Paul Klee: Hamameti motívum (1914) |
MŰVÉSZETTÖRTÉNETI HÁTTÉR | |
| Avatgard | ||
| Expresszionizmus | ||
| Mattis Teutsch és az európai avantgárd | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
... A 20. században a művészeti stílusok a felgyorsult világnak köszönhetően rendkívül gyorsan váltották egymást, és gyakran egyszerre több irányzat is futott egymással párhuzamosan.
Az avantgárd művészeti irányzatok általános jellemzői:
A szó eredete: "avant garde": francia katonai műszó, jelentése előőrs
A fogalom meghatározása: az új, minden eddigi hagyománytól tudatosan eltérni akaró művészeti irányzatok összefoglaló neve a 20. század első felében.
Céljuk: már nem a látvány valamilyen mértékű visszaadása, hanem a dolgok mögött rejlő gondolati tartalmak érzékeltetése (ilyen értelemben a szimbolizmushoz kapcsolható).
Törekvéseik, eszközeik:
- Hagyománybontás: a régi értékek teljes lerombolása vagy átértelmezése
- A művészi formanyelv radikális megújítása minden művészeti ágban
- A teljes emberi és művészi szabadság megvalósítása - a konvenciók hiánya
- Társadalomformáló programjuk is van, mert az emberek tudata másképp nem alakítható át
- A művészeti ágak közelednek egymáshoz (a film hatása igen erős), tiszta műfajokról már csak ritkán beszélhetünk
Témaválasztásuk: A 20. századi ember megváltozott élete, elidegenedettsége, létminősége, az embert fenyegető veszélyek vagy az előtte megnyíló lehetőségek. Ebben erősen érezhető a korabeli polgári filozófiák (pl. egzisztencializmus) és lélektani irányzatok (Freud, Jung) hatása.
Az avantgárd irányzatok csoportosítása:
1. Formabontó "izmusok":
- érzelmi alapon közelítenek az ábrázolt valósághoz
- indulatosak
- a hagyományos formák teljes lerombolása után új valóságot építenek
- minden művészeti ágban hatni tudnak
FUTURIZMUS
EXPRESSZIONIZMUS
DADA
SZÜRREALIZMUS
2. Formaépítő "izmusok":
- értelmi, gondolati alapon közelítik meg a világot
- higgadtabbak
- a leghagyományosabb formákig bontják le a valóságot, majd azokból építkeznek
- csak képzőművészeti irányzatok
KUBIZMUS
KONSTRUKTIVIZMUS
Forrás: http://verslista.freeweb.hu/muveszetek/3stilus/12avantgard/12konstru.htm
Az expresszionisták a hideg, szenvtelen ábrázolásmódokkal szemben a személyes, belső érzelmek szenvedélyes kifejezésére (expresszió = kifejezés) törekedtek. Előzményként Van Gogh, James Ensor (1860-1949), Edvard Munch (munk; 1863-1944) festészetére hivatkoztak. A mozgalom mélyen gyökerezik az általános társadalmi válságban. Nagy hatást gyakoroltak rá a XX. század új filozófiai irányai, a freudizmus és az egzisztencializmus. A művészek saját érzéseiket vetítik ki a tárgyi világra, és ezért lelkiállapotuknak megfelelően önkényesen átalakítják a látványt. A színeket, a formákat felszabadítják, a hangsúlyozott tartalmat a kifejezés szolgálatába állítják. A látásmód egyéni, szubjektív jellege, a színek drámai kezelése és a formák eltorzítása által hatásos felhívó jellegű alkotás jön létre, sokszor szociális mondanivalóval. Az egzaltált (heves, szenvedélyes, elragadtatott, lelkesült) alkotói indulat, kiáltás, magány, egyedüllét, szorongás, szenvedés, kilátástalanság, iszonyat, halál, a háború előérzete figyelhető meg műveiken. Jelentős kifejezési eszköz a vonal, a szándékos formatorzítás, a valóság egyes elemeinek eltúlzása. A színeket céljaiknak megfelelően fokozzák, harsogóbbá teszik vagy éppen eltompítják.
Az expresszionizmus Németországban terjedt el igazán. 1905-ben Drezdában alakult és 1913-ig működött a DIE BRÜCKE (Híd) művészcsoport. Tagjai: Ernst Ludwig Kirchner, Erich Heckel, Karl Schmidt-Rottluf, Otto Mueller. Később - másokkal együtt - többen is az 1910-ben alapított DER STURM (Vihar), majd 1911-ben a DER BLAUE REITER (Kék lovas) című folyóiratok köré tömörültek (Vaszilij Kandinszkij, Franz Marc, Paul Klee). Az expresszionizmus egyik válfaja a NEUE SACHLICHKEIT (Új tárgyiasság). Képviselői: Otto Dix, Max Beckmann stb. Témájuk a polgárság képmutatása, a halál és a nyomorúság, a technicizmus-ellenesség. Stílusuk grafikus, analitikus, leíró.
Az expresszionizmus realista iránya a valóság legégetőbb kérdéseivel foglalkozott, tartalmában forradalmi igényt alakított ki (Käthe Kollwitz, Ernst Barlach, Otto Dix stb.)
A magyar művészek közül többen is kapcsolódnak az expresszionizmushoz, pl. Derkovits Gyula 1923-1930 közötti művészete, Máttis Teutsch János, aki Chagall-lal és Kleevel állított ki 1921-ben két ízben, a Der Sturm helyiségeiben, Sheiber Hugó és Kádár Béla.
Forrás: Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban, Győr, 2000, 163-164. oldal
Mattis Teutsch és az európai avantgárd
"Tarts meg árnyalj rőt melegség!"
