III.

Forrásainkból megközelítő pontossággal állapítottuk meg a nyolc magyar törzs honfoglaláskori szálláshelyét s itt önkénytelenül felvetődik a kérdés, hogy hazai forrásaink – Anonymus és a Krónika – miért térnek el egymástól és a történelmi tényektől a letelepedés elbeszélése folyamán és tudva ezt az eltérést, miképpen engedhetjük meg magunknak az egymásnak ellentmondó krónikák forrásként való felhasználását?

Tudósaink, kik a honfoglalás és a vezérek korának történetével foglalkoztak, bár igyekeztek, mégsem tudnak teljesen szabadulni attól a téves felfogástól, mely Anonymust, Kézait s a többi krónikást a mai történetírókkal egy szemüvegen nézi. Ennek következménye, hogy vagy elfogadják azoknak sokszor téves értesítéseit is, vagy felismerve az elbeszélés tévedéseit s ellentmondásait, tudatos ferdítőknek, sőt érdekből hazudóknak tartják őket.

Sebestyén Gyuláé az érdem, hogy nemcsak felismerte a hazai krónikások elbeszélésében a mondai elemek túlnyomóságát, hanem összefüggő képet is adott a magyar honfoglalás mondáinak keletkezéséről, tartalmáról és feldolgozásairól.{102} Művében nagy szerepe jutott a mondakeletkezés leírásánál saját avar-kabar-székely elméletének, melyet – főképp az újabb kutatások után{103} – nagyon megrendültnek kell tartanunk, mégis egészben igen nagy szolgálatot tett a honfoglaláskor kutatóinak. Sebestyén ismerte fel hazai krónikáinknak azt a sajátságát, hogy a bennük fenntartott mondai elemekben nem az egységes magyar mondaköltészet maradványait kell keresnünk, hanem bizonyos, kisebb körzetekben létrejött mondák irodalmi feldolgozását.{104}

A Krónikák és Anonymus elbeszélésének összevetéséből az tűnik ki, hogy a XII. században voltak ugyan az egész nemzet tudatában élő mondák az őshazáról, a honfoglalásról, a hét vezérről és a vezérek korában véghezvitt haditettekről, de ezek különböző vidékek helyi és családi hagyományaival keveredve, más-más alakban kerültek Anonymus művébe és a krónikákba. Ezek a helyi kapcsolatok térítették el a krónikások elbeszélését egymástól és a történelmi valóságtól.

A Krónika határozottan dunántúli hagyományokon alapszik.{105} A hét vezér közül részletesebben háromról szól, kik közül Árpád és Szabolcs dunántúli telepedők, Gyula Kézai szerint előbb Dunántúlra (Pannóniába) költözött s csak később lakott az erdélyi részeken, a többi krónika (Képes Kr., Budai Kr. stb.) pedig a Baranya megyei Kánokkal, az „öreg Gyula nemzetségével” hozza őt kapcsolatba. Két vezérnek csak szálláshelyét és leszármazóit, kettőnek csak szállását említi. E négy közül Lél ivadéka – a Zoárd nemzetség – ősi birtokos volt Komárom és Esztergom megyék dunántúli vidékein s Vérbulcsú a Balaton mellett szállt meg. Az öt dunántúli vezérrel szemben a Dunától keletre eső hatalmas területre csak két törzset helyez el. Pár szóval említi, hogy Kund, kitől Kusid és Kupian – a Kaplyon nemzetség őse – származtak, a Nyírségben és Ursur a Sajó mentén ütött tanyát. A honfoglalás a Dunántúl[on] fejeződik be Szvatopluk legyőzésével. A vezérek-korabeli kalandozások leírásánál a két nyugati törzs főnökének, Lélnek, Bulcsúnak és a Dráva-vidéki Botondnak tetteivel foglalkozik. Legfényesebb bizonyíték azonban erre az indigenák névsora a Képes Krónikában, melyben csupán dunántúli nemzetségek ősei vannak felsorolva. A Héderek, Hahót-Buzádok, Jákok, Győrök, Becse-Gergelyek, Gut-Keledek, Rátótok és Hermányok ősi birtokai egytől-egyig a Dunántúl területek el.{106} Egyedüli köztük a Hont-Pázmány nem, kik Hont megyében birtokosok, de az ő őseik – mint a somogyi Koppány legyőzői – éltek a dunántúli nép emlékében.

