1932 - Olaj, tempera, vászon, 62x101 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Borbély László elemzése | ||
| Bodnár Éva írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A téma nem újkeletű a 20. század művészetében. Kandinszkijtől a futuristákon át Feiningerig sokan megkísérelték a mozgás, a robogás érzetét képileg megoldani. Sajátosan szűkre szabott térben a képsíkkal csaknem párhuzamosan futó sínpár, öt ezüst kerék, szürke gőzfoltok, az előtérben derék alatt elvágott törzsű, a vonattal egyirányban ballagó munkáspár: ennyi Derkovits képének témája. Szűkszavúság jellemzi, mint többi nagy képét is, s éppen ez a szűkszavúság válik gondolatébresztővé. Itt semmi és senki nem jelenik meg a maga teljességében, a festő mindent elvág, minden csak jelzésszerű. Végletekig fokozott feszültség, az ellentétek maximális kiélezése érződik munkáján. Derkovitsnál ritka az ilyen viszonylag egyszerű szerkezet, a vízszintes és függőleges tengely ilyen fajta hangsúlyozása. A kép horizontális tengelyében futnak a megsokszorozott sínek, kerekek, már-már a futuristákat idéző hajtókarok. Ebbe a túlfeszített robogás-érzésbe vág bele a függőleges tengelyen elhelyezett nyugodtan, vagy éppen csak beletörődőn, lassan ballagó emberpár sötét foltja. Éppen ez a kétféle ritmus, a tempóütköztetés válik oly nyugtalanítóvá. A színek is inkább a feszültséget, mintsem a nyugalmat szolgálják. Az a monotónia, amely az ezüst és a hozzá csatlakozó hideg kékesszürkék révén körülveszi a két figurát, egy ellenséges világot jelez. Az ebbe belevágó két, csaknem földszínű emberalak az okkerek, barnák, rózsaszínek visszafogottsága ellenére is kiáltó ellentétként hat, kimért nyugalmukat, örökös passzivitásukat hangsúlyozza. "Az élet lehetőségei suhannak így el ma a munkássorban élő ember mellett. Nincs itt semmi deklamáció, tendencia, csak emberi igazság, festői élmény és színekben kifejezett élet. És mégis mily messzire mutat" - olvashatjuk Dési Huber István 1942-es Népszavabeli megemlékezésében.
Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat (A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa)
Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 139-140. oldal
A század elején Nyugat-Európában virágzó l'art pour l'art, a társadalmi problémáktól elvonatkoztató művészi kísérletezés nálunk valójában sohasem találhatott jó talajra. Legjobb művészeink nemcsak a modern festői törekvésekkel tartottak rokonságot, hanem magasabbrendű eszmei mondanivalóikkal a társadalmi haladást is szolgálták. Derkovits Gyula művészetében teljesedett ki a legtisztábban a korszerű festői kifejezés és a leghaladóbb eszmei törekvések elválaszthatatlan egysége. "Össze kell kötni a képzőművészetet a mondanivalóval... kötelességem életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni" - írta kiállításának katalógusában.
Drámai hangot üt meg, tömören fejezi ki gondolatait az ezüstkerekekkel csattogó vonat mellett baktató munkáspár ábrázolásával. E festményéért, melyet a Tamás Galériában állított ki, a Szinyei Merse Társaság 1932. évi tájfestészeti díját kapta; ugyanekkor vásárolta meg a képet 550 pengőért a Szépművészeti Múzeum.
Forrás: A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei (szerk.: Solymár István), Corvina Kiadó, Bp., 1975, 92. oldal