"Máttis Teutsch János, mint a MA többi erőssége, új ember a magyar képzőművészetben. ... produktivitása ... gazdag kulturális talajból felsarjadt, nagyigényű tudatos művészet. Valahonnan a nyers bárdolatlanságból Párison és Berlinen át ... szűrődött le új utakra jelölt értékké." Mattis Teutsch János jellemzésének ezeket a markáns vonásait Kassák Lajos rajzolta meg 1917-ben, amikor a MA folyóirat első képzőművészeti kiállításaként megrendezték Mattis Teutsch budapesti bemutatkozását. Kassák és a MA avatta Mattis Teutschot Magyarországon és külföldön egyaránt elismert és számon tartott művésszé. Katalógus bevezetőjében Kassák, a magyar avantgárd legfőbb szervezője, a MA körének vezető egyénisége, mint oly sok esetben, itt is pontos volt, mind egészében, mind részleteiben. Pontosan tudatában volt annak, hogy az "új ember" honnan jött és merre járt, mielőtt első jelentős műveit megalkotta. Ugyanakkor nem hallgatható el, hogy a Kassák által említett Párizs és Berlin, valamint Brassó, a nagy kultúrájú szülőváros már 1917 előtt kiegészült Münchennel és Budapesttel, sőt valószínűleg Béccsel is, ahová Budapestről Münchenbe menet vagy visszafelé a fiatal művész többször is "benézhetett."
Mattis Teutsch Jánosra az első budapesti évek, amikor az Iparművészeti Iskolában tanult, nem lehettek olyan hatással, mint a későbbi, tízes évek beli látogatások, időzések, de talán alapot adhattak arra, hogy Münchenben se csak az iskolás tanulnivalókat sajátítsa el, hanem keresse az új művészet élményeit is.
München középületei, lakóházai, villái az 1890-es évektől magukon hordták az organikus, ornamentális Jugendstil, más néven szecesszió jegyeit. Kígyózó formák kanyarogtak épülethomlokzatokon, iparművészeti tárgyakon, bimbók bomlottak kútházakon, például Hermann Obrist szobrász művein. A Secession kiállításain a festmények egy része azonban naturalista vagy szimbolista jellegű volt. Esti felhőkben álomalakok repültek Rieman Riemenschneid festményein, víztölcsérek, légörvények, szélfújta formák köröztek Hans Schmithals rajzain, festményein.
A müncheni akadémiát végzett orosz festő, Vaszilij Kandinszkij 1901-ben Wilhelm Hüsgen szobrásszal és másokkal együtt Phalanx néven iskolát és kiállítóhelyiséget nyitott, ahol mint oktató és szervező a szecessziónak a népművészetek, a mesevilág, az ösztönösség és az érzékiség felé való nyitottságát képviselte. 1904-8 között Kandinszkij festő barátnőjével, Gabriele Münterrel Párizsban élt, s ott újabb felfedezésekkel - a Vadak színélményeivel - gazdagodott. 1907-8-ban Berlinben is több hetet töltöttek, megismerkedtek egy Goethe-interpretátor festővel, Rudolf Steinerrel, aki a minden élőben meglévő lélekkel, a színek organikus és spirituális természetével, teozófiával és antropozófiával foglalkozott. Előadásai, könyvei és szuggesztív festményei egész Európában kezdtek ismertté válni - híre néhány év múlva Budapestre és Brassóba is eljutott.
A modern művészet kelet- (Moszkva, Pétervár), közép- (Berlin) és nyugat-európai (Párizs) központjait végiglátogató Kandinszkij Münchenbe visszatérve egyre modernebb művészeti csoportosulásokat hozott létre, elméleti cikkeket írt, kiállításokat szervezett. Az 1909-ben indított Neue Künstlervereinigung és az 1911-ben ebből kivált Der Blaue Reiter csoport hamarosan egész Közép-Európában ismert és tisztelt volt.
München kiállítóhelyiségeiben a 20. század első évtizedében már lehetett André Derain, Pablo Picasso, Kees van Dongen, Rouault festményt látni, 1910-ben Le Fauconnier francia kubista festő belépett a Neue Künstlervereinigung-ba, Robert Delaunay pedig a Der Blaue Reiter tagja volt.
Nem tudjuk felmérni, hogy a müncheni akadémián szobrászatot tanuló fiatal Mattis Teutsch János mit vett észre mindebből, lehetséges, hogy csak később, az 1913-tól Európa több nagyvárosában, így Budapesten és Berlinben is látható modern művészetet bemutató tárlatok, például a Der Blaue Reiter kiállításai mélyítették el benne a tiszta festőiség élményét. München szecessziója azonban mindenképpen benne volt látókörében, ez jól látható ifjúkori fafaragványain, naturalista szobrain, sőt későbbi szobrain is.
München után Mattis Teutsch János, mint ebben az időben minden számottevő művész Kelet- és Közép-Európából, Párizsba utazott. Látnia kellett - neki éppen úgy, mint Kandinszkijnak, Franz Marcnak, az orosz Mihail Matjusinnak és a holland Piet Mondriannak, vagy Nagybányáról Czóbel Bélának, Perlrott Csaba Vilmosnak, Galimberti Sándornak és Dénes Valériának azt a szín-forradalmat, melyet az 1905 körül született fauve mozgalom kiállításai jelentettek. Henri Matisse és köre felfedezései nélkül festőnk nem lett volna talán festő sem soha. A fauve táj harsány színvilága elementárisabban hatott rá, mint a párizsi látogatása idején már létező kubizmus, melynek tanulságai csak később, és szintén erősen színes és fényteli, orfikus formában kerültek be a tízes évek végén, a húszas évek elején készült kompozícióiba.
