Patkó Károly: Fekvő akt (Tanulmány a Siestához), 1921 |
MŰVÉSZETTÖRTÉNETI HÁTTÉR | |
|
A korszak képzőművészetének egyetemes tendenciái |
||
| Kubizmus | ||
|
A XX. sz. első felének magyar művészeti irányzatai |
||
| KUT - Képzőművészek Új Társasága | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A korszak képzőművészetének egyetemes tendenciái
A XX. század elején a művészetek alkotó funkciót töltenek be a történelem-társadalom általános fejlődési folyamatában. Formát és kifejezést adnak olyan törekvéseknek, amelyek más területen alig jutnak szóhoz. Számtalan csoport jön létre, tagjaik közös akarása részben gyakorlati, részben propagandisztikus célokat takar.
Az 1906 és 1914 közötti évek a forrongó erjedés évei. A fejlődés két fő iránya a befelé és kifelé fordulás. Az előbbiekhez tartozó művészek szubjektív érzéseiket fogalmazzák meg (szürrealizmus, expresszionizmus), az utóbbiak létproblémákkal, a társadalom válságaival, a művészet és társadalom kapcsolatával, a művészet aktivizálásával foglalkoznak (avantgárd irányzatok).
Az avantgárd szó jelentése: előőrs, élcsapat. Elszakadás a hagyományos, megszokott művészettől; más hagyományok keresése: primitív kultúrák iránti érdeklődés; az ember megváltozott világszemléletét, érzésvilágát új művészeti nyelvvel akarják kifejezni. A válságjelenségek összekapcsolódnak az új, radikális útkereséssel, egyfajta társadalmi forradalmisággal. Valamennyi irányzat egy-egy alapelvet állít szemléletének középpontjába, és erre építi fel világértelmezési kísérletét.
A két világháború között az európai képzőművészet fontos eseményeit a politikai és gazdasági viszonyok alakították. 1919-től a '20-as évek második feléig mindenütt a háborús megrázkódtatásból való kilábalás a cél. A '30-as évek közepéig ismét megélénkül a művészeti élet, majd a totalitárius berendezkedésű országokban fokozatosan eluralkodik a depresszió, a lehangoltság.
A modernizmus szélsőségeinek átértékelése újklasszicista hullámot indított el, amelyet a terrorisztikus államhatalmak propagandisztikus eszközként használtak egyeduralmuk dicsőítésére. A műfajok átrendeződése már a '10-es évek végén megindult, később tovább fokozódott. Az építészeti terv gyakran csupán elgondolás maradt, mert a háborús gazdaságok gátolták kivitelezésüket.
A korszak fontos műfaja a teória (elmélet) lett: jövőbe vetett vágyképek készültek, ahol az ember fizikai és szellemi szükségletei komplex (teljes, sokoldalú) formában valósultak meg az új szellemi műhelyekben. Jellemzőek az iskolaszerű, művészeti szerkezeti formák. A szobrászat éppúgy világérzéseket közvetít, mint a festészet. Műfaji újítások eredménye a kollázs, a nem művészeti tárgyakból létrehozott térkonstrukció, a fotómontázs, a fotó mint képzőművészet, a fotogram, a szociofotó, a film, az avantgárd színház.
