BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN
Anyanyelvtelen
Versvirágvasárnap
Verstöredék Trianon után
Variációk a nincsre
Szent László palástja
Szétszedett ejtőernyő
Levélféle pernyeszárnyakra
Sorok egy EU-kalaphoz
Hiányzó évszak
Fehér mezők hiányzó lovakkal
Egy XXI. századi költőtáborhoz
Hangszerszóló
Vászoning esőben
Száradó szőlőlevelek
+
- egy költő
Sóút 1430 körül
Leltár
(Sz. 1941, Bágyon község - Torda közelében) erdélyi magyar költő, író, műfordító.
Magyar szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen, előbb Nagysármáson,
majd Tordán tanított, ahol a líceum aligazgatója lett. A helybeli Jósika kör
elnöke, 1974-ben a kolozsvári irodalmi hetilap szerkesztője.
Jelenleg Budapesten él. Versei a népi hangvétel és a modern
formajáték elegyítéséből születtek. Prózában is sikeres. A
válogatás 1980-ban kiadott Végtelen reggel c. kötete alapján
készült (Dacia, Kolozsvár). |
Anyanyelvtelen
fiú volt - mondták
s mint fény a tükrön
villant át csorba életünkön
fiú volt
derék
s mint vadász vadját
dicsérték hosszan
a magzat anyját
ki egyenest a méhéből temet...
vajon az egek hogyan fogadják
a föl nem síró
tetemet
a névtelent az anyanyelvtelent?
vajon ott kik lajstromozzák
a hangtalanul érkezőt?
a holdfény-tisztát
a sosem-vétkezőt
ott is vajon csak paragrafusra
nyisszentik el a köldököd zsinórját?
vajon az illetéket
ott is kiróják?
a buszok ott is rozsda-dobozok?
az utcarikkancs ott is egyet fúj?
a betűbölcsőt ott is kihajítják?
sújt-e ott is a nyelvi egyensúly?
a zászlók ott is csapnak, ostorognak?
az anyagerinc ott is akasztófa?
szólniuk kell vajon kakasszóra
a magzatvíztől hurkos ostoroknak?
-----
fiú volt - mondták
két keze ökölbe'
hajtja szekerünk'
körbe... körbe
csak száll nem szól
nem szólint
mélyül az első
anyaszóig
Versvirágvasárnap
ahányszor hó hull s az idő mélyén
valahol egy-egy füstös Pilvaxban
himnuszok kelnek istenek arcán:
annyi tavasz van
aztán a Nagy Út Pozsonytól délre
Zerintől Csíkig s át Kolozsvárnak
hol költők s bohócok vérébe rejtett
tizenkét pontos imára várnak
mint apostolok pont tizenkettő
fohászuk gyűjti a nyüszítő szél
Nemzet kellene vagy Dal a nemzetnek
mely istenekkel versenyekre kél
egy Haza kéne hisz' szertepörög
havak hulltában s gyökerek táján
ha kifut az égre s szitokká válik
minden mondatunk a föld orcáján
az az egy kéne Isten tenyere
imát és átkot megtartó mákony:
s jöhetnek havak időördögök
törhetnek ránk cári paripákon
Urunk ha értesz bólints a fákkal
bukkanj fel egy-egy füstös Pilvaxban
ne hagyd hogy bohóc s költő kikapjon
röptesd a dalt ha hívó tavasz van
a Verset indítsd mi nem vetélt el...
a győztes sorok valahol várnak
valahol nincs versfegyverletétel
se vers-Arad csak versvirágvasárnap
Budapest, 2002 márciusa
Verstöredék Trianon után
Páskándi Géza emlékére
naponta kitalálom a hazámat
országomat valakik kitalálták
pipás ujjukat nem a bagón:
egyszer csak a térképen találták
ez itt az Olt amott az Ipoly
égi másuk a Hadak Útja
úgy fut ki minden víz-sikoly
udvarunkból hogy pocsolyás lesz Isten kútja
a Kard helyett száraz vödrökkel
veri az Ég meg ezt a tájat
s teszi bűnössé a szomjazókat
mert épp ide találtak...
