SZÁZ SZÉP KÉP - Anna Margit: Bábu

Anna Margit műtermében
(Fotó: Domonkos Endre)

ÉRDEKESSÉGEK

Frank János beszélget Anna Margittal
a művész műtermében

(A műértő közönség talán csak annyit tud róla, hogy Ámos Imre felesége volt. A festők respektálják mint festőt, bármennyire elhalványodott már 1937-es Ernst múzeumi és 1948-ban, az Európai Iskolában rendezett tárlatainak emléke. Ezeken kívül csak néhányszor szerepelt kiállításokon egy-egy képpel. Műtermében viszont jelentékeny oeuvre-t találok.)

- Hallgat.

- Volt egy hosszú-hosszú évtized, amikor nem állíthattam ki. Bezárult a kapu. Aki pedig a kapu mögött van? Higgye el, eleinte észre sem veszi, vagy nem akarja észrevenni. Majd amikor gyanússá válik a csend, a végtelen, véget nem érő magányosság, amikor már az is jólesne, ha bántanák, ha nekidühödve harcolhatna elismerésért, pénzért, egy csipetnyi rangért, már megpróbálná, hogy nyílna-e az a kapu, de nem meri. Próbálni sem. A rákényszerített magányosság életelemévé vált, megszokta, hogy magának beszél, fest, rajzol, vegetál, s egyre ritkábban kívánja az emberi társaságot. Fárasztja a beszéd, csodálkozik, ha nevetést hall, s ha a kapuja felől lépés közeledik, meglapul, s menekül, mint ahogy most is menekülne a beszélgetés, a párbeszéd, az interjú elől. Az elfelejtett festőnek nincsenek eredményei, ha a közel negyven év munkáját annak nem vesszük; nincsenek módszerei, fest, "ahogy a madár dalol", terveit rendszerint feladja az óhatatlanul felvetődő "minek?", a sehonnan sem érkező válasz miatt. Minek megdöngetni a kaput? Felébredne a csend.

- Mégis látom, itt a falakon is, hogy dolgozott. De még mennyit. Vannak olyan művészek, akik nem bírják az elzártságot.

- Akiknek nincsen önellenőrzésük, akik bizonytalanok. Eleinte abbahagytam a festést. Mentségem volt - két fiam van -, a gyermeknevelés. Aztán meg sokáig beteg voltam. Szerintem ez is menekülés volt, hogy ne kelljen festenem. Tüdőműtéten estem át, utána újra festeni kezdtem. Tulajdonképpen most már magam húzom-halasztom a kiállítást, amit azért tartok fontosnak, mert a szakma "jól helyezett", és bizonyítani szeretném, hogy következetes vagyok. Sohasem tettem semmit - nem is fogok tenni - a könnyű sikerekért. Nem szédítettek meg a külföldön látott dolgok, pedig háromszor jártam Párizsban. A művész önmagának dolgozik, mondogatom magamnak, de mégiscsak akkor van neki létjogosultsága, ha megtalálja a...

- A felvevőállomás hullámhosszát?

- Azt hiszem. Majd meglátjuk. És ha a barátaim felkeresnek, azért örülök neki, hogy a képeimnek van mondanivalójuk a számukra. Sokszor magam is elképedek, mi mindent látnak meg és fedeznek fel egyes motívumokban, a színek sajátos összhatásában, egy üres, tüskés gesztenyehéjban, az eldobott rongybabában, madár-ember figuráimban, olyan dolgokban, melyek ösztönösen ragadták meg érdeklődésemet.

- Mondjon valamit festői szándékairól. Hogy van az, hogy éppen ilyen festő lett?

