Egy nagyméretű kritikai sorozat esetén nem szokatlan olyan tényezők felmerülése, amelyek a közlés főbb elveinek újra való mérlegelését, esetleg egyik-másiknak megváltoztatását követelik. Az egyes Jókai-kötetek sajtó alá rendezőinek spontán megbeszélései, munkaértekezletei s a kritikai visszhang két vonatkozásban tették szükségessé kiindulópontjaink felülvizsgálatát: gondoskodni kellett arról, hogy a lényegtelen, illetőleg nem feltétlen hitelű variánsok meglepően nagy mennyisége ne homályosítsa el a filológiailag valóban becses szöveg-változatokat a jegyzetekben. Másrészt a Magyar Tudományos Akadémia Textológiai Munkabizottságának vitái és bírálatai felhívták a figyelmet arra: kívánatos a helyesírási korszerűsítésben szorosabb mértéket tartani anélkül, hogy összeütközésbe kerülnénk helyesen fölismert eszményünkkel, a széles olvasótáborhoz szóló tudományos edíció gondolatával.
A magyar klasszikusok kritikai kiadásainak két legfontosabb célja a) a hiteles szöveg megállapítása, b) a szöveg alakulásának bizonyos határok közötti követése. Ez utóbbi elsősorban attól függ, meddig lehet magának a szerzőnek a változtatásaival számolni, de latba esik az is, milyen súlyúak a variánsok.
A fentiekből következően Jókainál a szövegtörténet legfontosabb időszaka általában lezárul az első kiadással. Ezután a textus elsősorban a kiadó szándékaitól, annak korrektori és nyomdai személyzetétől függött, az írót újabb műveinek megírása sokkalta jobban foglalkoztatta annál, semhogy a régebbiek meglehetősen szapora megjelenésével törődhetett volna. Különösen feltűnő, hogy az első kiadás után az újabbak általánosságban nem mutatnak szövegbővüléseket, csak kihagyásokat. Szükségtelen itt külön is kitérni Jókai Mór összes műveinek Nemzeti kiadására (1–100. k. Bp. 1894–98. – Az arany ember: 45–46. k. 1896.), amelynek gyors megjelenéséről és nagyszámú, de kis jelentőségű változtatásairól már a Hétköznapokban szóltunk, mint a szerző ellenőrzését erősen csökkentő tényezőkről.
De a Nemzeti Kiadás számos szövegváltozati kategóriájánál nemcsak Jókai szerzősége vonható kétségbe, hanem e kategóriák még általános nyelv és stílustörténeti szempontból is csekély jelentőségűek. Az effajta változatok gépies ismétlődésük miatt egyszeri említéssel is jól jellemezhetők.
Ez általános megfontolások alapján a szövegváltozatokkal kapcsolatban a jelen kritikai kiadás 1. k. 300. lapján megfogalmazott elveinket a következőképpen módosítjuk, illetőleg egyértelművé tesszük.
I. Nyilvánvaló sajtóhibákat csupán az első kiadásban vagy az ezzel egyenértékűnek tekinthető kiadásban tüntetünk fel a továbbiak során. Eljárásunk A magyar klasszikusok kritikai kiadásának szabályzata. Bp. 1962. VIII. 2. pontján alapul, és a kéziratban levő elírások közlését természetesen nem érinti.
II. A Nemzeti Kiadást megelőző, az editio princepstől különböző kötetkiadást jelen műben s mindazokban, melyek a keletkezés időrendjében Az arany embernél későbbiek, már nem vesszük figyelembe. (Egyéb, az alábbiakban ismertetett változások kezdőpontja is a jelen kötet.) A gyakorlat bebizonyította, hogy ez a kiadástípus vagy a Nemzeti Kiadással vág egybe, vagy a megelőzőkkel. Számottevő variáns, amelyet csak innét ismernénk, az eddigi sajtó alá rendezés során nem mutatkozott.
