És újra szűz leszel  
Miféle őr vagy  
Gyásznagyunk a Hold  
Ott az öröm vérpadán
Széttördelt eclogák jönnek el érted  
A köd a dög a köd  
Gyehanna
Sekler songs
József Attila árnya
Jeszenyináda
Pasztell
Szent Erzsébet a Gyimesekben
 

ÉS ÚJRA SZŰZ LESZEL 

te húszéves s én huszonegy leszek 
mikor értünk jön zsiványesküvel a nyár 
csillagok fognak hullani kezed 
szép havára s válladra száll egy jégmadár 

lehull a ruhád és újra szűz leszel 
szédületében a fű ágyékodig nő 
szétpergő szemű rozstengerekkel  
zengi árvaságod a megváltó idő 

az éjszakába a Föld alattunk  
visszaszépül mikor összezuhannak testünk 
hóviharai - holdudvar-arcunk 
sikoltja majd elveszünk élünk elveszünk 

magom gyöngyház partjai közt a vér 
zokogva küldené a tengerig neved  
melleden halok meg mint tükrökön a dér 
te húszéves s én senki negyvenegy leszek 
  

céda őrangyal apácalepke  
lebegsz fölöttem mintha tüzekbe  
akarnál hullani álmaim álmát  
veszed el tőlem sátán jegyese  

akár a kék fény ostorként vergődsz 
kipusztítod az érted nőtt erdőt  
lehallgatástól kihallgatásig  
gyalázod álmom a büntethetőt  

miféle őr vagy hogyha elárulsz  
álszent imákhoz szegődtél társul 
kiknek keresztnél többek a latrok - 
tűzvész voltod: a vers lett elárvult.  
  

a madaraid kedves villogó gyászkocsik  
hollók cibálnak át a havazás vesztőhelyein 
sosemvolt-nyárból szállnak arcodtól arcomig 
vergődve szaggatják tépik le csillagom-hazám  
az őszi ég siratófaláról korom hull 
hamu szól hogy messzi vagy hogy nem vagyok  
golgotás szavam hiába hív már alkonyul 
bevérzik egünk félszeme gyásznagyunk a Hold 
  

talán ott leszek én is  
azon az állomáson 
ahol jégre fogsz állni 
hogy ne győzzön le az álom  

ott az öröm vérpadán  
végre rádtalálok majd -  
a te vonatod délre 
az enyém északra tart 
  

lobog már lángja az irtott avarnak  
krumpliszár füstje lomhul a földre  
miként az elrongyolt zászló a szélben 
csattogva szétszáll az égen a varjúsereg 
rád hull te kedves rád mintha a hóra 
milyen kár érted és milyen kár értünk 
zsoltáros ködökben már nem is látlak 
messzi vagy mint a zápor akár a tenger 
éjjeli szirénák kék szomorúsága 
vonatkürtök gyásza tudná csak felidézni 
a nyárból alig-szerelmünk szédületét 
királyi vadászok megsebzett ordasa  
zengi a század széttapsolt tereire  
gyönyörű hiányát testednek árvaságát 
aranykaput tartott a vállad a vállad  
leomlik lázra szaggatja szíved harangja 
nyakadra kötélként szorulnak a ráncok 
széttördelt eclogák jönnek zörögve érted 
latrok és cédák tanyáznak már szemeidben 
hónaljad málnaillatát a huzat szagolja 
senki sem fog szeretni ha már nem szeretlek  
partra vetett halként múlik el a combod 
ágyékod törtszárnyú társtalan holló 
melled kunhalmán margaréta-téren  
mint kápolna a falu fölötti dombon 
siratja a mindent rézérc mellbimbód  
  

a köd a köd a köd 
lelkem dögletes 
senkiföld fele 
pokolba hulló 
arcom édene 
te dög te dög te dög 

a köd a köd a köd 
méltóságtalan 
pusztító gyönyör  
halál dorbézol 
falaid között 
a dög a dög a dög 

a köd a köd a köd 
kurvák kurvája 
címzetes lator 
öngyilkos költőkért 
parázna tor 
te dög te dög te dög 

a köd a köd a köd 
szerelmünk csődje 
kéklő búcsúja 
átokra rombolsz 
végső alkura 
te dög te dög te dög 

a köd a köd a köd 
kútba csókolt csók  
vérből mosdatott 
kedvesem téped 
alád forgatott 
te dög te dög te dög 

a köd a köd a köd 
száműzi szemed 
tüköröm mögül  
neved visszhangját 
tépi ördögül 
a dög a dög a dög 

a köd a köd a köd 
tékozolt remény 
hiába féltelek 
menyasszonya vagy  
fátylad rettenet 
köd köd köd köd köd köd 
  