- Csak közhellyel tudnék válaszolni: a festő nem lett, hanem született. Azt festem, amit látok. A csodálatos perceim az elalvás előtti percek. Amikor már túl vagyok a napi gondokon, és egyedül maradok. Akkor jönnek a képek. Magam előtt látom őket, pontosan, részleteiben is, színében is, kompozícióban is. Másnap - ha szerencsém van - csak meg kell festenem mindezt. A tudatos festő kontrolljával, a festő tudásával, gyakorlatával persze. Olykor kétféle, akár ötféle témát összevonok, és abból lesz a kép. De van úgy, hogy egy vízióból festek több képet. Csak engedelmeskedem. A stílusomat - tudom, a művészettörténészek nem szeretik így használni ezt a kifejezést - nem választottam, ő választott engem. Csak engedelmeskednem kell.

(Anna Margit festészetének egyik sajátsága, hogy csaknem kizárólag figurákat fest. Újabb képei mintha a kora quattrocentóra, a XV. századi olasz festészetre utalnának, de csak utalnak, még csak nem is parafrázisok. Máskor egy rokokó világ éled fel, a modern festő áttételével. Állandó témái még a bábuk, madarak, angyalok, boszorkányok, ördögök. De az ilyen ördög nem félelmetes, mint ahogy a krampusztól sem félünk, sőt amikor a halálbábu jelenik meg, az sem ijeszt jobban, mint a tökből vájt halálfej. Ha besorolást akarunk, szürrealista festészet ez, valamennyire az expresszionista művészet emlékével együtt. És végtelenül igényes az előadás, a megfestés módja, mint a cézanne-i "múzeumok művészete". Az alakok festése tónusos, térbeli, plasztikus, a gyermekrajzok vagy a népművészet felé hajló képek síkszerűek, élénk, meleg színfoltjai kemény határúak, és egy folton belül egyenletes a festékfelrakás.)

- Itt olyan gazdag anyag van, nem kellene mégis kiállítani?

- De igen. Lehet, hogy a jövő év elején rendezek kiállítást.

- És így, a tárlat előtt többet fest? A határidő nem gyorsítja a tempót?

- Nem. Ugyanannyit, ugyanolyan egyenetlenül vagy egyenletesen dolgozom, mint máskor.

(1967)

Forrás: Frank János: Szóra bírt műtermek, Magvető Kiadó, Bp., 1975, 100-102. oldal

Ámos Imre - Anna Margit Emlékmúzeum

Az 1984-ben megnyitott Anna Margit - Ámos Imre Múzeum egyike a legkisebb képzőművészeti gyűjteményeinknek. A művészházaspár munkássága - rokon tematikával - a harmincas években indult. Azonban Ámos Imrének - korai halála miatt - sokkal rövidebb idő alatt kellett mindent elmondania.

Anna Margit (1913-1991) legkorábbi képei tempera- és gouache-festmények. Sötét, elmosódó, egymáson áttűnő zöldjei, kékjei, lilái, meszes szürkéi felkeltik a figyelmet és továbbrezegnek a szemlélőben. Váratlanul és harsányan ránk rikoltó vörösei mellbevágnak, és különleges, a környezetbe nem illő kontrasztjukkal erős hatást gyakorolnak. Szokatlan és erőteljes hang ez, ha tudjuk, hogy egy huszonnégy éves festő alkotása. De nem csupán a szín ilyen harsogó, hanem a téma is.

S ha a többi teremben kiállított figuráit is sorra látogatjuk, rájövünk, hogy Anna Margit festészetének tárgya mindig önarckép.

Művészete első pillanatra könnyen megközelíthető, mert figurái a népművészetből, a provinciális művészetből, a gyermeki művészetből ismert figurák. S ekkor vesszük észre, hogy az ember viselkedéséről mond kritikát, csúfolódik, mert mindenben csalódott. Valóban megdöbbentő Anna Margit festészete. De erre való a művészet: megállítani és megdöbbenteni.

Az emeleten Ámos Imre (1907-1944) művei láthatók. Egész munkásságát és rövid életét meghatározza az a magatartás, amely már névfelvételében megnyilvánul: a vallásos, zsidó családban nevelkedett Ungár Imre fölveszi Ámos próféta nevét. A prófétáét, akinek a gazdag és fényűző Izraelbe kell mennie, hogy szóljon az igazság védelmében.