III. A következőkben a Nemzeti Kiadás és az első kiadás egybevetését ésszerűsítjük. Az alaktani jellegű szövegváltozatokat nem kívánjuk érinteni, nehogy e területen bizonytalanság keletkezzék, azonban a tömeges, hangtani jellegű variánsok bizonyos típusaiban egyenkénti említés helyett összefoglaló regisztrálást adunk majd.
a) Az uk-ük, juk-jük, rul-rül, tul-tül, bu1-bül ragokat a Nemzeti Kiadás többnyire rendszeresen ok-ök, jok-jök, ról-ről stb. formánsokkal helyettesíti. Példaként említhetjük a Politikai divatokat, melynek jegyzetanyagában közel negyvenszer bukkan fel ilyen hangzócsere.
b) Az e-ö váltakozása nagyméretű igekötőkben (fel-föl), határozószókban (felül-fölül, fenn-fönn), ragokban (hez-höz), névutókban (felett-fölött). Az Erdély aranykorában negyvenháromszor találkozunk e jelenséggel. Leggyakrabban a jó hangzás kedvéért létrejött, a sok e kiküszöbölését szolgáló javításokról volt szó. Itt is szükségtelen a részletezés, elegendő a kötet gyakorlatát összefoglaló tájékoztatás. (Hasonló elgondolások vezették pl. a Mikszáth Kálmán összes művei kritikai kiadása főszerkesztőit is. (Krk 1. k. 250.) Az e-ö váltakozást tükröző egyéb névszókat és igéket (veres-vörös, repül-röpül) továbbra is egyenként tüntetjük fel a szövegváltozatok között, kivéve, ha rendkívül nagy számban (pl. fejezetenként kétszer-háromszor) fordul elő a Nemzeti Kiadásban ilyesfajta tendencia.
c) Egyes, gyakran előforduló mechanikus Nemzeti Kiadás változtatásokat szintén össze fogunk foglalni. Itt nagymértékben a szerkesztő ítéletétől függ a döntés, szolgáljon azonban például a lyány-lány, ill. a lyány-leány, továbbá a nehány-néhány típus.
d) Az Egy magyar nábobban és A régi jó táblabírákban nagy tömegben sorakoztak a példák arra, hogy az első kiadás – a jelen kritikai kiadás-tól természetesen megtartott – szövegkiemeléseit a Nemzeti Kiadás, sok esetben a megelőző kiadás nyomán, nem vette figyelembe. A régi jó táblabírák jegyzet-apparátusában hetven ilyen esetet számolhatunk össze. Hasonló kötetekben a részletezést éppen ezért mellőzhetőnek tartjuk. De megemlítjük az olyan fejezeteket, amelyekben a Nemzeti Kiadás ilyesfajta módosításai különösen feltűnőek.
IV. A jelen pontban felsorolt esetek nem tartoznak a szorosan vett szövegváltozatok közé, ám a kialakult gyakorlat szerint ezúttal is itt említjük őket. Következetesen fog folytatódni az a több jelen kritikai kiadás kötetben már jelentkező gyakorlat, mely szerint összefoglalóan említünk meg olyan szavakat, amelyekben a jelen kritikai kiadás a mássalhangzókat helyesírási okokból megkettőzte vagy megrövidítette az első kiadással, általában a korábbi a kiadásokkal szemben. Pl. az alapszövegben ahoz, boszant, boszú, épen, galy, köny, restel, rosz, sülyed, viszhang található, amelyet a jelen kritikai kiadásban ahhoz, bosszant, éppen stb. vált fel. A korábban használatos kevésbbé, lógg, porcellán, vajjon, vallyon helyébe lépő kevésbé, lóg, porcelán, vajon alakokat is csupán egyszer lajstromozzuk. Ugyanez történik, amikor mai helyesírásunk etimologikus a korábbi fonetikus gyakorlattal szemben, vagyis alugyál, egyesség, eskütt, mingyárt helyett aludjál, egyezség, esküdt, mindjárt foglal helyet a főszövegben. Máskor jelenlegi ortográfiánk ír elő fonetikus gyakorlatot az előbbi szószármaztató eljárással szemben. Így az egykori bölcseség, keztyü, lakzi, lélekzet a jelen kritikai kiadásban sommás említés mellett bölcsesség, kesztyű, lagzi, lélegzet alakban található.
Szövegközlési elveinket a Textológiai Bizottság általában helyesnek találta, csupán az idegen szavak és a földrajzi nevek írásmódjában követett korszerűsítés mértékét ítélte kiadásunkban túlzottnak. A bizottság véleménye szerint az idegen szavak és a földrajzi nevek írásmódjának nagy korfestő erejét az eddigieknél jobban ki kell használni.
A Textológiai Bizottság határozatának a korábbi szerkesztési elvek (vö. Hétköznapok 395–96.) következő módosításával óhajtottunk érvényt szerezni:
I. Az alapszövegben magyarosan írt idegen szavak (mint eddig is) magyarosan, az illető kötetben szereplő (nem feltétlenül a mai!) írásmód szerint írandók:
Szegény gazdagok: ármádia, doktor, fatális, kredenc, stikkol stb.
Az arany ember: burdzsella, burnusz, dulcsásza, kajüt, lénung, prizma, türkiz stb.
Az alapszövegben magyarosan írt idegen tulajdonneveknek alapszövegbeli írásmódját szintén megőrizzük:
Az arany ember: Traján, Golubacska mare és mika, Szaloniki, Galac, Plaviszovica, Babagáj stb.
Ha az egyes szavak és tulajdonnevek írásmódjában e típuson belül kisebb ingadozások vannak, az írásmódot egységesíteni kell a köteten belül. Ha világosan kitűnik a többségi írásmód, akkor aszerint, ha viszont nem, a szónak ma szokásos formáját kell alkalmazni. Az ilyen egységesítési műveleteket vagy egyenként jelezzük a szövegváltozatok között, vagy (ha egy szó gyakran fordul elő) összefoglalóan említjük a szövegváltozatok előtt. Pl. a Szegény gazdagok első kiadásában túlnyomórészt missz alakot találunk, miss-t csak szórványosan, ezért szerepel a jelen kritikai kiadásban missz, jóllehet a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.)-ben miss van.
II. a) Az alapszövegben idegenesen írt idegen szavak idegenesen, az illető kötetben szereplő írásmód szerint írandók, ha a Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) – mint Jókai kora óta már meghonosult elemeket – magyaros írásmóddal nem tartalmazza őket.
Szegény gazdagok: sordidus, rencontre, genus, motio, charmant stb.
Az arany ember: porticus, detailüzlet, schreiber, lucrum cessans stb.
Az alapszövegben idegenesen írt idegen tulajdonneveknek alapszövegbeli írásmódját szintén megőrizzük:
Az arany ember: Silistria, Rasbojnik, Syra, Brussa stb.
b) Az idegenes írásúnak szánt, de hibásan írt szavakat az átadó nyelv helyesírásának mai szabályai szerinti alakban közöljük: pietra d’Egipto: pietra d’Egitto; toilett: toilette stb. – Darvin: Darwin; Monte-Christo, Monte Christo, Montechristo: Monte-Cristo stb.
A jelen kritikai kiadás szövegben a helyes formát szerepeltetjük. A helyesbítésekről összefoglalóan emlékezünk meg a szövegváltozatok előtt, mégpedig külön pontban. A Jókaitól hibásan írt szónak valamennyi változatát feltüntetjük.
c) Abban az esetben, ha valamely szónak idegenes írásmódja, sőt esetleg feltehető egykori kiejtése is nagyobb mértékben eltér a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.)-ben található formától, az alapszövegben levő írásmódot megtartjuk: turquoisos (e: türkoázos); Helyesírási Tanácsadó Szótár: türkizes; abyssini (e: abisszíni); Helyesírási Tanácsadó Szótár: abesszin.
d) Ha valamely idegenszó-családnak egyik gyakran használt tagját a Helyesírási Tanácsadó Szótár magyaros alakban veszi föl, ez még nem jelenti azt, hogy a szócsaládnak ritkábban előforduló, s ezért a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.) nem szereplő, illetőleg idegen szókapcsolatokba illesztett tagjait is magyaros írásmóddal közöljük a jelen kritikai kiadásban:
Eredeti szöveg: dynastia, dynasta, professor, domine professor spectabilis, salto, salto mortale
A Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.): dinasztia, professzor, szaltó
A jelen kritikai kiadásban: dinasztia, dynasta, professzor, domine professor spectabilis, szaltó, salto mortale
III. a) Az alapszövegben idegenesen írt idegen szavak magyarosan írandók akkor, ha a Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) – mint Jókai kora óta már meghonosodott elemeket – magyaros írásmóddal tartalmazza őket.
Szegény gazdagok 1860: apostrophál, declinatio, phantasia, salon stb.
Az arany ember 1872: idylli, melancholicus, catastropha, martyr stb.
A Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) szerint korszerűsítve: aposztrofál, deklináció, fantázia, szalon stb.; illetőleg: idilli, melankolikus, katasztrófa, mártír stb.
Az alapszövegben idegenesen írt idegen tulajdonneveket szintén magyarosan írjuk akkor, ha a Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) tartalmazza őket:
Az arany ember 1872: China, Caucasus stb.
A Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) szerint korszerűsítve: Kína, Kaukázus stb.
Az ilyetén módon korszerűsített szavakat, illetőleg tulajdonneveket – az eddigi gyakorlattól eltérően – nem kell összefoglalóan sem felsorolni akkor, ha következetes alapszövegbeli írásmódjuk az átadó nyelv bármely szótárában megtalálható, a művelt közönség körében többnyire ismert forma: phantasia, declinatio, salon; Caucasus stb.
b) Ha a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.) nem szereplő idegen szavaknak alapszövegbeli írásmódja ingadozó, azaz ugyanaz a szó magyaros formában is, idegenesen írva is előfordul, akkor az eredeti szöveg írásszándéka határozza meg a jelen kritikai kiadásban egységesen alkalmazandó írásmódot. Pl.: A Szegény gazdagokban minden különösebb utánaszámolás nélkül is világos, hogy az író szándéka a Clementine forma volt, ha itt-ott felbukkannak is magyaros Klementin, Klementine, Klementina alakok. (A szereplő személy is a Clementine írásmódot sugallja!) Az Egy magyar nábobnak Nemzeti Kiadásában csak Fanny a női főszereplő nevének írásmódja. A kéziratban ellenben Fáni-t (v. Fány-t) találunk akkor, amikor hősnőnk még kislány és családi körben van, vagy amikor már felnőtt, de anyja beszél vele. A familiáris Fáni-nak és a hölgyhöz illő Fanny-nak ellentétét, az írónak ezt a finom jellemző eszközét semmivé tevő, egységesítő Nemzeti Kiadás-beli eljárást a jelen kritikai kiadás természetesen nem követi.
Ha a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.) meg nem levő kevert írásmódú formák következetesen magyaros vagy következetesen idegenes írásmódú alakokkal váltakoznak, az alapszöveg írásszándékának megfelelő irányban egységesítjük az írásmódot: (gyémánt) solitaire (4-szer), szolitaire (1-szer), szoliter (2-szer): gyémánt solitaire stb. – De: cálvinista, calvinista a Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) alapján: kálvinista; Sibéria, Siberia a Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) szerint: Szibéria; stb. Amennyiben az alapszöveg írásszándéka nem deríthető ki kellő határozottsággal, a mai szokásnak megfelelő formában írjuk a kérdéses szót a jelen kritikai kiadás szövegében, ha nincs is meg az illető szó a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.).
c) Azokat az idegen szavakat, amelyeknek írásképében már magyaros vonások is jelentkeznek, megtartjuk az alapszövegben levő kevert formájukban, ha a szó nincsen meg a Helyesírási Tanácsadó Szótárban (Terra 1961.): konductor (nem egyenlítünk sem konduktor-ra, sem conductor-ra); hasonlóképpen: revocál, maschinéria; Volcán; stb. – A Helyesírási Tanácsadó Szótár (Terra 1961.) alapján viszont: quártély: kvártély, czeremonia: ceremónia, katholikus: katolikus, góth: gót, saraczén: szaracén stb.
d) Az egy típusú, de egyedenként másképpen írt szavakat nem egységesítjük, hanem az alapszöveget követve írjuk: nervőz, miszteriőz; de: colporteur; protekció; de fortificatio stb.
