
kintről, a falakon kívül.

Irtózok, mert nem látok virágot
s nem érzem, hogy a föld forog,
aszalódnak vonásaim
itt a négy fal között.



SOHA

Soha nem leszel biztonságban
sem csúcsokon, sem házadban,
s ha átmész a túlvilágra
hátulról löknek vasvillával.



TÁJAK ÉS ÉRZÉSEK

Két személy
a szemétdomb tetején.
Az édenkert kellős közepén,
egy hím és egy nőstény.

Becsapták egymást
ez a legszebb hely,
ahol járt valaha ember.
Ugyan nem jelzi térképem.



SZÉLKAKAS

Nyikorogsz a háztetőn
Szél ellen harcolsz
Erőd hatalmas
Te merev vas!

Télen-nyáron strázsálsz,
Füsttel, hideggel pletykálsz
Egész nap jár a szád,
Te vas madár!

Ha nap rád csillan
Rozsdás testedre,
Nem örvendesz,
Csak egyre hencegsz!



VISSZHANG

Sétálni tanítom magam
A szavak határán túl
Ahol minden mondat
Egészen mást jelent.

Ebben a magyarázhatatlan
Tájban, ahol nem emberek
Beszélnek üresen, csupán
Hangok léteznek.

Itt minden szó hozzánk
Szól. Több értelmet kap.
Koppannak, boncolódnak,
Viharban a visszhangok.



ECSET

Festmény előtt állasz
Odaképzeled magad,
a keretbe
Zárt térbe.
A határos végtelenbe.

Színekbe burkolózva
Visszalépsz sok századdal.

Fürdesz a pirosban.
Meztelen testedet
Kened be fehérrel
Legyél minél tisztább,
a kíváncsiak előtt.

Nyeled a zöldet
Mossa le lelkedet.
Magadba építed
A művész ötletét.

Úszni próbálsz
A teljes kékben
De rád ragad
Beugrasz a rózsaszínbe.

Itt jól érzed testedet
Nem túl hideg, sem meleg.
Nagyszerű, főhősnek lenni
Egy absztrakt képben.



NYELVEK

Ez a rengeteg nyelv
Csak gátakat épít bennem.
Mindig azt hittem más ember,
Ha nem úgy szólal meg mint a testvérem.

Pedig, olyan egyformák vagyunk
S biztos van egy közös nyelvünk
Amellyel határokat bonthatunk
Ha megszólalunk.

Már meg is tanultuk
Esténként használjuk.
Amikor a természettel beszélünk
Magunkban.



A JÓ

Te olyan jó vagy.
Kamatozó akaratodból
Mindenkinek jut.
Rád se bagóznak.

Ha csúnya, zord szem
Villogna az emberekre
S minden szó belőled
Feketén záporozna,
Megjegyeznék a nevedet.



A LÁNG

Te tántorgó szín
Engedd, simogassam én
Habzó hamisságodat
Vaduló görcseidet.

Habzsolod a levegőt,
Hogy tovább létezzél.
Szerelmes vagy e világba
Hadonászol reményre koncentrálva.

Téged Istennek tekintettek
Most egy kancsó víztől
Életedet veszíted.
Tegyél igazságot helyettem.



A PÉNZ

Pénz lapul a zsebedben,
belenyúlsz, hogy kivegyed.

Megharapja ujjadat
tiltakozva, ordítva.

- Na, várjál csak te átok,
meglátod mi vár rátok!

Megfordulsz és tovalépsz.
S vársz, hogy gyűljön még.



VIRÁG

Kezeidet tartsad úgy
Mint egy nyíló virágot,
S emeld fejed fölé
Mintha te nyílnál ki.

Forogj lassan tengelyeden,
mintha oly könnyű lennél,
hogy a szellők viselnek.
Szemeiddel néz fel
És keresd járatlan utadat.



A SZOBOR

A szobrászt figyeled
amint arcodat vési ki.
Kemény kőbe, nehéz szerszámokkal.
Nézed magadat
kőbe zárták vonásaidat.
S halkan a fény
megtörik rajtad.



NEM LEHETETLEN

Felfelé folyik a patak
Partra szaladnak a halak.
Integetnek tátogva,
A rémült halászokra.
Ne ijedj meg,
A természet mulat,
Bolondítja a halandókat.