Ámos munkássága elején egy linósorozatban ugyanezt teszi. De nemcsak az induló festő érzi ezt a peremlétet, hanem egész művészete erről szól. Érett festészete is látomások sorozata - mint ahogy Ámos prófétáé is. Életműve azonossá válik a Prófétáéval: figyelmeztetés a háború pusztítására, életellenségére. Miközben maga is átélte a teljes felszámolódást, utolsó figyelmeztetésként meg is rajzolja.

A figyelmeztetés nekünk is szól, ma is érvényes.

Forrás: http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=502

Ámos Imre levelei Anna Margithoz
(részlet a cikkből)

Ritka szerencse, amikor egy-egy kiemelkedő egyéniség, művész korábban ismeretlen levelezése előkerül. A művészettörténet ilyen rendkívüli pillanata volt, amikor 1994-ben Anna Margit hagyatékát a festőnő fia, Péter Vladimir az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének ajándékozta. A kutatóintézetbe került anyag döntő többségét Anna Margitról, az ő kiállításairól tudósító újságcikkek, kivágások, fényképek alkották. Emellett megtalálható benne Ámos naplója, vázlatfüzetei, néhány irat és egy spárgával átkötött, lepecsételt, "szigorúan bizalmas" feliratú kis csomag, amely Ámos Imre 1931 és 1938 között Anna Margithoz írott leveleiből tartalmaz jó néhányat.

Azután, hogy 1930-ban az OMIKE rajziskolájában Ámos Imre és Sicherman (később Anna) Margit megismerkedett, a nyarakat általában külön töltötték: Ámos Nagykállón, Anna Margit Gyula közelében. Ezzel pénzt takarítottak meg, nem kellett a pesti albérletet fizetniük, s legalább ekkor rendesen tudtak táplálkozni, erőt szívtak magukba a télre. Minden ősszel, amikor visszatértek Pestre, új albérletet kellett keresniük. Mai fogalmaink szerint nem voltak egymástól nagyon távol, az utazásra azonban nem tellett, alig tudtak találkozni, ezért, hogy a kapcsolatot ekkor is tartsák, leveleztek. A szinte naponta írt, olykor naplószerű leveleket a nyár végén összekötözve eltették. Ezeknek a leveleknek megmaradt része került Anna Margit hagyatékával az MTA Művészettörténeti Intézetének adattárába.

A leveleket korábban soha sehol nem publikálták, létezésükről, úgy tűnik, Anna Margiton kívül senki sem tudott. Ámos kérésének - azazhogy senki ne láthassa a leveleket - megfelelően őrizte őket, s noha a férje életművét ápoló özvegy készségesen a kutatók rendelkezésére bocsátotta a dokumentumokat, a naplót, fényképeket, műveket, a leveleket - tudomásom szerint - senkinek nem mutatta meg. Nemcsak Ámos kérésének akart maradéktalanul eleget tenni, hanem művészettörténeti szempontból talán nem is tartotta őket fontosaknak. Számára ez magánügy volt, a szerelmes levelek csak kettejükre tartoztak.

Ha Anna Margit valóban úgy vélte, hogy a levelek művészettörténeti szempontból nem mondhatnak sokat a kutatónak, tévedett is, meg nem is. Nem tévedett, mert meglehetősen kevés bennük a művészetre vonatkozó fejtegetés. Kevés, ha Ámos naplójával hasonlítjuk össze, amely pontos látlelet a korról, saját életének s a hivatalos művészeti életnek számára meglehetősen nehezen tolerálható eseményeiről. Kevés, ha Vajda Lajos Júliához írott leveleivel hasonlítjuk össze. Hiszen Vajda művészi programját a szerelméhez írott levelekben fogalmazta meg, ezekből idéznek a Vajdával foglalkozó kutatók. S nem tévedett Anna Margit azért sem, mert lényegében, a levelek ismerete előtt, a korábban publikált napló alapján ilyennek képzeltük el Ámos személyiségét. De elképzelni és megbizonyosodni: nem ugyanaz.

