Paizs Goebel Jenő a műtermében |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Paizs Goebel Jenő Barbizonban | ||
| Szentendre, a festők városa | ||
| "Aranykor-kirakó" | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Barbizon francia és magyar ecsettel
Az európai tájfestészet mesterei
Kiállítás: 2007. szeptember 28. - november 11.
. . .
A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - a Magyar Nemzeti Galériával és a Szépművészeti Múzeummal együttműködve rendezi meg a "Barbizon francia és magyar ecsettel" c. kiállítást.
Az európai 19. századot ma már a festészet évszázadaként tartjuk számon, amikor is a művészeti élet legfőbb színtere Franciaország és központja Párizs volt. Kezdetben az új művészet hangja mégsem ott a központban, hanem 1836-tól kezdve a Párizstól délre, 80 km-re fekvő kis faluban, Barbizonban a fontainebleau-i erdők mellett szólalt meg először. (...)
Barbizon vonzása és hatása az évszázad festészetére igen nagy volt. Az ott tevékenykedő festők működése új fejezetet nyitott az európai, de bátran mondhatjuk, az egyetemes művészet-történetben. Barbizon egyre több francia festőt formált, indított el az új festészet utjain, és a festészetük sajátjaként megjelenő új természetérzés egyre szélesebb körben megtalálta képviselőit Európában, így először Olaszországban, Svájcban és Hollandiában, majd pedig Magyarországon is.
A magyar festők 1870 után kezdtek Barbizonba járni. A korábbi nagy öregek közül ekkor már csak Millet lakott ott, ő az, akit az ott dolgozó magyar művészek is ismerhettek. Így Paál László, aki 1873 nyarától dolgozott Barbizonban, Munkácsy Mihály, aki ugyanezen év őszén töltött ott néhány hetet, és Mednyánszky László, aki 1874-75-ben dolgozott a telepen. Deák-Ébner Lajos, Aggházi Gyula, Bihari Sándor a hetvenes évek közepén és második felében, Nyilassy Sándor, Mészöly Géza a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján már egy többségében külföldiekből álló közösségben dolgozott.
A Szentendrén megrendezésre kerülő "Barbizon francia és magyar ecsettel" című kiállítás ezt a folyamatot kísérli meg felvillantani. A kiállításon bemutatásra kerülő alkotásokat franciaországi ... valamint magyar gyűjteményekből (Nemzeti Galéria, Szépművészeti Múzeum, Ferenczy Múzeum) válogatták a kiállítás rendezői.
A kiállítás kuriózumai a Szentendre városához kötődő művészek barbizoni szemléletet tükröző illetve Barbizonban készült művei. A szentendreiek közül megfordult ott Jeges Ernő, Onódi Béla Czimra Gyula, de elsősorban Paizs Goebel Jenőről kell megemlékeznünk, aki még a szentendrei Régi Művésztelep megalakulása előtt, a 1920-as évek közepén töltött hosszabb időt Barbizonban.
Érdeklődésük és e korszakukból fennmaradt műveik jól érzékeltetik, hogy a francia művésztelep példája milyen mély gyökereket eresztett a magyar kultúrában. (...)
Forrás: http://www.pmmi.hu/barbizon/
. . .