Mattis Teutsch Párizsban természetesen nemcsak a legfrissebb szenzációkat keltő tárlatokat láthatta, hanem a már klasszikus modern mesterek - Cézanne, Van Gogh és Gauguin - kiállításait is. Ám sok magyar kortársával ellentétben Cézanne világa nem vonzotta, Van Gogh és Gauguin műveinek ismerete nélkül viszont nem élnének, lélegeznének festményei és festett szobrai, nem közölnének emberi drámákat alakot és tájat egyforma intenzitással megjelenítő kompozíciói.
Cézanne, Gauguin és Van Gogh művészetét egyébként Budapest közönsége is megismerhette, műveik 1907-től több jelentős kiállításon, magángalériában és magángyűjtőnél is láthatók voltak, sőt a Szépművészeti Múzeumba is bekerültek.
További fontos, új inspirációt jelentett Mattis Teutsch fejlődésében az Edvard Munch festészetével és grafikájával való találkozás. Ennek helyszíne lehetett akár Párizs, akár Berlin, sőt Bécs is. Munch sikeres és vonzó művész volt. Európa több nagyvárosában rendeztek kiállításokat műveiből, monográfiák jelentek meg róla. Párizsban is többször szerepelt a Salon des Independants kiállításain. Barátai között volt August Strindberg író, maga is expresszív-szimbolista tájfestő, aki többnyire hidegebb, szürkés, kékes, ezüstös északi tájakat ábrázolt. Mindketten írásban is rögzítették művészeti célkitűzéseiket, hasonlóan Knut Hamsunhoz, akinek híres cikke, a Vom unbewußten Seelenleben (A lélek tudattalan életéről) című írás 1890-ben jelent meg. Hamsun olyan költészetet akart teremteni, amely lelkiállapotokkal foglalkozik. Hasonló kérdések iránt érdeklődött Munch is. "A test meghal - írta - az anyagok átalakulnak, de az életszellem megmarad. Az ember úgy él a természetben, mint a virág - az élet és az élet utáni élet egymást követik."
1902-ben készült el Munch Életfríz című kompozíciója, melynek egy részét Berlinben is kiállította. Munch döntően figuratív festő volt, de igen fontos volt számára a lélek kifejezéseként felfogott táj. Legjelentősebb és legnagyobb hatású táj és alak kompozíciója a Kiáltás (Sikoly), melynek több változata készült olajban, akvarellben és sokszorosított grafikában. Az 1893-ban készült - Európa szerte híressé vált - kompozíció azonos érzelmi és festői-rajzi hangsúlyt adott a kiáltó nőalaknak, a vörös, arany felhőknek, a tengerpart sötétkék-zöld homokdűnéinek és a parton látható vörös-sárga korlátnak is. A Kiáltás grafikai változata már 1893-ban megjelent a Le Revue Blanche-ban August Strindberg méltatásával, Vollard pedig bevette 100 lapos grafikai albumába, melyben a kor legjelentősebb alkotói szerepeltek.
Munch egyenlő rangot tulajdonított festészetnek és grafikának, és fontos volt számára az írott szó is. Egyik rajza alá ezt írta: "Az emberek olyanok, mint az égitestek. Találkoznak egymással a világmindenségben azért, hogy újra eltávolodjanak egymástól. Némelyikük mint fénylő lángcsóva megsemmisül a másikban." Munch a lélek és a táj, az élet és a tánc összefüggéseit komponálja egybe. Mattis Teutsch Jánosnál is megjelenik mindez a szecesszió vonalritmusát egyre jobban felfokozó, élénk, erős színek kíséretében, vagy mozgalmas fekete-fehér grafikákban. Munch a húszas évek elején visszafordult a naturalizmus felé, Mattis Teutsch viszont már korábban továbblépett az absztrakt kompozíciók felé.
Felmerülhet a kérdés, milyen hatások segíthették Mattis Teutsch Jánost abban, hogy ne maradjon Munch és Strindberg északi szimbolista art nouveau-jának magyar rokona, hogy ne csupán késő szecessziós mesterré váljon. Ezt megválaszolni - amíg Mattis Teutsch saját kezű életrajzi feljegyzéseit, vallomásait nem ismerjük - csak feltételezések, képi analógiák alapján lehet.
Párizsban a már említett Gauguin, Van Gogh, Munch, Matisse és a fauve csoport mellett jelentős élmény lehetett Mattis Teutsch János számára az akkor már elismert művészként ott élő cseh Frantšek Kupka, Közép-Európa egyik legnagyobb absztrakt koloristája is. Kupka maga választotta képcímei szerint gyakran fest álmot (kék, rózsaszín, vörös, sárga, zöld színekben, eltolt síkokkal, mint a futurista lelkiállapot-festők), különböző mozdulatfázisokat, zenére vagy építészetre utaló színes formaépítményeket. 1912-13 körül festményei nagyméretű dinamikus, organikus absztrakt formációk lesznek, melyek csak emlékeztetnek ember- és állatalakokra, mozgásra és növényi formákra. A Der Blaue Reiter Almanachban a legnagyobb tisztelettel említik nevét.
A fauve és expresszionista festészettel való találkozások 1905-13 között átélt élménye akkor erősödhetett meg Mattis Teutsch Jánosban, amikor közel került olyan művészeti orgánumokhoz, amelyek ezeket a tendenciákat becsülték, sőt magasabbra helyezték értékhierarchiájukban, mint a hagyományos kifejezésmódokat, akadémikus módszereket vagy akár a naturalizmust. Ilyen volt a Tett és a Ma Budapesten, amellyel a művész 1916-ban került kapcsolatba. A Tett-ben megjelent Kassák Lajos próza (Egy anarchista temetése Carlo Carra festménye alapján) az 1913-as év egyik fontos budapesti nemzetközi avantgárd kiállítására utalt, a futurista, expresszionista, kubista tárlatra, amit a későbbi aktivista művészek, költők, kritikusok közül többen megnéztek a Nemzeti Szalonban.
