Horgászó Félix (1883)	A MŰ SZÜLETÉSE
	Végvári Lajos könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

A Bécsből való visszatérése után már csak magának festett. Néhány kevésbé jelentős természet utáni tájképét követően elkészítette a Horgászó Félix című festményét, amely Kampis Antal szerint egész művészetének egyik drágaköve. "Szinyei a szabad tér színei, festésmódja a bűvészmutatványokra is képes ecset fürge impresszionizmusa." Az ősz két szép képre inspirálta: az Őszi táj nyúllal, mely az okker színek gazdag variációja; a festék felrakásának könnyedsége ennek a képnek a legfontosabb értéke. A következő év elején készítette Oculi című festményét, mely az ébredő tavasz meleg atmoszféráját közvetíti. A képet tíz év múlva kissé átdolgozta. Ebben az évben egy remekművet is alkotott, a Hóolvadást. Mintha önmagát szimbolizálná ez a sivár, terméketlen táj, melyet vízmosta árok repesztett ketté. A szomorú és céltalan üresség tragikumát fokozza az előtérben látható dög, melyet varjak marcangolnak. A motívumok szűkössége, a barnák lehangoló együttese egyedülálló és a magyar festészetben páratlan hangulatot teremt. ,"1884 kora tavaszán ilyennek látta Szinyei nem a motívumot, de a világot magát. Döbbenetes, baudelaire-i borúlátvány" - írja Kampis Antal. A kép tragikumát később azzal enyhítette, hogy halványkék eget és meleg tónusú felhőket festett a horizont fölé.

Ezzel a képpel ismét lezárult művészetének egy szakasza. Tíz évig nem nyúlt ecsethez. Élete holtvágányra futott. Elégedetlen volt, kétségbeesett és állandó ingerültségben élt. Anyagi gondjai is felhalmozódtak. Átvette nem túlságosan nagy, alig jövedelmező birtokán a gazdálkodás irányítását. A zaklatott körülményeket felesége nem tudta elviselni: 1887-ben elvált Szinyei Mersétől, férjhez ment báró Ghillányi Imréhez, aki 1905-ben földművelési miniszter is volt. Az asszony magával vitte két életben maradott lányát is új otthonába, a Jernyétől mintegy 30 kilométerre levő fricsi kastélyba.

Szinyei Merse Félix fiával maradt magára. A válás folytán anyagi ereje tovább csappant, minden erejét a gazdálkodásra kellett összpontosítania. A festészetre nem jutott ideje, de talán nem is vágyott erre. Az 1884-től 1894-ig tartó tízéves hallgatás alatt mindössze egy jelentősebb képet festett, az eperjesi városháza számára elkészítette apja gondosan kivitelezett díszmagyaros arcképét.

Forrás: Végvári Lajos: Szinyei Merse Pál, Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 74. oldal