DEMETER JÓZSEF

Láthatár partján
Versek visszhangját hallani
Kutyák
Olvadás
Új kenyér
Tovább!
Leszállás
Vadvirág-szerelem
Feneketlen magasság
Az óceán arca
Hazai vonat
A kés torka
Virág-bilincs
Kora nyári díszlet
Egyetlen
Szél lengedez, sár van
Virtuális helyzet
Fénye kell

Láthatár partján

Láthatár partján
Lovakat cserél
Apám

Egy út sem él
Valaki
Vágtat vissza mégis
Kezembe nyom
Egy lehangolt
Cirok-hegedűt


Versek visszhangját hallani

Fönn
Valahol egészen
Alant
A búcsú madarai
Vergődő
Aranyhalak


Kutyák

Mért ugatnak úgy a kutyák az udvaron, kérded
és kilépsz az udvarra.

Mért ugatnak úgy a kutyák a kert alatt, kérded
és hátramész a kertbe.

Mért ugatnak úgy a kutyák a falu határában, kérded
és kimész a faluból.

Házamban a kutyák, ugatod és a másik feledre
fordulsz.


Olvadás

Égre nyitott arccal ebben a nagy olvadásban
csak állunk, állunk. Senki nem siet.

Hirtelen sírni kezdtek a disznók.
Bőgnek a tehenek. Rikácsolnak a tyúkok.
Egyedül a kakas kukorékol.

Ja igen, az aklokban juhok bégetnek.

Gyorsított felvétel, hurrá! - hurrá! - a mi
tájunk ez!

És -
Mindent, de mindent elölről kezdtünk. Nem
kapcsoltuk be a tyúkokat, sem a disznókat,
sem a teheneket...


Új kenyér

A hegytetőn ég a válasz.
Föld előttünk, föld utánunk.
És mindenki a tűz köré gyűlt.

Hopplá, hopp, arcomról tapssal mosom le a
bőrt, hopplá-hopp a szomorúfűz-eső között...
kenyértésztává változtatom a sarat, kenyérré
a köveket.
Na de ez már plagizálás.

Vegyétek és egyétek...


Tovább!

Lábujjhegyen, állig csendben, nehogy
leverjünk valamit, szorította mutatóujját a
szájára Z.
Nehogy leverjünk valamit, visszhangoztuk
önmagunkban és mentünk tovább.
Inog az ősz, csendórák zuhannak... súgtam
lebukott versemet az ősz viaszos hallóüregébe.
Hahó! Hahó! Visszhangozta a rét. Még! Még!
A karórákat megfojtani! - csapott ránk
tekintetével Z.
A karórákat megfojtani! - ketyegtük szájról
szájra és mentünk tovább.
Szívéről a hangszórót mindenki tépje le,
robbant egy láthatatlan hangosbemondó.
Szívéről a hangszórót mindenki tépje le! -
véreztük össze a telet.
Ne szuszogj!
Nem szuszogunk. Nem szuszogunk! - repdeste
tekintetünk és mentünk tovább.
Z. felemelt tenyere REFLEKTORKÉNT VAKÍTOTT
SZEMÜNKBE.
EDDIG A VERS. NINCS KIÚT, nyögte valaki a
hátunk mögött.


Leszállás

Fehér galambban, álmaink röptére fölött, nem
kapunk leszállási engedélyt. Alattunk
valami dúl.

... És percenként érkeznek a fehér galambok,
héjaraj keringhet így a dög fölött. Rétege-
sen köröznek egyre többen, az összeütközés
veszélye fenyeget.

Fehér galambban, álmaink röptere fölött,
nem kapunk leszállási engedélyt, nem.
"Őrizzük meg józanságunkat. Én csak légi-
kisasszony vagyok. Itt ugyanis pompásan süt a nap."

... És percenként érkeznek a fehér galambok,
héjaraj keringhet így a dög fölött,
rétegesen köröznek, hely sincs a nap alatt, az
összeütközés öröme fenyeget...


Vadvirág-szerelem

I

Keresnek a vadvirágokba te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő az, ő az - kiabálják.
Óceáni verőfényben vadvirág fürdik előtted,
menekülsz az öröm elől -örömödből örömökbe...
Szónyújtásnyira a vétek..., de ez a sok
kúszó-mászó..., lábaidat tapogatod - elnapolt
kígyómarások - nyomdokidban méreg buggyan.
Koraszülött púpos évszak, véres szirmú meztelen-
ség, forrásba bukó hajnalok, kiért félek, kiért
félek? Hahó, hahó!... Hallgatózol, ajkad recésre
fent sarló, búzatábla éhét feledd, billen a
hegy, keresgélnek.
Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő az, ő az - kiabálják.
Árny-testedhez forrad a fény, csapda rothad,
mélyül a mély. Visszatapsolod a tavaszt, pólyás
remény, pólyás remény.
Szemeidet eltakarod, ikerablak két tenyered.
Árnyék loccsan át a tájon, árnyék-zajlás, kia-
bálod. Óceáni verőfényben itatóspapír a tested,
a kikeletet összekened, degenyeges, degenyeges...
És szusszanni sem hagy az öröm, újrafogalmazol
mindent, tájak súlypontja megtagad, késve jöttél,
késve jöttél?

A tisztás is csak a tiéd, erdők vonulnak előtted,
vadvirágok hadirendben, égi muzsikaszó-fényben,
kik hallgatóznak körötted...
Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő az, ő az! - kiabálják.
Lyukkártyák a hét napjai, bátran felcseréled
őket, s a leigázott ős-virágzást újra nézed,
újra nézed. És kezdődik elölről minden...

Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő az, ő az! - kiabálják.
Útjaidat keresztezik, milyen nyelven értekeznek? -
ösvényedet nemesítik?... Homlokodon liheg a
nap, idegenek tapogatnak. Hol vagy, hol vagy? -
sziszeg a had, múltad nélkül mit sem érnél,
térdig süppedsz félelembe, embertől emberig
lépkedsz, nyújtsd a kezed, miért sietsz?
Ünnepeddel körülvéve, lobogótól lobogóig a
frissen aszfaltozott mezőn kit keresgélsz,
kit keresgélsz?
Nyomdokidat radírozzák, a réteken úthengerek,
mint a tankok, jaj, úgy jönnek. Ágyúdűzniben
gólyahír, igyekezzél, igyekezzél! Légkalapácsok
zúgása, repedezik, omlik az ég...
Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,
reád ontanák a napot, könyörögj értük egy
nagyot.


II

Utam feléd visz s te nem vagy, a tavasz
rejteget előlem. Mezőről mezőre dőlök, de te
nem vagy, de te nem vagy. Pihenni ha volna
erőm..., hová ültettek át, hová? Tenyeremben
jövőd földje, most próbáld ki gyökeredet.
Pillantásod szívemig nőtt, gyökerezzen,
gyökerezzen... Őserdők riasztó titka, hová,
merre bujtogatna?
Keresnek a vadvirágok, az arcomat nem feledik?
Ünnepeimet rám törik, ő az? - ő az? - kérdezgetik.
Utam feléd visz, s te nem vagy..., a tavasz
rejteget előlem, verstől versig keresgéllek,
de te nem vagy... de te nem vagy...

De -
Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ki az, ki az?! - kiabálják...


Feneketlen magasság
Erőss Zsoltnak

A Hegy le-
Nézi az embert.
A legmagasabb
Hegyről is már
Sokszor lenézett az
Ember.

A vágy az igazi
Hegy. Csúcsa az ég,
De! Az élet, akár
A tó, csak a
Mesékben feneketlen -
Mennyei kaptató!


Az óceán arca