A Krónika naiv módon, néphagyományokon nyugvó elbeszélésével szemben Anonymus műve öntudatos, komoly történetírói munka, melynek szerzője „a királyok és nemesek származásrendit” ígéri bevezető beszédében barátjának. A fejedelmi család hagyományai, Árpád személye nála jobban előtérbe lépnek. Az első hét fejezet, amelyekben az őshazát, Álmos választását, a kivándorlást írja le, a fejedelem Csepel-szigeti megszállásáról szóló fejezet s általában az egész művön végigvonuló hang elárulja, hogy írója udvari ember volt, a királyi család házi hagyományait ismerte és ezeket műve írásánál felhasználta. Említettük már, hogy a hét magyar törzs közül négyet a fejedelem törzsének szállásföldjére, egyet a Felső-Duna, egyet a Közép-Tisza vidékére helyez el, viszont a Dunántúl többi részére s – az Erdélybe helyezett Tuhutumon kívül – az egész tiszántúli vidékre egy törzsfőt sem telepít. Tévednénk azonban, ha Anonymust csupán a királyi család hagyományai alapján dolgozó krónikásnak tartanánk. Művének csak keretét adja meg Álmos és Árpád s az ő családjukkal törzsi kapcsolatban élő többi szereplő vitézek története. A munka gerincét más, Felső-Tisza-vidéki hagyományokon alapuló elbeszélés alkotja. Anonymus a honfoglalás történetét akarta megírni, de csak a Felső-Tisza-vidék meghódítását írja le részletesen. A Gesta Hungarorum 57 fejezete közül 30 evvel foglalkozik. A bevezető hét fejezet után – nem számítva a 33–37. fejezeteket – a 8–40-ig terjedő rész az egri egyházmegye területének és az azzal szomszédos részeknek meghódítását adja elő. Anonymus felhasználta a Krónika ősforrását,{107} de kibővítette azt helyi hagyományokból merített értesüléseivel. A kunoknak nevezett kazár-kabarok letelepedésének részletes leírása, az Ungtól Alpárig terjedő vidék pontos ismerete, a kazár név fenntartása, az ország eredeti határának a Meszesig terjedése, Erdélynek a Szamos-völgyön át történt s eredetileg csak Kolozs és Doboka vidékére kiterjedő meghódítása mind-mind csak azt bizonyítják, hogy Anonymus Felső-Tisza-menti hagyományok alapján dolgozott. Több etimológia (Hungár-Hungvár, Szabolcs, Tasvásárhely, Bors-Borsod, Zerelmu-Szerencs stb.) helyi keletkezésűnek tűnik fel és a vidék pontos ismeretére mutat. A Tiszántúl[on], Erdélyen kívül, csupán Velek Zaránd megyei megszállását említi. Nem feltűnő-e, hogy Zaránd vármegye egyházközigazgatásilag az egri egyházmegyéhez tartozott, Velek dux pedig – ki a honfoglaló ivadékának tartotta magát – 1225-ben a Borsod megyei Miskolc nembeli Borsnak volt apósa?{108} Alpár, hol a honfoglalás döntő ütközete folyt le, eredetileg nem Csongrádhoz, hanem Szolnok megyéhez{109} tartozott, Szolnok megye joghatósága felett pedig a váci és egri püspökök osztoztak. A Krónikából ismert és ott a dunántúli Szvatoplukkal kapcsolatos fehér ló mondát kiszínezve és kibővítve a Tisza vidékére helyezi át. Az Alpár várában lakó bolgár Szalán [Zalán] veszi át nála Szvatopluk szerepét s a XIII. század végén élt dunántúli hunkrónikásnál Szvatopluk apjaként szereplő és Veszprémben lakó Marótot az egri püspökséggel határos Biharország kazár fejedelmévé teszi s ennek unokájává a honfoglaláskori Mén-Marótot.

