FARKAS WELLMANN ÉVA
A kegyvesztett balladája
A kaland folytatása
Duett, apokrif
M. Sz. J. rector utolsó töredéke
Hotel Continental
Mi minden visszatérhet
Válasz rektoromnak. A női szépség
Könnyed csevely R. Polixéniáról
Szerencsejáték, túl a nyáron
A dolgok arca
Valami ég e versen át
|
|
1979-ben született Marosvásárhelyen. 1997-ben érettségizett Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Elméleti Líceumban. Még abban az évben sikeresen felvételizett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakára. 2001-ben végezte el az egyetemet, majd 2003 februárjában a kolozsvári egyetem Irodalom és társadalom elnevezésű magiszteri tanulmányai végeztével megvédte szakdolgozatát. 1998-tól kezdődően rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban. 2002-ben önálló verseskötete is megjelent Itten ma donna választ címmel (Erdélyi Híradó Kiadó - Fiatal Írók Szövetsége). A könyv második kiadása 2005-ben jelent meg (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad). Irodalmi tevékenységéért 2000-ben Látó-nívódíjat, 2001-ben Mikó András-díjat, 2002-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-debütdíját, 2004-ben Communitas-ösztöndíjat (vers) és Arany János-ösztöndíjat, 2005-ben Petőfi Sándor-díjat, 2007-ben Székely János-ösztöndíjat, 2008-ban Communitas-ösztöndíjat (kritika) kapott. 2003 szeptemberétől a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola tanáraként dolgozik. 2008 őszétől a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Iskolájának doktorandusza. |
A kegyvesztett balladája
Uram, oké, az édenből kirúgtál,
Kegyeidből az utamat kiadtad,
S üstben habozva fő nekem ki lúg már -
Ám versbe szállok még egyszer miattad.
Egyedül vagy, elvégre, aki hagytad...
S amit le kéne róni, lásd, nehéz vám.
Elme s ösztön, mi bármit is vitathat -
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!
Tanulságnak hosszú, életnek kevés
Volt. Másfél oktávban, ami még örök,
Nyújtózkodhat is. A létben-nem-levés
Skáláin félhangnyi közökkel dörög;
A feszültség, ím, esőként elzörög-
het. S nem nyílhat egyébre, mint e rím, szám,
Míg birtokolnak koncentrikus körök:
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!
Körülbelül félórás volt az út, min
Szántszándékkal léptünk a bűnbe át.
Kíméleted - pár pillanat - de úgy, mint
Egy napnyi bérlet - váratlanul lejárt.
És új szövetség imám; Igéd bevárt
Lesz. S Te sem tudod, hányadik bugyor, lám,
Mi már itt három poklod körébe zárt.
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!
Ajánlás
Herceg, tudod, hogy Saul, bár király volt,
Úr lelke felkent homlokán nem ért rá.
Titkunk legyen, hol szárad még - de hány folt...
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!
A kaland folytatása
Lépés csak ez, különbség mit se számít,
mivel kezdődött s meddig még a játszma -
mérkőzésként (holnap még menne), ám itt
küzdés híján végzést aligha látsz ma.
Tizenegy tíz. (Idő, nem végeredmény);
abbahagynánk, de tét sincs érveképpen
mint ha meglopnak - utána erednél - ,
s a lámpa zöldre válik akkor éppen.
Így vagy te is. Isten ha tudja hány át-
virradt reggel dicsér: "tartása, mersze..."
Amíg a tolakodó ízek vágyát
kisöprögeted (fogkefével, persze).
Duett, apokrif
Örökké kettőtökből áll a szólam.
Te csak zenélsz, míg ő hanyatt (a szótlan)
A forma sínén tart feléd, a dalba,
Együtt veled, e lant húrjába varrva.
De most lassan zsoltárba vált az ének,
Hogy boldogok bár a lelki szegények,
Ország a tested, mennyei, s az ajkad
- a toll kisiklik - halkan így szavalgat:
Mily untató nesz, míg mind tovaszállunk:
(Marad a szó, mit ki vagy sem a szájunk)
Ezópus, s Dante nyomdokain Kain...
Vonat, hajó, min vágtat ő, vagy orkán;
Vagy néha épp egy szonettben botorkál:
E záró szextett sánta verslábain.
M. Sz. J. rector utolsó töredéke
Testem kihunyja hát a földi vegyszer.
Uramtól részem fulladás leend. Vén
Képzetembe ma éjjel még befekszel
Megfordulásnak útjára vettetvén.
S habár tudom, hogy így halok meg egyszer:
Felkutat tán három-négy lanyha kontár;
Lehet pennám nem író- már, de kegyszer,
Mellyel világot nem válték, se hont bár...
...Csak el, csak innen el! Ki tudja, hány még
A perc, mit rejt majd könyv- avagy csak lomtár?
Holott valóban kígyó módra járnék
E tájban, mely fekvésre, testre asszony.
Csak vers, mi gyűl, megannyi balga árnyék!
Itt szellemem kell könyv felett virrasszon...
...Csak volna hely, hová még visszavágynék!
Hotel Continental
Rezerva-lét, de melyre nem cserélnék.
Tartalékba szorulhat itt a mentál.
Csak alkalom, mely visszatérni fél még.
És minket vár a Hotel Continental.
Mégsem vert át a Déli pályaudvar.
"Igen", mondtad, s gondoltam én: "de nem tán".
Hisz otthon vár a hűség és a futball,
s porrá éghet a Hotel Continental.
Gondoltam akkor. Hány kérdés lehet még,
mitől mindez szétfoszlik, mint a kelme?
S mit majd szemétre vagy szemedre vetnék...
Miért számít a csók, a hús, az elme?
Engem zavart, hogy okosabb lehetnék -
S mégsincsen hely, mi jobban érdekelne.
