1914 - Olaj, vászon, 67,6x100 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Németh Lajos írása | ||
| Bodnár Éva írása | ||
| Aradi Nóra írása | ||
| Kisdéginé Kirimi Irén elemzése | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Holtrafáradt katonák, erejük sincs már, halálra várón ül az egyik a hóban, a másik rongybaburkoltan fekszik mellette. Vázlatos ecsetvonások, lilás, zöldes színek a fehér hóban. Tőmondat-egyszerű minden és szomorú. A kép tiltakozás és vád a gyilkos háború ellen. A katonák nem is zsánerfigurákra hasonlítanak, áldozatok és jelképek, a szörnyű sors tragikus megkínzottjai - mint űzött vadak roskadnak magukba.
Forrás: Németh Lajos: Mednyánszky, Csontváry, Egry (Az én múzeumom sorozat)
Képzőművészeti Alap Kia., Bp., 1966, 14. oldal
A festő humanizmusa, melyről egész életével és művészetével tett hitet, háborús képein teljesedik ki igazán, és fogalmazódik nagyszerű látomásokká. Az 1. világháború kitörésekor idős kora ellenére mint hadifestő járt fáradhatatlanul a háború pusztításainak nyomában. Nagyszámú háborús festményén és rajzán csataterek borzalmait, felégetett falvakat, magukat fáradtan vonszoló katonákat és hadifoglyokat, harctéri temetők megcsendesedett nyugalmát örökítette meg. A táj és az ember ábrázolása ezeken a képeken egybefonódik. A szerbiai hadszíntéren készült, lenyűgöző erejű képén a félig megfagyott katonák szenvedését döbbenetes realitással festi. A kép mementó a háború borzalmai ellen.
1918-ban a művésztől vásárolta meg e festményt a Szépművészeti Múzeum.
Forrás: A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei (szerk. Solymár István), Corvina, Bp., 1975, 66. oldal
Egyik legismertebb képe, a Szerbiában, már expresszionisztikus szerkezeti elemeket is magában foglaló, több nézőpontos kompozíció. Ez a legkorábbiak közül való, 1914-ben festett harctéri kép léckerítés és fatörzsek összetartó, szélső sávjai közé fogja a hóbuckán ülő és fekvő sebesültet, s az ülő alak felfelé pillantó arca a befejezetlen, vörös alapú csavargófej-tanulmány vonásaira, elvágyódó kifejezésére utal (talán ezért is szerepelt ez utóbbi tanulmány egy időben Sebesült címen). De van a Szerbiában képnek egy kisebb méretű akvarell változata, ahol a nagy rálátásos havas táj középpontjának két staffázsalakja az ülő és a fekvő sebesült. Nem dönthető el bizonyosan, hogy a két kép közül melyik a korábbi.
Forrás: A magyarországi művészet története 6. kötet: Magyar művészet 1890-1919
Akadémiai Kiadó, Bp., 1981, 260. oldal
A festmény 1914-ben a szerb fronton készült. A sivár, kietlen havas tájban, szinte élő holttestekként fekvő katonák ábrázolása a legmegrendítőbb tiltakozás a háború ellen. A részletező festésről ekkor Mednyánszky az összegezőbb előadásra tért át, mélységes humánuma kiszélesedett. Harctéri képei általában borongósak, sötét háttérből emelkednek ki az alakok, de itt határozott foltokban vágódik ki a havas háttér fehérjéből a két sötét figura. A festmény kompozíciós megoldása is egyedülálló Mednyánszky László művészetében. Míg a többi képén a sötétből halványan dereng elő a fény, itt a sötét foltok hideg színei nagy világosságban tűnnek elő. Mednyánszky virtuóz módon értett a tér és ember közti kapcsolat érzékeltetéséhez. A két katona a nézőtől 4-5 méterre van, és kisebbedésük is ennek megfelelő. A mester nagyon finom szövésű vászonra festette a képet, a festéket simán kezelte és pasztozitás nélkül dolgozott. Az olajat "szárazon" kezelte, a mű ezáltal majdnem temperának, sőt néhol akvarellnek hat. A matt, érett kréta alap, s a szárazon kezelt olajfesték a sivárság érzetét kelti. A két alak mögött a háttér a semmibe vész. A fekvő katonán a takaró szürkéje, az alak felénk nagyobbodó perspektívája a halállal való megbékélés megindító megfogalmazása.
Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat (főszer.: Csorba Géza)
Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 220. oldal