Kezdjük a festők városává válás történetét az egyik kezdeményező, a legaktívabb festő, Bánovszky Miklós visszaemlékezéseivel:
"Utolsó tanulmányi évemet töltöttem az 1926-os évben az országos Képzőművészeti Főiskolán Réti István festőművész-tanár osztályán ... Egy nap reggel azon tanakodtunk, hogy most a főiskola után hol tudnánk nyáron szép természeti környezetben olyan helyet találni, ahol továbbra is együtt tudnánk dolgozni. Ekkor érkezett közénk Paizs-Goebel Jenő barátunk ... Elmondtuk neki, hogy nyári tartózkodásunkról tanakodtunk. Jenő barátunk ezután elmesélte, hogy bátyja előző nap Szentendrén járt. Bátyja, dr. Paizs (Goebel) Ödön az Est Lapoknál volt szerkesztő-újságíró. Még a polgármesterhez is elment. Távozóban volt, amikor a polgármester úr, dr. Starzsinszky László mondta neki: "Szerkesztő úr, adjon nekem tanácsot! Van nekünk - mármint a városnak - két kilométerre a várostól, Pest felé egy kis tanyánk. Három kis házból áll. A háború vége felé ezt járványkórháznak rendeztük be: vettünk hat összecsukható vaságyat, hat szalmazsákot és hat takarót. Szerencsére járvány nem volt. Az egyik kis házat kiadtam egy kétgyermekes asszonynak. De a másik kettő üresen áll. Mit tudnék ezzel csinálni?" Paizs Ödön művésznövendék öccsére gondolva azt ajánlotta: "Polgármester úr, ajánlja fel ezt a két üres kis helyiséget ingyen, szegénysorsú művésznövendékeknek nyári tartózkodásra!" A polgármesternek tetszett az ajánlat. Ezt mondta: "Küldjön hát ki, szerkesztő úr ilyeneket!"... Én másnap kimentem Szentendrére és felkerestem a polgármestert ... (A polgármester) elmondta, hogyan jutok ki a tanyára. A HÉV végállomásától a Budapest felé vezető úton balra, a kaszárnyaépületeket elhagyva keskeny, nyárfákkal szegélyezett, poros országúton kellett menni ... Hát nagyon kietlen hely volt ez. A sivár udvaron egy kerekes kút. A vize nem volt jóízű. Egy félig földbe helyezett, bedőlt verem. Ez volt minden a környéken. Szétforgácsolt láda darabjai hevertek szanaszét. Gondolkodtam. Fedél a fejünk fölött - gondoltam. Ha nem fog megfelelni a társaimnak, otthagyjuk. Visszamentem a polgármesterhez és azt mondtam: "Köszönettel elfogadjuk az ajánlatát." A polgármester megkérdezte: "Tessék mondani, kik még a híres művész urak?" Megnevezetem néhány szereplő festő és szobrászt. Láttam, hogy teljesen tájékozatlan ezen a téren. Ezután nagyon kértem, hogy legyen a segítségünkre. Elmondottam neki, hogy Nagybányát is a festők tették híressé. Ha most itt megtelepszünk, Szentendrét is a festők városává tehetjük. Művésztelepet létesítünk, a várost felfedezzük. Nevezetesség lesz."
"Kiköltözésünk után elkezdtünk ismerkedni az ódon városkával. Nagyon érdekesnek találtuk; a pravoszláv templomok, emlékkeresztek és oszlopok, az 1200-ból való katolikus templom, a kálváriák, a régi lakóházak a múltat idézték; a városkán keresztül folyt a Bükkösnek nevezett patak ... Aztán a környékkel ismerkedtünk: Izbég, Szentlászló, a nagy Duna-sziget falvaival, a kitűnő forrásvizű Sztáravoda kirándulóhellyel a hegyek alján. Minden érdekelt, minden nap jobban és jobban lelkesedtünk és örültünk ... Ismételten mondottuk a polgármesternek, hogy kiállítást szeretnénk csinálni. Végre 1926 augusztusában megvalósult. Én, Heintz és Onódi Béla rendeztük a Városháza nagytermében. Képeink jórészt előző művésztelepeken készült művek voltak. De néhány Szentendrén készült városképpel is szerepeltünk. Megfelelő plakátokat tettünk ki kirakatokba. Egy nagy feliratos plakát-zászlót is kiakasztottunk a főtéren. Jeges újságírót hozott ki. Újságokban is megjelentek cikkek a kiállításról ... 1926. november 14-én csináltuk meg második kiállításunkat, ugyancsak a városháza nagytermében ... 