DERZSI SÁNDOR
 

ÚTLEVÉL HELYETT

Kedvesem, hát nem mehetünk
Hiába hív a tenger
Szabadság van, de nem nekünk
Osztogatja a rendszer
Nem vagyunk hazaárulók
Tolvajok, sem pribékek
Sem üzérkedő burzsujok
De utunk nem közérdek
Itthon is lehet festeni
Itthon is lehet írni
S mikor a tenger messze hív
Itthon is lehet sírni

ÖNGYILKOS ORSZÁG

Sehol annyi kivégzett ember
És sehol annyi elítélt
És sehol annyi, aki felkel
Hogy más honban lelje hitét
Sehol ennyi angyalcsináló
Ennyi meddő s koraszülött
Sehol ennyi hiába váró
Arra, mire hiába jött
S mind, ki eljött, hiába jött el
Ide, hol nem rokon a földdel,
Ki él, mert haláli a föld
Az élősködők halódása
Vigyorog róla a világra
S a költőre, kit száműzött

FARSANG

A költőt bolondok házába zárták
Örülhetnek most mind a tolvajok
A hazugok, a gyilkosok, paráznák
Van most számukra hahotára ok
Ünnepelhetnek, hogy győzelmi ünnep
Legyen a mulatságuk szüntelen
Míg a költő mi mást tehetne: tűrhet
És hazájává lesz a türelem
Szent szerelem hona, öleld meg őt
Válj szép leánnyá a képzeletében
Ki a türelem szép ölelésében
Bontja ki báját, az édes jövőt
Mikor a tolvaj, a hazug s parázna
Kárhozik örök sötétségbe zárva

GONDTALAN DAL

Elmebetegnek nem való a gond
Hát gondtalanul dalol a bolond
Egyik lábát a másik elé rakva
Nem sétál, csupán az időt múlatja
Dala sem volna más, csak múlatás
De nála ez már oly régi szokás
Egészségére emlékezteti
Talán mert egy kis emlék kell neki
Vagy mert Istennek kell tán egy kis emlék
Hogy megkérdezze: bolondom, szeretsz még
És a bolond tán válaszul dalol
S azt mondja: lám, Atyám, kik ide zártak
Mind mennyivel erősebbek Tenálad
Csak fenn az égen kéklik egy mosoly

VASVESSZŐ

Mikor lesz a nyűtt vonóból bot
Kérdezi ő, ki él, de halott
Akkor lesz a nyűtt vonóból bot
Ha vasvessző lesz a te vonód
Így válaszol, ki halott, de él
Vasvesszője nyelve, mert beszél
Botnyelve van, mert nem szónokol
Alig hallod hangját valahol
Ott is, ahol hallhatod talán
Nem épülsz és nem derülsz szaván
Csak ha fület növeszt lelked is
S lelked fülévé lesz szemed is
Hogy versétől épülj és derülj
Akkor hallod, hogy mit hegedül

(SZABADULÁS)

Nem búcsúzom, csupán megyek
Jobb lett volna valakivel
Kart karba öltve menni el
Jobb lett volna talán veled
De te maradsz, emlékeim
Barlangja már az otthonod
Hol cseppkövek a mosolyok
Kőcsipkés templom ívein
És oltárt rejt a félhomály
Mert képe arcod, de lehet
Az is, hogy csupán a kezed
Annak is csak egy ujja már
Vagy ujjnyoma, vagy nyomtalan
Érintés hangja: volt szavam

IMA A KÁROMKODÁS ELLEN

Van-e olyan nő Budapesten
Kit nem futtatott valaki
Ha van olyan, ő az aki
A megmaradt nő, a szerelmem
S azt gondolom, kell lennie
Mert íme én is megmaradtam
A nemzet-tipró zivatarban
S nem futtattam a kedvesem
Hiszen nem ismer, sosem ismert
Ezért hát folyton kéri Istent
Hogy találkozzunk valahol
Istenem, hallgasd meg imáját
Mert jobb, ha neved ketten áldják
Mint ha magad káromkodol

KÉKELŐ

Kékellő parton
Küküllőmentén
Szedret kerestem
Palát találtam
A pala súgta
A szeder édes
S éhét az éhes
Szoborrá gyúrta
Gyúrja is egyre
Festem is egyre
Festem is szebbre
Mondom is színed
Kékellő messze
Küküllőmente
Dobogom szíved

SZÜLŐFÖLD

Úton talált az élet, költözőben
Úgy költözködtünk a Küküllővölgyben
Ahogy a nyomor diktált a szekérnek
Előtte lovak és mögötte évek
S a falvak: állomások és megállók
Míg Medgyesen utunk soká megállott
De addig is meg-megpihent a lelkem
Az alkonyat színét úgy megszerettem
Az ég alján, a hegylejtőn s a völgyben
Ahol a kisvilággal kergetőztem
Mit a verőfény emlékül hagyott rám
Hogy sötétségben is maradjon hozzám
Oly hű, mint a valóság a meséhez
Mikor a szív meséli, hogy mit érez