e) Abban az esetben, ha valamely szó ingadozó írásmóddal csak egyszer-kétszer fordul elő, vagy többször ugyan, de az írásszándék nem állapítható meg a fentebb jelzett esetekhez hasonlóan, a mai írásmód szerint egységesítjük az alapszöveg ingadozásait: elektzió, elekczió, elektio: elekció, mortificálni, mortifikálni: mortifikálni stb.
f) A b), c) és e) pontokban tárgyalt típusokban végrehajtott egységesítő, illetőleg korszerűsítő műveleteinkről a szövegváltozatok előtt számolunk be, mégpedig külön-külön pontban tárgyalva a szavakat és a tulajdonneveket. Az ingadozó vagy a kevert írásmódú idegen szavakat felsoroljuk az alapszövegbeli írásmóddal (esetleg írásváltozatokkal) abban az esetben, ha az alapszövegbeli forma írásmódja nem egyezik az átadó nyelvbeli szabályos alakkal: phantásia, catastrópha, administrátor stb., hogy kitessenek az idegen szavak meghonosodásának bizonyos mozzanatai.
g) A múlt századi Jókai-kiadásokban gyakran tapasztaljuk, hogy idegen szavak szóvégi a, e, o-jának ragok előtti nyúlása nincs jelölve: Senecat, Dantet, motiot stb. – A nyúlásnak ezt a jelöletlenségét a jelen kritikai kiadásban akkor sem tartjuk meg, ha a szón egyébként nem módosítunk, hanem á-t, é-t, ó-t írunk, amint a toldalék kívánja: Senecát, Dantét, motiót stb.
h) A néma (ki nem mondott) betűre végződő szavakhoz a ragokat helyesírásunk mai szokásai szerint kötőjellel kapcsoljuk: broche-jai, passience-t, mantille-ját stb. Eremitage-ban, Clementine-t stb. (az eredetiben a ragok egybeírva szerepelnek).
i) Szövegváltozatokként kezeljük az alapszöveg és a Nemzeti Kiadás között mutatkozó ilyen eltéréseket (szövegünkbe az első kiadásbeli kerül): alapszöveg: Tatalia-szoros, Kaszán-szikla stb. Nemzeti Kiadás: Tachtalia-szoros, Kazán-szikla stb.
j) Jókai meglehetősen gyakran szerepeltet regényeiben oroszokat (pl. a Politikai divatokban), több regényének (pl. A kőszívű ember fiainak) egyes eseményei orosz földön játszódnak le. Ennek folytán számos orosz tulajdonnévvel és közszóval találkozunk nem orosz témájú Jókai-művekben is, a dekabrista összeesküvést feldolgozó Szabadság a hó alatt c. regényben pedig orosz nevek és szavak egész tömege van. Az elszórtan jelentkező nevek és szavak írásmódját a jelen kritikai kiadás első köteteiben a jelenleg érvényes akadémiai átírási rendszerhez igazítottuk (vö. Hétköznapok 318.). A Szabadság a hó alatt szerkesztésekor azonban – nagy név- és szóanyagon vizsgálva meg a kérdést – kitűnt, hogy a regény szereplőinek nevén olykor erősen módosítana a mai átírás szerinti közlés. Azzal is számoltunk, hogy a költő ma idegenszerűen ható átírásának határozott korfestő színezete van. Ezért az alábbi eljárás követése mutatkozott célszerűnek: (Példáinkat a Szabadság a hó alattból vesszük. Az első forma az alapszövegbeli, a kiemelt a jelen kritikai kiadás-beli, a zárójeles a mai átírás szerinti.)