1927. év késő tavaszán mentünk ki újra Szentendrére. A polgármester úr már elfeledkezett rólunk. Zavarban volt. A tanyai házakat másra használta fel ... Dühösek voltunk. Mondtuk a polgármesternek, hogy Endrén szeretnénk megtelepedni és művésztelepet alapítani. Jártuk a várost és környékét ... Egy napon a városból kivezető Deák Ferenc utcában fölfedeztünk egy nagy, szép gyümölcsöskertet. Ajtaja nyitva volt, bementünk. A földszintes, rossz karban lévő épületek lakatlannak látszódtak. A szomszédos lakóktól kérdeztük, kié ez a kert és mondtuk, hogy nem láttunk a romos házakban lakókat. Azt a választ kaptuk, hogy ez az ú.n. Szanatóriumkert. Az OTI tulajdona. Egy-két magányos lakó van ott, szükséglakásban ... Kértük hát a polgármestert, ebben a kertben adjon nekünk is lakást. Hallani sem akart erről. Mi a kertet alaposan megvizsgáltuk, művésztelepnek nagyon megfelelőnek találtuk. Három földszintes, sokszobás ház volt. Nem nyugodtunk. Újból kértük a polgármestert. Végül beleegyezett. Nagyon örültünk és köszöntük neki. Kezdtünk hát behurcolkodni ... Elhatároztuk, hogy önellátók leszünk, veteményeskertet is csinálunk ... A szobákat átalakítottuk alkalmi mesteremberekkel, úgy, hogy mindnyájunknak külön bejáratú szobája legyen. Nagyon sok dolgot magunk csináltunk ... A kert akkor a Dunáig ért. Átmenve az alacsony gáton ott fürödhettünk, strandolhattunk. Megvalósult a vágyunk, művésztelepünk lett."
Bánovszky Miklósék szentendrei honfoglalásuk harmadik évében, 1928. január 28-án, Bánáti Sverák József budapesti műtermében megalakítják a Szentendrei Festők Társaságát. Elnökül megválasztották Iványi Grünwald Bélát, alelnöknek dr. Starzsinszky Lászlót, illetve Szentendre mindenkori polgármesterét. Az alapító tagok: Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos és Rozgonyi László. A következő évben csatlakozott hozzájuk Barcsay Jenő .
A hazátlanná vált nagybányai festők Szentendrén otthonra találtak. Tevékenyen részt vettek a város társadalmi és kulturális életében. 1932-33-ban Bánáti Sverák József, Heintz Henrik és Onódi Béla freskóikkal díszítik a várdombi templomot. Az alapítók és a hozzájuk csatlakozók közül néhányan - Apáti Abkarovics Béla, Bánáti Sverák József,
Deli Antal, Ilosvai Varga István , Onódi Béla, Pirk János, Szamosi Soós Vilmos - később véglegesen Szentendrén telepszenek le.
A budapesti Nemzeti Szalonban 1930-ban, majd 1939-ben megrendezett kiállításaik, amelyeken az alapítókon kívül számos meghívott művésztársuk is szerepelt, meghozzák számukra az országos szakmai és társadalmi elismerést.
A II. világháború kitöréséig több mint harminc festő dolgozott hosszabb rövidebb ideig a művésztelepen, vagy látogatta Szentendrét, köztük a magyar piktúra olyan jeles személyiségei, mint Bálint Endre, Czimra Gyula, Ilosvai Varga István, Korniss Dezső, Vajda Lajos és Vaszkó Erzsébet. Többen, például Barcsay Jenő, Beck Judit és Szántó Piroska tavasztól őszig éltek és alkottak Szentendrén és csak télen költöztek a fővárosba. Czóbel Béla és felesége, Modok Mária egyenesen Párizs és Szentendre között váltogatta lakhelyét. (...)
Forrás: http://www.szentendre.hu/index.php?akt_menu=908
Működés: A darabokat párosával lehet megcserélni:
először az egyikre kell egyet kattintani, és ha sárga színű lesz a kerete,
akkor pedig arra a darabra, amelyikkel ki szeretnénk cserélni. Újrakeverni
az ablak frissítésével
vagy a darabszámokat mutató valamelyik nyomógomra kattintva lehet. Lassúbb
gépeken az újrakeverés eltart néhány másodpercig. Ha a kép szélén véletlenül
ott marad néhány képpont az előző keverésből, akkor csak mozdítsuk meg
a böngésző gördítősávját az ablak jobb szélén, ez újrarajzolja a képet. A
program működéséhez szükség van a Java
futtató környezetre. A programot Perlaki Attila készítette.
