Jegyzetek

1.) V.ö. Villányi Sz.: Győr megye és város anyagi míveltségtörténete. Győr, 1881. 33. l. Békefi R.: A rabszolgaság Magyarországon. Budapest, 1901. Acsády I.: A magyar jobbágyság története. Bpest, 1906. 29–39. l. Lamprecht: Deutsche Geschichte. I. 1891. 165–166. l. Ingram: Geschichte der Sklaverei u. der Hörigkeit. Dresden, 1895. 1–2. l. Steffen G.: Lebensbedingungen moderner Kultur. Jena, 1909. 15. l.

2.) A Magyar honfoglalás kútfői. (Gardezi és Ibn Rosteh.) 169–172. l.

3.) Villányi id. m. 35. l. Acsády id. m. 295. és köv. l.

4.) A nem szabad munkásosztály és specialiter a rabszolgaság eredete mindenütt harcban leigázott idegen fajra vezethető vissza. Lange: Römische Alterthümer. I. 2. Aufl. Berlin, 1863. 169. l. Inama-Sternegg: Deutsche Wirtschaftsgeschichte. 2. Aufl. I. Leipzig, 1909. 65. l. Stubbs: The constitutional history of England. I. 5. edit. Oxford, 1891. 24. l. Békefi id. m. 5–6. I. H. Jirecek: Das Recht in Böhmen u. Mähren. Prag, 1866. I. 1. 72. l., 2. 39. l. Lamprecht id. m. I. 165. l. Ingram id. m. 9., 26., 180., 182–4. l. – A német Sklave (= rabszolga) szó eredetét a leigázott szlávok (sclavi, sklabinoi) nevétől vette. Ingram IV. 1. V.ö. Kézai Simon krónikájának appendixét a szolgák és munkásnépek eredetéről.

5.) A besenyőkről Konstantinos császár írja, hogy a törzsfejedelem halála után unokatestvére következik, de a méltóság mindig ugyanazon nemzetség kezében marad. „Más nemzetségből való sohasem lesz fejedelem.” Magyar Honf. Kútfői. 116–117. l. A germánokról és szlávokról l.: Brunner: Deutsche Rechtsgeschichte I. 2. Aufl. Leipzig, 1906. 166–7. l. H. Jirecek id. m. 1/2 66. l. Const. Jirecek: Geschichte der Serben. I. Gotha, 1911. 127. l.

6.) Bulcs karhász apja, Kál is az volt (Konstantinusnál). A magyar krónikák három Gyulája! – V. ö. Sebestyén helyes észrevételeit A magyar honfoglalás mondái. I. Budapest, 1904. 46–47. l.

7.) Ugyanez a megoszlás ment végbe más, törzsszervezetben élő népek társadalmában is. Legjellemzőbben festi e differenciálódást Lamprecht i. m. I. 167–8. l. V. ö. még: H. Jirecek id. m. I. 1. 70. l. Const. Jirecek id. m. 132. s. köv. l. Inama-Sternegg id. m. I. 64–65. l. Stubbs id. m. 22–23. l. Pollock–Maitland: The history of English law. I. Cambridge, 1895. 8. l. Brunner id. m. I. 135–140. és 342–354. l. Waitz: Deutsche Verfassungsgeschichte. I. 3. Aufl. Berlin, 1880. 149–151. és 164. s köv. l. V.ö. Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok korában. 2. kiadás. I. Bpest, 1899. 13. l. Krajner Em.: Die Ursprüngliche Staatsverfassung Ungarns. Wien, 1872. 10., 259. l. idéz erre nézve néhány forrást. – A germánoknál kezdetben az előkelőbb társadalmi réteget (adaling) kizárólag a törzsfőnöki családok alkották. V.ö. Meister Al.: Deutsche Verfassungsgeschichte d. Mittelalters. Leipzig, 1907. 6–7. l.

8.) V.ö. Békefi és Ingram id. műveit.