A csak jelöléstechnikai eljárások tekintetében nem követjük az alapszöveg írásmódját, hanem a mai átírás szerinti betűket használjuk: y helyett i: Odojefszky > Odojefszki (=Odojevszkij),
Bulavszky > Bulavszki (=Bulavszkij) stb.
ai, ei, oi, ui helyett szó közepén aj, ej, oj, uj: Izmailofszki > Izmajlofszki (=Izmajlovszkij), Sveikovszki > Svejkovszki (=Svejkovszkij),
Moika > Mojka (=Mojka), Bobruiszk > Bobrujszk (= Bobrujszk)
ch helyett h: Gorochonaja > Gorohonaja (=Gorohovaja [így!]), Kachovszky > Kahovszki (=Kahovszkij); chrani > hrani (=hranyi)
kh helyett h: Khulkin > Hulkin (=Hulkin)
ts helyett cs: Nachitsveva > Nahicsveva (= Nahicseva); tsin > csin (= csin), tsetvert > csetvert (=csetverty)
x helyett ksz: Alexej Maximovics > Alekszej Makszimovics (= Alekszej Makszimovics)
w helyett v: Petrowszk > Petrovszk (=Petrovszk), Woronzoff > Voronzoff (=Voroncov); woszkresz > voszkresz (=voszkresz)
Nem jelöléstechnikai, hanem feltehetőleg nyelvhasználati, kiejtésbeli sajátságait Jókainak az alapszöveg szerint megőriztük.
A magánhangzók hosszúságát-rövidségét megtartottuk: Jelagnája > Jelagnája (=Jelagnaja); ruszkája > ruszkája (=russzkaja); szudár > szudár (=szudar); stb.
A mássalhangzók hosszúságának-rövidségének jelölésén szintén nem változtattunk: ruszkája > ruszkája (=russzkaja); stb.
Meghagyjuk az orosz v jelölt szóvégi zöngétlenedését: Arakcsejeff > Arakcsejeff (=Arakcsejev), Bulatoff > Bulatoff (=Bulatov), Orloff > Orloff (=Orlov) stb. Ez az írásmód majdnem következetesen jelentkezik, kivételek persze vannak: Kutuzov, Romanov stb., amelyek a mai írásmód szerinti formában találhatók meg a regény első kiadásában, és természetesen a jelen kritikai kiadásban is.
Gyakori (bár korántsem következetes) az -evszk szórész -efszk alakban való írása: Nikolajefzk (=Nyikolajevszk), Nefszki (=Nyevszkij) stb. Ezeket az írásmódokat is megtartottuk csakúgy, mint a szabályos alakokat: Bulavszky > Bulavszki (=Bulavszkij), Sveikovszki > Svejkovszki (=Svejkovszkij) stb.
A Jókainál nem palatalizáltan írt alakokban a palatalizációt a jelen kritikai kiadásban sem jelöljük: Odessza > Odessza (=Ogyessza), Dersavin > Dersavin (=Gyerzsavin), Nikolaj > Nikolaj (=Nyikolaj); raskolnik > raskolnik (=raszkolnyik); stb. De természetesen: Dnyeper, Nyemozsin, Nyemen; zdravtvuitye > zdravtvujtye (=zdravsztvujtye); stb., amelyeket Jókai is palatalizáltan írt.
Az s betűnek a múlt század végi orosz átírásban több hangértéke is volt. Mivel többször nagyon nehezen, olykor sehogysem lehet eldönteni az s betű egykori hangértékét, az s-et mindenkor meghagytuk. Minden bizonnyal:
s hangértékű az s: Sveikovszki > Svejkovszki (=Svejkovszkij) stb.
sz hangértékű az s: Pskov > Pskov (= Pszkov) stb.
z hangértékű az s: Kutusov > Kutusov (=Kutuzov) stb.
cs hangértékű az s: seisász > sejsász (=szejcsasz) stb.
scs hangértékű az s: jemsik > jemsik (=jamscsik) stb.
zs hangértékű az s: Besztuseff > Besztuseff (=Besztuzseff)
Az -ij végződés helyett a Jókainál levő -i-t megtartottuk: Sveikovszki > Svejkovszki (=Svejkovszkij),
Az alapszövegben levő hagyományos formákat szerepeltetjük a jelen kritikai kiadásban az olyan esetekben, amilyenek a Kazán (=Kazany), a Kiev vagy Kiov (=Kijev) városnevek, a Néva (=Nyeva) folyónév; a burána, szamovár közszók stb.