A névtelen jegyző krónikájának törzse Felső-Tisza-vidéki, egri egyházmegyei hagyományokon alapszik s így nagyon indokoltnak látszik az a régi vélemény, mely őt egri papnak vagy innen származónak tartja.{110}

Az uralkodó környezetében élő királyi jegyző elbeszélését az Árpád-ház családi hagyományaiból alkotott keretbe illesztette. Betoldotta a 41–43. és 53–56. fejezetekben a szájhagyományból és a Krónika ősforrásából az ő korában már közismert dunántúli Bulcsú-, Lél-, Botond-mondakört. A (Baár-) Kalán nemzetség ősének, Oundnak Alpár körüli birtoklása, az egri egyházmegye területének szomszédsága által a munka gerincét alkotó Felső-tiszai mondakörhöz tartozik.

A 33–37. fejezetben Anonymus a Felső-Duna balpartján Nyitráig elterülő föld meghódítását adja elő Huba, Zoárd és Kadocsa által. A hódításban a főszerep Hubáé, akitől a Szemere nemzetség származtatja magát. Ez a részletesebb leírás – mely Huba vezérről szól, kit más forrásaink egyáltalán nem ismernek – kétségtelenül bizonyítja, hogy Anonymus a Szemere nemzetség családi hagyományait jól ismerte, tehát a nemzetséggel valamiféle összeköttetésben volt. Ez a tény önkénytelenül is eszünkbe juttatja III. Béla egyik híres kancellárját, akit Anonymusszal azonosnak tarthatunk. Nem kívánok e kérdés taglalásába bocsátkozni s az amúgy is egész könyvtárt tevő Anonymus-irodalmat gyarapítani, csak röviden felsorolom az okokat, miért tarthatjuk inkább Katapánt vagy egy az ő környezetéhez tartozó papot a Névtelennek, mint Adorjánt.

Eldöntöttnek tekinthető ma már Anonymus kora. Mátyás Flórián végleg megállapította, hogy írónk III. Béla jegyzője volt. Az érveket Sebestyén újakkal megszerezve, döntőleg csoportosította s még az írás idejét is – az 1202–1204. évekre – igyekezett megállapítani.{111} A személyre nézve Sebestyén megállapította, hogy pap és magyar volt. III. Béla kancellistái közül – szerinte – három jöhet tekintetbe, Kalán pécsi, Adorján erdélyi és Katapán egri püspök.{112} Dares Phrygius hatása francia főiskola végzésére mutat s erre vall a magyar nevek franciás írása is Anonymusnál. Adorján mellett azért dönt Sebestény, mert ennek párizsi tanulásáról bizonyos adata van, továbbá az állítólagos erdélyi vonatkozások miatt. Ezzel szemben Katapán szerzőségét elveti, mert ő az első igaz kancellár, a magyar királyi kancellária tulajdonképpeni megalapítója, szervezője, nem nevezné magát egyszerűen néhai Béla király nótáriusának.