Mi minden visszatérhet
Csak egy, mi visszatérhet,
egy út, mért meglakoltam;
fogyjon tollam, ha téved:
jelenség része voltam,
mert semmi más, csak árnyék
töltött fel éjet reggel,
s mintsem magamban várnék,
döntöttem: jobb terekkel,
utcákkal venni körbe
a színt, mely maga történt
epikátlan. Tükörben
nem láthatnád a főtért,
s egésznek részeképpen,
mit hozzátoldva mondok:
akkor nyitottak éppen
magnóliák s a boltok,
s azért, mert észrevettem,
talán ma volna pardon,
hisz mást nem is szerettem
Duna-, sem Volga-parton...
csak szőke, ó, ne lenne,
s mindezt ha most más mondaná,
talán még érdekelne,
s kirándulnánk egy éven át
Mohácsra, Pestre, Ózdra -
"este egymáshoz öltözünk"
vár ránk a Cosa Nostra.)
Függöny rendetlen színről,
mint kénye-kedve lebben,
s hogy enyém volt-e mindez,
nem volnék biztos ebben,
szerettem volna másképp,
most mégsem súlya veszt el,
ha mégis idevásnék:
jobb nékem más kereszttel...
...Történet híján lévén
dúdoltam némi lírát,
túljutva biztos révén,
megtévesztvén a bírát.
Válasz rektoromnak. A női szépség
"Mert ördögei mind a smink s az ékszer."
De szép a nő. Nem tudván visszalépni -
s nem hallhatván ez állítást elégszer
(mindegy, hogy gondolatnyi vagy ha képnyi).
Sok céda tézist elfelejts, s ne vesd e
tant szemétbe? - Anyag, mi rajta ékül
még megragad, mert - mondod - szép a teste.
De szép a nő. Mert szép a teste nélkül.
Nem tét a tét. Ezt tudtad jól előre.
Nincs alkonyat se már, s a reggeled dél.
Próbálj meg élni nélküle vagy tőle:
miként lesz perc idő vagy ketreced tér,
csak nézheted. Nem ő, a lelked pőre.
"S csak akkor mondd e szót, ha megszerettél."
Könnyed csevely R. Polixéniáról
Él az a festék, csupán a színe holt.
Majd hallhatod, főúri pletyka járja.
Rémtörténetté lettem. Volna párja?
Hisztérikus vég. Rokonság bűne volt?
Fátyol a képen. Éjszakánként rebben
a léghuzattól. Nos, tessék hát az ok,
hogy átokéhes, unott nagyasszonyok
felfedhessék: nincs semmi furcsa ebben,
hisz többet-jobban szeretni, s élni a
precíz és biztos, pompás etikettet
alkalmatlan volt. Ő, Polixénia,
- nem gondolod? - mulatságunkra termett.
S hogy ennélfogva kellett meghalnia -
nem oly szempont, mely minket érdekelhet.
Szerencsejáték, túl a nyáron
Hogy mint esett, hogy feldobtam az érmét,
habár a távlat olykor újraírja,
bizonyítnám, ha lenne tétje és mért,
elmondanám, s tudnád, mi volt a nyitja;
nem értelmeznéd értő-furcsa keggyel,
s bizonyítnám, ha lenne tétje és mért
egy menettérti személyvonatjeggyel,
hogy így történt: csak nyárnak volt a vége;
egy rosszullétnyit tartott amaz óra,
megkérdeznéd, nemrég volt, avagy rég-e,
s miért, hogy nem bírhattam végre szóra,
szerepelt-e még bárki más a tervben?
Megkérdeznéd, nemrég volt, avagy rég-e...
(Rutinból nyertem, mint a solitairben.)
A működési elv az ötven-ötven;
arány, mit dzsókerként ne nézz, de láss át,
visszaszámolt időt vagy tért a ködben,
vagy mindnek égen túli, torz imázsát;
- tudnád netán, e kártya-tét mit ér meg? -
visszaszámolt időt vagy tért a ködben,
vagy lassabb járását a kósza vérnek?
S adá az Úr a vér rendes folyását.
A dolgok arca
(Epilógus)
Most mégse csendet, inkább nyugtot ott adj,
és szólj a szájnak: több szót már ne kérjen,
s dolgok végét tudnom jelezze kéz, vagy
tedd súlyossá páncélom. Meg ne érjem.
Minden, mi volt, leírható a testtel.
Nyüzsgés, mi volt, beváltható amottan?
Tekintet-résbe fér, ki itt meneszt el,
s te közösséget vállalsz egy halottal.
Meglesz a száj, mely átkoz majd vagy áldat, s
akad kéz, hogy poklok tüzére vessen:
annál több ez, hogy megúszhasd a vádat,
s kevesebb annál, minthogy jó lehessen.
Ne írd a szót. Engedd, hogy véget érjen
hallgatásban, mint lakomán a hajsza;
nincs jelentés, csak jelzés, mint a vérjel,
s áttetszőtlen, miként a dolgok arca.
Valami ég e versen át
Valami ég e versen át,
idegen test a sebben;
mit szemmel nézz, de mégse látsz,
s nem mérhető le kedvben,
talán a hó, talán a szó,
arcpír emléke rendre,
amíg a visszhang visszaszól,
a hűvös-sárga mertre,
valami ég, nem lángra gyúl,
valami ég, felettem,
a hamva szó, a szó kihunyt,
mielőtt elfeledtem.
Valami ég e versen át,
a szó, a hó, az emlék,
valami végleg itt maradt,
mit mégis elviselnék,
csak szó vagyok, csak szó a vers,
a láng, az ég, a kedvem,
és szó az is, hogy elviselsz,
s nem tűnődsz már a merten.
