Önéletrajz
Kapuvers
Állomáson
Dombokról
Márciusvégi éjjel
Karácsonyi hódolat
edzés öröklétre

Nyeregben

Az a látomásom, hogy a hágókon át
megindulunk befelé,
a lovak gazdagon felszerszámozva
a bukottak díjaival és diadaljelvényeivel,
egymáshoz kalimpálnak a szegett pléhszárnyak,
a földről fölszedett Damoklész-kardok, a platina-
szegekkel összeillesztett karok és koponyák,

a zászlókról feketén csepeg az ég
kékje és a rétek pirosa,

léptetünk büszkén, szorosan egymás mellett,
egymás nyomában,

függöny! függöny! kiált a rendező,

de már senki sem hallgat a szavára,

a függöny nem hullik sem elénk,
sem reánk, sem mögénk
nem hullanak függönyök,

gyönyörű reggeli fény,

s Európa, a sértetlen, a karcolatlan
karosszériájú, a légfűtéses, a történelmi színekre
festett, az olajozott, az ó! ó! oké! = Európa, a
halk, finom modorú, kávéillatú, tizenhatsávos,
alulról fűtött
csak nézi: jé, kik ezek, de
jópofák! a jövő farsangra
lemásoljuk a jelmezeiket, és
azok a lovak! soha ilyen csont-
kollekciókat,
s az a mesebeli pára!

s mi csak vonulunk befelé a hágókon,
a folyók mind ott hömpölyögnek előttünk
a völgyben, szelíden simulnak a vizekhez a hegyek,

ki ne ejtsd a szádon, hogy
itthon vagyunk, bár a kezünkön
folyik át a völgy;
ez a látomásom, hogy akármiképpen,
de megérkezünk,
egyre reménytelenebb.
1981

Önéletrajz

rövid utcákban laktam
sarkon fordult a város
ahol még van kapu
egyenesek csak a szemben
egyesek csak a szemben
átfúrhatod velük magad
kirajzszögezendő juhbőr
álom nem edz és nem cserez
felmentettek bátorságból
választhatsz
glóriát láncot kötelet
1979

Kapuvers

”Békesség az érkezőnek”

Kapuba kést
Kútba vedret
Számra ólmot

Kapun beléptem
Kútba kőnek estem
Beszélő szobor lettem

Sarkából kifordult
Gyűrűzik bolondul
Ólomharang kondul

Jaj Békességet a távozónak
Jaj Oltalmat a maradónak
Jaj Levegőt a szárnyalónak
Jaj Mélységet a haldoklónak

Kapumra nevet nem vések
Vedremmel belőled merítek
A hangom mind felhősebb
Csíkszereda, 1974

IV

Háziasszony a Szerelem
Kezet mos mikor szeretem
fokhagymaillatú illem
lengi be lényét kereken
Szerelem lett a Szerelem
s akármily tisztán szeretem
emlék csak úgy lesz ha kezem
bejárja testét kereken.
Nagyvárad, 1973

Állomáson

Vesző napok.
Ma reggel fehér ködön hajóztam át a Maroson.
Igy úsznak el az órák.

Óráim: a napraforgók.
Már ritka, ha az arcukat sárgán befonják.
Szürkék. Foghíjasok, telefontárcsák.

Várakozom.
A domb homályos kék, zöld, barna, rozsda.
Szeptember. Terrakotta.
Malomfalva, 1959

Dombokról

Hidegek a dombok.
Hosszú, méla hang sikít,
A lombok holt sorok;
Üveg, némaság, fahíd.

Kőcsonk a dombtetőn.
Mint eltörött szoborkéz
Int a másik domb felé;
Az égre apró barlang arca néz.

A dombokról száll a füst.
Keresztet égetnek és felleget;
Az ördögűzők fénye vad, ezüst,
Felleg vagyok a domb felett.
Nagyvárad, 1949

Márciusvégi éjjel

A furcsa, kósza villanykörte-pontok
ideges ugrásokkal fénylenek.
Az éjszakában száraz szél sikoltoz,
falukról földszag oson és meleg.

Lobog a lélek, a város, a lányok,
most kellene megváltani a világot,
aztán beleveszni ebbe a mállott,
kopott fűzöld sötétbe.

Enyém a mustárszagú szél, hegyek
eltévedt, kibontott hajú, monoton
muzsikája és a vad kóckezek

szürke munkája: a szalmakeresztek.
Valahol messze nagy kosarakban
hordják az ibolyát, és kertek felett
ősz csónakos sóhaja, ökörnyál

tapad a számra.
Szatmár, 1949

Karácsonyi hódolat

éveim mint a Három Királyok
követték a holdat csillagot
ugyanaz a hold és ugyanaz
a csillag ma is ott ragyog
pedig az út mindig változott
rejtőzködve vittem az ajándokot
ha kellett meg is tagadtalak
hogy hiánytalanul jussanak
Hozzád a Tőled rám bízott javak

éveim mint a Három Királyok
elvesztették a holdat csillagot
nagy tömbökben omlik le az ég
a vakolat a prédául hagyott
erdélyi házak homlokáról
s mint díszeikkel angyalaikkal
szemétre hajított karácsonyfák
dülöngélnek az otthonok

éveim mint a Három Királyok
utat holdat csillagot tévesztve
megvakítottan érkeztek eléd
por fenyők templomok naplementék
havas boros énekbe fojtott esték
áldd meg emlékeinket Jézus Fenség
éveim mint a Három Királyok
elindulnak dideregve koronázatlanul
visszafelé mint a koldusok

edzés az öröklétre

ha nem tettem volna meg
akkor sem tudná senki sem
hogy több vagy kevesebb a tett
mint a halál amely a tettre sem
retten vissza tőlem aki nem tehetem
hogy visszariadjak s ne lépjek
újra és újra a körbe ahonnan
hiába dobok mind messzebb körökbe
a súlyzó mindegyre közelebb
hullik le hozzám mígnem eltalál