9.) Békefi Remig nevezi ezeket a rabszolgákkal szemben szolganépnek. Id. m. 5. l. V.ö. még Acsády id. m. 30–31. l. Pauler id. m. I. 8. l. Timon Á.: Magyar alkotmány és jogtörténet. 4. kiadás. 1910. 76–77. l.

10.) A félszabad hódolt népek és rabszolgák különbsége minden nép őstörténetében feltalálható. Brunner id. m. I. 141. és 149. l. Meister id. m. 8–9. l. Lamprecht id. m. I. 165–7. l. H. Jirecek id. m. I. 2. 34. l. Stubbs id. m. I. 24. l. Rambaud: Oroszország története. I. Budapest, 1890. 73. l. Busolt G.: Griechische Staats- u. Rechtsaltertümer. München, 1892. 10– 14. l. Schiller H.: Römische Staats- u. Rechsaltertümer. München, 1893. 135–6. és 307–9. l. Roepell: Geschichte Polens. I. Hamburg, 1840. 151. l. Hüppe: A lengyel alkotmány története. Budapest, 1894. 79. l. V.ö. Gardezi értesítéseit a magyarokról. Magy. Honf. Kútfői. 172. l.

11.) V.ö. Stubbs id. m. 83–85. l. Inama-Sternegg id. m. I. 77–78. l. Brunner id. m. I. 351–4. l.

12.) V.ö. Az első állami egyenes adó című értekezésemet. Történeti Szemle, 1912. 161. l.

13.) Erdélyi László: Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben. Budapest, 1907. című műve 47–78. lapjain általában helyes képét adja a társadalmi osztályoknak s különösen nagy érdeme több, a törvényekben előforduló név értékének megállapítása, mit – kivéve, ahol egyéb források összevetésével eltérő eredményre jutottam – alapul vettem. A törvényeket a közkézen forgó Márkus-féle Corpus Juris kiadásból idézem, tekintetbe véve e kiadás jegyzeteit és Závodszky Levente kritikai kiadását: A Szent István… korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest, 1904. című műve függelékében.

14.) A nobilis szót csak László három törvénykönyve használja (I. 41., II. 9., 11., III. 12. t.-c.), Kálmáné nem szól a nemesekről, István pedig csak az alárendelt népekkel való kapcsolatban említi őket senior néven.

15.) Curia nobilium. László III. 12. t.-c. E cikk szerint már a XI. században bizonyos törvénykezési hatalommal bírt a földesúr.

16.) István II. 21., 36., 37., 50. t.-c. A Corpus J. interpolátorának magyarázata szerint: „senior, id est dominus”.

17.) László I. 25., III. 8., 12. és I. Esztergomi zsinat 69., Závodszky id. m. 205. l.

18.) László I. Praefatio; II. Praef., 1., III. 10., 15. t.-c. V.ö. Pannonhalmi Rendtörténet. I. 590. l. Kubinyi: Monumenta Hungariae. I. 1. l. László III. 1. t.-c.-ben arról van szó, hogy ha „qualiscunque principum” lopásban találtatik, mi a büntetése. Ez világosan nemesekre vonatkozik, mert a büntetések közt vagyonvesztés is szerepel. A Corpus Juris-ban idővel ez „qualiscunque proximus principum”-má torzult, a Thúróczi codex helyes szövegében nincs benn a proximus s nem is lehet a princepsek népéről szó, mert azoknak nincs vagyonuk, birtokuk. Hogy a principes, primates és optimates a nobilessel teljesen egyenértékűek, bizonyítja két oklevél záradéka is, hol a közhasználatú principes… stb. helyett nobiles áll. István okl. (1157–8. l.): „Rex Geyssa presencia nobilium suorum, scilicet Apa bani, Folcus comitis…” Felician okl. (1134.): „horum ceterorumque nobilium consilio”; Fejérpataky: III. Béla király oklevelei. Budapest, 1900. 28. l. és Knauz: Monumenta eccl. Strigon. I. 85. l. V.ö. a frankoknál: potentes, optimates proceres et nobiles. Brunner id. m. 349. l.

