A HALLGATÁS ÖSSZEESKÜVÉSE 7 69
bíró azonban, aki egyet nem értését nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság ítéletével kapcsolatban, a Haleviéhez hasonló következtetésre jutott. Különvéleményében hangsúlyozta, hogy a náciknak a zsidók könnyű és békés kiirtásában aratott megdöbbentő sikere „közvetlen eredménye volt annak, hogy a borzalmas igazságot eltitkolták az áldozatok előtt"118.
Ami a budapesti Zsidó Tanács vezetőinek hallgatását illeti, a háború után adott magyarázatok természetesen sokfélék. Benoschofsky Ilona119 például úgy érvel, „feltehetően a Zsidó Tanács elgondolása az volt, hogy a magyar zsidóság menthetetlen, és így jobb, ha nem tudja, milyen sors vár rá. S minthogy amúgy is a németek kivégzéssel fenyegették azt, aki deportálásról beszél, a Tanács nem segített abban, hogy nyilvánosságra kerüljön a deportálás igazi célja, a gázkamra és a krematórium."120 Fejtegetését azzal folytatja, némiképp neomarxista modorban, hogy ha „a Zsidó Tanács azt hitte, a tömegek számára nincs semmiféle kiút, viszont titokban remélte, hogy a saját maga számára mégiscsak van". Tételét azzal az állítással próbálja alátámasztani, hogy: „Az ellenforradalmi rendszer első két évtizedében, sőt a zsidótörvények idején is - előző fejezetünkben kifejtettük - a zsidóellenes intézkedések főként a kis-zsi-dókat érintették. Az első zsidótörvény a kis-értelmiségieket sújtotta leginkább, a területek iparengedély-revíziója a kiskereskedőket, kisiparosokat, a napról napra tengődő házalókat. A földbirtokok kisajátítását kiszabó rendelkezésen túl a végtelen sok törvény, rendelet és végrehajtási utasítás újra meg újra a szegényebb réteget sújtotta, és a gazdaságilag vezető réteg a sújtó rendeletek hatása alól csaknem kimaradt. így a Zsidó. Tanács tagjai 4 akik eddig is nagyrészt csak hírből ismerték a megszorító intézkedéseket - nyilván most is azt remélték, hogy mentességet kapnak."121
Hasonló következtetésre jutott Chaim Cohen akkori izraeli főállam-ügyész, amikor védelmébe vette Kasztnert az SS-szel való kollaboráció vádjával szemben. Kasztner kényes helyzetét és hallgatását így magyarázta:
Kasztner meg volt győződve róla és hitte, hogy a magyar zsidók számára nincs reménysugár, szinte egyikük számára sem, s mivel személyes keserűségében nem árulta el a kiirtás titkát, hogy ne veszélyeztesse vagy ne futtassa zátonyra a kevesek megmentését, ezért jóhiszeműen járt el, és nem kellene vádolni őt, hogy együttműködött a nácikkal, és elősegítette a zsidók kiirtását, habár csakugyan közrejátszott annak eredményében.122
Shlomo Chesin, a Legfelsőbb Bíróság bírája egyetértett
ezzel a gondolatmenettel, úgy érvelve, hogy Kasztner „nem figyelmeztette a
magyar zsidóságot a fenyegető veszélyre, mert ezt nem tartotta hasznosnak, és
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham797.pdf
Az egész kötetet lásd: