Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Ámos Imre-Anna Margit Múzeum | ||
| A Fehér Galamb (film) | ||
| Ámos Imre két verse | ||
| Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Ámos Imre-Anna Margit Múzeum
Szentendre
Az 1984-ben megnyitott Ámos Imre-Anna Margit Múzeum egyike Szentendre kisebb, egyéni életműveket bemutató képzőművészeti gyűjteményeinek. A művészházaspár munkássága - rokon tematikával - a harmincas években indult.
Ámos Imre (1907-1944) egész munkásságát és rövid életét meghatározza az a magatartás, amely már névfelvételében megnyilvánul: a vallásos, zsidó családban nevelkedett Ungár Imre fölveszi Ámos próféta nevét. Fokozott feszültségű képekben fogalmaz: a halálsejtelmek, a pusztulás képei, a víziók rikoltó vörös, zöld, kék színekben jelennek meg vásznain. Ő maga "asszociatív expresszionizmusnak" nevezte festői törekvését. Ez alatt azt értette, hogy együtt szerepelnek képein a valóságosan látható és a képzeleti lények, hogy különböző léptékben láthatók a tárgyak és a személyek, és a tárgyak emberszerű lényekké válnak.
Anna Margit (1913-1991) legkorábbi képei tempera- és gouache-festmények. Festészete első pillanatra könnyen megközelíthető, mert figurái a népművészetből, a provinciális művészetből, a gyermeki képzelet alkotásaiból ismertek. Képeiből a festés öröme, a színek szeretete árad. Tubusból kinyomott festékkupacai hasonlítanak a virágokra - igaz, inkább a művirágokra, melyeket a falusi házioltárokon láthatunk. Műveinek mégsem csupán ennyi a mondanivalója, az együgyűnek látszó alakok mögött a lélekábrázolás a fontos.
Forrás: http://www.artendre.hu/kitekint.html
A Fehér Galamb
Szakály István dokumentumfilmje
Mindössze 37 évet élt a XX. század egyik zseni-áldozata, Ámos Imre. Szinte felfoghatatlan mennyiségű és minőségű festészeti, grafikai hagyaték maradt utána, valamint a jövendő sorsát világosan látó, azt megörökítő írásai és feleségéhez írt megrendítő versei. Ez a pazarlóan, kápráztatóan gazdag életmű mindmáig nem kapta meg méltó helyét a magyar művészet és irodalom Pantheonjában.
A lírai montázsfilm kísérletet tesz a magyar kultúrához mélyen kötődő, ártatlan áldozat alakjának és művészetének bemutatására. Ámos Imre 1940 őszétől szinte állandóan munkaszolgálatban volt, utolsó, 1944 végén megkezdett útjáról már nem tért vissza.
(2005, színes, 28 perc, video)
Forrás: http://www.szemle.film.hu/object.a26834ca-3e53-4678-81e6-308b4c163b1b.ivy
Elmenni hozzád mégsem mehetek
Köt a parancs s én gyáva lázadó
Csak állok, nézek s csendben szenvedek
Síró fekete fák közt mint terhes,
Fázom, remegek féltve magzatom
A gyötrő vágyat mely hozzád vezet
S a hosszú napi imát mormolom
Könnyes levelek érintik halkan
Zizzenő szóval sápadt fülemet
Sóhajtva súgják föld felé tartva
Az utunk innen máshová vezet
Megállás nincsen ródd a lépteket
A kerék egyszer akit elkapott
Addig csavarja el nem ereszti,
Míg a nedves föld reá nem hullott
B. Aliga munkatábor 1940.Nagy erős akartam lenni
Ki nevet az élet viharán
És lettem kicsinyke gyönge ember
Elfáradt vándor a szaharán
Az élet száraz rőt homokján
beszívódó piciny patak
mely hasztalan igyekszik futni
a sivatagban elapad.
Kitárom zsenge vézna testem
a magasságos ég felé
Erősítse meg hivő lelkem
s legyek hatalmas hirdető
Új magvető, ki folyton izzik
mint el nem hamvadó parázs
Ki fellángol s ha kell elég,
a gyűlölet vak sugarán.
1942. VII. 24.
Forrás: Új Írás, 15. évf., 10. sz., 1975. október, 80-81. oldal
Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve
"Végső elhurcolása előtti hónapjait a szolnoki munkaszolgálatos táborban töltötte a festő. 1944 szeptemberének végén Pestre szállították századát, ahol a Lehel úti kaszárnyában még egyszer beszélhetett feleségével. Itt adta át neki azt a kockás fedelű, spirálos, sima lapú vázlatfüzetet, amely utolsó műveként maradt az utókorra, s amelyet a szakirodalom Szolnoki vázlatkönyv néven tart számon. A Szolnokon vásárolt füzet első lapjának bejegyzése: "Ámos I. 1944. VIII. 18. Szolnok 101/323 kmsz. szd. c. Budapest (VII. Dohány 57.)" A füzet minden valószínűség szerint eredetileg 60 lapos volt. Jelenlegi állapotában 45 teljes és egy fél kék tintával rajzolt lapot tartalmaz. A füzethez tartozott még négy rajz, de a Nemzeti Galéria 1958-as Ámos-emlékkiállítása után kiemelve a Budapesti Történeti Múzeum birtokába került. A többi rajz sorsa ismeretlen, bár elképzelhető az is, hogy Ámos eleve kevesebb lappal kezdett a vázlatkönyvbe rajzolni, vagy ő maga semmisített meg néhány lapot.
A vázlatkönyv, amely ma a szolnoki Damjanich János Múzeum birtokában van, Ámos utolsó művészi korszakának sajátos kompozíciós módszerét, művészetének lényeges összetevőit, egyedülálló szimbólumrendszerét tükrözi. Ezekre az ideges vonalú tollrajzokra a pusztulás tudata s a kínok közt is teremtő kétségbeesés nyomja rá bélyegét. Öt ízben hívja segítségül Krisztus szenvedő alakját, s még a kereszten, vérében, torzult arccal égre üvöltő Istenember sem elég saját szenvedései kifejezéséhez; egyik lapján kezét-lábát megcsonkolja a felfeszített alaknak. Lapjain - szinte önmagával is győzködve - egymást váltja a remény s a legteljesebb kétség. Az első rajzokon sorsának szörnyalakjai, az égő házak, csonka testek, halottak mellett még helyet kapnak a vágyott szépség, béke, alkotó munka képei. Később már elfogy a hit, az önámítás, s nem marad más, csak a halálra ítélt lélek vergődése. Ámos lapjai túllépnek az egyén panaszain, kisebb-nagyobb sérelmein, s egy korszak pusztulásba sodort millióinak lélekállapotát tükrözik. Ezért számottevő Ámos vázlatkönyve nemcsak a magyar, de az egyetemes művészet történetében is. Ez a mű felkiáltójel: a "soha többé!" egyedülálló képsora."
Forrás: Egri Mária: Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, Corvina Kiadó, Bp., 1973
