1906-07 - Olaj, vászon, 86x63 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Hessky Orsolya írása (MNG) | ||
| Szíj Béla elemzése | ||
| Puskás Nikoletta szakdolgozatából | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A művön az egymáshoz simuló, egymásba feledkező női és férfialak az időt és teret kitágító szerelem reprezentánsai. A nagyjából ebben az időszakban keletkezett képekhez - Dal a szabadban, Dal a rózsatőről - hasonlóan a szimbolikus irodalom, konkrétan Baudelaire költészetének hatása érzékelhető, elsősorban a szintetikus kompozícióban. "Egymásba csendül a szín és a hang és az illat" - Gulácsy jellegzetes színei, a vörös, a zöld és az aranybarna árnyalatainak meleg tónusába ágyazódik az a telített illat, amely a kép jobb oldalán látható füstölőből száll fel, a szerelemtől bódult és mámoros pár állapotának hangsúlyozására. Szíj Béla szerint a Rembrandt festményein látható öltözéket viselő férfiban Gulácsyra ismerhetünk.
Forrás: Magyar Nemzeti Galéria honlapja
http://www.mng.hu/kiallitasok/allando/178/oldal:8/206
A festmény előterében két alakot - egymással szembeforduló és egymást átölelő férfit meg nőt - látunk, ezenkívül néhány faágat, tömjénégető edényt, amelyből gomolygó füst száll fel. Végül foltszerű részleteket kapunk a zöld talajból és a szürkés égboltból. A férfi alakjában Gulácsyra ismerünk. Öltözete, mármint sapkája és köpenye Rembrandt-festményeken látható motívumra emlékeztet. Az anatómiai vagy alakrajzi megoldás akadémikus értelemben nem elfogadható. Gulácsy szeme, a nő alakja, nyaka, karja és kézfeje nem a valóságos, hanem a Gulácsy művészetében kialakult "anatómiá"-nak felel meg. A festmény mégis nagyon meggyőző, hű tükre annak a kedélyállapotnak, amelyet a két ember egymásrautaltsága érzéki, érzelmi és gondolati szempontból föltételez. Gulácsy arcáról az esendő tekintet, a tanácsra, segítségre váró vonások olvashatók le, s a nő erőteljes alakjában, szépen formált fejében és ragaszkodó tekintetében támaszt és segítséget érezhet az ember. Hasonlóan harmonikus kapcsolatot érzékeltet a festmény az ember és a külvilág, pontosabban a lélek és a természet között. A két alakot jobbról és balról behajló faágak ölelik körül, jelzésszerűen, sejtelmesen, mondhatni szeretettel. Virágok nyílnak a faágakon, némelyikük színe melegpiros, szinte a vér színére emlékeztet, mint ahogyan a zöldek is oly élettel teliek, hogy a viruló élet jelképeiként is felfoghatók. Baudelaire Esti harmónia című versének sorai jutnak eszünkbe: "ontja minden virág a szent tömjénszagot, járják az est legét a hangok s illatok". Talán a költő versei ihlették Gulácsyt, amikor a különféle érzékterületek adataiból fakadó közös élményt akarta megfesteni. Mindeme festői szépség és érzelmi gazdagság közepette is Gulácsy arcán a bizonytalanság érzését, ruházatán a múltra vagy a mulandóságra való emlékezés jeleit látjuk.
Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat (A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa)
Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 173. oldal
Gulácsy ezen szerelmeseket ábrázoló képén a nő és a férfi egyenrangú fél, a festő szenvedélyes csókjuk előtti utolsó pillanatukban örökíti meg őket, mikor a másodpercek végtelen hosszúságúvá nyúlnak. Az uralkodó vörös és árnyalatai, a buján körbeölelő rózsakert, a parázs füstjének tánca igazi szecessziós motívumként fokozza az érzelmek vibrálását.
Forrás: Puskás Nikoletta: A szecesszió művészete, mint virtuális kiállítás anyaga
(szakdolgozat), Szeged, 2003
http://www.bibl.u-szeged.hu/inf/szakdoli/2003/puskas/gulacsy.html