A futurista-kubista-expresszionista tárlat 1913. január-februárjában volt a Nemzeti Szalonban, a másik fontos művészeti esemény, a Nemzetközi Posztimpresszionista kiállítás 1913 június-júliusában a Művészházban. Az utóbbi katalógusa fennmaradt Mattis Teutsch János hagyatékában, innen került a Művészettörténeti Kutató Intézet Adattárába. Valószínűnek látszik, hogy Mattis Teutsch János Budapesten találkozott először 1913-ban a futurizmus nagy mestereinek festményeivel, itt láthatta Umberto Boccioni, Carlo Carra, Giacomo Balla és mások főműveit. Ennek a tárlatnak az emléke Kassák Lajos, Uitz Béla és még sok más modern magyar művész emlékezéseiben is szerepel. A futurizmus mozgáskultusza, dinamikus kompozíciós eljárásai, színekben és elvont formákban jelentkező lelkiállapot-megjelenítései mindenképpen jelen vannak Mattis Teutsch János 1918-24 közötti festészetében és szobrászatában. A futurista hatások egyszerre érték őt a kubizmussal, a második tárlaton szereplő orfista-kubista Robert Delaunay művészete is előzményei közé sorolható.
Az expresszionisták részben azonos csoportosításban mindkét 1913-as budapesti tárlaton szerepeltek. Mattis Teutsch bizonyára megnézte a kisebb mestereket is (Wilhelm Morgnert, La Fauconnier-t, Marianna von Werefkint, Gabriele Müntert), de döntő mértékben Vaszilij Kandinszkij, Alexej Javlenszkij, Franz Marc festészete hatott rá. Ezt állapította meg a korábbi szakirodalom több jeles művelője - alapvető tanulmányában Mattis Teutsch első monográfusa, Banner Zoltán, később Elisabeth Axmann, Passuth Krisztina, Vida György és sokan mások is. Mattis Teutsch János az expresszionista színfestők, színekkel is dolgozó szobrászok közé, döntő módon a Der Blaue Reiter hatáskörébe tartozik. A Kandinszkij által nagyra becsült zeneszerző-festő, Arnold Schönberg tájai például rokonok Mattis Teutsch János akvarelljeivel. Ugyanakkor Schönberg spirituális önportré- és portréfestő gyakorlatát nem találjuk meg mesterünk fennmaradt művei között. Arról sincsen adat a mai napig, hogy Mattis Teutsch János Schönberghez, Kandinszkijhoz hasonlóan hangok és színek összefüggését kereste volna valamelyik művében, pedig Hevesy Iván egyik első cikkében ezt a feltételezést is megkísérelte: "Mattis nem hangokkal muzsikál, hanem színekkel és vonalakkal". A párhuzam eredete abban rejlik, hogy Kandinszkij A szellemiség a művészetben című könyvében és más írásaiban hosszan értekezik hangok és színek összefüggéseiről. Mattis Teutsch János mindezt ismerte. Mégsem festett semmiféle zenei formát, sem improvizációt, mint Kandinszkij, sem fúgát, mint Kupka. Az ő érzetei (Gefühl, seelische Empfindung) a látható és a transzcendens világ összefüggéseit keresik, az évszakokkal, a hideg és a meleg tartományaival, a színek szimbolikus és expresszív tulajdonságaival, az élő világ különböző lényeinek látható és elvont eszközökkel láthatóvá tett tulajdonságaival vannak összefüggésben.
A Kandinszkij által véghezvitt elszakadás a látványtól, a látványra csak emlékeztető táj, alak és épületmotívumok valamint a primer érzelmek és színek egymásra vonatkoztatása pozitív értékeléssel jelent meg Hevesy Iván a Má-ban - és önálló füzetben is - megjelent írásaiban.
Mattis Teutsch a MA köréből elsősorban a teoretikus Hevesy Iván barátságát kereste, a Hevesy által megfogalmazott axiómák vezették. Hevesy nevezte először érzeteknek, német nyelvű cikkében Seelische Empfindungen-nek Mattis Teutsch 1918 után keletkezett festményei egy csoportját, és azt is megfigyelte, hogy ez a fogalom összefügg Wilhelm Worringer Einfühlung fogalmával. Szerinte: "Ez az érzés-festészet nem holmi naiv allegorizálás, hanem a belső érzetállapotok közvetlen expressziója abszolút festői eszközökkel". Hevesy Iván cikkei és levelei a legerősebb támaszt jelentették Mattis Teutsch számára az 1920-as évek közepéig. A MA köréből még szoros kapcsolata volt Kahána Mózes, Simon Andor, Székely László költőkkel és a kubizmust, futurizmust és expresszionizmust problémamentesen és korán szintetizáló Bortnyik Sándorral. Uitz, Nemes Lampérth kicsit távolabb állt művészetétől.
A MA szerkesztője, Kassák, vitáik ellenére kedvelhette a művészt, hiszen két gyűjteményes kiállítást is rendezett munkáiból. Műveit szerepeltette grafikai tárlatán, albumát kiadta, és tőle jelent meg a legtöbb reprodukció a Ma hasábjain. A Der Sturm szerkesztője valószínűleg a hozzá küldött Ma számokból ismerhette meg Mattis Teutsch Jánost, és választhatta először 1918-ban közlésre egy grafikáját, amely Wilhelm Wauer koncentrikus grafikai kompozíciója közelében jelent meg, majd 1918 augusztusában címlapra tette egy majdnem teljesen absztrakt fametszetét.
