XL. Torda égalji viszonyai, lakóinak foglalkozása, közegészségi viszonyai, ivóvize, földmivelése, annak jövője; mesterségek, iparágak, bortermelés, virágtenyésztés. A tordai nők.

TARTALOM

XLII. A tordai kebeles polgárok. Torda érdemei a nemzeti műveltség és szinészet terén.

XLI. Torda város népessége hajdan és most; általános népszámlálás. Hét éven felüli népesség. Műveltségi viszonyok. Torda népessége anyanyelv szerint. Jelenvaló népesség hitfelekezetek szerint. Tordai oláhok.

Torda város hajdani népességéről nincsenek ismert adatok, csak azt mutatják némely műemlékek, hogy Torda lakossága hajdan a mostanit túlhaladta. Fennebb már történeti alapon, oklevelek nyomán mutattam ki, hogy már a honfoglaláskor megszállt Torda ős magyar lakossága oda telepitett (alkalmasint bányászatot űző) német vendégek által nyert gyarapodást, kik azonban már korán beolvadtak az ős magyar lakosság közé.

E kétféle eredetű, de egygyé olvadt lakosság tetemes voltát, egyebek mellett a pápai dézsmák lajstromai is mutatják, mely szerint Tordán már a XIV. század kezdetén tekintélyes két egyház-község volt szervezve.

Érintém fennebb azt is, hogy Torda lakosságát az abba beolvadt faluk e városba húzódott lakói mily nagy mértékben öregbiték.

Azon távol korban a statistika ismeretlen volt; de annak hiányát némileg pótolják az épitészeti emlékek, főleg a régi egyházak, melyek a népesség arányához mérten keletkeztek. Fennebb már rámutattam arra, hogy ős Tordának kilencz egyháza volt. Ez tekintélyes népességre mutat s aligha Torda az Árpádházból való királyaink uralkodása alatt – különben is az ország fővárosa levén – népességileg is első helyen nem állott Erdély akkori városai között. E fölényét megtartotta a vegyesházból való királyok uralkodása alatt is, sőt népessége talán még gyarapodott is. Erre nézve bizonyitékul elfogadhatjuk – az e korban keletkezett s még most is fennálló – három ódon egyházát, melyekhez még – most már elomolt – másik három templom*Ezek az Egyházfalvi, Szent-Miklósi és Szent-Jánosi egyházak. és több szerzetesrendi*Keresztesek, Paulinusok és két apácza-zárda templomai. egyház csatlakozott, tehát mindössze 9–10 temploma volt ős Tordának. Ha ez utóbbiakat még kicsiny és csekély terjedelműeknek elfogadjuk is, a három – most is meglevő – egyház mindenike oly tág méretű, hogy Erdély minden más ódon templomával ugy terjedelemre, mint épitészeti becsre nézve előnyösen állják ki a versenyt. E három ódon egyház a régi statistikának hatalmas kőokirataként kell hogy feltünjék, az minden irott statistikánál hatalmasabban bizonyit ős Torda népességének tekintélyes volta mellett; mert e most megcsonkitott és megkicsinyitett három egyházba (eredeti nagyságuk idejében) 10–15,000 ember könnyen befért, s ha tekintetbe vesszük, hogy Kolozsvárnak és Brassónak ily tágméretű egyháza csak 2–2 volt, akkor Torda város népességének e korban az erdélyi részek más városai népességénél jóval nagyobbnak kellett lennie. E népesség az erdélyi fejedelemség első szakában sem kevesbedett, hisz Torda volt a Zápolyák, a Báthoryak uralkodása alatt még mindig Erdély politikai központja s a fejedelmek legkedveltebb tartózkodási helye, ugy, hogy Reichersdorf följegyezhette, hogy Torda igen nagy kereskedést űző, virágzó gazdag város volt, mely egyebek mellett sójával egész keletet elárasztó világkereskedelmet űzött.