Ingadozó írásmódok esetén egységesítünk, s az egyik, mégpedig a mai szabályos átíráshoz közelebb eső formát szerepeltetjük a jelen kritikai kiadás szövegében: Vaskovszki ~ Vaskofszki > Vaskovszki; Czarszkoje Zelo ~ Czarszkoe Zelo > Carszkoje Zelo stb.
A német nevű orosz személyek írásmódjában alapszövegünk helyesírását követjük: Küchelbecker, Peterhoff, Rosen stb.
A nyilvánvalóan téves írásmódokat, szóalakokat sem igazítjuk helyre. Megtartjuk például az alapszöveg szerint: plostad (=plocsagy), csort (=csornij), blagodenstojga > blagodenstojga (=blagogyensztvija) stb.
A helyes alakra azonban mindenkor egyenként utalunk a jegyzetek megfelelő helyén.
Az orosz nevek sorrendjét az alapszöveg szerint hagyjuk: Sofia Ivanovna stb; de: Puskin Szergievics Sándor stb.
A fenti név- és szóanyag meggyőzően szemlélteti, hogy Jókai az orosz tulajdonneveket és szavakat korántsem írta következetesen. Ennek az az oka, hogy a századvégen az Akadémia (a görög kivételével) egyáltalán nem törődött a nem latin betűs nyelvekből átvett szavak írásmódjával. Ezért mindenki úgy írta az orosz, arab, török stb. neveket, ahogyan éppen ejteni hallotta, vagy a forrásokban látta őket.
IV. A magyar természetföldrajzi és közigazgatási neveket helyesírásunk mai szabályai szerint közöljük. Alapszövegbeli Fekete tenger, Sebes Körös, Alduna, Aradmegye, váczi utcza stb. helyett Fekete-tenger, Sebes-Körös, Al-Duna, Arad-megye, Váci utca stb. lesz a jelen kritikai kiadás szövegében. – Az esetleges ingadozásokat egységesítjük, s erről összefoglalólag számolunk be.
A magyar városnevek régies írását történelmi, hangulatot teremtő hatása kedvéért megtartjuk, ha az alapszöveg eltér a mai formától: Buda-Pest, Bánfi-Hunyad, Kis-Pércs, Gyula-Fehérvár, Zalathna, Szathmár, Késmárk, Medgyes, Nagy-Szőllős stb. – Amennyiben ilyen régies írásmódú név más összefüggésben (pl. megye nevében) is szerepel, a régi formát megőrizzük: Szathmár megye. – Az i, u, ü ingadozásait nem vesszük figyelembe. – A köteten belüli ingadozásokat egységesítjük, ez irányú tevékenységünkről összefoglalólag számolunk be.
Természetesen megőrizzük alapszövegbeli írásmódját az ilyen földrajzi neveknek: Geina, Lúcsia-barlang, Piatra Klimyere, Horan Mare, Szkela Gládova, Piatra Kalugera; stb. – Az ingadozásokat azonban a kötet írásszándékának megfelelően egységesítjük: Veterani barlang ~ Veteráni barlang > Veterani-barlang, Reszkival > Reszkivál > Reszkivál stb.
V. A központozást illetőleg közlési elveink (vö. Hétköznapok 318.) lényegében nem változtak meg. Előfordul azonban Jókainál, hogy – a kor szokása szerint – a mondat végét jelző írásjel után kisbetűvel folytatja a következő mondatot. A Szegény gazdagokban pl. Lapussa Demeternek egy szuszra elmondott haragos kiabálásai így hangzanak:
– Mért nem bocsátják be a kis Makszit? nyissák ki az ajtót a kis Makszinak, nem tudják, hogy nem éri fel még a kilincset? mért nem eresztik hozzám, ha ő akar? (6.)
Az idézetthez hasonló esetben az eredeti központozásnak stílusértéke van: jobban festi a szereplő hangját, lelkiállapotát, viselkedését; ezért a jelen kritikai kiadásban sem változtatunk rajta. Ha a régi írásjelhasználatnak semmiféle stilisztikai jelentősége nincsen, akkor a központozást természetesen a mai szokásnak megfelelően alakítjuk át.
Fábián Pál–Lengyel Dénes–Nagy Miklós