idetaláltunk és élnünk kellett
termettünk törvényt s a törvény termett
ezerszáz jogot s jogtalanságot
az álom fattyút - a fattyú álmot ellett
szikkadt kannákkal ki idetévedt
szomjúhoz sok-sok ezredévet
nem találja édes hazáját?
nem is voltak csak kitalálták
nem is voltunk?
csak beeresztett
Istenünk s nyomott kezünkbe keresztet...
vagy csillagot hogy felhúzódjon
egek alá mint óvó ózon
minden erőnk ha maradt még
s figyelje onnan: lent minden miért ég?
azóta hamvak küszöbén alszunk
álmaink parázs-rovátkák mérik
nyertesek nézik utolsó harcunk
s mélyülünk új ezredévig
Variációk a nincsre
1. Ha mellénk ülnél
Ha mellém ülnél, mint a kisdedek,
megtudhatnád, miért sietek
kimondani bárhogyan a szót:
a Gyermeket az élni akarót.
az éltetőt, a mindég kérdezőt,
a belénk ütő, folyton kétkedőt,
ki érteni és félteni is képes,
ki nem rohan fel első istenéhez
bepörölni a nyugtalan apát,
hogy miért nincs
hogy miért adta át
a játék-jogot,
ami megillet,
hogy mért vagyok felnőttel telített
futóbolond egy rejtelem után
minden este
és minden délután
innen határon és azon túl se...
Álmok határa nincsen úgyse.
Aludj kis Öreg
s telepedj mellénk,
álmok cumiznak
anyád réveteg mellén.
2. Sínpárok végén
mikor a vérsejt holtfáradt már
s az éjszaka is vágánya végét járja
nem kell a józanító zsámoly
nincs szükség utazó mózeskosárra
hol felsírhat egy abbamaradt mondat
sípjele be se futott
gyermekkor-vonatodnak
(Kolozsvár, 1985)
3. Várakozás
Nézd, négylépés-szobánkban minden
- ha elfáradva térsz meg - veled bágyadt...
Mért megálmodni balladásan is
a helye-nincsen síró nyírfaágyat?
Pedig férfi-tűzzel óvom tested
pólyájában fiunkat... Te is félted...
Vagy féltenéd, mint égre szomjas fák
vihar láttán a növő csemetéket. -
De tátong udvarunk. Suta. Némán
hemzsegi be száz megálmodott játék.
Mi egymásba nézünk várva, vádolón:
utak, melyeken senki se járt még.
(Torda, 1970)
Szent László palástja
avagy: a Tordai Hasadéktól a Budai Hegyekig
Lászlóffy Aladárnak egy elszalasztott beszélgetés helyett
Lehet hogy ez az utolsó kiáltás
Talán most hull első sátrunk össze
Mit a Poros Út a futó málhás
Hagyott reánk e történelmi őszre
Lehet épp e hétvégen fosztják ki
László szentünk meghasadt palástját
Kőpénz-aprónk épp most sorsolják ki
Zsebéhünknek mit a huzat átjárt
Mi lennénk a végső szemtanúi
A vonaglásnak hogy ki meddig ér el?
Szó ha szól mit nem lehet tanulni
Más anyától más tejjel s igével?
Az a más kit hónaljunkban vélünk
Hozzánk nőni s táplálni ön-vérrel
Míg Európa sírkövére hullunk
Húsunk hűlő rostjáig sem ér el
Néma szájjal nem lehetsz csak vesztes
Ki önmagánál eggyel többet vesztett
S mert a föld ma mostoha s nem szülő:
Befödi az utolsó keresztet
Lehet ez az utolsó kiáltás
A vég előtt hisz sátrunk rezzen össze
Mondatunkat rázza egy Isten-káromlás
Kapaszkodunk történelmi őszbe
Szétszedett ejtőernyő
avagy: a mondat zuhanása
(Nem ajánlom senkinek)
unom már azt hogy vége
hogy nincs tovább hogy mit mivégre
szorít ki minden napból
a napbanézés - e ránk szakadt kór
unom hogy hosszú igen hosszú
valahány oda-út és vissza-bosszú
mindenik elénk tárult kicsikart határút
mindegy ha kis- ha nagyhatár
a jelző ellenedre jár...