Az orosz művészetben találhatunk néhány rokon alkotót, akikkel Mattis Teutsch talán soha nem találkozott, sem személyesen, sem műveikkel, de hasonló feltételek és igazodások mentén hasonló alkotásokat hoztak létre. Ilyen párhuzam például az 1900-as évek elején szintén teozófiával foglalkozó Kazimír Malevics fénylényeket ábrázoló, nem régen előkerült festményeinek sora. Kazimír Malevics még 20-as évekbeli írásaiban is foglalkozik az érzetek fontosságával a tárgy nélküli művészetben. Malevics a matematika hűvösségéig távozott el az érzékelhető világtól. Mattis Teutsch János érzelmekben gazdag absztrakciója sokkal közelebb áll Pavel Filonov kubo-expresszionista festészetéhez, aki 1915-ben Világvirágzás virágai címmel festett nagyméretű fényteli, színteli vásznakat (Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár). Hasonlóan ismeretlenül is rokon Mattis Teutsch festészetével a zeneszerző és festő Mihail Matjusin, akinek 1918 és 21 körül festett vásznai, melyeknek címe Embervirágok, Térbeli mozgások - jellegzetesen szimbolista-expresszionista címek. Matjusin felesége korai halála után jutott el a felfokozott, szinte földön túli színvilágú festészethez, melynek alapja először a táj, majd később teljesen elvont, fény-szín csíkokból épül fel a kompozíció. Mindketten egy időben voltak Párizsban, csodálták Henri Matisse és a fauve művészek festészetét, mindketten kapcsolatba kerültek a müncheni-berlini, illetve a moszkvai Kandinszkij körrel, nem véletlen tehát, hogy hasonló eredményekhez jutottak.
Hasonló módon csak szellemi párhuzam tételezhető fel Mattis Teutsch János és Piet Mondrian pályájának egyes állomásai között. Piet Mondrian a pointillizmusból, szimbolizmusból, kubizmusból jutott el neoplaszticista festészetéhez. Amikor még nem volt neoplaszticista, amikor még fákat, tájat, épületet, megnyúlt emberalakokat, áhítattal ábrázolt szent természetet festett, és ki is állított Párizsban a Salon des Independants-ban 1911-14-ig rendszeresen, akkor sok rokon vonást mutatott művészetszemlélete és előadásmódja mesterünkkel. Mondrian életrajzából tudjuk, hogy ő is foglalkozott teozófiával, antropozófiával, az anyag és szellem filozofikus összefüggéseivel.
Alexander Archipenko öt, feltehetően gipsz szobrot állított ki 1913-ban Budapesten. Archipenko nélkül nem lett volna Mattis Teutsch modern szobrász, csak tehetséges Rodin követő, mint korai portréinak fényképei mutatják. Az egyik első találkozást örökítheti meg a katalógus a művész hagyatékából. Archipenkót a magyar aktivisták nagyon tisztelték. A bécsi MA 1921-ben Archipenko számot adott ki, lefordították Blaise Cendrars Archipenkónak írt versét. A fordító Kahána Mózes, Mattis Teutsch barátja és földije. A vers néhány sora Mattis Teutsch műveket - festett szobrokat, festményeket - is jellemezhet: "Hullámok minden színben / Zónák minden színben / Forog a mélységben / Meztelen / Új / Összes."
Az 1913-as budapesti posztimpresszionista kiállítás magyar anyagából bizonyára meghatotta a művészt Berény Róbert Bartók Béla arcképe, a kor expresszionista portréművészetének remeke. Korábban maga is mintázott, festett portrékat, többet jelenthetett két sajtóhiba-javításnál a kézírással kijavított keresztnév a katalógusban. Franz Marc művei, többek között az Őz az erdőben és a magas áron kínált Sárga tehén - méreteik és szuggesztivitásuk révén nagy hatással lehettek a kiállítás nézőire. Mattis Teutsch színvilágában kétségtelenül jelen vannak Franz Marc színei és formái, állat-mítoszait azonban csak nagyon későn, idézet formájában vette át.
A húszas években festett néhány kék, vörös lovat, lovast, de ezekből nem lettek emberi gesztusokat mutató állatok, mint Marc festményein. Azt mondhatjuk, hogy a színhatások ellenére Mattis Teutschra az elvontabb tájfelfogás hatott, nem Marc, hanem Kandinszkij útja, aki tíz művel szerepelt a budapesti tárlaton, ezek között volt romantikus tájkép, Rögtönzés-nek fordított Improvizáció, (négy szám nélkül, 22. sz., 21. sz., 28. sz.) a már 1913-ban világhírű, nagyméretű 5. számú Kompozíció, egy ma már nem annyira ismert Akt és egy Erdei játék című festmény. A Pastorale 1911 és egy szám nélküli Kompozíció szintén főmű lehetett. Mattis Teutsch Kandinszkijre emlékeztető művei tájkompozíciók.
Az 1913-as budapesti Nemzetközi Posztimpresszionista kiállításon magyar művészekkel, együtt szerepeltek fauve művészek, kubisták (Réth Alfréd, Robert Delaunay) és expresszionisták, legnagyobb számban a Der Blaue Reiter kör tagjai: David és Wladimir Burljuk, Campendonk (Mattis Teutsch által kiegészített listával, ami azt jelenti, hogy más művek is lehettek a kiállításon, mint amelyek a katalógusban megjelentek).
Robert Delaunay is nagy élményt jelenthetett Mattis Teutsch János számára, tizennyolc 1911-12 között keletkezett nagyméretűnek meghatározható festményével, ablakokkal, várossal, Notre Dame-mal, Eiffel toronnyal. A Der Blaue Reiter fő mesterei közül Alexej von Jawlenski hat művel volt jelen - a futurista, expresszionista tárlaton harmincnégy műve szerepelt - mágikus erejű fejei mellett tájképekkel. A Jawlenski által festett fejek szuggesztivitása nem gyakorolt hatást Mattis Teutsch Jánosra, de a majdnem absztrakt tájak (Keleti tenger, Prerow) élénk, erős színkontrasztjai bizonnyal megragadtak képzeletében. Az idő-tér-szín viszonylatokkal egyszerre tudományosan és érzéki konkrétsággal foglalkozó Robert Delaunay festmények felsorolásánál csupán a Notre Dame tornyai című, nem eladóként feltüntetett mű mellé tett egy kis jelet Mattis Teutsch János, de kétségtelen, hogy a Delaunay festmények szín-fény geometriája több mint egy évtizedig elkísérte a festészet egyre elvontabb kifejezésmódjai felé.