19.) V.ö. Illés I.: Az Anjoukori társadalom és adózás. Budapest, 1900. 18–27., 75–80. l. Hüppe id. m. 76–77. l. és id. értekezésemet.

20.) Így volt ez a germánoknál, szlávoknál, rómaiaknál és görögöknél is. Mindenütt a vérségen alapuló Völkerschaft és Sippe; voloszt, zsupánia, pleme és miz; tibus és gens, phyle és phratria kezében volt a hatalom. Lamprecht id. m. 122. s. köv. l. Waitz id. m. I. 201. s köv. l. Brunner id. m. I. 110. l. Inama-Sternegg id. m. I. 63–66. l. Rambaud id. m. 37. l. H. Jirecek id. m. I/1. 15. l. Const. Jirecek id. m. I. 133. s. köv. l. Schiller id. m. 11. 118. és 143. l. Busolt id. m. 20–23. l.

21.) Részletes ismertetését adta újabban Ereky I.: A magyar helyhatósági önkormányzat. Budapest, 1909. című műve II. kötetében.

22.) A XI. század államának területi szervezetlenségéről vajmi kevés adatot találunk történetíróink műveiben. Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Budapest, 1894. 39–41. l. című művében meggyőzően fejtegeti a fekvő birtok jelentéktelenségét és a területi kialakulás hiányát. Jelentős észrevételeket tartalmaz a vármegyék területi kialakulására nézve Tagányinak Megyei önkormányzatunk keletkezése. Budapest, 1899. 3–5. l. s kiemeli a megyék földrajzi fogalmának a hiányát. Erdélyi László id. m. 75– 76. l. Szent István oklevelei közül a veszprémi püspökség kétségtelenül hiteles (v.ö. Szentpéteri: A veszprémi püspökség alapító levele. Századok, 1903. 297. s köv. l.) oklevele még csak általánosságban említi a „comitatus civitatis”-t, „pagus civitatis”, „compages civitatis”, vagyis az ispánsághoz tartozó vidék értelmében, míg a közigazgatási szervét, az ispánságot mindig „civitas” néven említi. (Karácsonyi: Szent István oklevelei. Budapest, 1891. 57–58.) Hasonlóképpen a törvények is civitast említenek s comitatus csak a comes hivatalának kifejezésére fordul elő (v.ö. Erdélyi id. m. 75. l.). Az állam szervezésekor István kétségkívül idegen intézményeket vett mintául, de azoknak csak a külsőségei maradtak meg a gazdasági és kulturális fejlődés alacsonyabb fokán álló magyar talajon. Ez az oka, hogy a XI. századi magyar államszervezet, a kulturális fejlődés színvonalának megfelelően, közelebb áll a Meroving-kori frank, az angol-szász és X–XI. századi északi-szláv államszervezetekhez, mint a mintául vett Karoling államhoz, vagy a normann-korbeli Angliához. Analógiák csupán hasonló kulturális fokon álló, tehát a territoriális kialakuláson még keresztül nem ment népek történetéből vehetők a kor intézményeinek magyarázatául. Így a királyi hatalomnak a személyi függésen alapulására analógia található az angol-szász királyok történetében. Stubbs id. m. 183–186. l.

23.) A nemesi vármegye már területi alakulat volt s ez magyarázza meg, hogy az ispánságok, melyeknek lakossága összefüggés nélküli, szétszórt területeken lakott, az autonóm vármegyék keletkezése, vagyis a territoriális kialakulás korában kettészakadtak, mint Szolnok, Hont és Újvár megyék, vagy teljesen megszűntek, más megyékbe olvadtak, mint Szolgagyőr.

24.) László. III. 3. t.-c. Így volt ez a frankoknál is. V.ö. Meister id. m. 36–38. l.