és mosolya
titkaid megvámolja...
halálos tudom de minek
annyit skandálni a semminek
hogy nincs tovább hogy mit mivégre
csap ki a vér a forgó égre
hogy szorítni kéne mert megy szét
az örvénylő Kárpát-medencét
pedig bordádba mélyülnek az ujjak
a láncszemek homlokodba vakulnak
és belédhunynak a kristályok
és megannyi kifakadt tályog
minden elsodort iskolapad -
unom már azt hogy unom
mit kéne megtanulnom
s viselnem mint a barmok
szegyükön azt a farkaskarmot
s hogy szögeken kellene hálnom
ha ott születtem
és meghálálnom
kellene minden tettet
mit - ellenemre is - érettem tettek
közeliek s jó távoliak -
mert... egyébként megtépett gyanús páva
tetemeként hullok Európára
ugyebár
BEcsapódnék s nem KI az égre
és nem sejthetném: mit mivégre...
s miért zsugorodik a láthatár
bár a zuhanó lát ha kell
és oda hull ahol a kő
már megpihent és rettentő
hullását ÁLLVA méri be
mélyülvén önnön véribe'
hogy reggel újra kezdje -
unom már hogyne unnám
a figyelmességet miszerint urnám
lehet majdan a bátor-
talan rugaszkodás a Házsongárdtól
s a küszöbtől ki egy jó szóért
átbuktat vértanút s át hóhért
kopott gerincén
és ahogy félbetört lovat
a verseny meglovagolhat
és verhet amiként Isten verhet
csak
ha Sátán fogja nyerged
hevederét és mélybe ránt és meg se gátol
hogy rád zúduljon már-már önmagától
az elorzott föld - mely eltakar és ápol
unom már azt hogy hűség
tapadó lett a hűs ing
iszatag kentaurok
kötik köréd s mint hurok
szorítja vállad melled
hogy beljebb egyre beljebb...
díszsírhelyet csak így kapsz -
így angyalodna el a sok kis ördög?
és akkor meg minek kitörnöd?
ugyebár...
hát türelem türelem türelem
a szélnek mondd hogy hű legyen
a víznek mohának levélnek
az anyatejnek a búzakenyérnek
a golyónak a késnek a dorongnak
a vérnek mondd a bomló napkorongnak
Istenünknek ki porzó úttal áldott
és mérte ránk országul a világot
hogy meg kéne pihenni már
hogy MEG KÉNE PIHENNI MÁR
a jelző ellenünkre jár...
az elmékbe pólyált alany
otthon van itt de hontalan
szakadoznak a kötőszók...
a hevederek - a meghatározók
hogy majd - szétszedett ejtőernyő -
zuhanjon ránk a MONDAT
maradéka TÚLvilágunknak
(Budapest, 1990-1991)
Levélféle pernyeszárnyakra
avagy: 100 sor magány
Tűző napsütésben bolond ki tűz mellett
sütteti magát kánikulában különösen -
mintha nem égtünk volna már le számtalanszor...
Napok (mit napok: félszázadok !) óta
lobognak a lángok a Tordai Ház udvarán
kiskertjében a kerten túl is vagy az ereszkedő
eresz alatt hová a gerendák kikandikálnak
mint nyújtott feszületvégek... lobognak
s ha csak lobognának
ahogy egy égő almafa szokott
ahogy felkarikázott s lecsonkozott
szőlővenyige szokott
amiként égő könyvtárak felperzselt officínák szoktak...
Nézem a megszeppent ház ablakszemét:
hunyorog pedig pilláit gonddal kovácsolt
vaskereszttel támasztották alá valakik
hunyorog mintha az alá-alászálló
pernyeszárnyak képtelenek volnának akár
szilánknyi rést is vágni a képben
abban a képdarabban
mit a világ beereszt...
„Vettem a kőházat Trankó Jánostól 1880-ban
tíz bőr árán, ő peniglen vásárlá 1836-ban” -
olvasható a gerendába vésett családi krónikában
néhai Benkő István szűcsmester talán egyetlen irományában
mit is az eljövendő tulajdonosok
úgymint Aichinger Gusztáv nyomdász
és nevelt lánya Sarkadi Vilmosné
eléggé nem becsülhető okulására rótt...