A Robert és Sonia Delaunay által megteremtett orfikus festészetnek első közép-európai követője a svájci Johannes Itten, aki szintén nem lehetett ismeretlen (később) Mattis Teutsch számára. Itten 1916-1919 között Bécsben már magániskolában tanítva a szín, a fény, a ritmus és a tér összefüggéseit kutatta, s iskolát csinált mindabból, amit a párizsi orfikus kubisták teremtettek. (Ebben a vonatkozásban még nem feltárt Mattis Teutsch János bécsi látogatásainak művészeti vonatkozása.) Mattis Teutsch János később a Bauhaus-ba is el akart utazni Weimarba, erről tanúskodik levélváltása Bortnyik Sándorral 1921-ből. Ekkor még Johannes Itten vezette a Vorkurs-ot, nevelte a hallgatók színformáló képességeit és próbálta őket valamilyen természet közeli, misztikus életvitelre szoktatni, mint erről Pap Gyula emlékezései is megerősítenek. (A testgyakorlással, levegőzéssel, meditációval teli életvitelt közösség nélkül egyedül gyakorolta Mattis Teutsch János.)
A Mattis Teutsch János szellemi rokonságához sorolható Wilhelm Morgner - kevés képpel ugyan, de mindkét budapesti tárlaton szerepelt. A tízes évek elején ő is Párizsban élt, s Berlinben állított ki. Morgner is a tájból indult ki, a valóságos tájból előbb érzelmi konfliktusokat, apokaliptikus előérzeteket felmutató expresszív naturalista, expresszionista szín-tájat alkotott, majd eljutott a kozmikus, asztrális tájakig, melyeken a hegyek, mély szakadékok állati és emberi formák túlmutatnak az emberi világon, földi viszonylatokon is, és bolygók távolságaiba katasztrófákból születő forró energiákhoz, halálból táplálkozó örök élethez viszik el nézőiket. Morgner nem volt híres művész az 1910-es években, nem került az érdeklődés előterébe később sem, abszolút értékben kiváló életművének példája azt jelzi, hogy a kozmikus absztrakt festészet az expresszionizmusból az egyik lehetséges út volt, melyet többen megjártak.
Mattis Teutsch európai kapcsolatai és rokonai felmérésének kísérletében meg kell vizsgálnunk, hogy hol akart vagy szeretett volna a művész bemutatkozni, hol sikerült neki a bemutatkozás, mikor és hányszor, s mindez hogyan befolyásolta pályája alakulását.
Az egyik első szobrászati alkotása Budapesten szerepelt, a Nemzeti Szalon 1907-es őszi kiállításán. Később is fontos volt számára minden budapesti tárlat. Mint már jeleztük, elismert művésszé Kassák Lajos avatta őt 1917-ben a MA kiállítóhelyiségében rendezett bemutatóval és a katalógus előszavával. A kiállítás 1918-ban megismétlődött. 1919 után azonban a MÁ-nak nem volt kiállító-helyisége, sem Budapesten, sem Bécsben, sem máshol. Mattis Teutsch János önálló kiállítása már 1919-ben is csak szülővárosában valósulhatott meg, s a bemutatkozás az 1920-as években többször is megismétlődött. Egyik német nyelvű katalógusához Mattis Teutsch előszót írt, ennek igényessége alapján gyanítjuk, hogy ezt a kiállítást a művész teljes anyagával német nyelvterületen is - Bécsben, Berlinben vagy más nagyvárosban - szerette volna bemutatni. Bécsben Mattis Teutschnak már 1918-ban is lehetett kiállítása - e kiállítás anyaga azonban ismeretlen számunkra. A bécsi bemutatkozást később is fontosnak tarthatta Mattis Teutsch.
Több sikerrel járt Mattis Teutsch János Berlinben, szerepelt a Der Sturm Gesamtschau-ján Paul Klee-vel együtt 1921-ben, később is több der Sturm tárlaton, de nagy anyagot bemutató, a brassói vagy későbbi bukaresti kiállításai arányait elérő gyűjteményes kiállítást nem sikerült Berlinben sem rendeznie, pedig ez lehetett 1919-23 között a legnagyobb vágya. Nem készült művészetét bemutató külön könyv sem - ilyen volt már 1918-ban Paul Klee, Johannes Itten, Alexander Archipenko művészetéről. Mattis Teutsch János korábban nyerte el Herwarth Walden figyelmét, mint a Kassák kör bármelyik tagja, de ez a figyelem nem erősödött egy nagy művész személyiség felfedezésévé. A Der Sturm - tudomásunk szerint - nem közölt egyetlen Mattis Teutsch verset sem, festmény vagy szobor reprodukcióját sem, grafikát annyit, mint Maria Uhdentől, vagy a Mattis Teutsch-csal absztrakt szobraival is rokonítható Wilhelm Wauertől. Berlinben nem sikerült művészete minden ágát bemutató tárlatot rendeznie az 1920-as években sem, köztéri megbízást sem kapott, mint a zenei formák plasztikai párhuzamait szobrokba komponáló Rudolf Belling. Más német központokra - például Münchenre - nem is gondolhatott, hiszen ekkor a nemzetközi avantgárd fő központja Berlin volt. A berlini kiállításokon jelentek meg az észt, lett, litván, orosz, román avantgárd művészei, Berlinből jutottak el Róma vagy Párizs avantgárd tárlataihoz, kiadványaihoz. Így jöhetett létre Mattis Teutsch János verseinek és grafikájának római-párizsi közlése. Egyik leveléből ismert római kiállításon való szereplése. Az Atys c. lapban német nyelvű verse és grafikája jelent meg, és valószínűleg innen származtatható az ismeretlen bécsi és az ismertebb és rekonstruálhatóbb 1925-ös párizsi kiállítás, amely méreteiben talán egyenlő volt az 1919-es brassóival, az 1920-as bukarestivel, de anyaga már nem lehetett azonos ezekkel.