25.) A XI. század gyér adataiból elég lesz tán Aba Sámuel nádorispáni hivatalára, Csanád marosvári és Aba nembeli Péter ispánságára hivatkoznunk.

26.) A krónikákban említett számos indigena család ősei: Hunt, Pázmány, Wencellin, Gut, Keled, Henrik stb.

27.) Hasonló fejlődés követte másutt is a centrális hatalom kialakulását; Brunner id. m. I. 341., 349–35. l. Meister id. m. 51. l. Inama-Sternegg I. 79. l. H. Jirecek I. 2. 32. l. Const. Jirecek id. m. I. 132. l. Strahl: Geschichte d. russischen Staates. I. Hamburg, 1832. 140– 141. l. Rambaud id. m. I. 72. l. Stubbs id. m. I. 168–171. l. Ily udvari nemesség létezését bizonyítják az ó-görögök hőskori eposzai s hasonló eredetűnek látszik a királyság korabeli római lovagság kiváltságos helyzete is. Busolt id. m. 31–32. l. Schiller id. m. 144–5. 153. l. Lange 416–17. l.

28.) Pauler id. m. I. 387. l. helytelenül tartja a miles-t nemesnek.

29.) Így a XI. században, Csanád marosvári ispán a Csanád, Péter ispán és Aba Sámuel nádor az Aba, Vid bácsi ispán a Gut-Keled, Ottó somogyi ispán majd nádor a Győr nemzetségből származott. Szent István sokat vitatott törvénye, mely a Thúróczi codex helyesebb szövege szerint így szól: „Si quis servorum curti regali aut civitati preficitur, ejus testimonium inter comites recipiatur, item si servus seniorem, vel miles suum comitem interfecerit”; kétséget kizárólag nem várispánná lett szolgákról, ami a kor felfogásával és szellemével teljesen ellentétben állana, hanem királyi és várjószágra elöljáróul (várnagy, centurio, comes udvornicorum stb.) tett szolgák tanúskodásáról szól. A törvénycikk legvilágosabb értelmezését Nagy Gyula adta a Corpis Juris (Márkus-féle I. 1899. 40–41. l.) jegyzeteiben. Eszerint az elöljárókká lett szolgák tanúságát elfogadják az ispánoknak egymás közt felmerült ügyeiben. Szükségtelen Szalay László különben sem kielégítő magyarázatához csatlakoznunk, ki servorumot a seniorum helyett tévesen álló szónak tartja. Viszont azt feltenni, mintha a XI. században – mikor a felszabadított rabszolga még félszabaddá sem lett egyszerre, csak szabadossá – rabszolgákból ispánokká emeltek volna valakit, egyáltalában nem lehet.

30.) Kálmán. I. 7., 9., 13. t.-c.

31.) László. III. 12. t.-c.

32.) István. II. 21., 23. Kálmán. I. 40. t.-c. szól a nemes urak mileseiről.

33.) Az ispán szedette a közadót, ő ítélt két fölesúr népeinek pörében stb.

34.) Hasonló helyzete volt Angliában a származási nemességnek hivatali nemességgé alakulásával – számban megfogyott – eorl-öknek, kik a központi királyi közigazgatásban való részvétel mellett kiváltságos helyzetüket megtartották. Stubbs 168–171. l. – Ereky id. m. a centralizáló királyi hatalommal ellentétben állónak tartja a nemesek immunitását a várszerkezeti rendszer alól. Ez azonban a középkori individuális jogrendszer és a területi szervezetlenség korában igen természetes dolog volt.

35.) V.ö. István, László és Kálmán számos törvénycikkét Erdélyi id. m. 24–26. l. Krajner id. m. 227–241. l. Illés I. id. m. 19–20. l. Hajnik: A magyar bírósági szervezet és perjog. Budapest, 1899. 7–8. l.