Tűz pusztít igaz: a kőház örököseinek tüze
vasvillával és gumicsappal szabályozott tüze
pusztít már napok óta hajdani udvarunkon...
Adj erőt Uram ne gondolni arra
vajon Trankó János vagy a derék szűcsmester
mért forgolódik tordai sírjában
s arra se hogy vajon Aichinger Gusztáv mért nem
égette el gégerákos testét Galícia tüzeiben
miért hogy hazahozta s épp Tordára
a Jósika 60-ba a dekkungok tüzében
készített fényképfelvételeit
kiégett háztetők
akasztott spionok
alkalmi szeretők
és alkalmatlanná vált frontlovak
reánk meredő képét!?
Égnek a drága kacatok
szerelmes levelek
és szerelmetes bál-kártyák színes sarkai kunkorodnak...
Nem igaz hogy a hamuban sült életek nem képesek
történelemmé összeállni gyúrás nélkül is
nem lehet igaz hogy az idők pogácsái
- szegény Tordai Pogácsa! -
csupán hamuhodva éltetnek
s csupán csak „itt helyben...” *
s nem útra kényszerültek tarsolyában is...
Igazsággá váltható át a nem-igaz?
Akár a nem-rubel a nem-leva a nem-lej?
Reám csapó láng- és füstnyelvek mögül kiált át valaki:
nincs-é fölös forintom eladó?
hát fölös leveskocka?
hát valami valeriáncsepp?
egy-egy aranyat érő levélboríték -
egy-egy vergődő könyvlap az időből...
Mondjuk: fölös fóliája egy Tordai Országgyűlésnek
egy-egy fölös vallásszabadság-szobor
fölös Jósika Miklós egy Balázs Ferenc plusz
egy doktor Vásárhelyi...
Ments meg Urunk a lángnyelvektől
s a lángtól csatos könyveinket -
a folyton úton lévő minket
úgy legyints meg mintha utánad
s nem előled fordulna (el)
minden tekintet...
Kétszer ég le ki udvarát égeti fel -
hallom az intelmet
kapok is a parázsló gyermekkor után
kaparnám ki hamuhodó játékaim
szállongó szószekereim
szóökröcskéim szókorbácsaim
de...
(Torda, 1996)
* „Készült itt helyben, Tordán” - volt a felirata annak az első, Aranyos fölött ívelő hídnak, amelyet nem a Mócvidékről, a hegyekből úsztattak alá, hanem helyben készítették.
Sorok egy EU-kalaphoz
/Arany János kedvenc fejfedőjére/
Bejártam keletet megjártam nyugatot
Egyik rám kelepelt másik rám ugatott
Családfát ígért de bitófát mutatott
Megjártam keleten megjártam nyugaton
Utamban háromszáz nótafa virágzott
Napkeltén éneklők hidege kirázott
Ágyékom bizsergő rángásba imázott
Párnámon három szál nótafű virágzott
Hűtelen útitárs vigyázó védtelen
Nem is én nem is te földtelen égtelen
Kit az út tart csak meg sáncában végtelen
Keréknyom kanyarog kereke féktelen
Út mentén fogadók mindahány fogadott
Énekkel fizettem nem adtam fog-adót
Él még a haverség mi a szösz fogadom
Fogadós leszek majd Budán lesz fogadóm
Jussak csak odaát nótáim kiadom
Lesz dohány cimborák nyomdászom kiadóm
Útját a besúgó tetűknek kiadom
Jussunk csak odaát nuku ott irgalom
*
Hercegem, ki ébreszt? A 'ffenét! Nyugalom...
Hol is volt Keletem? Hol lészen Nyugatom?
S kié lesz tintatoll-süvegem, kalapom?
Dardzsiling-keletem, párizsló nyugatom...
Ha adom, eladom. Hogyha nem, kiadom...
Egyetlen kalpagom! Egyetlen kalpagom!
Hiányzó évszak
Elbitangolt bennem valahol egy évszak
Sorsütés, játék
vagy talán erőszak
tette? Nem kérdezem.