Mégis sokatmondóak Ámos Imre szerelmes levelei. Értékes forrást nyújtanak pályakezdéséről, lappangó vagy eltűnt festményekről, képtervekről, szellemi érdeklődéséről, olvasmányairól. Érzékletesen bontakoznak ki soraiból a két világháború közötti művész - különösen a zsidó származású művész - életének nyomorúságai is, a túlélési stratégiák, a pályázat mint egyetlen lehetséges megoldási kísérlet. Legfőképp azonban Anna Margit és Ámos Imre kapcsolatáról árulnak el minden eddiginél többet a levelek. Anna Margit új fényben, mintegy Ámos tükrében jelenik meg bennük. Ámos zárkózottságát tökéletesen levetkőzi szerelme előtt. Gyengéd és féltékeny, sokszor szembekerül nagykállói családjával, rokonságával, szenved attól, hogy örökösen kérnie kell.

Ezeket az intim, "szigorúan bizalmas" leveleket olvasva érezhetjük úgy, mintha a szerelmes hang hozzánk szólna, de úgy is, mintha leskelődnénk. Az utókor tapintatlan és kíváncsi. Mentségünk persze lehet. Megjelent volna valaha is napló, ha a tapintat élvezett volna elsőbbséget? Olvashatnánk-e Kafka novelláit, ha Max Brod tiszteletben tartja az író kívánságát?

Az itt olvasható levélrészletek szemelvények egy készülő publikációból, amelyben Pataki Gábor és Turai Hedvig a teljes levelezést jegyzetekkel ellátva adja közre. A kihagyásokat vagy olvashatatlan szavakat szögletes zárójellel jeleztük, a helyesírást és a központozást a könnyebb olvashatóság érdekében némileg javítottuk. A közlés engedélyezéséért Anna Margit fiának, Péter Vladimirnak, valamint az MTA Művészettörténeti Intézetének mondunk köszönetet.

Turai Hedvig

1931. szept. 7.

Édes aranyos Gyerekem!

Tegnap feladott levelem ma megkapod. Annak a hangja még bizakodó-érzelmes, ez sötéten szomorú és kínosnak indul. Hát megtörtént az első nagy összecsapás, úgy értem, hogy a hullámok kezdenek összecsapni fölöttem. Igen éles vita volt köztem és bátyám közt a pályám és a fenntartásom körül, nem szégyellem, elkeseredésemben sírtam is egy jó sort, persze titokban, mert mégis a koromhoz nem illik már a pityergés. Szóval nincs pénz, és ez nemigen mehet így tovább: tudhattam volna ezt 3 évvel ezelőtt is, hogy ez egy költséges úri foglalkozás, és hogy mindent meg kell mozgatni, hogy keressek valamit, szóval egy kis szemrehányás volt, hogy mibe került a mérnökség, és hogy nagyon nehezen bír segíteni. Persze engem a keserűség evett, és hogy amióta élek, még csak mindig a másét ettem, és fojtogatott a tehetetlen meg nem értés és az, hogy azt gondolja bátyám, hogy tétlenül várom az összegeket hazulról, és nem tudom, hogy mi a helyzet itthon, mert ők, már a család, megélt rendesen, semmiben sincs hiányuk, de mégis nagy pénz már évek óta küldeni nekem, elvégre már öregszik szegény bátyám, és gondolni kell arra az időre amikor már semmit sem keres. Én őt teljesen megértem, és mondtam is neki, hogy sose kértem és nem is fogok kérni. Ő persze nem mondta mindezzel azt, hogy ezután még egy ideig nem segít, de nekem nemigen esik jól az ilyesmi, ha nem tudok segíteni a dolgon, és azt hiszem, hogy az első hónap után nem fogadok el hazulról semmit. Édes, Te nem tudod, mi az, ami ebben az ügyben a végtelenségig elszomorít, azt csak én érzem, aki kisgyerek koromtól mindig a másén éltem, és a kínlódás mellett érezni kellett az elfogadás keserűségét. Szegény anyám, gondolhatod, milyen szomorú, hányszor sírt már nekem, hogy mennyire fáj neki, hogy nem tud adni mást, csak a fájó szeretetét. És pont ebben a nyomorult, lehetetlen világban kell nekem élni, mikor dolgozni nem lehet, ha akar is az ember. Édesem, ilyenkor mindig igyekszem magammal elhitetni, hogy nem szabad belevinnem magammal egy fiatal gyereket az örökös küzdésbe és bizonytalanságba, és rettentően fáj, hogy ilyen nyomorult vagyok, és agyon kell ütni magamban a legszebb gyermekemet, az őszinte, mély szerelmet. Édesem, ne engedd, hogy ezt tegyem, hogy ezt is elveszítsem, nincs nekem több ennél. De azért most is mondom, hogy egy szó nélkül tűrném befelé sírva, ha menekülnél tőlem, aki mellett csak küszködés lesz az életed. És mennyire fáj, hogy ilyen hangú leveleket kell menesztenem hozzád, éppen most, mielőtt fent leszek, és egymásba sírjuk a nyomorúságunkat.