36.) Erdélyi id. m. 64–65. l. értelmezésünknek megfelelően a nemzetségek szegényebb szabad tagjainak tartja a miles-eket, hasonlóan Marczali H.: Magyarország története. I. 1895. 276–8. l. is. A Váradi Regestrumban maradt fenn két későkori adat a miles szó értelméről. 1219-ben a borsodi várhoz tartozó emberek vallják, hogy ők nem várnépek, hanem „milites castri essent ad belligerandum”, egy más alkalommal „dixerunt se esse de genere equestri scilicet milititum regis”. Karácsonyi–Borovszky: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom. Budapest, 1903. (10. és 79. eset) 224. és 236. l. Más ilyen esetekben várjobbágyoknak vallják magukat a megtámadottak. U. o. (44. és 147. eset) 172., 230. l. A törvényekből világosan kitűnik, hogy a miles nem lehet nemes úr, mint azt Pauler véli (id. m. I. 387. l.). István II. 14., 20., 33., 43., 44., 45., 50. László II. 5. III. 15. Kálmán I. 65. t.-c. a milesről az ispánhoz való viszonyában szólnak; különösen világos, ahol a vitézek ispánját említik. (István II. 43., 50. László II. 5.) István II. 6.: „res, milites, servi” kapcsolatban említi őket; II. 21., 23. és Kálmán I. 40. nemes urak mileseiről szólnak. Sehol nobilis értelemben elő nem fordul miles, sőt László I. 41. és II. 11. t.-c. („si quis nobilium seu militum aut comitum” és „si quis nobilium vel militum”) határozottan megkülönbözteti őket.

37.) Az egyházak és nemesek XIII. századi harcos jobbágyainak (bellatores iobagiones ecclesie (80. 88 esetek), Karácsonyi–Borovszky 224., 227. l.) nagy része az úrbéresek alsóbb rétegeiből emelkedett ki, de már XI. századi források szólnak magánosok mileseiről. István II. 21., 23. és Kálmán I. 40. t.-c.-en kívül 1091-ben a somogyvári apátság 100 miles családjáról tudunk (Századok, 1906. 403. l.) és a gyanús hitelű pécsváradi alapítólevél említ 200 milest, kiknek szolgálata határozottan a várkatonákéra emlékeztet. Karácsonyi: Szent István oklevelei. Budapest, 1891. 80. l.

38.) A civis szó Istvánnál csak egyszer (II. 7.-t.) fordul elő, ahol Pauler szerint is vitézt jelent (id. m. I. 393. l.). László III. 2. t.-c. a többi várnép előtt említi őket; (a Thúróczi codex helyes szövege szerint: „aliqui civium, vel illorum qui dicuntur liberi vel servi”. Kálmán civisekről szól I. 35., 39. t.-c., az I. 36., 38. t.-c. hadikötelességeikről, a 45. t.-c. pedig a civisek szabadosairól szól. Mint láttuk, a miles Istvánnál fordul gyakran elő, Kálmánnál már csak kétszer. – Erdélyi szerint (id. m. 70–73. l.) a civis és őr azonos forgalom volt, ebben nem érthetünk vele egyet s abban sem, mintha a civis szegény sorsú szabados lett volna. Ellenkezőleg, a forrásokból az tűnik ki, hogy civis a XI. században a miles-szel azonos volt s elnevezése ez utóbbit ki is szorította a közhasználatból. A szökevény civisek említése nem érv alacsony helyzetük mellett, mert pl. István II. 23. t.-c. szökött milesekről is szól. – A László II. 17. és III. 1. t.-c. őröknek (eurek, custodes) nevezett népek határőrök (speculatores) voltak s a várnépek közé tartoztak. A várőr név semmiesetre sem jogosult a várkatonák jelölésére.

39.) Varnogio, maior castri, praefectus castri, hadnogio, maior excercitus, centurio, decurio. V.ö. László III. 1., 15. Kálmán I. 79. t.-c. és a Váradi Regestrum eseteit.