De e fényes korszakra jöttek aztán gyászos idők, a Báthory Zsigmond állhatatlansága, a trónról való háromszori leköszönése és az arra való háromszori visszavágyódása és az ő vétkeiért bűnhődött Báthory Endre elbukása: kétszer hozták reánk Mihály vajdát és négyszer Bastát; e két kegyetlen kalandor mintha egyaránt Tordán akarta volna megboszulni az uralkodó léhaságát és állhatatlanságát, háromszor dúlta fel e várost s népességét ugy kipusztitotta, hogy a később uralkodók (Bethlen G., Rákóczy Gy. és Apafi) három rendbeli telepités által voltak kénytelenek Torda kipusztult lakóit felújitani és pótolni;*Lásd az erre vonatkozó adatokat fennebb a Torda történelmét tárgyaló fejezetben. de igy se tudták többé Torda lakosságának régi létszámát visszaadni, mert a városromboló és népirtó osztrák kalandorok nyomába jött a II. Rákóczy György lengyelországi hadjárata által felbőszitett török, a tróntól megválni nem tudó fejedelem léhaságát megboszulni e szerencsétlen országon és – az ugy látszik, mindig bűnbakul odadobott – szerencsétlen Torda városán s azt a II. Rákóczy Györgyöt elejtő és a Keménynyel szemben Apafit trónra emelő török ismét kétszer hamvasztotta el s fűzött szegény lakosai közül ezreket szíjra és hurczolt el rabságra, a mint azt Linczigh oly megható szinekkel hagyta följegyezve.

Alig pótolta némileg ez újabb romlást Apafi a nagyváradi hősök ide telepitése által, hogy jöttek a még Bastát is kegyetlenségben és dúlásban felülmuló osztrákok a II. Rákóczy Ferencz és az 1848-iki szabadságharczok folyamatja alatt s a haza ügyéhez hű tordaiakat ismét irtották s városukat kegyetlenűl dúlták és sarczolták, a mint azt fennebb a történeti részben tüzetesen kifejtettem. Itt csak ráakartam mutatni az okokra, a melyek a hajdan elsőrangú s nagy népességű Torda város hanyatlását előidézték s lakosságának számát fogyaszták. De ily sok csapás és dúlás után Torda városa még ma is az erdélyrészi városok közt tekintélyes állást foglal el, s népessége örvendetes gyarapodást mutat, mert 1837-ben csak 7,149 lelket kitevő lakossága ma már a 9,000-et jóval túlhaladja s igy Torda még ma is az erdélyrészi városok közt az 5-ik helyet foglalja el.*Csakis Kolozsvár, Brassó, Szeben és M.-Vásárhely haladják túl népességben Tordát.

Szükségesnek itélem Torda város népesedési mozgalmának kitüntetésére ideigtatni Keleti Károly népszámlálási statistikájának*I. k. 806. és 889. lap. Megjelent 1882-ben Budapesten nagy negyedrétalakban. némely adatait és pedig első sorban ide iktatom az általános népességet kitüntető táblázatos kimutatást, azt követőleg e népességnek anyanyelve és hitfelekezetek szerinti beosztását és végre a műveltségi viszonyt kitüntető százalékos kimutatást, hogy igy az egészről hű és kimeritő képet nyerhessen a tisztelt olvasó.

Torda népessége anyanyelve szerint:

Jelenlevő népesség anyanyelve, hitfelekezete szerint:

Meg kivánom itt jegyezni, hogy a népesség anyanyelve szerinti kimutatásnál az oláhok rovatának (1,794) levonásával a többi rovatokban kitüntetteket mind kizárólag magyar anyanyelvűeknek vehetjük, a mennyiben Tordán németet, tótot nagyitó üveggel sem lehetne fölfedezni, az örmények, egyéb hazai és külföldi nyelvűek és czigányok rovatában kitüntetteket mind magyar anyanyelvűeknek vehetjük, valamint a beszélni nem tudók leendő nyelvül is bátran a magyart vehetjük, sőt a városban benn lakó csekélyebb számú oláhokat is legnagyobb részben magyar anyanyelvűeknek elfogadhatjuk, a mennyiben azok közt akárhány van, a ki soha más nyelven nem beszél, mint magyarul s egyáltalában öltözetben, szokásokban, társadalmi érintkezésben s érzelmeikben is a magyaroktól megkülönböztetni nem lehet, ugy, hogy ezek és Torda magyar lakossága közt nemzetiségi megkülönböztetést nem, legfölebb csak felekezetit lehet felfedezni.