Mattis Teutsch János művészi nézeteiről három személyes forrásból értesülhetünk: levelekből, versekből és a saját illetve mások művészetéről szóló írásaiból. Legkorábbiak a levelek. A fennmaradtak közül legtöbbet Hevesy Ivánhoz és Bálint Zoltánhoz írta, de fontosak Kassák Lajossal váltott levelei is. Nem tartalmaznak érdemi közlést Herwarth Waldennel váltott lapjai. Amikor már izmosodott művészi hitvallása, a hosszabb levelek mellett lírai versek és a már említett tartalmas katalógus szöveg vallott művészi célkitűzéseiről német nyelven. Az életmű szempontjából mindhárom forrástípus alapvető. Csak akkor lehet majd a fő korszak, vagyis az 1916-25 közötti idő mondanivalóit teljesen feltárni, ha valaki közreadja leveleit és valamennyi versét. A jelenleg ismert versekből is feltűnnek jellegzetes festői motívumok. "Zöld csend, kék ívek nyomasztó súlya, kék szökkenés, rőt melegség, kék-zöld csillámok, tarka tolongás, kerge kavargás" - hangzik a versben Tandori Dezső kitűnő fordításában. A versekben csupán sejtetve megjelennek egymást átkaroló szerelmesek, anya és gyermek, dörgés, villámfény, menny, sötét, világos ég, sodró vagy facsaró kín, mennyzáró csúcsok. A versek szoros kapcsolatot jeleznek a Der Sturm-ban publikáló August Stramm verseivel. Idegenek a Nyugat költőitől, de rokonok a Má-ban megjelent magyar nyelvű lírával.
A rövid, tömör kiállítás-előszó azokat a gondolatokat közli, amelyeket a MA kiállításai kapcsán vitathattak vele a közelállók, Hevesy, Kassák és mások. Nincs magyar változata - jelenlegi ismereteink szerint - a szövegnek, s kifejezései, meghatározásai Wilhelm Worringer Absztrakció és beleérzés (1908) és Vaszilij Kandinszkij A szellemiről a művészetben című írásai felé vezetnek. Érezhető a szövegen Kandinszkij 1909-14 közötti művészi alkotásainak ismerete és hatása (önálló élet, lelki érzet, az ember lelki vibrációja), de a színes ritmikus mozgások hideg, meleg, sötét, világos ellentétek, koncentrikus és excentrikus mozgások említése felidézheti számunkra a futurista művészet (Boccioni, Balla) gyakorlatát, az orfikus kubistákat (Delaunay házaspár) és egyes orosz kubo-futuristákat (Malevics, Ljubov Popova) egyaránt. Az írás utolsó bekezdése jelzi, hogy milyen fontos a művész számára a fafaragás, a faplasztikák erős színekkel való befestése. A szobrásznak indult Mattis Teutsch János szobrász maradt ebben a festő-korszakában is, szobrászata - melyet ma kevésbé ismerünk, mint festészetét, rokona volt mind az expresszionista, mind a futurista szobrászatnak.
Feltűnő, hogy miről nincsen szó ebben a világos áttekinthető rövid írásban: a művész egy szót sem ejt a tájról, egyáltalán semmiféle hagyományos műfajról. Az ember testetlenül lelki vibrációjában, mint kontaktus foglalkoztatja, alapfogalmak a szövegben a mozgások, kisugárzások, belső vibrációk. Absztrakt művek alkotója ekkor a művész, ezt a lépést tudatosan tette meg, s útját testetlen, de színes lelki vibrációk földjén tudatosan folytatja. Nem hasonlíthat tehát a kép földi viszonylatokra, nem fejezhet ki szemmel látható lényeket, történéseket, csak emlékeztethet azokra. Ha jól megfigyeljük, a kisebb-nagyobb eltéréssel datált 1919-24 között keletkezett vízfestményeket, pasztelleket, olajjal papírra vagy vászonra festett műveket, melyeket egy Hevesy Ivánhoz intézett levelében a következő címekkel látott el a művész: Tisztaság, Hideg mozgások, Álom, Téli érzet, Őszi érzet, Kompozíció, Kék kompozíció, Faszobor, Színes faszobor, akkor kiderül, hogy a műveken bimbószerű formációkban vagy csónakszerű homorulatban feltűnnek röpülni látszó alakok párosával, vagy többedmagukban, gyermekként vagy nem nélküli lényként, olykor női jellegzetességekkel. De a képeken nem látható már egyetlen valóságos fa, bokor, hegyvonulat, folyó sem. "A lélek táncol és leng és inog a térben" - mint ezt August Stramm egy versében olvashatjuk. A fent és lent összefüggése megvan a festményeken és szobrokon, talán ez az egyetlen hagyományos elem bennük. A formák felfele hatolnak, mint Mattis Teutsch versében a "Test, lélek, asszony"-nak szóló felszólítás. Hegycsúcsokra emlékeztető színes formák törnek a magasba a képek alsó régióiból, emberre emlékeztető lelkek kapaszkodnak a szivárvány ívébe. A Murádin Jenő gondos gyűjtése segítségével nemrégen előbukkant katalógus bevezető szövege minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a művész ugyanazt a problémakört járta körül a korábban és később adott címmel, Lelki érzet és Lélekvirág (seelische Empfindung, Gefühl, Seelenblumen) azonos tartalmat takar, azonos sorozatszerű művek eltérő címadását jelenti.