Angyalok fogják le két kezem.
Pedig megvolt...
Forgott az égi kerék.
Küllőtlenül csak álmok tolhatják
álmaink szekerét.
Minden egész volt.
A van is. A hiány is.
Egy kicsit Bolyai-s,
egy kicsit Vivaldi-s.
Egész volt minden.
S mint égi ráfvas: végtelen...
Egy kicsit megvédett.
Egy kicsit védtelen.
Mint kire rászáradt
az az égi burok.
Mint aki egyet tud:
veszteni háborút.
Háborúval békét,
békében léptéket
terelgető édes
anyanyelvtérképet.
Elbitangolt... Igen.
S mint égi szekerek,
sorsuk útján hogyha
el nem juthatnak célig:
hiányzó részeik
pokoli zajában
moccanást mímelnek
ama teljességig.
Fehér mezők hiányzó lovakkal
/A mező/
1. variáció
amerre elnézek
állongó álomgyermekek
gyűröttek mint a vászonlepedők
s vakító fényében a napnak
hunyorgók mind az álomgyermekek
álomasztalhoz letelepedők
tányérukban üres
patkók caplatnak
(Marosvécs, 1979.)
2. variáció
ívét a patkó tovaszeleli
gyermekek álomban állonganak
pillogásuk a fényt szeleteli
reggelemért törtet
tolong a nap
a nap avagy a megbízottja
az árnyéktalan hatalom -
hogy amíg szemem kilúgozza:
magam meglopni hagyatom
hagyatom
3. variáció
álmok - riasztó figyelmeztetések
nem az apák riasztanak már
dekkungok alján virrasztó vetések
kidohosodtak kidohosodnak
lova nélkül lobog egy kantár
4. variáció
....................................................................
hol csatangolsz szerelem holdja...........
....................................................................
a párnán égett hajszál-horda ........................
....................................................................
fehérben izzó álomszálak .............................
....................................................................
az antennára varjak szállnak .......................
....................................................................
sugározz ránk szerelem-ernyő .....................
...................................................................
amíg a pokol napja feljő..............................
...................................................................
sós vízben lágyult ostorával.........................
..................................................................
5. variáció
azt mondom: Száldobos - és gyökérrel lobognak
égre a tölgyek
azt mondom: Kisrét - s tenyerem gyöngyökbe
keményedik
kifut a ló alólam
lekaszál szőréről az ág
s omlik az ételhordót rejtegető porondlyuk ...
azt mondom: Nagyles - és eltévedek
ne szólj hadd szitáljon az emlékezet
a nyelv előtti
az el nem tanulható
tihanyi alapítólevél
Száldobos Kisrét Nagyles Aranykút-árok
és rád csap az első szénaillatú éjfél
férfivá avató szekérrakások
ágyéktépő lovagolások szúnyogkürtjei
húznak el halántékod magasában
tatár nyílvessző-kötegek
és nyűszít az első golyó
az igazi
eperfád homlokcsontjába szorulva
vakítnak szétfröccsent repeszek
temetők humuszába taposott
sziszegő sztálingyertyák
és lángoló szőlőgyepűk ...
és lábujjaidra olvadt gumicsizmák ...
.......................................................
.......................................................
ne szólj havaz a történelem
mint szurokba süllyedt katonák - állt is dűlt is már (még)
a szalmafödeles lészakerítés házunk mögött
a dombok oldalán akkor ereszkedett alá a részeg század
KÁPUT - hallszik s a puskatus-ütésekre (hajdani
várfalak sem kecsesebben) átdűl a sáncon a lésza
mint szuronyukba huppant katonák halljátok-é?
kapaszkodik belénk anyánk s rántana vissza mejje alá. . .
mért látni kantárban lógó vérnyákos lófejeket miért?
halljátok-e? nyelvünket beszélik KAPUT
halljátok? nem lehet bántódásunk! élhetünk
nyissátok hát a kaput! nyissátok a kaput a kaput
ne szólj elárulhat a nyelv
ne szólj megvéd a nyelv
hajdani várfalak nem kecsesebben
hajdani várfalak sem kecsesebben
Száldobos Nagyles Dögkert
6. variáció
havas mezőkön mit kerestek
ti felkantározott keresztek
betű nem őrzi kinek álltok
fejénél tisztelgő haptákot
jószerint hant sem vagy a hantot
szerteporozták már a tankok
ki jár erre hogy kantárszárral
alakoskodjék a halálnak ...
