Télutó
Közjáték
Csordakút
Játék
Héja kereng
(Sz. 1925, Temesvár) költő, színműíró. Temesvári iskolai
tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végez, mezőgazdasági
középiskolákban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, európai hírű borász.
1955-től jelennek meg versei, vígjátékai. A romániai magyar civil társadalom egyik
vezető alakja, Nagyenyeden él. |
TÉLUTÓ
Szitál az elvirágzott hó,
kezedet fogni volna jó,
öledbe hajtani fejem,
a csődleltárt felejtenem.
Az elbitangolt holnapot,
csöpp napfényt kolduló vakot,
a gyász rongyát toronyhegyen,
az amen-szót, hogy úgy legyen.
Szitál az elvirágzott hó,
kezedet fogni volna jó,
az üdvösség kis, meztelen
mécslánggal égő szerelem.
(1989)
KÖZJÁTÉK
Zene. Európa-kupa döntő.
A pohár félig. Félrecsúszott
az alkony is a hegyek vállán,
mint viseltes öltönyt, kifordít
az emlékezés egy-két régi
állott illatú képet,
a nosztalgia betelt árok,
bandzsítanak fehér virágok,
megtűrtjeim a bazsarózsák,
elmúlt szerelmek elvarázsolt
testei, várják, hogy lemossák
Pilátus-esők szirmaik,
hiába olvasok most bármit,
sem más, sem bölcsebb nem leszek,
ha tudnám, hol a vég, a kezdet,
arcomhoz vonnám kezedet
és mint a halál, mint a hívő,
ki mindent tud, törvényt és tórát,
megfordítanám a homokórát
a megíratlan lap előtt.
(1989)
CSORDAKÚT
Vályú. Szürkéllő rostok rajza,
mint izzadt ágnak fürtjei,
két pánt között
arasznyi tér
a végtelen űrt tükrözi.
Hány mohó száj, kószáló pára,
jégmázas csönd, keréknyom vége
járt századokkal lopva, kúszva
kíváncsi erdőn vendégségbe.
Tikkadt galamb keresztárnyéka,
bárányok, borjak boldog, néma
merülő orra,
s az éj moháján szerelem,
felejthetetlen barna láng,
a ringó őz, a gidaszem.
Megőriz mindent,
s mindent felejt,
mely pillantásán tovalejt.
A színek tiszta tükre lenne...
bakancsot mosnak olykor benne.
(1992)
Játék
Mint régi holland metszeten
az alkony vörös eceten
avul az égbolt szegletén,
én szemlélem, s megélem én
merengve minden csepp tükrén.
Merengek a múlt játékán.
Játék volt életre-halálra
a tréfaszó, s mosoly halála,
a kézfogás, a kedves csókja,
az otthonvesztés jobb kéz csonkja.
Játék volt?
Csalás volt minden, vagy csak látszat
az édenkert, s bolond káprázat
virág szeme, világnak szíve,
a gyermekkor szivárványíve.
Játék volt, álom.
S most sorsom kispadján megülve,
üres kezem eresztve ölbe
mosolygok, mint a gazdagok,
hogy holnap ismét ballagok
a játszótérre.
Pedig már közeleg az éjjel,
s minek is néznék későn széjjel
játék volt minden, szesz csodája,
oly ködös, mint a sír homálya,
hát játszunk még, már halkan, szépen,
játékszerek Isten kezében.
Héja kereng
Héja kereng Gyergyóban a
Csíki kert fölött,
rikoltása sebet hasít
csendbe rettent fák között.
Héja kereng kotló-világ
riadt fél szeme ölén,
héja karma, héja csőre,
penge árnya húz fölém.
Penge árnya, penge éle
fenyeget a nyílt egen,
Bábel ország szemhatárán
köröz hetedíziglen.
Mikor lesz már égi tisztás
felettünk a kék tükör,
Óperencia csodája,
melyben jövő tündököl;
jövő, élet, cseppnyi álmok,
amelyek valóra válnak,
s néhány szál virág talán
anyánk súrolt asztalán?
