FÜGGELÉK.

FEJEZETEK

Általános történelmünk tárháza sincsen még kellőleg kiaknázva, az újabb korban napirenden levő levéltári kutatások még mindig nagyszámú ismeretlen okleveleket hoznak felszínre, a melyek az eseményeket egészen új világitásban tüntetik fel; igen sok, eddig elzárt, megközelithetlen levéltár csak most vált hozzáférhetővé, honnan az eddig titkolt és rejtett okiratok egész halmaza kerül felszinre, a melyek néha az eddigi tudatot, nézetet és felfogást alaposan lerontják, avagy módositják.

Ha ez igy van általános történelmünknél, nincs különben a részlegesnél sem; hisz csak azon pár hónap alatt is, a mit e munka nyomatására forditék, nem egy ismeretlen okirat merült fel, a mely valamely eseményről való felfogásom módositását vonja maga után, a mely néha homályosan maradt pontok megvilágositásához juttatott: ezeknek érvényesitését óhajtom e függelékben eszközölni.

Igy a »Történelmi tár« legújabban megjelent kötetében Udvarhely vármegye levéltárában fölfedezett két érdekes oklevél van közreadva, a melyek a Tordán 1659-ben deczember 1-én törökökkel vívott csatát egészen új világitásban tüntetik fel. Fennebb Torda város történelménél előadtam ezen, a Barcsay Ákost II. Rákóczy Györgygyel szemben trónra helyező török invasiónak Tordával kapcsolatos eseményeit, felhasználtam ott Enyedinek egykori feljegyzéseit s más rendelkezésemre állott adatokat, melyek mind, a – magyarországi részekből bejött – magyar csapatoknak Tordánál való szétrobbantását adják elő. A most felmerült két okirat ellenben a magyar fegyverek győzelmét tárja fel, s teszi kétségtelenné.

Itt sem hiányzik ugyan a két egymással homlokegyenest ellentétes előadás, a menynyiben Barcsay Ákos 1659. deczember 2-ról az udvarhelyszéki székelyeknek rendeli, hogy Radnóthnál levő hadaihoz csatlakozzanak, irja, hogy a vaskapui harcz után deczember 1-én Felvinczre érkezvén: Értök, hogy Magyarországból a haza pusztitására bejött koborló lovas- és gyalog-hadak Török János kapitánynyal Torda táján menne, kik után lovas hadak egy részét elküldvén, Tordánál érték őket, holott a lovas hadak – az ki el nem szaladhatott – épen levágván, az gyalog egy részét is levágták, az többi része estéledvén, merre szaladtanak el, még ez oráig bizonyos hirünk nem érkezett.*Lásd Történelmi tár 1889. évf. II. füzet 360. lap.

Mig ellenben ezzel ellentétben II. Rákóczy György Kereszttúrról irja deczember 5-ről Udvarhelyszék közönségének: Mivel Magyarországbol feles lovasaink, gyalogjaink nagy számmal érkezvén, kiket a pogány Tordánál felakarván verni sok kárával az pogányságnak Isten nekünk adta az rajtok való diadalmat, ezekkel való megegyezés okáért nyomulunk külebb: Reménli hogy a pogánytol megtisztitja a hazát s Udvarhelyszék közönségét hűségben maradásra inti.*Lásd Történelmi Tár 1889. évf. II. füzet 361. lap.

A helyes történészi érzék rá kell hogy vezessen minden józan itéletű embert arra, hogy itt Rákóczy levele mondja az igazat, mert az idegen segélylyel magát trónra erőszakoló usurpator: Barcsay, a miként akkor nemzete előtt gyűlölt és hitelvesztett volt: ugy ilyennek kell lennie az esetet szépitő iratának is előttünk, melylyel a székelységet ámitani iparkodott, hisz egész történelmünk tanuságot nyujt arra, hogy az idegen erőre támaszkodott usurpatiónak hadi bulletinjei mindig és minden időben nem voltak mások, a valóságot elferditő füllentéseknél, például a Rákóczy Ferencz és 1848/49-ki szabadságharczaink folyama alatt is az osztrák bulletinek mindig fényes győzelmeket, a rebellisek megsemmisitését hirdették; de azért ők magas strategiai tekintetekből mindig visszafelé concentrálták magukat ki az országból. Ilyenek voltak a török győzelmi bulletinek is, ily értéket kell tulajdonitanunk az idegen haderővel hazáját dúló Barcsay bulletinjának is. A történelmi igazságot itt Rákóczy tudósitása tükrözi vissza, s igy a magyar fegyvereknek egy eddig eltagadott fényes győzelmét kell Tordánál constatálnunk és beiktatnunk diadalaink sorozatába.

E munka folyamán kiváló figyelmet forditottam Torda városnak 1848/49-ki szereplésére, mert átéreztem azon kötelezettséget, melyet minden hazafias iró e nagy korszak iránt kell hogy érezzen; mert áthatotta lelkemet a hazafias áldozatkészségnek s az önfeláldozó hazaszeretetnek nagysága iránti hódolat, a mely mindenkinek megragadja lelkét, a ki összegezi azon nagy szolgálatokat s mérlegeli azon igazán a rajongásig menő csodás önodaadás erkölcsi értékét, a mit Torda város lakosai e nagy korszakban tanusitottak.

Jól tudom, hogy még csak az anyaggyűjtésnél, az adatok registrálásánál vagyunk, de ép azért kötelezve van minden monografia-iró arra, hogy a tárgyalása alatt levő város és vidékek e nagy korszakra vonatkozó minden eseményeit, az ezen eseményekben szerepelt minden egyéneit jegyzékbe vegye, hogy a történész – a ki majd e csodás korszak történelmének megirására hivatva lesz – az anyagot készen találja nagy műve fölépitéséhez.