Szept. 8. U. I. Légy szíves péntekre bejelenteni ebédre!

Édesem, mi van veled, minden nap egy kínos várakozás, mert nem írsz, már negyedik napja, hogy írtál. Hát Turi megérkezett-e, és hogy intézkedett a lakásra vonatkozóan? Drága gyerekem, nem szabad így bánni velem, én egymás után három levelet küldtem neked, a legutolsót legkésőbb hétfőn du. meg kellett kapnod. Pedig ettől a leveledtől függ, hogy mikor utazom fel, s már olyan közel van az érkezésem, hogy talán többet már nem is írok. Meg aztán a sorsod is nagyon érdekel: mi van a Corvinban, hogy vagy meg [?] vele elégedve? Édes aranyosom, remélem, holnap kapok tőled egypár sort, de ha nem, úgy rohanok fel, és elnadrágollak, megtanítlak, hogyan kell egy szerető embert megkínozni. No, a biztos érkezés reményében alszom el, addig előlegezek egypár csókot. Rém míszem van, mintha fejbe ütöttek volna, de nagyon szeretlek, azért most aludni fogok, szervusz. Édes aranyos Mindenem.

Te Gyerek, hát azt hiszed, hogy ez így mehet, hogy ha jólesik, írsz, ha nem, hát nem, ez egy kicsit sok. Itthon felforgatom a házat az örökös várakozással. A legnagyobb bizonytalanságban vagyok az utazást ill. Turi írt egy lapot, hogy hétfőn 14. érkezik vissza, én is akkor akartam menni, ezt a levelet vártam, de nem jött, így én megyek. De mondhatom, nem jó kedvvel, szombaton kaptam tőled legutóbb, és közben két levelet írtam. Nem tudom, odamehetek-e az új lakásunkba, mindenesetre holnap este (csütörtök) 7-1/28 közt érkezem a Nyugatinál. Csak [nem] vagy beteg, majd meglátom, remélem. Szervusz

A viszontlátásig sokszor csókol Imréd

Ha vársz is, peronjegyet válts!

Forrás: Múlt és jövő, 1999/3
http://www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=279&PrintedID=17

Kirakós játék

Működés: A darabokat párosával lehet megcserélni: először az egyikre kell egyet kattintani, és ha sárga színű lesz a kerete, akkor pedig arra a darabra, amelyikkel ki szeretnénk cserélni. Újrakeverni az ablak frissítésével vagy a darabszámokat mutató valamelyik nyomógomra kattintva lehet. Lassúbb gépeken az újrakeverés eltart néhány másodpercig. Ha a kép szélén véletlenül ott marad néhány képpont az előző keverésből, akkor csak mozdítsuk meg a böngésző gördítősávját az ablak jobb szélén, ez újrarajzolja a képet. A program működéséhez szükség van a Java futtató környezetre. A programot Perlaki Attila készítette.