havas mezőben gyertyát hintek
a fagy ménjei felnyerítnek
7. variáció
azt mondom: ne szólj és talpon üt a párálló föld
azt mondom: ne szólj és kő lesz az esőcseppből
nem szólok és deszkázzák ablakszemem
nem szólok és lovak nyarába temetkezem
minek szólni
nyaramból kiköltöztek a madarak
s mintha minden madárszárny helyett
egy-egy festett füzetlap szállna
madártalan évszakok suhogó röpcédulái
kifakult emlékrepülők
furcsa alapítólevelek
idéző cédulák
minek szólni
igazán minek bajtársaim
(1979)
Fehér mezők hiányzó lovakkal
(B mező)
1. variáció
2. variáció
ívét a patkó tovaszeleli
gyermekek álomban állonganak
pillogásuk a fényt szeleteli
titkolt álmokért kotorász a nap
a nap avagy a megbízottja
az árnyéktalan hatalom
míg a paták fölvert porát nézem
magam meglopni hagyom
hagyatom
3. variáció
a báró maga filmezett aznap
jobbról a harisnyás cselédet
balról a vadászt tessékelte be a képbe
aztán az unokákat
középre kerül majd a tölgyfaasztal
s köré a múzsák holnapi vendégek
álmodozott míg felvevő masinája zakatolt
s mélyet nézett a képkeresőbe
tova ne tűnjön a mező hófehérsége . . .
isteni Apolló volt akkor a báró
évek múltán röhögő mozinézők
azt hitték: részeg kártyások veszekednek
mígnem a háttérben rohanó leánykák lépte alatt
kifakult a mező
azt hitték s dobták az égő könyvek közé
a tekercset
érthetetlen kurjantások közepett
csak úgy remegett bele a várfal
4. variáció
5. variáció
6. variáció
vakító fényében a napnak
égre merednek az álomgyermekek
mint vereségeink megannyi maszatos írásjele
innen a vár fokáról a szélkakas közeléből
úgy tűnik: valósággal belesüppednek
álmaik fehér mezejébe
egy-egy itt felejtett zsoltárlapba
be nem tartott békekötés-fóliába
Trianon-lepedőbe
valósággal belesüppednek s maradnak jel
olvasatlan kikapart mondatok végén
úgy tűnik: csupán a szélkakas tudja
kit vakított meg a nap s kit az égő könyvtár
kit bénított meg a bot s kit a törvény
ki sántult meg
ki integet s miért folyton a hátráló időnek
ki kiért
egyedül csak a szélkakas
itt nincs más tanú
itt nincs tanú már semmire
itt nincs
7. variáció
(marosvécsi groteszk)
és érkeztek az éber múzsák
a költőpap s az író építész
a szó várát körülzsalúzták
terveztek tornyot harangszépítést
ülték körbe a tölgyfaasztalt
nem figyelték az egyszál filmezőt
az kit egy nyelvország vigasztal:
bentről látja a fehér képmezőt
a Vár ma rongyos félangyalok fészke
a gondnok elvtárs mindre maga fon
s ha nincs kender hát tojik az egészre -
az ablakból szónokló megafon
csüng alá zsinórját csókák nyúzzák
sírjaikban forgolódnak a múzsák
(1979-1995)
Egy XXI. századi költőtáborhoz
Árkossy István Ady-vers illusztrációjára
Álmatlan idők
a versrefogható szegénylegények hada fölött.
Koponyájukban ármánykodó szél,
zsebükben vámoló napfény.
Nincs gyermeki halihó,
szerelem-maradék legalább.
Pirulni kényszerül, ki hazára gondol.
Csak a keserves puszta.
És az abba kiáltott szó.
A feldarabolt.
A Trianon-szelet.
Mondat-aprólék...
Az ének zászlórúdjai csupaszodó karók.
Feladott vár az anyanyelv?