Ez okon igyekeztem Torda város 1848/49-ki szereplését hűn és részletesen vázolni. Három fejezetet szenteltem e feladatnak, a XXXIV- és XXXV-ket, melyek az eseményeket és a XLIII-at, mely az abban szerepelteket igyekezett igaz világitásban feltüntetni; ámde a dolog természete hozza magával, hogy minden igyekezetem daczára merültek fel hiányok. Egynémelyikre nézve már most itt e függelékben bővebb magyarázatot nyujthatok az utólagosan felmerült adatok alapján, de igy is bizonynyal maradnak fenn hézagok, melyeket az utánam jövőknek kell kiegésziteniök és betölteniök.

Itt mindenekelőtt ki kell egészitenem a Tordán két alkalommal alakult lovas nemzetőr század szereplésének ismertetését, a mit fennebb csak röviden érintettem; utólagosan nyert felvilágositás segélyével azt most kibővithetem.

Az első lovasszázad, melynek b. Kemény Pista volt századosa, rövid ideig állott fenn, a begyakorlás mellett leginkább levelek vitelére, küldemények, lőszerek stb. fedezetére használtatott s Kolozsvár és Erdély feladásakor szétoszlott.

A második lovasszázad – a mely Erdélynek Bem által való visszafoglalásakor a lelkes Pápai Lajos alispán parancsnoksága alatt alakult, s melynek főhadnagya Nemes Miklós, hadnagyai Finta Miklós és Szentkirályi Dániel voltak – már komolyabb hivatást töltött be; az körülbelül 200 főből állott, mind tordai vagyonos polgárokból, a kik saját lovaik és felszerelésükkel léptek zászló alá. Katonaviselt parancsnokuk a csapat katonái kiképzését bevégezvén, őrnagygyá léptettetett elő s br. Kemény Farkas helyét foglalta el egy ideig a tordai szabadcsapatnál, mig a lovasszázad parancsnokságát Técsi Sámuelnek adta át, a mikor az felosztva, különböző feladatok teljesitésére alkalmaztatott. Egy része helyben Tordán maradott, a helyi szolgálat teljesitésére, postálkodás, a hadszer és ágyúküldemények kiséretére s arra használtatott, hogy a havasokra felrendelt tordai gyalog vadász-századokkal az összeköttetést fentartsa. Egy része Szeben bevétele után Técsy százados és Szentkirályi főhadnagy vezetése alatt Gyula-Fejérvár ostromzárolásához rendeltetett, a hol több csatározásban vettek részt, egy ágyúgolyó Szentkirályi főhadnagy nyeregkápáját szakitotta el, de maga csodálatos módon sértetlen maradt.

A század másik fele Finta főhadnagy parancsnoksága alatt Alsó-Jára vidékén állomásozott s ott a lázongó oláhokat fékezte és nem egyszer szórta szét bátor rohamaival azoknak nagy tömegeit.

A muszkák beütésekor és Fejérvár ostromának feloldásakor a tordai lovasszázadnak mindkét része összevonatott Tordára s br. Eglofsteinnal, ezer veszély közt, kivonult Zsibóra s ott tette le a fegyvert; a muszkák meghagyták lovaikat, de nem igy az utánuk kullogó osztrákok, mert bár igazolták, hogy saját és nem állami lovakon szolgált önkéntesek, még is az osztrákok nemzetjogellenesen elszedték lovaikat, felszereléseiket s igy ők gyalog húzódtak haza, de ott is követte az osztrákok boszúja s legnagyobb része az osztrák hadseregbe való besoroztatással lakolt hazafiságáért.

Emlitém azt is, hogy Tordán 1849-ben a négy, illetőleg öt vadászszázad mellett – hogy ezek a csatatérre vihetők legyenek – az öregekből és gyermekekből három századnyi őrsereg alakult; a piaczi század századosa Ercsey József vármegyei főerdész, a Varga-utczai század századosa Gálfi József, az új-tordai század századosa Márkó Sámuel voltak. Ezek leginkább helyőrségi szolgálatot teljesitettek, a kormánybiztosságot támogatták feladatai teljesitésében s némely kobor oláh csapatok szétverésén kivül csatatereken nem igen működtek.

A fennebb hivatolt két fejezetben szórványosan emlitettem a Tordán alakult haderőnél alkalmazott tiszteket, valamint azon tordaiak közül is sokakat, kik más honvédcsapatoknál voltak tisztekként alkalmazva, már a fejezetek kinyomatása után nyertem Szigethy Cs. Sándor szivességéből egy kimutatást, a melyben össze van foglalva mindazon tisztek névsora, kik a tordai csapatoknál, ugy azon tordaiak is, kik más csapattesteknél voltak tiszti minőségben alkalmazva. Sietek e névsort ide iktatni, mert az leginkább feltünteti Torda városának hősiességét, a mely nem csak a nagyszámú harczos kiállitásában, hanem főleg azon igazán bámulatos értelmiségi contingensben nyer kifejezést, a melylyel Torda városa a tiszti létszámot öregbité, pedig az értelmiségi járulékot nemcsak a tisztté minősitetteknél, hanem az altisztek- és legénységnél is kell keresnünk, ezeknek azonban névsora bajosan állitható össze s különben is sokkal nagyobb, hogysem e munka keretébe befoglalható lenne, bár egytől-egyig megérdemelnék, hogy nevük az emlékezet ércztáblájába bevésessék, mert mind hűn és hősiesen védelmezték a haza megtámadott szabadságát.