40.) László III. 21. Kálmán I. 9., 11., 12., 38. a minister-ekről. Pannonhalmi Rendtörténet I. 596. 1: „Acta Vespremensis iobagio non ignobilis”. Váradi Regestrum (96., 212., 364. eset) id. m. 238., 264., 271. l. Erdélyi id. m. 65–68. l.

41.) A jobbágy (minister) szó süllyedésére korai jellemző példa a pannonhalmi Szent László-féle összeíró levél, hol ministeriales helyett már ministri-t találunk az egyház népei közt. Nevezetes, hogy a vitéz osztálynak megfelelő angol thane-eket némely forrás „ministri regis or king’s thanes”-nek nevezi. Maitland: Constitutional History of England. Cambridge, 1908. 56. l. – Tán nem csalódunk, ha a várjobbágy osztály keretén belül fennállt megkülönböztető elnevezéseket a jobbágy (minister) szó értéksüllyedésére vezetjük vissza. Szentkirály jobbágyai és természetes várjobbágyok alatt – úgy hiszem – kezdetben azokat értették, kik magukat a Szent István és közvetlen utódai alatt várjobbágyi tisztet viselt emberektől származtatták. Velük szemben az egyszerű várjobbágyok a régi várkatonák, vitézek leszármazói, kikre a jobbágy név idővel szállt csak át. V. ö. Váradi Regestrum 147., 174., 183., 248., 304. eseteit: „iobagiones, qui liberi S. Regis se esse dicunt”, „naturales iobagiones, qui scilecet iobagiones, S. Regis dici solent”.

42.) V.ö. a Váradi Regestrum eseteit. A civis szó értéksüllyedése okozta Erdélyi tévedését, ki már a XI. században a miles-től különböző alacsony osztálynak tartja a civis-ekét.

43.) Kálmán I. 35. t.-c.

44.) Kézai Simon krónikájának nagybecsű appendixe egészen helyes magyarázatát adja a várjobbágy osztály eredetének, azokat szegény nemeseknek mondva, kik a királytól a várak földjéből kaptak földet honvédelmi kötelezettségeik fejében. Nemes alatt itt természetesen a nemzetségek szabad tagjai értendők.

45.) A szabadok vagyontalan rétege másutt is ily vitézi osztállyá alakult át. Nevezetes, hogy az angol thane-t, a cseh-morva vladyki-t is miles-nek nevezik a források. Miként nálunk a várkatonák a XIII. században nemességhez jutottak, úgy az angoloknál a thane-ből lett a lovagok (knight), a szerb vojnici (katonák)-ból a vlastelicii köznemes osztálya. Stubbs id. m. 86–87. l. Pollock–Maitland id. m. I. 9–10. l. Meredith H.O.: Economic history of England. London, 1908. 9. l. H. Jirecek id. m. I/i. 70. l. I. 2. 32. l. Inama-Sternegg id. m. I. 81–82. és 320. és köv. l. Maitland: The constitutional history of England. Cambridge, 1908. 56– 57. l. Const. Jirecek id. m. I. 132. l.

46.) Vulgares: István II. 14., 15., 25., 33. László II. 9. ; pauperes: István II. 25. L. I. 25.; rustici: L. III. 1.; coloni: Kálmán I. 19.; villani. L. I. 19., 25. II.5. III. 1.; plebeii: L. III. 22. t.-c.

47.) Ennek bizonyítását id. értekezésemben. Tört. Szemle, 1912. 175. I. jegyz.

48.) Kálmán I. 45., 79., 80., 81. t.-c. V.ö. id. értekezésemet.

49.) Szabadságuk törvényes védelmét különösen kiemeli László I. 30. t.-c.

50.) Az egyházi és magángazdagságok népei túlnyomó részben rabszolgák voltak. Így a tihanyi apátság 140 családja kivétel nélkül, a somogyvári 300 családja, 100 miles mellett szintén rabszolga volt. A dömösi apátság rengeteg szolgáló népe (circa 1500 család) között csak 47 szabad (liberi) család volt. A szászti apátság 140 családja közül 104 rabszolga.