Forrás: Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban, Győr, 2000, 159-160. oldal
A kubizmus Picasso, Braque, Juan Gris és Fernand Leger által elindított művészeti mozgalom. Az elnevezés a latin cubus (kocka) szóból származik. Gyökerei: a néger szobrászat, a primitív művészet formavilága, a fauvizmus és Cézanne hatása. Teoretikusa, Apollinaire szerint: "A geometria úgy áll a plasztikus művészetek előtt, mint a nyelvtan áll az írásművészetek előtt." Ennek jegyében az alkotók úgy vélték, hogy a művész az igazságot a dolgokban csak belső szerkezetük megragadásával, geometrikus absztrahálással tudja elérni. A kubista festő "túl van" a realizmuson, a valósághű ábrázoláson. Ezért a látvány tárgyait mértani formákká - háromszögekké, négyszögekké, körcikkekké, ill. geometrikus testekké bontotta fel. A Cézanne által hangsúlyozott elvet - mely szerint "a természetben minden a gömb, a kúp és a henger alapján formálódik" - a kubisták fejlesztették tovább. Rendet, állandóságot kerestek, ki akartak kerülni minden változót, véletlenszerűt és esetlegeset. Lemondtak a napfényről, a levegő ábrázolásáról, mellőzték a klasszikus perspektívát, mert azok mind a jelenségek látszatát keltik. Színeik leegyszerűsödtek, gyakran semleges hatást keltenek. Olyan új képszerkezetre törekedtek, amely megfelel a relativitás tér- és időfelfogásának. Módszerüket, a különböző látószögekből nyert képek egybekomponálását, szimultaneizmusnak nevezzük (szimultán = egyidejű, egyszerre történő).
plasztikus kubizmus (1907-1909):
- a cézanne-i tanítás jegyében a tárgyakat mértanias formákra egyszerűsítve ábrázolták
- a tárgyak állandó tulajdonságait hangsúlyozták
- témaválasztásuk szűk körű: csendélet, fa, ház, palack, poharak, hangszerek
- a színek leegyszerűsödtek barnákra és szürkékre, monokróm (egyszínű) festés
analitikus kubizmus (1910-1912):
- a formát elemeire bontják
- egyszerre több nézetet egyesítenek, egy alakot több nézetből is ábrázolnak a képen
- a tárgy még felismerhető marad
- kollázsokkal (képre ragasztott textildarabok, papírszeletek) érzékeltetik a tárgy tulajdonságát
szintetikus kubizmus (1912-1914):
- megszűnik a térbeliség, a kitalált plasztikus jelekből új valóság jön létre
- absztrakt (elvont) formákkal kísérlik meg a valóságos tárgyak benyomását kelteni
- a vászonra tapétafelületeket, újságpapírt vagy más anyagdarabkákat ragasztanak, amely független a formától és eredeti jelentésétől
- a színezés ebben a szakaszban ismét erőteljesebb
Utódirányai: orfizmus, purizmus, vorticizmus, Section d'or (szekszión dór; aranymetszés)
Forrás: Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban, Győr, 2000, 165-166. oldal
A XX. sz. első felének magyar művészeti irányzatai
A századforduló millenniumi ünnepségeivel induló, változásokat hozó évek rengeteg művészeti törekvésnek adtak teret, s az irányzatok olyan nagymértékben hatottak egymásra, hogy sokszor nehezen választható szét egy-egy. Csak a '20-as évekig bezárólag több mint tíz nagyobb művészeti stílus és azok hatásai játszanak fontos szerepet Magyarországon, megalakulnak a művészeti iskolák és műhelyek, majd a háborús évek alatt visszavonuló művészet újra előtérbe lép, s a '40-es évek utáni alkotások már az addigiaktól gyökeresen elkülönülő szemléletet tükröznek.
A 19. század végétől szerveződő nagybányai iskola hatásai az 1950-es évekig visszatérnek majd, hiszen a tanítványok a szecessziótól a konstruktivizmusig sok irányzat útját bejárják. Innen nézve lehet értékelni a neoimpresszionizmus megjelenését és a Nyolcak alkotócsoport tevékenykedését egyaránt, de a nagybányai alkotók hatása érezhető a Szolnoki művésztelep, az Alföld művészeinek naturalista képein is.
Kiemelkedő, magányos művészegyéniségek - Mednyánszky László, Csontváry-Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos alkotásai vezetnek tovább a szecesszió, a szimbolista ábrázolásmód irányába, mely azután Gödöllőn és Budapesten bontakozik ki, két művésztelep közegében.
Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásai már határozottan az iparművészet felé is fordulnak, tevékenységüket összművészeti látásmód hatja át. Ugyanekkor formálódnak az impresszionizmus nyomán a neoimpresszionista csoportok (Művészház), majd létrejön az avantgárd magyar előfutára, a Nyolcak csoport is. Őket követik a Fiatalok, az európai stílusok összeolvasztásával kísérletező művészeti-baráti társaságok, a futurizmus, kubizmus, expresszionizmus szintetizálására törekedve. A század '10-es éveitől a Kassák Lajos alakjával jellemezhető aktivizmus válik népszerűvé, és a baloldali eszmeiség is teret kap a művészetben.
A háborúk alatt az értékőrző körök, a Szinyei Társaság, a Római iskola, a Gresham-kör próbálnak összetartó erejükkel értéket közvetíteni, az újklasszicizmus és a múlt felé fordulás mellett állandó átértelmezési kísérletekkel egyetemben, mind a festészetben, mind a szobrászat terén, a népművészet elemeit is alkalmazva.
Forrás: http://www.hung-art.hu/vezetes/stilusok/index.html
KUT - Képzőművészek Új Társasága
1924-ben egy viszonylag kis létszámú, zárt körű művészcsoport Képzőművészek Új Társasága (rövidítve: KUT) néven rendezett kiállítást az Ernst Múzeumban, olyan művészeket sorakoztatva fel, mint Rippl-Rónai József elnök, Vaszary János, Vedres Márk társelnök (Ernst Endre igazgató), Beck Ö. Fülöp, Bornemisza Géza, Czigány Dezső, Egry József, Kmetty János, Koszta József, Kozma Lajos, Márffy Ödön, Medgyessy Ferenc, Perlrott Csaba Vilmos, Szobotka Imre, Szőnyi István csoporttagok, Csorba Géza, Czóbel Béla, Aba-Novák Vilmos, Varga Oszkár, Pátzay Pál meghívott kiállítók.
A névsorból kitűnik, hogy az új szabad szervezet, amely "a háború után elhanyatlott progresszív művészet zászlóját emelte fel", lényegében a Nyolcak örökségének folytatását vállalta, a világháború előtti magyar képzőművészet új törekvésű, jelentős eredményt elért képviselőit csoportosította, kiegészítve sorukat több ígéretesen induló, illetve pályája elején álló tehetséggel. Programjukat Vaszary János fogalmazta meg, hangsúlyozva a modern magyar művészet folyamatosságának, az európai igazodású művészet létezésének, érvényesülésének szükségességét és ennek érdekében a szervezett fellépést. "Az elejtett fonalat ott vesszük fel, ahol elszakadt. A KUT nehéz viszonyok között az első tömörülés, mely félre nem érthető szándékkal a haladó művészi ízlésben az együvétartozást, mint keretet és konszolidálást keresi."
A művészi ízlésben megnyilvánuló rokonságon, etikus tisztaságon s a modernség igenlésén mint vezérelven túl nem mentek, mert, mint Rabinovszky Máriusz megindokolta: "... azt, hogy igazán homogén, igazán hasonnemű művészlelkek egyesülhessenek külön szervezetben, azt kultúránk sajátosan soknemű, sajátosan heterogén jellege teszi lehetetlenné. Ma csak szimpátia és haladás utáni vágy egyesíthet művészeket csoporttá." Ebből a helyzetfelismerésből adódó belátásból vonták le azt a konklúziót, hogy a KUT munkájában nem érvényesülhetnek prekoncepciós elhatározások, doktriner elméletek vagy személyi szempontok. "Szűk viszonyok között teljes képét óhajtjuk bemutatni a progresszív művészetnek: friss, új tehetségek sokaságát, célkitűzések sokféleségét, a kutatások temérdekségét. A művészetek minden útját megszállva tartjuk" - írta Vaszary János.