Nem igy van a határon szétszórva levő hodályokban (tanyák) élő oláhokkal, a kik bár a városi lakóknak felfogadott szolgái s bár naponta a gazdáik és a városiakkal való érintkezésre vannak útalva, ők még sem sajátitják el nyelvünket, hanem a gazda, a tordai polgár tanul meg szolgái kedveért oláhul. Nem ők alkalmazkodnak a gazdához, a kinek jóvoltából és kegyelméből élnek, hanem a gazda alkalmazkodik hozzájuk. A mikor ez iránt szemrehányást tettem a minden izében testestől-lelkestől magyar tordai polgároknak, hát azt a mentséget hozták fel, hogy: »mi könnyebben megtanulunk oláhul már értelmességünknél fogva is, mint a nyelvek elsajátitására hajlammal és képességgel nem biró oláhok«. No hát igy magyarosit a mi népünk s mégis erőszakoskodással és más nemzetiségek elnyomásával, beolvasztásával vádolnak minket. Azonban Tordán az ily ábrándozók ráfogásának nincsen talaja, mert tudják a tordai oláhok is, hogy az ottani magyarság őket igazán testvériesen ölelte magához, s őket – kik régen üldözve, kitiltva és elnyomva voltak, őket, kik jobbágyok és zsellérek voltak, a kik földdel nem birtak; őket, a kik még csak lakhelyet is bizonyos időra taxa-fizetésért kaptak, de tulajdonjogot arra nem szerezhettek: az a magyar polgárság igazán testvérileg magához ölelte s nemcsak polgári szabadságát, hanem birtokát is megosztá velük, nekik az osztatlan közhelyekből birtokot szakitott s a szolgákat birtokos-társakká, a föld tulajdonosaivá tette s a jogegyenlőség minden áldásait kiterjeszté reájuk. Ezt tudja, ezt érezi, sőt a mi több, élvezi is e népesség s ép azért, bár itt sem hiányoznak a daco-román apostolok, ezek hamis tanai az itt lévő oláhoknál, vagy jobban mondva keleti vallású magyaroknál termékeny talajra nem találnak, mert tudják, hogy ezek az urak apostolkodása önzésből ered s a jóhiszeműek kizsákmányolására irányul. De azt is tudják, hogy nem mindig volt igy, hogy elődeik iránt korántsem tanusitották azt a kiméletet, azt a jóindulatot, azt az elnézést, a mit most élveznek, mert nem oly nagyon régen történt az, hogy Torda városában és határán az oláhok letelepedése, azoknak a városban bárcsak lakásra való befogadása nagy birság s átok terhe alatt eltiltatott, a megtelepültek kiüzése – ha kell, hatósági támogatás mellett is – határozatilag kimondatott.

Az erre vonatkozó határozat már korrajzi tekintetből is annyira érdekes s különben az oláhoknak Tordára telepedésére nézve is biztos adatul szolgálván, azt ide iktatni szükségesnek itélem.

»Anno 1711. die 19. mensis Julii.

In congregatione Totius, Universitatis Nobilium Oppidi Thorda.

Conclusum.

Nagy kárunkal és Nemesi Szabadságunknak megjegyezhető Praejuditiumaval tapasztalljuk, hogy az Oláságh felette meg szaporodott közöttünk, a kik minnyájan inkább Urok és Hazájok szolgálattyát kerülő személyekből állanak, és szokott latorságokért vérengezésekért, vagy részint magok lakó hellyét nem lakhatán e mostani boldogtalan változó idők alatt vertek fészket, itt is már a vérengezéshez hozzá kezdettek, becsületes Nemes embereket közüllünk meg vertek, sebesitettek; némellyikünket megis ölték. Mint hogy pedig Thorda városa lakosival együtt a Nemes Országtól az akkori Boldog emlékezetű Kglmes? Urunktól megnemesíttetett e felett előttünk nyilvánvaló, hogy régi szép lakó városok és faluk, kik ennek előtte magyar és szászoktól birattattak, az oláhok elszaporodása miatt, telyességgel lakositól annyira ki pusztultanak, hogy most hirek és emlékezetek is nem hallatnék; mindezért, mind a fellyebb emlitett okokra nézve közönséges egyező akaratból végeztük, hogy minden városi Gazda és Özvegy Asszonyok nyolczad napok alatt, az magok házoknál s földeken lévő Oláhokat házukból s földeikről, el-küldgyék, vagy ha kik nem akarnának menni, ki hánnyák, ha ollyan Gyámoltalan Özvegy vagy Gazda ember is találtatnék, a ki maga ereje által ki nem hányhatná tartozzék városunk Hadnagya segicséget adni, ha holott pedig ollyan Gazda ember találtatnék, vagy Özvegy Asszony mox et defacto sine ulla praemissa Gertificatione tizenkét forintokig megbüntettessék irremissibiliter és városunk Hadnagya elegendő Brachiumot vévén maga mellé az ollyan Refractarius Oláhokat tartozzék ki hányatni és marhájukat a város határáról ki csapatni.«