Az érvek éppen nem döntők. Adorjánról biztosan tudjuk, hogy külföldön tanult, de ez nem cáfolja azt, hogy Katapán is járhatott a párizsi vagy más külföldi iskolába. Sőt sok valószínűség szól amellett, hogy ily kiváló egyéniség, amilyennek a kancellária szervezőjének kellett lennie, külföldön szerezte magasabb kiképeztetését. A franciás ortográfia nem föltétlenül bizonyítja a párizsi iskolázást, csak a francia kultúra hatását. III. Béla udvara élénk összeköttetésben volt Franciaországgal. Gondoljunk csak arra, hogy Béla mindkétszer francia hercegnőt vett feleségül, kik francia lovagokat, papokat is hoztak magukkal az udvarba. A francia cisztercitákat is III. Béla telepítette hazánkba,{113} többek közt 1190-ben Pásztóra, az egri egyházmegye központját alkotó Újvár megyébe. Ezek társaságában a francia kultúra hatása érezhető volt a királyi udvarban, de egyúttal azt is valószínűvé teszi, s erre történeti adataink is vannak, hogy a magyar papok ez időben a párizsi főiskolát keresték fel, nem az olaszországiakat. Ha tehát, mint valószínű, Katapán is külföldön képezte ki magát, ez jóformán teljes bizonyossággal Párizsban történt. Viszont Adorján erdélyi püspöksége nemhogy támogatná, de inkább cáfolja szerzőségét. Bizony, mint erdélyi püspök, jobban ismerhette Erdélyt a Gesta Hungarorum szerzőjénél, ki csak Erdély északi részéről tesz említést.

Ezzel szemben határozottan Katapánra fordítja figyelmünket az egri egyházmegye területének a minuciózus pontosságig való ismerete, a helyi vonatkozások tömege s az odavaló családok hagyományinak nagy mértékben való felhasználása s az a körülmény, hogy a munka zöme éppen e vidék meghódításának története. Feltűnő, hogy Névtelenünk csupán egy olyan nemzetséget említ fel, a Szemerét, mely a fejedelmi törzzsel vagy az egri egyházmegyei, Felső-Tiszai mondakörrel kapcsolatban nem áll.{114} Éppen a Szemere nemzetség hagyományainak ismerete ad újabb támpontot a szerzőség bizonyítására. Katapán püspök a Katapán vagy Koppán nemzetség sarja volt, melynek ősi birtokai Komárom vármegyében terültek el és a Szemerékkel szomszédos birtokosok voltak.{115}

Az is feltűnő, hogy míg a felsorolt nemzetségek máshol fekvő birtokaival nem igen foglalkozik, addig felemlíti, hogy Komáromot Ketel kun vezér kapta. Mindenesetre komáromi hagyományokon alapszik ez, mert a Ketel-pataknál fekvő ősi birtokot Anonymus szerint csak I. András idejéig bírák ennek ivadékai. S íme 1244-ben Komárom megyében szerepel Katapán (Koppán) nembeli Kethel,{116} ami arra mutat, hogy éppen Katapán családja származtatja magát Keletről. Ami Sebestyénnek azt az érvét illeti, hogy Katapán nem nevezte volna magát nótáriusnak, arra áll ugyanaz, amit Sebestyén Adorjánról mond, ki szintén kancellár volt.{117} Végül, hogy semmit el ne felejtsünk, Katapán éppúgy Imre híve volt, mint Adorján,{118} hiszen III. Béla halála után még két évig állt Imre kancelláriája élén,{119} amikor egri püspökké lett s 1216-ig viselte e méltóságot.

Mindezekből azonban figyelembe véve az író nótárius s nem kancellár címét, valamint azt az újabban ismét hangoztatott véleményt, hogy az Anonymus P dictusa egy P kezdőbetűs névvel egyértékű siglát rejt,{120} csak azt a következtetést vonjuk le, hogy a Névtelen jegyző Katapán egri püspök környezetében keresendő s haza nem ő maga volt, egyike lehetett az ő kancellársága alatt működött nótáriusoknak.{121}

Krónikásaink a különböző vidékek helyi hagyományai alapján átformálódott mondákat írták le, ami szükségessé teszi a szigorú kritika alkalmazását, viszont ez teszi lehetővé, hogy a néha egymással ellentmondásba kerülő krónikákat forrásul felhasználhatjuk. Éppúgy, mint a Csanád megyei hagyományokon alapuló Gellért-legenda elsőrendű forrás Ajtony marosvári birtoklására nézve, a Krónika írója és Anonymus ősi hagyományokon nyugvó elbeszélését tartották fenn azon vidékek történetének, melyeknek mondáit ismerték, ahol éltek s amelynek családjaival összeköttetésben voltak.{122}