Kis Károly:
Egy Mednyánszky képre
Egyik kezével csuklóját fogja, vallatja ütőerét,
És újra érzi a fürge évek céltalan szédületét!
Nem kíván semmit; se kínt, se vígaszt. Mit adhat ez a világ?
Nem rágja éhség, se gond, se tetvek, nem tépi szerelmi vágy.
Nézi a bánat vak magosából leomló alkonyatot:
Gonddá dermedtek itt a remények, már csak a szíve dadog!
Íme: hiába. Arcán a kín is villog, mint villog a kés.
Semmise várja, semmi az ég is, semmi az ahova néz.
Menne de imitt ülnie kell még mezitláb, toprongyosan:
Borotválatlan arcán a bánat fölragyog haragosan.
Lába szétvetve, úgy ül a földön: homokból van ez a láb,
S futna alóla, zizegve futna, csak már mehetne tovább!
Hátamögött még fénylik a semmi, előtte már annyi sincs.
Nem kötik őt már asszonyi csókok, nem köti semmi bilincs.
Nem hívja anyja, hiába hívná, nem hallaná szavait,
Ül a lét partján, s fogja meredten elrohadó inait.
Szája kitárva, még most is szólna? Szólalj száj, amíg lehet,
Mondd el vacogva, a ráomló vad, jéghideg rémületet.
Mondd el testének minden fájdalmát, omolnak kontúrjai,
Bomlik a húsa, ujjai nyílnak, készülvén lehullani.
Mit érez az, kit már a halál fal s fölbomlik agyveleje?
Nem kíván semmit, csak az elmúlást. Az ölelkezik vele.
Csak még a szem néz félve, riadtan, csak még a szem könyörög.
Még csak egy percig hagyják ragyogni, s hullani a könny-rögöt!
Íme a test is vak látomássá, csillaggá magasztosul,
Szállni szeretne, oda hol majdan mindenki megigazul.
(1956)
Forrás: Kortárs, 2. sz., 1957. október, 266. oldal
Juhász Ferenc: Emlékezés egy vérző-arcú képre
Mednyánszky László: Sebesült
Sárga, sárga, sárga, sárga, sárga:
tiszta és szennyezett, rothadó és nyüszítő, halált-lehelő és sült-tök
húsaként erjedő, papagáj fejéhez hasonló, a fagyott emberi zsírt utánzó,
kökörcsin bőréből lopott, idegen-sárga, mint aranyfogak csillagra-nyílt
mosónő-szájban, mint gépfegyver-sorozattal felgombozott-mellű katonák
szemfehérje, sárga, mint a főtt liba-talp, mint kútba-átkozott békák hasa-bőre,
mint az elkent agyag, mint egy meghasadt pillanat, sárga, mint a robbanás-
szín, mint a kikerics torka, és sárga, sárga, sárga, olajos, ragyogó,
mély és a mélynek belseje, mert a sárga mögött újabb sárga buzog föl és
olajlik el a felületen és annyi sárga egymáson rétegekben, festék-avar,
hogy ez a sárga már mint a vér: és ebben a sárga vér-kocsonyában egy
katona ül, egyik karját kicsit fölemelve, karja véres pólyába tekerve,
mint télen a rózsafák, Ady Endre zokogása ül itt, a Vén fiú, de itt nem
zúg, zuhog, árad már a nóta, itt csak vér van, sárga elhagyatottság,
megalázottság, magány, nyomor, irtóztató, kibírhatatlan csönd, nincs dal
és nincs jajgatás se, csak vád van. Vád. Nagyapám vádol; fején a gombos,
virágos katonacsákó. Kukoricacső-pirosra fakúlt bajusz-csorgásán a
lehelet deres cafatja. (Üstökös szállt oda pihenni!) Kint a meg-nem-váltott,
szívében a megváltott emberiség.
Forrás: http://www.irodalmiakademia.hu
Szobrok Mednyánszkyról
|
|
Bokros Birman Dezső:
Mednyánszky 1955
(Bronz, magasság: 36 cm) Magyar Nemzeti Galéria |
Vilt Tibor:
Mednyánszky László 1942
(Ólom, magasság: 37 cm) Magyar Nemzeti Galéria |
Részletek Mednyánszky naplójából
1916. Wien, vasárnap, december 10. este.
(M) - - - Ma reggel sötétben kimentem, eleinte nagyon kedvetlen voltam, fáradt, négyig nem tudtam megmelegedni. Azután jött a munkakedv. Dolgoztam a Brot képen, kenyérre váró asszonyok. Azután két havason. Azután hadiképpé alakítottam egy patakot, azután egy másikat, azután dolgoztam két elküldendő képen estig.