..............................................
Hallga: némul a csöndezred!
Nyomában (csak úgy) fölselyemlik
egy-egy zsoltáros alapítólevél,
egy-egy Mária-siralom,
utánuk a testamentumnyi csapat
nótaságos dühe.
Egyetlen álomországunk.
A távolodó
álmatlan időben.
Hangszerszóló
nem a fenyő
szétfutó gyökérben nincs erő
kapaszkodik félelem hajtja
nedvét mókusos ágbegyekbe
félelem növeszti s óvja
nem a fenyő
gyantaháton eljátszik a szitázó nap
káprázat-sötét barlang-sírású
bakafegyelemben korhadó karácsonyfás
szivárványos megcsal az első széllel
nem a fenyő
s nem a magányos nincs is olyan
nincs árva-fuvolás zenekar
a fenyő egymaga belehal belehal
nem a fenyő
inkább a tölgy a jegenye az akác
és akkor árva fuvola állt ki
s zengett rezgett az eljövő fákról
a kapaszkodókról
a félelemre növőkről
a bakásan fegyelmezettekről
szelekbe vetődőkről
Vászoning esőben
csuromvizesre ázsiáztam
hát leültem ide az európadra
jött a társam
török samu s errébb lökött
s jött még egy
és lökdöste samut a lókötőt
ahány lovat az elkötött
mondom
ülök az európadon várom nénémet
hozná meleg vászoningemet
ám a padka másik végében ott németh
ferkő a jóltáplált (hasburg)
bakancsát megtámasztván
taszított vissza engemet
vÁLLon ütött hergett-morgott
inNEn arrább
onnaN Erre
ha ingem volna
talán az megemelne
Száradó szőlőlevelek
fiam ne csudálkozz belénk vezették
öt gyermek könnyét ahogy az lepereg
fölszáradoznak bennem lassan a szőlőlevelek
fiam ne csudálkozz belénk vezették
öt gyermek ábécéskönyvét s a képek
naponta újratermik bennem a szőlőtőkéket
fiam ne csudálkozz megőtt a hegy is
lábamba költözik minden gyökér
nem a bor nem szőlők íze: az az öt ösztökél
+
- egy költő
két paraszt jön
magam árnya
nő bele
örömök
szalmakarimájába
két paraszt jön
árnyékuk reszket
imát motyogva
káromkodva
(egyik világvége
másik világkezdet)
két paraszt jön
két fakó
két szakállas égdarab
két félkenyérre járó
ég-szemű városlakó
és újra kettő
a világ nem apad
ki nem húzhatod
s hozzá nem adhatod magad
Sóút 1430 körül
lidércnyomásos út, zápor várható
kötétlen szekerek fölött
nyirkos tenyér
a sátor
lopja magát a vér sója
sarjú alatt
két bibliás
prédikátor
lidércnyomásos út. csillagtalan
a tatros felől
ázott posztó
érkezik a feledékeny este
lopakodik só-léptekkel
a rettenet
a beste
lidércnyomásos út, vámoló száj
a szoros
kiabál int
meg-megráng a dohos sarjú alatt
Tamás
és Bálint
sorjáznak szekerek
csak jönnének
csak idejében
távoli küllő-reccsenés
hajnalra hátha
ideérnek
lidércnyomásos út. menedék semmi
semmi csak a ló
csak a só lehet
halálrohamra nyikorognak
megterhelt
fehér szekerek
Leltár
Kós Károly halálára
A férfikor kirakatából lassan tapintatosan
hajlongó bocsánatot kérve olykor a sorrendtől
bevesszük rajzosarcú birsalmatekintetű
öregjeinket
a szél még egyszer leperdíti
róluk a kötelező botorkázás porát
az eső - utolsó bába - tetőtől talpig
megmosdatja
és elhelyezzük őket vízszintes emlékezetünkbe
s ha akad valaki hogy hírül adja
hát hírül adatik:
K I F O G Y T A K
rajzosarcú birsalmatekintetű aggastyánaink
s mi
mi már csak így vehetjük észre
jobb híján
a szél az eső leltára férfivá ütött
és lobognak rajtunk furcsa papírszalagok
