Világos táj (1917 körül)	A MŰ SZÜLETÉSE
	Rövid részlet Majoros Valéria tanulmányából
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Mattis Teutsch tájfestészete az 1910-es évek közepe táján egyre inkább eltávolodott a valóságtól. A magát "filozófiát festőként" definiáló művész tájképei érzések, hangulatok, harmóniák kifejezői lettek. Ezekben a festményekben a színek erejével tiszta, bensőséges líra szólalt meg, hol az életörömről, hol pedig a bánatról. A művész nem a valóságot, hanem a valóság redukált motívumain keresztül a valóságról szóló érzéseit, gondolatait, reflexióit fejezte ki, a kimondhatatlan kimondására törekedve. Nem ragaszkodott a látottakhoz, mert meggyőződése szerint ez csak felszín, csak látszat, ő pedig a lényeget akarta képeivel megragadni. A lényeg pedig nem kint, hanem bent keresendő - vallotta. Az elvontság, az általánosítás, a hangsúlyok eltolása, a torzítás, a deformáció és a felerősítés az expresszionizmus sajátossága.

. . .

Nehéz évekre bontva datálni az 1910-es évek termését, mert a művész nem igazít el minket dátumokkal. 1916-ban Mattis Teutsch szokásává vált, hogy a készítési időpontokat napra pontosan feljegyezze a művek hátoldalára, később sajnos letett erről a szokásáról.

A magyar avantgárd vezéregyéniségével, Kassák Lajossal történt találkozás következményeként Mattis Teutsch János egyre ismertebb művésszé vált Budapesten. Elsősorban az 1917. év eseményeinek köszönhetően a fiatalember bekerült a magyar művészeti élet vérkeringésébe. Hogy az önálló kiállításnak, a könyvillusztrációknak, a Linóleum-album-nak, vagyis a sikernek volt-e az eredménye, hogy lázasan alkotott, vagy felesége elveszítése miatt menekült a munkába, a fájdalom szülte megsokasodó alkotásait - ezek ma már megválaszolhatatlannak tűnő kérdések.

Tájfelfogásában 1916-ban változás következett be. A korábbi szelíd líraiság helyét szokatlan kemény vonalasság vette át, amely nemcsak a linóleummetszésben érvényesült. Az akvarellek egyre kevésbé feleltek meg a művész igényeinek. Egyre több olajkép született és a méretek is megnövekedtek. A művész a természeti motívumokat egyre inkább emberi tulajdonságokkal ruházta fel.

Mattis Teutsch János 1918-19-ben jutott el az absztrakció határára. A tájképek eltűntek vásznairól, helyüket átvették az érzésképek. ...

Forrás: Majoros Valéria: Művek és korszakok
             http://mattis.kfki.hu/index_33.html