SOMOGYOMI SOM

A kert legalján
A patak partján
Áll még a somfa
Ízlett a somja
Jó negyven éve
S pirosra érve
Találtam újra
Negyven év múlva
Hát most is ízlett
Hanem az ízét
Ne kérdezd, milyen
Nem mondhatom meg
Csak azt, hogy som lett
Ajkam és szívem

DICSŐI TALÁLKOZÁS

A boldogsággal találkoztam én
Zsuzsika - tudtam - férjhez ment szegény
Már ötven évnek baja rágta őt
Hát férjhez ment, hogy legyen baja több
Azóta immár évek múltak el
Zsuzsika mégis, most is énekel
S a férje szintén, két dalos madár
Együtt is folyton dalol, mert a pár
Attól pár, hogy eggyé folyik a dal
Hogy aszottan is ily boldog lehet
Mióta csak egymásra lelhetett
Találkozás ez - énekli a vén
A boldogsággal találkoztam én

LIGET

Neved arcával földre hajlott
Az ég, kék lába habselyem
Felhőágyában szerelem
Napjának nyit egy rejtekajtót
Mozdulatával, mit csupán
Szellő utánoz rámfonódó
Inglebegéssel, s viszonzó szó
A nászra-hívás, mert ruhám
Színét átvette már a pázsit
Az út két oldalán, sugárzik
Reá a nap, hogy libbenő
Zöld szárnyát lássam meg az égnek
S kapjak reá, mert száll az ének
Repül a fűbe-heverő

ŐSZELŐ

Ma oly szelíd a nap
Hogy elképzeljelek
Haragos a szemed
Nyilván, mert hívtalak
S így hát azért se jössz
S míg ajkad harapod
Tűnődve hallgatok
Mert itt van már az ősz
Elém állt csendesen
Szólít, hogy csend legyen
Hozzád szól, mert biz én
Éppen csak megvagyok
Mint hervadt mosolyod
Fénye az ég vizén.

TELÍTŐDIK

Telítődik az ember szíve reggel
Álmokkal, ábrándokkal, szeretettel
És nekimegy a fénynek
A fényburokban munkahelye várja
Munkába fog és rátalál az árnyra
Melyből imént felébredt
Hát el is fárad, mire jő az este
És ráeszmél, hogy hiába kereste
Azt, mit nagyon szeretne
Napfény helyett csak lámpafény kíséri
Vacogva megy mellette, mint a régi
Szerelme, az a szellem
Az, mely kísérti éj leplébe bújva
Az, mit szívébe zár a hajnal ujja

ARARÁT

Fehér galamb jött, ki fehér olajágat
Hozott csőrében: hírét Ararátnak
Ararát hegyét azóta keressük
Meglátjuk-é? Nem tudjuk, de szeretjük
Szeretjük mindig, amióta élünk
Mióta szétnéz röpdeső reményünk
S fehér galambként tér meg olajággal
Jő sebesen és a szívünkbe szárnyal
Valami jó hír, hisz az kell nekünk
Hisz Ararát hegyéről kérdezzük
Ha kérdjük egymást, kérdjük és a válasz
Mindig hegyről szól s sosem Ararát az
Mert nem láttuk még, csak fehér galambunk
Zöld olajága jelzi: odatartunk

ÉNEK A HAZÁRÓL

Elkergették a hazámból öcsémet
S lám, hozzá menvén mégis haza érek
Hisz azért küldött meghívást az útra
S útravaló pénzt, hogy legyek a múltja

TESTVÉRISÉG

Levelet kaptam az öcsémtől;
Amerikából, hol nagyon
Idegen, mert szülőföldjéről
Elkergették, s a fájdalom
Honává lett, hiszen adózik
Neki pénzzel, s éppen nekem
Küldi havonta: én vagyok itt
Hazája s ő ott kenyerem
Itt meg ostya minden vasárnap
És lelke jó édesanyánknak
Ki által testvérek vagyunk
S az ég által, melynek ölében
Szendergünk, hogy repülőgépen
Ébredhessünk, ha meghalunk

SÓHAJ

Hej Fényi, Ferencz, Orbán
Te verses ifjúság
Be szétsodort az orkán
S be prózás a világ
Hej Kiss Jenő, Szabédi
A bűnöm egyre más
Csak álmom még a régi
Egy víg találkozás
Hej Kós Károly, Nagy István
Te drága Kolozsvár
Vagyok annyira hitvány
Hogy nem ott lakom már
Tán nem is Budapesten
Tán immár fönt a mennyben

VIGASZTALÁS

Nem várlak, Édes, többé már
Ne hullasd értem könnyedet
Köszönöm a hűségedet
De nem várhat, ki csapodár
S én olyan csapodár vagyok
Hogy méltatlant szeretsz, ha rám
Pazarlod szívem hű arám
Akit csodálnak angyalok
Csak emberek nem, mert csodát
Az emberi szem úgyse lát
Mióta látni nem divat
De új divat ha jő, lehet
Hogy őrzőangyalod leszek
Mert meglátott, ki látni vak