Egy Szilágyi Domokos motívumra  

hanna henna 
gyehanna 
jégverés 
e hozsanna 

kénkőtűz vagy 
hattyúvér 
arcomból hull 
rád a dér 

a pokolból 
feldobott 
kő vagyok 
ki itt dobog 

melleid közt 
rongy-parázs 
fehér ingem  
meggyaláz 

nagyhetem vagy 
böjthava 
reámgyújtott 
lármafa 

vesztőhelyem 
seben kés 
számban virág 
már a mész 

légy a lázam 
légy a hó 
értem 
elpusztítható 

szemeidben 
bújdosom 
áldott áldott  
gyilkosom 

hozsánna 
hát hozsánna 
elmúlásom 
csillaga 

(1988)

Sekler songs

Csillagok, felhők, göncölök,
   ugye a mennyből csak folt
vagyunk, parányi csöpp ködök,
   kikre fogyó Hold csaholt
mítoszt, tejutak hűlt porát,
   hunok, avarok, kunok,
Csaba királyfik mámorát -
   sziruppal kevert rumot...
Ugye, hogy fentről, kishazám,
   nem lehetsz több, mint hitvány,
körülkerített juhkarám,
   sandít a gazda, hét zsivány,
ordas falkával cimborás,
   csak elvisz, csak fosztogat,
nem jogot, vaszablát, pórázt,
   sót hint, kegyet osztogat,
törvényt kívülről hoz reád
   Csík, Gyergyó, Háromszék
fölött az ég rövidre zárt,
   lehetne vót, vepsze kék,
ujgur, felföldi skót, osztják,
   kurd, örökös indián  -
a semmit emígyen osztják:
   néger áll a Hargitán,
földig havazott magyarab,
   száz év múltán fosztmodern
utódod sem lesz magyarabb,
   mint Hamletben Guildenstern...
Tutajhoz kötött bérsziget,
   rabló-pandúr ártere,
Lappföld, zanzásított Tibet,
   Szent Anna-tó krátere
vagy, kit körbeáll s lepisál,
   feledni akar, vért okád
a világméretű fesztivál -
   matt előtt a nagy rokád...
Elfelednek bármi áron,
   és te sem tehetsz többet:
Madéfalván, Segesváron
   még elhullatsz egy könnyet,
négy égtáj felé tántorog,
   porlik hol-nem-volt székely,
szikla sincs, Erdély kint borong,
   csak árnyékszéken székel,
bitang ha megy, ha jön s hiszi,
   hogy korlátok közt szabad,
remeg, a tört fenyőt viszi,
   bútól szárad és megszakad,
báván zengi, hogy örökzöld
   a  perzselt, a letarolt,
légszomj hazája Székelyföld,
   kit a Kárpát hurka fojt -
Hazájának vallhatna még
   a baszk és az okszitán,
frank tóba múlt varég
   lelke jár Livónián,
anglusul dall a walesi bárd,
   s nagyoroszba csalt vogul
becsli szédülten a kárt:
   holnap te is megszorulsz,
szétiszonyodsz a Kárpátok
   suvadásos árkain,
helyedre fű alól kárpok
   nőnek, árja baltacim,
virágra húzott Nessus-ing
   s az árdéli hó feled,
míg az értől az óceánig
   szivárog el szép neved,
meg csak puszta föld marad,
   a vissza sem örökölt
galambszaros és szétkapart -
   Megérsz egy pohárnyi sört,
körülkerített kis hazám,
   Bálványos, Szejke, Kibéd,
Csíksomlyó, gyönyörű magány,
   vesztőhelyem, Postarét.