Villachban ki lett állítva tőlem 100 darab rajz és aquarell. 56 db. júliusban, 44 db. augusztus 10-én, nem állítottam ki 65 db. rajzot és aquarellt, továbbá nem állítottam ki 412 kis rajzot és aquarellt. A karinthiai fronton egészben készül 577 kis és nagy rajz és aquarell.
. . .
1916. december 24. (I.)
(M) - - - Az utolsó hétben kissé monoton lett, a munka holtpontra jutott. Péntekről szombatra éjjel gondolkoztam, és egyszerre rájöttem, hogy silhuetteben kell többet dolgozni. Természet után festve, az oldalvilágítás is nagyon érdekes.
Tónusos dolgoknál a televilágítás vagy a silhuette a leghálásabb. Holdvilág! Tűzvilágítás!
Szenvedés. - Péntekről szombatra megjelent előttem a szenvedő ember réme egész tisztán. - - -
1916. Wien, december 24. vasárnap. (II.)
(M) - - - Tegnap estefelé kaptam meg a hosszú vásznat és a vastag kartont. Este kimértem mind a kettőt, korán mentem haza. Reggel hatkor keltem, nem voltam a legjobb hangulatban, kijövet összeszedtem magamat, elhatároztam, hogy belefogok a legnehezebb feladatokba, még ma. Feljöttem a műterembe, még sötét volt. Néztem a hosszú vásznat, gondoltam egyet. "Ide egy fekvő alak kell". Azután egyszerre emlékeztem, hiszen van egy régen festett és félretett alak. Előkerestem, tényleg volt egy, alaposan megoldva egy nagyon pontos természet után készült rajz után. Úgy találtam, hogy kevés változtatás után meg fog felelni. A tegnap hozott hosszú vászonra felrajzoltam egyet szénnel, szinte három, természet után készült rajz segítségével. Azután belefogtam a hóköpenyes őrtálló katonához. Rajzoltam egyet, azután még a megsebesített könyökkel. A második fekvő sebesült a nézőre néz. Tizenegy után jött a pénz Maróthytól. Délután a sebesült könyökűt rajzoltam néhányszor. Inget váltottam, a derekamat hideg vízzel ledörzsöltem.
Ma átléptem a figurális motívumokra, néhány értékes dolog jött létre. Két fekvő sebesült. Egy álló alak sebesült karral. - Este holdvilágos és borús, de havas motívumokkal rajzoltam és vázlatoztam. Egy vázlatot kartonra csináltam, messziről rendkívül érdekes. Ezen éji dolgok vezetnek majd az igazán harcias dolgokhoz. Különösen ágyúk és sok más figurális motív, mint puszta silhuette sokkal érdekesebb, mint nappal a maga csendéletszerűségében. Egy napon rendet kell csinálni, több kis notesz hiányzik, elhányódott. Ismét nagy változáson megyek keresztül, ez egyszer artisztikusabb dolgok jönnek. - - -
. . .
1917. Wien, január 21. vasárnap. (I.)
(M) - - - Tegnap, de különösen ma van igazán tél. - (Hideg, derült, napos idő, meglehetősen sok hó). Ma nem fűtöttem, mindennek dacára és ime, ment a dolog. Délelőtt dolgoztam szorgalmasan és van eredmény, a két hason fekvő és célzó katona megyen elég jól. Most még az elesetteket is megcsinálom. Mostanáig aludtam félkettőtől, igen jól. Álmodtam, hogy Nehrén vagyok. Bosszantott, hogy István és Miri olyan asztmatikusan láttak, gyönyörűen sütött a délutáni nap és szivaroztam! Egészen kipihenve ébredtem fel. Pont három óra volt, kint a zimankós, napos téli délután, a kéményekre még sütött a nap, felvázlatoztam két elesett katonát, a két célzó bakát még egy harmadik módon oldottam meg. Félöt óra és még egészen világos van ma, hogy derült az ég, észre lehet venni, hogy mennyivel lett hosszabb a nap.
Nem lett könnyebb az élet, de ma azért jó napom volt, az új irányban nagyban haladtam, az egész lelkiállapotom is sokkal jobb, mint egy hónap óta. Hat vázlatot csináltam, mindegyikből lesz valami. - - -
1917. Wien, január 21. vasárnap. (II.)
(M) - - - Ma volt ismét meglehetős jó napon. Reggel 6 után 10 perccel kimentem, jó hideg idő, derült, csillagos ég. A műterembe jövet nem fűtöttem, elkezdtem a célzó katonákat, jó képmotív. Azután elkezdtem az elesetteket! Ebéd után egy órát aludtam a nagy hideg dacára. 3-kor ébredtem fel és folytattam 5 óráig a munkát. A további haladásra megvan az alap és ismét egy kis bizalom.
Ma este kezdtem el kiadásaimat feljegyezni, amit már nagyon régen kellett volna megtenni. - - -
Forrás: Brestyánszky Ilona: Mednyánszky László naplója
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1960, 132-135. oldal
|