Vaszary festménye a Magyar Posta kiadványán |
ÉRDEKESSÉGEK | |
|
Takáts Gyula: Négy Vaszary-képre Versek |
||
| Dénes Zsófia emlékei Vaszaryról | ||
| Vaszary János Általános Iskola | ||
| Vaszary János faliszőnyegei | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Takáts Gyula: Négy Vaszary-képre
Forrás: (a Más távlat c. kötetből - Szépirodalmi K. Bp., 1987)
Katonák a hóban
Kifordították sarkából a fényt,
eltűnt a zöld, haldoklik, ami él...
A röghöz barnul arc, s a rettenet
körképe dermed, tornyosul eléd.
Emberrel az embertelen vihar!
Mögötte vér, s a megmaradtak
iszonyát a hó kegyetlen tükrözi,
hogy fáj és ég e vászonablak
s jönnek-jönnek a keresztfákon át
a szíven lőtt, még élő katonák.
Lilaruhás nő macskával
Lila, te éber és buja, te vagy
maga az édent rejtő sejtelem...
Színed még érzékibb, ahogy
fölnyujtod sápadt értelem
kontyán is túl a karcsú test
meleg, érzéki vonalát
ingerlő hegyes ujjak közt
tartva puha, tarka cicát.
Féltő, kináló asszony-mozdulat
omlik, nyílik lágy kontúrok alatt.
3
Veranda
Mint a Liguri-tenger, végtelen
s oly zöld a fű... Simán suhog a nyár,
fürdik a kék lomb és az égbe
alig remeg, kígyózik át az ág.
Küszöb padlóján fénylő mérlegen
virág s egy szép nő egyensúlyozik.
Tarka sziget, érzéki mozdulat
ragyog a tükröző napig.
Nyitott térben fölröppenő ecset
elhagyta rég a földet és eget.
Parkban
A pillanat lelkes leglényegét
nem is látva, de jól érezve csak
úgy dobtad föl, ahogy száll a madár
ágak között, lombok alatt.
Egy délután lebeg... Három kalap
s üveg-tiszta jelképpel a falak...
A zöldből az árad, ami park,
színek hangjával szólító szavak,
hogy mi a pillanatnak lénye-lelke,
az pirkad s rá már sose hajlik este.
http://www.irodalmiakademia.hu
Vaszary, a festő Itáliából jött haza, megrakodva képekkel. Szívesen mentem el 1935-ös kiállítására, mert Vaszary kedves ember volt.
Az Ernst-múzeum termeiben kisütött a nap. Szín és fény tobzódott a szürke falak közt az álmos február végi napokon. Mert Vaszary János százhatvan képe vonult oda be: olaj, tempera, pasztell és grafika.
- Tagadhatatlan, én az élet napos oldalát szeretem, és nem az árnyékosat - mondja a mester. - Mindig a világosság vonzott, a szín, a fény. Nekem ez a formánál fontosabb.
Nehezen szólal meg. Azt akarja, hogy helyette a képei beszéljenek.
- Ha a mű kezd beszélni - idézi Nietzschét -, a szerző fogja be a száját.
Ó igen, ez az életmű is beszél. Itt sorakoznak az olasz nyarak, Portorose, Pizarro, Rimini, Miramar: az Adria. S a másik oldal: Alassio, Via Reggio, Rapallo: a Liguriai-tenger. Ultramarin és kobaltkék víztükrök nyújtóznak ki a végtelenbe, rozsdás vitorlák bontanak szárnyat, színben tobzódó emberek szaladnak a parton, állnak a napsütésben, összeérnek a megálmodott Vaszary-éggel. Mindenből forró líra lüktet, életkedv, egészség. Mert Vaszary hisz az életben. Optimista ember életszerelme ez. De nem azé, aki a dolgokat túl könnyen veszi. Nem felületes művész. Egyáltalán - lehet művész felületes?
Színrészegsége akkor sem szűnik meg, ha nem az olasz nyár vibrál képein, hanem az ezüstös Párizs vagy a pesti utca és a magyar táj. Mert a forróság nem külső megnyilatkozás Vaszary János képein, mélyen a természetében ül, művészhőfokában, érett világszemléletében. Ez a mű - az itt látható képek sora - megfogja az embert. És azt mondja: - Milyen jó optimistának lenni. Igaz - 1935-ben ez nem könnyű. Jön a másik véglet, az elnehezedés és a szomorúság, és leteperi az embert. De ha vágyik vissza a derűbe, jön a művészet, és íme, megsegíti.