A KUT első bemutatkozását 1925-ben követte a második, a Nemzeti Szalonban: a kiállításba bevonták az újonnan alakult UME-t (Új Művészek Egyesülete) is. Vendégekként Aba-Novák Vilmos, Bartók Mária, Czillich Anna, Farkas István, Ferenczy Béni, Gábor Jenő, Gadányi József, Garai Lilly, Járitz Józsa, Kemény László, Kiss Vilma, Klie Zoltán, Molnár Farkas, Pátzay Pál, Pécsi-Pilch Dezső, Perényi Lenke, Scheiber Hugó, Sztehló Lili voltak a társkiállítók. 1926-ban előbb az Ernst Múzeumban, később pedig a Műcsarnokban ugyancsak együtt állított ki a két csoport. A műcsarnoki kiállításnak külön története van. Ahogy a főváros átvette a Műcsarnokot az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattól, szerződésben kötötte ki, hogy a társulat szervezésében nyíló kiállításokon a magyar művészek szélesebb tömegei, addig ott nem szerepelt modern szervezetek is bemutatkozhassanak. A KUT műcsarnoki őszi kiállításon való részvételét vita előzhette meg, amelyen a részvétel melletti döntést a következőkkel indokolták: "A Műcsarnok ma már nem egy egyesületé, hanem a művészek összességéé. Ennek az elvnek megfelelően az idei őszi kiállításra meghívták az összes művészeti egyesületeket. A KUT-nak ott kellett lennie a közönség miatt; nincs nagyobb blamázs, mint amikor valaki félrevonul s a forradalmiság jelmezében tetszeleg." Ettől kezdve több-kevesebb rendszerességgel képviseltette magát a KUT a Műcsarnok kiállítói között: 1928-ban, 1931-ben, 1936-ban, 1939-ben, 1940-ben stb.
1926-ban már olyan erősnek bizonyult, hogy a szervezet rövidített elnevezésével azonos című folyóiratot indított. A másfél éven át tizenegy számot megért folyóiratot főszerkesztői minőségben Dénes Lajos, majd Rózsa Miklós és Gyöngyösi Nándor szerkesztette. Jelentős szakírógárdát foglalkoztatott: Gerő Ödön, Rabinovszky Máriusz, Komor András, Fónagy Béla, Genthon István, Németh Antal stb., s gyakran közölt írásokat művészektől is. Deklarációszerű és elvi cikkekben a folyóirat komoly propagandát fejtett ki a modern magyar művészet mellett. "Európai orientációjú, modern művészeti szemle", "magyarul európai próféta" kívánt lenni itthon s külföldön. Úgy ítélték meg, hogy túljutottak "a világháborút követő, romantikus nemzetköziségen". A folyóiratból tisztán kirajzolódik a KUT szellemi arcéle, többfrontos küzdelme: támadta a Műcsarnokot, a művészeti dogmatizmus minden megnyilatkozását, az óvatos és álmoderneket, a dilettantizmust. Tiltakozott "mindenfajta szellemi prostitúció" ellen. Kritizálta a Nemzeti Szalont, a Szinyei Társaságot, amely a fiatalok körében "epigonkultuszt" teremt s avíttas művészeti ideáljaihoz igazítja őket. A távolabbi célokat a bel- és külföldi modernekkel, az irodalom és más művészetek haladó törekvéseivel való kapcsolatteremtésben jelölte meg. Pártfogásába vette és propagálta a Krivátsy-Szüts György alapította Városmajori Művésztelep Társaságot. 1928 elején elhatározták a lap havi megjelentetését, de ez elmaradt; helyette hamarosan megszűnt kiadása.