Ajánlás:
Két tűz közt égünk, Hercegem,
   egyes-egyedül Mária
van velünk, széttépi lelkem
   Európa és Ázsia.

József Attila árnya

Talán eltűnik hirtelen
az akácerdőben a vadnyom.
Elpazaroltad, Istenem,
az utat, s nincs hol megmaradnom.

Már himlős gyermektestemben
József Attila árnya sírt,
hontalanul tévelyegtem,
s megástam apámnak a sírt.

Korán vágta belém fokát
a fejsze, melynek nyele veszett,
szerelmes elmúlás dobál,
kit vártam, időnap elesett.

Árvája lettem ostoba
dacból az anyai szónak,
s immár mint gazdátlan szolga
retteghetem a gyóntatómat.

Ifjúságom, a zöld vagyont
beszolgáltattam rendőröknek,
magamat kárral vallatom,
az ágak közt hollók csörögnek...

Jeszenyináda

Rongyaink közt már a moly csatangol,
pókhó lett a batiszt nyoszolya.
Csípődig omló, árvalány hajadból
álom hull, mint őszi mostoha.

Melled haván hajnal bársony fénye -
Szép voltál, érettem meghaló!
Vidám, mint a tenger szútra kékje,
s az arcomra hulltál, mint a hó.

Szemed gyöngyei múlnak az égen,
a neved is vélem porba száll.
Gyűrött sálam már az útszélen
őrzi még a naftalin szagát.

Amikor az álomtalan hajnal
párducfoga csontig elveszejt,
nem emlegetnek tűnő nyarakkal
angyalok, sem liliom kezek.

Hűlő esték azt susogják rólunk:
álmok lettünk, szélbe halt zene.
Tudom már - aki formálta sorsunk,
elmúlásnak volt a bal keze.

Bokraink közt tépett ing, harang szól,
porhó lett az égi pagoda.
Kifosztott árvalány hajadról
a gyopár sem álmodik soha.

Pasztell

Erdő szélén állok
s nincsen volt holnap irgalom
Rám hull a lomb
rám a nyírfa sohamár
Vállamról lecsorog mint vízmosás
a turkálóból bontott
sötét nagykabát
Ó megsebzett földrehullt
hírt sohasem hozó
mítoszokból kihullt
fekete dögmadár
Az égre hiába nézek
immár
Nem látlak többé
S te sohasem
hiába nem vársz

Szent Erzsébet a Gyimesekben

Magyar királylány lángol    omlik a szűz hóba
kötényében a kenyér    mint pannoni rózsa
tékozló fényét ontja    jég-Thüringiára
Árpád honából szakadt    anyátlan árva
otthonából száműzött    glóriában ázó
sorsára hagyva ő lett    a legelső csángó
a fájdalmak adventje    a tündöklő bánat
Jézus árnyéka járja    a wartburgi várat
ostorzúgásban viszi    angyalok karáig
a pártosan szaggatott    magyari hazáig
hol a gőg orgiázik    bordalba fulladók
gyalázzák a szüzeket    és meráni rablók
amott a pogány halál    emitt vér a sár
„Kívül fehér piros zöld    a világ s dalra vár”
de bévül semmire vár    Germánia szentje
hiába dalol tavaszt    Walther Vogelweide
magyar hercegnőre hull    a daróc himnusza
mocskot kiáltoz reá    megváltott koldusa
önmagát kisemmizi    pazarlón szétosztja
istálló hazában él    Isten menyasszonya
christiana mystica    eldobott korona
égi körökig repül    szívből az orgona
leprások árvája ő    földre tört liliom
bánatból sóhajokból    felépült égi dóm
havazások zsoltára    madonnás fájdalom
látnak a vakok szólnak    a némák irgalom
a mindenséggé leszel    a semmi fölszakad
fehér reszketés rázza    a májuságakat
kápolnavirág vagy te    homályom bársonya
gyolcs mezőkön harmat    gyöngy kláris áfonya
alamizsna rónaság    kék tengerek árnya
csillagokból lehullott    magyar király lánya
ködök szállnak alá    teérted Gyimesen
elsápad ha ránk tekint    nyírfaágas hitvesem
ősz lesz ő is
Istenem