(A határozat továbbá kimondja, hogy majornak (juhász) magyar embert találni nem lehetvén, megengedtetik, hogy Ó-Torda 4, Uj-Torda 3 ily oláh majort fogadhasson csak fel, de ezek 120 (saját) juhnál többet a város nyája közt ne legeltethessenek, idegen juhot be ne fogadhassanak stb. s azután igy folytatja):

»Ugyanezen Gyülésünkben végeztetett az is, hogy a modo in posterum senki O és Ujj Thorda lakosi közül Oláhnak se házat, se ház hellyit, se külső örökségit el ne adhassa, idegenithesse, se itt való lakásra szállást ne adgyon; mellyet ha valaki akár ki légyen az, áttentálná, az eladott akárminével nevezendő örökség, mox et defacto város számára confiscáltassék, az emptor pedig városunkból ki igazittassék. Melly végzésünknek tovább való mauteneálására kézbe adassal magunkot köteleztük, és tovább való emlékezetre nevünket Hites Notáriusunk által felirattuk. Hogy ha pedig találkoznék valaki közüllünk, a ki vagy egy, vagy más tekintetre nézve a fellyebb meg irt végezésekhez magát nem tartaná, közüllünk magát ki vonná mox et defacto 24 ÷ huszonnégy forintokkal büntetődgyék meg, és ha továbbis refractariuskodnék légyen becsületi vesztet ember.«

(Következik 135 aláirás.)

»Anno. 1712. Die 5. Xbris.

Ujabban beszélgetvén, és egyetértvén az Oláhoknak városunkból való ki hajtása és kiirtása iránt, köz akaratból meg egyezének, hogy ki üzettessenek és lakások városunkban ne patiáltassék; a kik pedig jelen voltanak ezen végzésben ezek személly szerint kik is egyező akaratból átok alá adák magakat, valakik egy mást ki adgyák, vagy ezen dologért való szerencsétlenségben, éjjeli nappali munkájokkal mellettek nem lösznek.«

(Következik 12 aláirás.)

De se átok, se birság, se szigoru határozatok meg nem gátolták az oláhok beszivárgását és ez nem egyebet bizonyit, minthogy Torda város népessége jogérzeténél, műveltségénél és türelmességénél fogva felülemelkedett minden előitéleten, minden elfogultságon s nem űzte el azokat, a kik nála menhelyet és védelmet kerestek – néha korábbi vétkeik üldözése ellen is – hanem megtűrte és későbben is befogadta az oly szerencsétleneket, a kik szárnyai alá huzódtak s nemcsak vendégszeretőleg fogadta, hanem utóbb megosztá azokkal politikai, polgári jogait, sőt birtokait is. Lehet, hogy ez az eszélyesség és bölcs körültekintés rovására történt; de minden esetre Torda lakosságának nagylelkűsége mellett bizonyit s rút hálátlanságra mutatna, ha a befogadottak ezt el nem ismernék s testvéries érzettel és ragaszkodással viszonozni nem törekednének.

XL. Torda égalji viszonyai, lakóinak foglalkozása, közegészségi viszonyai, ivóvize, földmivelése, annak jövője; mesterségek, iparágak, bortermelés, virágtenyésztés. A tordai nők.

TARTALOM

XLII. A tordai kebeles polgárok. Torda érdemei a nemzeti műveltség és szinészet terén.