1926-ban a KUT nagyobb gyűjteményt vitt külföldre és vándoroltatott a Rajna menti városokban. A külföldi szereplést 1927-ben Varsóban, Krakkóban, New York-ban folytatta. Ugyanebben az évben a szabad szervezet - látványos keretek között - a Nemzeti Szalonban tartott "reorganizáló" közgyűlésen legitim szervezetté alakult át. Az átalakulást leginkább Rózsa Miklós szorgalmazta. Jelentősen bővítette tagságát; 10 bizottságot alakított ki különböző tisztségviselőkkel, s 600 főnyi pártoló tagságának is erős képviseletet juttatott a tisztikarban. A KUT működése során nem támadta a fennálló társadalmi rendet, a hivatalos kultúrpolitikát, mégis jelképes kiegyezésnek tekinthető, hogy Klebelsberg Kunó grófot, a kultuszminisztert ekkor tiszteletbeli tagjai közé választotta. "Az első magyar szépművészeti miniszter" a KUT-hoz intézett szavaiban azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy "... minden művészeti iránynak megvan a létjogosultsága. Felelős kultúrpolitikus, aki közpénzekkel sáfárkodik, saját egyoldalú ízlését nem követheti s nem vonhatja meg az állami támogatást semmilyen iránytól sem, ha azt annak követői tehetséggel képviselik." Ez garancia volt arra nézve, hogy "az állam egyenlően osztó kezét" a KUT-ra is kiterjeszti.
A KUT szervezeti átalakulásakor az UME Vaszary vezetésével kilépett a KUT-ból. A szakítás, amit adminisztratív és jogi problémának tüntettek fel, a KUT szemlélete miatt következett be. Jóllehet már jelentősen bővítette tagságát, a taglétszám, különösen a törzstagság növelése a "kipróbált erők" egyénenkénti elbírálásával, tehát egy igen erős szelekcióval történt. Az UME viszont testületileg működött a KUT-ban, s így kívánt működni a törvényes keretek között folyó újjászervezés után is. Ezt azonban nem szavazták meg a KUT-tagok. A két csoport szakítása persze nem jelentette, hogy homlokegyenest szembefordultak egymással. Számos UME-tag szerepelt továbbra is a KUT-ban, illetve párhuzamosan a két szervezetben. 1932-ben pedig, a világgazdasági válság mélypontján ismét egyesültek Modern Művészeti Egyesületek Szindikátusa néven, s így állítottak ki a Nemzeti Szalonban.
A KUT 1927-ben osztott első ízben díjakat. Díjazási gyakorlata egész működése alatt élt. Díjai azonban nem alapítványi bázison nyugodtak, hanem esetenkénti adományokból fedezték őket. A KUT által díjazott művészek teljes névsora még felderítetlen; ismert viszont az első díjazás jutalmazottjainak neve: Derkovits Gyula, Bokros Birman Dezső, Szobotka Imre, Pátzay Pál, Novotny Emil Róbert, Fábry Pál, Kádár Béla különféle díjakat, Csorba Géza, Kövesházi Kalmár Elza, Schönberger Armand, Ferenczy Noémi kitüntető elismerést kapott. 1927-ben Svájcban vándoroltatott kiállítást a KUT, Zürich, Bern, Basel, Lausanne, Luzern, Lugano, Genf útvonalon. Itthon 1929-ben és 1930-ban a Nemzeti Szalonban került sor a következő kiállításokra. Az utóbbi bemutatón ötvenöt művész szerepelt. A már ismertetetteken kívül Beöthy István, Bor Pál, Bortnyik Sándor, Csáky József, Cser Károly, Diener-Dénes Rudolf, Farkas Endre, Gádor István, Halápy János, Hincz Gyula, Kassák Lajos, Korda Vince, Lahner Emil, Lehel Mária, Lessner Manó, Ligeti Pál, Medveczky Jenő, Molnár C. Pál, Moholy Nagy László, Mészáros László, Réth Alfréd, Simon György János, Szenes András, Székessy Zoltán, Vörös Béla, Cs. Walleshausen Zsigmond, Ziffer Sándor.
A Képzőművészek Új Társasága tagjai 1934-ben - tízéves jubileumuk ünneplésére -, majd 1936-ban, 1937-ben, 1940-ben, 1941-ben és 1943-ban a Nemzeti Szalonban rendeztek kiállítást (1934-ben és 1937-ben egy éven belül két alkalommal is). ...