Azután így folytatja:
- Tíz év anyaga ez, amit itt lát. Ennyi. Ez a kiállítás nem revü, nem rekord, nem jubileum. Ez csak munkafolytonosság. És ez a folytonosság a művésznek mindennél fontosabb. Amikor sok kép összegyűlt, ki kell állítani. Mert a festő csak így érintkezhet a közönséggel. A közönség hozzászólása a festő munkájához: elengedhetetlen erőforrás. Igenis, ránk ható, eleven erő.
- De éppúgy fontosnak találom a festő stílusegységre való törekvését is. Szeretném, ha mindenki, aki a festészetet szereti, észrevenné, voltaképpen mi is az a stílusegység. Mert nem döntő, hogy vajon egy kép jól sikerül-e vagy kevésbé jól. Döntő az, hogy valaki az útját helyesen választotta-e meg vagy sem. Minden ezen a lényegen múlik.
- Én optimista vagyok, valóban, nem tagadom, pedig ma nehéz annak lenni. Holott, nézetem szerint ez az egyetlen létfeltétel. Az élet igenlése. Művésznek elengedhetetlen. Ha nem szeretem az életet, ha nem adom meg az életnek, ami kijár neki, akkor akár ne is keljek fel az ágyból. Ne dolgozzam. Ne éljek, nem érdemlem meg. Csak kedvvel, felülemelkedéssel, a betemető hamut áttörő lánggal lehetséges a mi munkánk. Temperamentum nélkül nincs művészet. A temperamentum: a fiatalság. Belső fiatalság nélkül nincs művészi alkotás.
Vaszary János magas, vállas, jól megtermett férfi. Lehiggadt. Jóindulatú arc. Nem, ő nem tartozik a megkínzott típusok közé. Eleven lénye egy a szavával.
- Még csak egyet mondanék - lép előre elgondolkozva. - Abszolút hiszek a modern művészetben. A stílus nem egyéb, mint a korszellem kifejezése. Hiszem, hogy amit ma csinálunk, a mi mai művészetünk: a magyar festészeti stílus egyetlen kifejeződési lehetősége. Az én piktúrám szorosan összefügg magyarságommal. Színes vagyok, de innen táplálkozó. Minőségem magyar földből eredt. Egyenesen a modern művészet az, amely a magyar festők színességét kiváltotta.
Abban az időben ennyi biztatásra, vigaszra, amit Vaszary Jánostól kaptunk, valóban szükségünk volt.
Fränkelnél, a műkereskedőnél, a Belváros előkelő negyedében megnyílt Csontváry gyűjteményes kiállítása. Ez is 1935-ben történt, tizenhat évvel Csontváry nyomorúságos halála után, amikor műtermében, 1919 nyárvégén, festményei alatt felhalmozott kukoricacsutkákat és szilvamagokat találtak. Ez a kiállítása volt a legelső alkalom, hogy én, az ex-emigráns, a műveivel találkoztam. Álltam, csak álltam a képei előtt. Párizs után, Párizs újművészete után, ahol mindig megteltem Van Goghgal, Gauguinnel, Cézanne-nal, Lautreckel - ezt találom Pesten! Ezt a látomást! E varázslatos vásznakat, amelyeken "él a csoda" - ahogy Farkas István mondotta. Nem hittem a szememnek. Ezt akarták halála után felszabdalni méterárunak! Ezt rejtegették évekig dohos pincékben! Ó, a tudatlanság, a szűk mérték ezen a reakciós földön! Gyökeret vert a lábam, de végül is szédülten kifelé igyekeztem.
A küszöb lépcsőjén beleütköztem egy magas emberbe.
- Maga az? - köszöntött és megfogta a kezemet. - És már elmegy innét? Nem, az nem lehet. Innét nem lehet csak úgy elmenni. Én mindennap órákon át itt álldogálok, amióta megnyílt. Nem tudok tőle elszakadni. Na jöjjön, jöjjön vissza velem, térdeljünk le együtt Csontváry előtt.
Vaszary János volt. Visszavitt a képek elé. Őt is, aki tudta, mi a festés, főbe kólintotta a látomás. Amit én akkor kaptam először - s engem azóta se hagyott el.
Forrás: Dénes Zsófia: Úgy ahogy volt és..., Gondolat Kiadó, Bp., 1981, 298-301. oldal
Vaszary János Általános Iskola
Vaszary János Általános Iskola, Tata... Az iskolát Vaszary János festőművészről nevezték el, aki 1910-től 1938-ig gyakran tartózkodott a közeli tóvárosi műtermes házában.
Sírja az Almási úti temetőben van.Szabó Tamás szobrászművész Vaszary János festőművészt megjelenítő bronz portrészobrát 1993-ban avatták fel a Vaszary János Általános Iskola előcsarnokában.
Forrás: http://www.vaszarynet.hu/iskola.html
Jegyespár (1905)
Mézeskalács árus (1906)
Piac (1905)
Forrás: http://www.hung-art.hu