1922 május 26-án ezt írta Mattis Teutsch Brassóból Hevesy Ivánnak: "Esetleg lehetne a legújabb munkáimból Pesten kiállítani? avagy egy kis kollektív intim kiállítást rendezni? ... Igen jó lenne, ha Pesten újból szerepelhetnék." A művész türelmetlen várakozása ellenére sem életében, sem közvetlenül halála után nem volt nagyobb retrospektív kiállítása Budapesten. 1999-ben Gentben, majd a budapesti Nemzeti Galériában rendezett majdnem titkos kiállítás zömében azokból a művekből állt, amelyeket 1922-ben szívesen küldött volna a magyar fővárosba. Ezek főművek szénrajzban, szoborban, pasztellben és olajban egyaránt. A későbbiek közül a legjobbak - itt volt néhány az art deco szociális ihletettség korszakából - sem csorbítják jelentőségüket.
Mattis Teutsch számára Budapest, Berlin, Bécs, Brassó és Bukarest mellett a legfontosabb eseménynek 1925-ös párizsi bemutatkozása ígérkezett. Életművében csupán olyan műveken olvasható a készítés helyének és idejének megjelölése, amelyek 1925-ben Párizsban készültek. Ott már nézhette az art deco sokasodó emlékeit, felejthette a müncheni-berlini fogantatású szimbolikus-expresszionista absztrakciót és alkothatott síkon és térben kevésbé spirituális, inkább plasztikus-tárgy-ember vonatkozású kompozíciókat - Archipenko festett szobraira emlékezve. Párizsban - hasonlóan sok magyar kortársához, Tihanyi Lajoshoz, Uitz Bélához, Kassák Lajoshoz - nem lehetett különösebb sikere. A Rue de Seine-en lévő kicsi, de elegáns galéria bemutatója néhány néző számára bizonyára esemény volt, de Mattis Teutsch János művészetére nem ennek kapcsán emlékeztek évtizedek múlva. A berlini Der Sturm tárlatain felbukkant színes expresszionista művei, festményei éltek a Sturm kör egykori tagjai emlékezetében és segítették késői, 1960-as évekbeli felfedezését Közép-Európa avantgárd művészeként.
Mattis Teutsch legjelentősebb kiállításai Budapesten, Brassóban és 1920-tól Bukarestben voltak. A román avantgárddal való kapcsolatairól nem tisztem most szólni. Brassóban viszont - ahol élete nagy részét töltötte, s ahol a legtöbb tárlata volt - a helyi értelmiségen, Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben, Hétfalu intellektueljein kívül csak alkalomszerűen jelent meg néhány kritikus és néző Kolozsvárról, Temesvárról, Bukarestből, de Budapestről, Berlinből Prágából talán soha sem. Párizsból a brassói születésű művészek, Henrik Neugeboren, (Henri Nouveau), Brassai (Halász Gyula). a húszas években visszatértek néha, jó barátai voltak Mattis Teutsch Jánosnak, élete egy-egy fordulóján segítették is. Mattis Teutsch háza a Hosszú utca 146. szám alatt a művész egész életében és még azután is nyitva állt azok számára, akik ismerték, tisztelték művészetét. A művész korszakváltásait, belső vívódásait kevés barátjának tárta fel. Néha szívesen elköltözött volna Brassóból, például amikor a húszas évek elején a faipari iskolai tanári állását további vizsgákhoz kötötték. Ekkor Berlinbe szeretett volna költözni, máskor talán második, osztrák felesége révén Bécsbe, vagy ifjúkori élményei után Budapestre is vágyott. Bizonyára Bukarestben is kapott volna tanári állást valahol a két háború között vagy azután is. Mégis élete végéig Brassóban maradt, sőt életművének késői darabjaiban megtalálta a kompromisszumot is környezetével. Ennek oka nemcsak a szülőföld - a nehéz történelmi körülmények ellenére is erősebb - vonzása lehetett, de az is, hogy Mattis Teutsch csendes, befelé forduló ember volt, akit elsősorban a művészet alapkérdései foglalkoztattak, s nem sokat törődött az érvényesüléssel. A szülőföld - mint Fel című versében a rőt melegség - táplálta Mattis Teutschot élete végéig. Fia emlékezete szerint azt gondolta, hogy a szoros érzéki-szellemi kapcsolatok családtagok és barátok között soha nem múlnak el, s ezek újabb érzékletes-szellemi találkozások születését segítik elő. Unokájának írt szavai szerint az ember feladata, hogy a "kifinomult lelki és cselekvő világ virága" legyen. A németül elgondolt, magyarra, románra lefordított sorokban benne vannak a művész által ekkor Seelenblumen-nek nevezett linóleummetszetek, akvarellek, olajképek mondanivalói, a Goethe, Schiller, Schopenhauer, Schelling, Nietzsche költői filozófiájában megközelített Weltallseele, Weltgefühl távlatai. A német és magyar expresszionizmus és aktivizmus energikus, mozgalmas, cselekvő világképe majdnem azonos, s vannak rokonaik Bécsben és az olasz futuristák között is. Mindez Közép-Európa szellemi világa, rőt melegsége volt a húszadik század első három évtizedében. Ez tartotta meg, ez virágoztatta csaknem három évtizedig Mattis Teutsch János művészetét is, s emléke még rezignáltabb idős éveiben is erőt és tartást adott neki.
Forrás: Szabó Júlia: Mattis Teutsch és az európai avantgárd
http://mattis.kfki.hu/index_35.html