Az önálló kiállítások mellett részt vett a KUT a Nemzeti Képzőművészeti Kiállításokon is. Tisztségviselői gyakran változtak, mint ahogy a tisztségek megnevezése is. 1925-ben Csók István, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Vedres Márk, 1926-ban Csók István, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Márffy Ödön, Dénes Lajos, 1930-ban Márffy Ödön, Rózsa Miklós, 1937-ben Márffy Ödön, Egry József, Medgyessy Ferenc, Mátyás Viktor, 1941-ben Egry József, Bernáth Aurél, Kmetty János, Medgyessy Ferenc, Gergely Pál, Varga Oszkár stb. viselt vezető tisztséget.
A KUT Németh Lajos szavai szerint "némi egyszerűsítéssel az École de Paris magyar szárnyának minősíthető". Művészetében a korán kilépett Koszta József, az időközben beválasztott Nagy István és a késői években vezető pozíciót betöltött Egry József kivételével valóban francia orientáció érvényesült. Bernáth Aurél visszaemlékezése szerint "a Nyolcak és a Fauvok formavilágát tisztelték" és Cézanne művészetét. Ezeken kívül Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly és az elnökként a társaságba választott Rippl-Rónai József szellemi tradícióját vállalták. Szerteágazó törekvéseikre ugyancsak Bernáth ad magyarázatot: "Mindegyikük gyökeresen különbözni akart elődjeitől, kortársaitól egyaránt." A kortársak éppen a francia orientáció miatt támadták a KUT szellemiségét; egyénieskedő, mégis epigon importművészet bélyegét nyomták rá. A Képzőművészet 1930. évi kiállítási beszámolójában ezt írta: csépelés, zsákutca, epigonizmus, vakmerőség, ismétlődés, unalom, penészszag, éretlenség - az összesítő zárszavakban pedig: "A KUT kiállítása többé nem egy forradalmi szekta hittevése, hanem egy szomorú, unatkozó társaság kávéházi szószátyárkodása."
Mai értékelésünkben ez a nyugat-európai tájékozódás és urbánus polgári mentalitás egyenesen pozitívumnak számít, s az egyéni életművek különbözősége ellenére ma már a KUT-tagok rokon vonásait is érezzük. Esetünkben a művészeti progresszivitás egyénenként és összességében progresszív társadalmi és politikai nézetekkel társult. A harmincas évek derekán kiállított képeik erős és egyértelmű szociális indítékról és érdeklődésről tanúskodnak.
Érdemes ezzel kapcsolatban ismét Bernát Aurélt idézni: "A KUT tagjai pedig kivétel nélkül az akkori társadalmi rend ellenzékéhez tartoztak. Ki hogy képzelte el a jövő társadalmát, ki miért érezte, hogy az ellenzékhez tartozik, ily nagyszámú társaság egészét vizsgálva, nehéz megmondani. Annyi bizonyos, hogy ez a magatartás nem jelentette szükségszerűen valamilyen baloldali politikai párt tagsági könyvét.
Azt azonban mindenképpen, hogy nem támogatta a fennálló társadalmi rendszer politikai vagy szellemi megmozdulását. Minden irodalmi-művészeti tett, amely tiszteletünket bírta, a fennálló rend valamilyen ellenzékéből származott. És itt még csak nem is politikai ihletésű művekről beszélek. Bár az elméletileg sosem került megfogalmazásra, de feltehető, hogy a KUT összes tagja hitte, hogy még ha csak egy almát választ is festménye tárgyául, pontosan olyan életérzésről tesz bizonyságot, amilyen a festőt félre nem érthetően egy baloldali szellemi közösség tagjaként mutatja. Mindnyájan azt érezzük, hogy a jövő művészete a mi munkáinkra fog épülni."
Forrás: A magyarországi művészet története / Főszer.: Aradi Nóra, 7. kötet:
Magyar művészet 1919-1945 / Szer.: Kontha Sándor
Akadémiai Kiadó, Bp., 1985, 75-77. oldal (A fejezet írója: Tóth Antal)