51.) Castellanus: Kálmán I. 81. t.-c. és Zobori 1113-i oklevél; Castellensis (ebből lett a castrensis) Zobori 1113-i okl. Fejérpataky: Kálmán kir. oklevelei. Budapest, 1892. 55. s. köv. l. Civilis: Kálmán I. 45. és I. esztergomi zsinat 69. t.-c. ezek alatt nem szabad a civis-sel azonos népet keresnünk. Civilis a.m. a civis-hez tartozó: „civilis homo”, „quemlibet de civili populo”. Eszterg. Zsinat 69. t.-c. – Kálmán I. 45. t.-c. (Thúróczi codex szerint.) De civilibus hebdomadariis, … si quis liber non a rege sed ab ipsius civibus, vagyis a civilisek, kiket a fölöttük álló civisek szabadítottak föl.

52.) A szolganépekből lett félszabadosztályt más népeknél is megtaláljuk. A frank liti, lidi, aldi és coloni, az angol-szász laet, coloni, a cseh dedici, heredes liberi, a szerb sebr, az orosz lyudi, szmerd, a lengyel liberi, coloni, kmetones, a római királyság korabeli plebs, a görög rabszolgák fölött álló spártai helóták, tesszáliai penestek mind hasonló társadalmi helyzetű emberek voltak. V.ö. Brunner I. 354. l. Meister 52. l. Inama-Sternegg I. 66–68., 83. l. Stubbs I. 23–24. l. Pollock–Maitland I. 12–13. l. H. Jirecek 1/2. 33–34. l. Const. Jirecek I. 132. l. Rambaud I. 73. l. Strahl I. 142., 384. l. Hüppe 79.,

53.) Kálmán I. 80. t.-c.

54.) Hóman B.: A magyar városok az Árpádok korában. Budapest, 1908. 39–42. l.

55.) István II. 22. László I. 31. Kálmán I. 35. t.-c.

56.) Azonos népelem voltak az Athénben metoikoi, más görög államokban más néven szereplő idegenek, a római latini et peregrini, az orosz, cseh és lengyel vendégek (hospites): Busolt id. m. 15–16. l. Schiller id. m. 142–143. l. Strahl id. m. 141. l. H. Jirecek id. m. I. 2., 34., 35. l. Roepell id. m. I. 485., 572. l.

57.) A liberi elnevezésére azért használom a félszabad és szabad paraszt kifejezéseket, mert a köztartozások kötelezettsége által nekik az állam, a király biztosítja a szabadságot és így magánjogi szabadoknak semmiképpen sem nevezhetők, habár dologi szabadságuk nagyon mérsékelt volt. A magánjogi szabadság fogalma alá inkább az alább tárgyalandó szabadosok vonhatók.

58.) A rabszolgaság helyzetét s történetét kimerítően tárgyalja Békefi Remig id. művében. V.ö. még az idézett külföldi műveknek a szolgaságra vonatkozó fejezeteit, Erdélyi id. m. 47–56. l. és Gáspár Mária értekezését: A rabszolgaság megszűnése hazánkban. Budapest, 1909.

59.) Istvánnak a Corpus Jurisból kimaradt, az Admonti-codexben 21. t.-cikke és az Esztergomi zsinat intézkedései idézve: Békefi id. m. 6–8. l.

60.) V.ö. Inama-Sternegg id. m. I. 88–89. l. a servi casati és mancipiáról. I. Esztergomi zsinat 67. t.-c. az egyház szolgáiról mondja, hogyha saját ökreikkel dolgoznak, a termés 1/2-ét, ha az úréval, annak 2/3-át kell befizetniük. Ugyanígy volt a nyugati államokban is. Inama-Sternegg I. 206–7. l.