TETSZEL NEKEM KISLÁNY

Tetszel nekem kislány
Én is neked, érzem
Elkárhoznék véled
De nincs hozzá pénzem
Egy mozira sincsen
Sem egy korty italra
S elkárhozni ingyen
Mely kislány akarna
Hogy kárhozzam így el
Hogy még hozzád szólni
Sincsen bátorságom
Nemhogy udvarolni
Szegénységem által
Üdvözülsz - de mással

IRKA-FIRKA

Ki hiába élt, mert hiába írt
Csak elpazarolt sokezer papírt
Firkálgatással, mikor lehetett
Lehet, hogy írt is volna egyebet
De csak az ír, kit olvasnak sokan
Azok, kik tudják, ki ír, és hogyan
Mert könyvtárakban látnak könyveket
S fel is lapozzák őket s meglehet
Bútoruk is van, mely könyvvel tele
Ők tudják, mely név a költő neve
Én nem tudhatom, hisz magam vagyok
Ha olvasok, más nevet olvasok
Pazaroltam hát azt a sok papírt
Mert csak firkáltam. Más volt, aki írt

IGÉNYES JELIGÉRE

Egy férfi, ki már ötvenéves
Havi nyolcszáz forintja van
Csak munkájában szenvedélyes
Egyébként sem haszontalan
Elvált, mert nem volt semmi pénze
Hasonló sorsú nőt kíván
Élettársául - azt remélve
Hogy szépség lesz a hozomány
A jóság szépségét tekinti
Legfőbb szépségnek, mert bizony
Nagyon igényes ez a férfi
Ámbár e tényről semmi nyom
A sajtóban régóta már
Mégis folyvást párjára vár

NAGYTAKARÍTÁS

Anyám sürög-forog serényen
Nagytakarítás van ma otthon
Egy könyv sem látszik most a polcon
Papír lepi minden reményem
Mert létrán áll a szobafestő
S a létráról plafonig ér fel
Festékre mártott ecsetjével
Hogy szép legyen, szennyet felejtő
S feledtető szobánk falának
A képe, mire újra támad
A folyton feltámadó Isten
Húsvéti nagytakarításra
Vár folyton, s úgy jő a világra
Ahogy a szép rend várja itten

A HUNGÁRIA KÁVÉHÁZBAN

Valaha itt tanyázott a Nyugat
A krónikás emlékszik így e helyre
Ide zarándokolt ezért - merengve
Múlt dolgaidon - keleti fiad
Te irodalmunk, ki a bibliánk
Magyarok bibliája vagy nekünk
Mi, kik a kávéházban ülve nézünk
Magunk elé - pincér köszönt reánk
Talán mert tudja, elhoztuk magunkkal
A sírok mély lélegzetét, s szavunkkal
A gyárak, tanyák, földek panasza
Sikolt a jegyzetfüzet betűnyelvén
Miközben elmerengünk Ady Endrén
Ki szólt - és mégis csonka a haza

A HORIZONTON

A horizonton köd a köddel fog kezet
Felül az ég, avagy alul van? - kérdezed
Fent köd, lent köd, vak, lomha, nyálas szürkeség
S azt gondolod, hogy el is szökött tán az ég
S a föld is elhagyott, hogy fennakadj
A horizonton, melynek rabja vagy
Tekinteteddel költözött oda
Mert ablak is van és kórházszoba
S te ágyban ülsz, szemed előtt az ablak
Előtte fa, s a fa előtt az ajkad
Mert mi más volna az a szürke, nyamvadt
Vak, lomha nyálas ködnyi semmiség
Melytől rettenve szökött el az ég
Fogd be! - No lám, hogy máris visszatért

MIKOR AZ EMBER SZEMBENÉZ

Mikor az ember szembenéz
A múlttal, ami elszaladt
Nézi, hogy mit tett ezalatt
Nézi, hogy mennyit ér a tett
Kérdi, hogy végre béke lett
S feleli, semmi az egész
Egy nappal több múlt el az életünkből
Egy hírrel több újság van a világon
Köszöntsük őt, ki a mai nap tűnt fel
Az élők közt, hogy több legyen az álom
Hogy legyen, aki ránk emlékezik
Sóhajtson egyet, s álmodjon megint
Mikor a múlttal szembenéz
S látja, hogy semmi az egész

TEGNAP A HOLNAPHOZ

Megöleltem minden halottat
Megöleltem magam
Magányosságom mégse holnap
Tegnapból szól a szavam
Tegnapról maradt az, hogy élek
Bár egyedül vagyok
Mert váddal védek emberséget
S védéssel vádolok
Bennem vádol mind, aki hallgat
Mert váddal véd sok édes ajkat
A keserű történelem
Engem is; hasztalan akarlak
Nem engedik a nagyhatalmak
Nagyobb légy náluk, édes életem

SÍRFELIRAT

Nyugodhatsz Derzsi Sándor
Senkinek sem hiányzol
Én se neked, de hagyj csak
Hiányzok még magamnak

(Az 1998-ban kiadott Derzsi Sándor Emlékkönyv, illetve a Szabadító ének c., a Püskinél Budapesten 2000-ben megjelent Derzsi-kötet alapján)