Mint szárát a súlyos búza
Törvény
Ásás közben
Hiszek neked
Szíkek dalnoka
Cserkészésben
 |
(Sz. 1923 Nagyszalontán, a Fráter-család birtokán - lásd Fráter Erzsébet, Madách felesége) Volt kifutófiú, szabóinas, kubikos, katona. Franciaországba kerül mint hadifogoly, onnan Erdélyt választva jön haza. Rendkívüli műveltsége ellenére végzi a postai kihordói, majd alkatrészgyári munkát. Összegyűjtött verseit Túrkevén adták ki 1992-ben. |
MINT A SZÁRÁT A SÚLYOS BÚZA
A táskámban szép utcarendben
sorakozik a napi posta -
keskeny vállam ferdére húzza,
mint a szárát a súlyos búza.
Huszonnégy utca
öröme, gondja
a fejemben.
Hányféle ház, hány utcaajtó, ablak,
hányféle ember!
És nekem ezt mind ismernem kell.
Ott van mindenik mindenütt velem,
s ha megszólít egy,
hogy: "postás bácsi, nincsen levelem?" -
meg kell adni reá a választ.
Szép munka ez, de fáraszt, fáraszt.
Nehéz az utcát róni folyton,
de van úgy,
hogy csak a nagy leány van otthon
vagy a menyecske, éppen egyedül,
s fürdőruhában, ha a nyár hevül -
a postásnak nyílik az ajtó
(bár sokat jön-megy, nem csavargó)
s minek szégyellni a postás előtt,
látott már ő fürdőruhába' nőt.
A postás mégis - hej, a mindenét! -
végighurcolja rajtuk a szemét,
s hogy nem tehet mást, sóhajt egy nagyot:
"Milyen nagy kár, hogy nem legény vagyok!"
De hagyjuk a humort,
majd' minden háznál érlelik a bort.
S kit kínálnak meg oly jó szívvel,
mint őt, a postást Mihálynap után?
Az ám!
Hát csak módjával él a nedűvel.
E szakmában az ital bűnjel.
Igen, ez az időszak, mikor
a pincékben a must kiforr
az utcák bágyadt verőfényben állnak,
becsukják ablakuk a házak.
Megjöttek a reggeli derek.
Sietősek az emberek,
a motorkerékpárosok
raja az utcán nem robog.
S mindennap kevesebb gyerek
szólít meg: "Nem tetszett hozni levelet?"
Ilyenkor visszagondolok:
hogy elillantak a napok!
Észre se vettem, itt az ősz,
csendesebbek az udvarok,
a piros virágcserepek
mostmár belülről díszlenek.
És nem várnak rám a kapukban
vagy árokparton üldögélve
csöndben nyugdíjas öregek -
már bent a házban fizetek.
Kívülről is kedves a város,
de így belülről sokkal mélyebb -
hányféle ház, hányféle ember,
hányféle élet!
S én külön mindben benne élek.
TÖRVÉNY
Hány évet élsz?... Ez miért fontos?
Egy jó év több, mint annyi sok rossz.
És mégis élni, minden áron!
Itt és Ott - túl a halálon.
Fetrengve fertőben vagy ágyban.
Kapaszkodsz minden szalmaszálban.
Az, hogy megaláz léted s bemocskol -
Eltűrsz mindent, mint a bolondtól,
néha megnyújtva szenvedésed
egy-két nappal, héttel - nem érzed,
hogy ez már gyötrés, csúfos büntetés:
csak fájás vagy: élsz és mégsem élsz.
De megnyújtanád órával, perccel,
s nem jön, hogy hidd: igen, menned kell!
Menned, bizony, menned kell egyszer.
És nem biztos, hogy megöregszel.
ÁSÁS KÖZBEN
Hátrafordulok már, mint a rossz ló:
Mennyi, ami még nincs felásva?
Rossz a derék. Eddig se volt jó.
Mégis ritkán fordultam hátra.
Ragad az ásómra a föld -
mintha rég nem ragadt volna.
Mérgel:
hát engem már így összetört
hatvanhat év?
Elég, akár egy fél óra:
hátamra rátapad az ing,
mintha egész nap ástam volna.
A "norma" félporció lenne,
a régi erőnkhöz mérve -
ennyi már négy napra elég.
Kevés, tudom,
de az sincs, ki megköszönje
a régit
vagy ki felvállalná a felét
ásnivalómnak most, amikor
már hátranézek, mint a rossz ló...
Így csak mormogom magamban:
Gábor Ferenc, na még! Na még!
HISZEK NEKED
Szerettél mást is.
Sosem tagadtad.
Jobban mint engem?
Választ ne kapjak:
szépek a titkok, ha megmaradnak.
Végére érünk lassan az útnak.
Hiszek,
legjobban teneked hiszek
azok közül, akik hazudnak.
SZÍKEK DALNOKA
Lehet, volt - szavam megbicsaklott.
De tetteimben tiszta voltam.
Akit a sorsa sűrűn csapkod,
kereshet az vigaszt a borban.
Akit ima, sem káromkodás
nem oldoz, nem könnyít a lelkén.
Szíve örökké zúzmarás.
Nem ringatózik mesék selymén.
Borongós annak napja, éje.
Szomorú, mint az őszi puszta.
Nem vágyódik derűre, fényre.
Tél jön, örök, már érzi, tudja.
Megbékél sorssal, a világgal.
Nem zavarják szelek, ködök.
Már elkészült a számadással -
Mi hátra van, majd elpörög.
(1996)
CSERKÉSZÉSBEN
Szaglászták nyomom, hol járok...
Vizslattak berket, erdőt, rétet.
Pedig Ők voltak a betyárok.
Bekerítettek. Rámrohantak.
Csattogott vérszomjas foguk.
Szétszedünk - morogtak, ugattak.
És fújtatott a horpaszuk.
Tudtam, a gazda ezért tartja őket -
s hogy gazdájához hű az eb.
Űzzék a vadat, nyulat, őzet,
vaddisznót, rókát - egyre megy.
Igazaim közt bujdokolva
rettegve árnyat, fényt, a neszt,
kívántam őket pokolra
remegve, mikor jött az est.
Ha toportyánt űznek, még megértem.
De a költőt - a szelídség apostolát...
Ki csak használhat - sosem árt -
Kiket gyilkolt még meg az ének?
Értelem, hol vagy? Eszmék dzsungele
tart fogva - tébolyult gőg-tábornokok?
Pénzverők, fegyvergyárosok?
Ezer új Hitler s Mengele?
S számlálhatatlan új Sztálin -
A jobb világnak nincs jele.
(1996)