61.) Kifejezésre jutott ez a rabszolgák tizedfizetési kötelezettségében (László I. 40. V.ö. Erdélyi L.: Egyházi földesúr és szolgái a középkorban. Budapest, 1907. 27–28. l.) is, minek fejében viszont az egyház erkölcsi védelemben részesítette őket, az életük ellen elkövetett vétségeknek – habár saját uruk volt is a bűnös – egyházi büntetéssel sujtása által. V.ö. Békefi id. m. 19. l. Erdélyi 50–51. l.

62.) István II. 17. és 20. t.-c. törvényes védelemben részesíti a felszabadított rabszolgákat.

63.) László III. 2. t.-c. az wzbeg-ről; uhug, liberti és libertini (1067): Wenzel: Árpád-kori új okmánytár I. 24. l. (1158): Knauz I. 116. l. (1131–41. k.): Pannonahalmi Rendtört. I. 395. l. (1141–61. k.): Fejérpataky: A Gutkeled biblia. Magyar Könyvszemle. 1892–93. 14., 18. l. V.ö. Békefi id. m. 37. l. és Erdélyi id. m. az uhug és wzbeg azonosságáról: 76. l. – A külföldön hasonló jogállásúak a szabadosok. Brunner id. m. I. 42. s köv. és 359. s köv. l. Inama-Sternegg I. 68–69.; 83–86. l. Meister id. m. 52. l.

64.) László I. 30. t.-c. 1067. szászti okl. Wenzel I. 24. l. Váradi Regestrum id. h. 288. és 292. l. V.ö. Békefi id. m. 12–17. l. A dusnokokkal azonos népelem a frankoknál a tabularii, homines ecclesiastici, a cseh-morváknál a dusniky. Brunner id. m. I. 361–2. l. Meister id. m. 53. l. H. Jirecek id. m. I/2. 35. l.

65.) László III. 3. t.-c. Kézai krónikájának appendixe.

66.) V.ö. „Pancracius centurio cum sibi subditis udvornicis”. Pannonh. Rendtört. X. 501. l. A rabszolgákról az 1138. dömösi okl. szól: „centurio servorum”. Knauz I. 88. l.

67.) Az udvarnokok mentességére a köztartozások alól v.ö. Eckhart F.: A királyi adózás története Magyarországon. Arad, 1908. 22. l. Szolgasorsukra jellemző a Váradi Regestrum 100. esete, mely szerint „Udvornici regis… impetierunt quosdam, quod essent eorum conservi”. – Az udvarnoknak megfelelő osztály volt a frank ministeriales, vasalli és a cseh-morva servi ministeriales, sluhy. Inama-Sternegg I. 88–89., 358. l. Brunner id. m. I. 372. s köv. l. H. Jirecek I. 2. 36–38. l.

68.) István II. 55. t.-c. szerint a szabad parasztok (liberi) törvénye szerint ítéltettek, de tanúságtételüket nem fogadták el „inter liberos”.

69.) Erdélyi L.: Udvarnokosztály egyházi birtokon. (Religio, 1909. 675–676. l.) az átalakulásban levő rabszolgatársadalom képét adja a dömösi apátság 1138. évi oklevele (Knauz I. 85. s. köv. l.), melyben a népek névleg ugyan még rabszolgák, de tartozásaik szabályozása már az udvarnokká fejlődést jelöli. Pannonhalmán és Tihanyban a XII. századi rabszolgák utódai a XIII. században már mind udvarnokokká emelkedtek. Erdélyi id. ért. és Egyházi földesúr és szolgái 20. l., továbbá Pannonh. Rendtört. X. 451. l. Viszont a XI. században udvarnoki sorban volt emberek, mint a pannonhalmi Szent László-féle oklevélben ministri néven említettek, e korban már javarészt könnyebb udvari szolgáltatokat teljesítettek, lovas jobbágyokká, szekeresekké lettek. Erdélyi: Egyh. földesúr 10. és 20. l.